A korábban sütőpor vagy szódabikarbóna helyett használt szer nevével magyarul szalakáli és szalalkáli formában is találkozhatunk. A neten mindkét formára bőven találunk adatokat: a szalakáli több mint 17 ezer, a szalalkáli több mint 25 ezer alkalommal fordul elő. Bár egyértelműen az utóbbiból van több, a kettő aránya így is viszonylag kiegyenlítettnek tekinthető. Vajon melyik a „helyes”, melyik az eredeti, és miért alakult ki a másik változat?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A magyar nyelv etimológia szótára (TESz.) szalalkáli címszót tartalmaz. A szócikk szerint ez a latin sal alcali [szal alkali] ’alkáli só’ kifejezésből ered. Bár ma a szalalkáli ammónium-bikarbonátot jelent, ami nem egy alkálifém, hanem az ammónia sója, a szótár szerint korábban a kifejezés valamilyen alkáli-karbonátra (bizonyára a kálium-karbonátra) vonatkozott, melyet szintén sütéshez használtak: amikor ezt felváltotta a ma is szalalkálinak nevezett vegyület, akkor az elnevezés is átragadt rá.

A TESz. a szónak számos alakváltozatát felsorolja: szalalykáré, szalagáré, szalakáré, szalakálé, szaladgális, szalagárdié, szalagáré, szalagória, szalagórija, szalakádé, szalakárié, szalakáriás, szalalkáré, szalangáré, szaragálé, szargália, szargálja, az olyan népetimológiás formákról nem is szólva, mint a szaladgálé, szaladgárét, illetve a sáriklári és a szaladj-klári.

Persze szerepel a szalakáli is. Látható, hogy a szónak számos variációja van, és a variálódás egyik pontja pont a k előtti l megléte vagy hiánya. A szótagvégi l a magyarban gyakran kiesik, igaz, meg szokta nyújtani az előtte álló magánhangzót (bolt ~ bót). Az a-nak azonban nincs hosszú párja (az á másképp hangzik!), éppen ezért az l nélküli változatok rögzülése rövidüléssel szokott járni. Megfigyelhetjük az l ~ r váltakozást is, a magánhangzók között álló k g-vé zöngésülhet,  az -i(j)a végződés pedig a TESz. szerint analógiásan, pl. a cikória és a kanafória hatására jelenhetett meg.

Érdekes módon a Wikipédia a vonatkozó szócikke a szalakáli formáról hallgat, a szalalkáli mellett a szalagárét és a TESz. által nem említett szalatkát ismeri. Az előbbi közel két és fél ezerszer fordul elő a neten,  az utóbbira összesen alig több mint másfél ezer találat van, azok nagy része is lengyel nyelvű, tehát szempontunkból irreleváns. Ha a keresést a magyarországi oldalakra szűkítjük, a találatok harmada marad – a tényleges magyar nyelvű előfordulások száma valahol a kettő között lehet. Erős a gyanú, hogy a szalatka alak szaladgélé, szaladgérét, illetve szaladj-klári alakokkal függ össze, azaz a népetimológiásan megkapott szalad tőből lett képezve, tehát tulajdonképpen szaladka lenne a „helyes” írásmódja. Érdekes módon ide tartozó találatot szerte a neten csak a nagyszótár cédulagyűjteményében találunk, ott is „(natron)” megjegyzéssel. Ez valószínűleg a nátronra utal, ami a nátriumból képzett vegyület. Elképzelhetó, hogy a szódabikarbóna elnevezésével keveredett össze, akár a nyelvhasználatban, akár a szótári adatgyűjtés során.