nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ami neked bejön
Nyelvtanulás? Természetesen!

Egy könyv, amiből megtudhatjuk, hogyan tegyük élvezetessé a nyelvtanulást saját magunk számára. Egy könyv, ami sokakat szórakoztat, sokakat sérthet. Merüljünk bele!

Wenszky Nóra | 2015. május 29.
|  

Sokan érzik úgy, hogy a sok-sok évnyi nyelvtanulás teljesen értelmetlenül befektetett munka volt. Nem tudnak megszólalni az adott nyelven, nem értik az anyanyelvi beszélőket, és a szókincsük is inkább napról napra apad, ahelyett, hogy bővülne. Murányi Péter Természetes Nyelvtanulás [sic!] című könyve többek között nekik kínál új utakat a nyelvtanuláshoz.

Nyelvtanulás? Természetesen!

A könyv szerzője számos nyelvet beszélő nyelvtanár, utazó, tolmács és fordító. Emellett a neurolingvisztikus programozás (NLP) tanára is. Sok évet élt különböző kultúrákban. Módszerét részben önállóan, saját nyelvtanulói és tanári tapasztalatai alapján dolgozta ki.

Amikor a több mint négyszáz oldalas kötetet kézbe fogjuk, az az érzésünk támad, hogy egy jól fejlett amerikai stílusú pszichológiai önsegítő könyvet tartunk a kezünkben. A címlapon és a hátlapon feltűnően sok az érzelemgazdag, felfokozott kifejezés: zseni, tökéletes, ragyogó. Vajon mi a célja a kötetnek? A hátlapon található szöveg többek között ezt ígéri:

„E könyv eszközök és módszerek seregét adja kezedbe, amelyekkel a megszokottnál sokkal könnyebben és vidámabban sajátíthatsz el új nyelveket.”

Mivel hazánkban mindenki tanul az iskolában legalább egy, de inkább két nyelvet, és nem mindenkinek megy ez könnyen, sokan nyitják ki nagy várakozással a könyvet. Mi is így tettünk. És nem is csalódtunk. Csak egy kicsit.

Ha belelapozunk

A könyv hat nagyobb részre, ezeken belül pedig öt-hét kisebb fejezetre oszlik. A szerző nem árul zsákbamacskát. Már a tartalomjegyzékben néhány mondatban összefoglalja, miről is szól az adott rész. A számozott fejezetek igen sok, pár bekezdésnyi vagy egy-két oldalnyi alfejezetre vannak osztva. Így az ember akkor sem veszít sokat, ha a buszon olvassa a könyvet, hiszen jó eséllyel sikerül leszállás előtt befejezni egy-egy egységet.

A szöveget alig-alig szakítja meg egy táblázat vagy rajz, párbeszéd csak egy-kettő van a könyvben. Feladatokat azonban időről időre találunk. A kötetet Rontó Lili humoros, fekete-fehér rajzai díszítik.

A szerző közvetlen, beszélt stílusban beszél a hallgatósághoz: anekdotázik és tegezi az olvasót. Gyakran fordulnak elő olyan szavak, amikkel egy hagyományos ismeretterjesztő műben nem szoktunk találkozni: tramplizik, vacakol, fröcsögés. A szerző nem csak a könyv borítóján, a szövegben is erős kifejezéseket használ.

Saját sikereiről és kudarcairól is beszél, mindezt beszélgetős és vicces hangvétellel. Rengeteg hasonlatot, példát használ, így elég könnyű olvasni a művet. Az igen érdekes, hogy mindig más-más megtanulandó nyelvet hoz fel példának. Így egy picit belepillanthatunk távoli, hazánkban kevéssé ismert nyelvek világába is.

Az első benyomásunk, miszerint tulajdonképpen pszichológiai önsegítő könyvről van szó, a könyv olvasása után is megmaradt. A könyv a „te is meg tudod csinálni”, „mindenki nyelvzseni”, „kezdj hozzá azonnal” gondolatokat ülteti el az olvasó fejébe. A szerző állandóan biztat, bátorít, lelkesít, poénkodik, sarkít – ami sokaknak vonzó, a konzervatívabb stílust kedvelőknek viszont meglehetősen idegen lehet. Kicsit mintha túl sok lenne a jóból, a lelkesedésből, a lihegésből, a véleményekből és értékítéletekből.

Mit olvasható ki a szeme állásából?
Mit olvasható ki a szeme állásából?
(Forrás: Wikimedia Commons / Valerius83 / CC BY-SA 3.0)

A pszichoterápiára való utalások sem segítik a magyar átlagolvasót túlságosan, hiszen hazánkban ezt a módszert nem ismerik olyan sokan, mint például az Egyesült Államokban. Emellett a szerző néha a hazánkban nem széles körben ismert neurolingvisztikus programozás (NLP) módszerét is beveti, például a helyesírási képességek javítása érdekében. A módszert nem próbáltuk, így nem tudjuk, beválik-e. Mindenesetre a nyest a témáról írt korábbi cikkéből az derül ki, hogy azt eddig tudományos mérésekkel nem igazolták, hogy a szemmozgások irányából következtetni lehet a személy agyi struktúráira.

Honnan hová?

A könyv hat nagy részre oszlik. Az első A beszéd ösztöne címet viseli, és azt taglalja, hogy az ember képes elsajátítani egy nyelvet anélkül, hogy szótárfüzetet használna, nyelvtani táblázatokat vágna be. Nem csak az anyanyelvét vagy anyanyelveit, hanem több másikat is, bármilyen életkorban.

A második rész a kultúrába való belépésről, bemerülésről szól. Mit jelent ez? A szerző azt javasolja, hogy elsőként utánozzuk az általunk megtanulni vágyott nyelv beszélőinek testtartását, szájmozgását, kézmozdulatait. Próbáljunk meg úgy gondolkodni és cselekedni, mintha mi is közülük valók lennénk. Tehát tegyünk úgy, mint amikor a kisgyerek ellesi a szülei arcjátékát, kézmozdulatait, hanglejtését. Ebben a fázisban beszélni, szöveget érteni egyáltalán nem kell. Az már a következő lépés.

Ez a gondolat meglehetősen szokatlan a nyelvtanulást csak az iskolapadból ismerők számára, hisz gesztusokról, arcjátékról a tanórákon nem igen esik szó. Szokatlan lehet azoknak is, akik nem szeretnek színészkedni, utánozni. Nekik nehéz dolguk lesz, ha a könyv módszerét akarják követni.

Utánzással tanul
Utánzással tanul
(Forrás: Wikimedia Commons / sandeepr10 / CC BY 2.0)

A harmadik részben azok is ismerős kifejezésekre lelnek, akik csak hagyományos módszerrel tanultak eddig nyelveket. Itt az alapkészségek (beszéd, megértés, írás, olvasás) elsajátításáról van szó. Kommunikációs tippek a szemkontaktus megteremtésétől addig, hogy először kezdetleges nyelvtudásunkkal miként folyjunk bele mégis csak a társalgásba.

A negyedik rész ismét elrugaszkodik az iskolák világától. Azt mutatja be, mit tegyünk, ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy célnyelvi környezetbe utazhatunk nyelvet tanulni. Miként teremthetünk otthon például egy kis Írországot magunknak? És hogyan szerezzünk magunknak anyanyelvi mentort?

A következő rész a célok kitűzésében és a nyelvtanulás megtervezésében segíti az olvasót. Kérdőívek, ötletek, gyakorlati jó tanácsok vég nélkül. Az utolsó rész pedig mindenféle nehézséggel foglalkozik. Hogyan nyelvvizsgázzunk, melyik nyelvet válasszuk, hány nyelvet tanuljunk egyszerre, hogy frissítsük fel valamikor tanult, de rég elfeledett nyelveinket. A kötet végén pedig, mintegy zárszóként a szerző személyes véleményét olvashatjuk az anyanyelvről és a világnyelvről, illetve egy rövid fogalomtárat is találunk itt.

Válogassuk ki a nekünk tetsző dolgokat!
Válogassuk ki a nekünk tetsző dolgokat!
(Forrás: Wikimedia Commons / Takeaway / GNU-FDL 1.2)

Az már a bevezetőből is kiderül, hogy a könyvet érdemes kézikönyvként használni. Miután elolvastuk az egészet, úgysem fogunk minden ötletre és stratégiára emlékezni. De ha éppen arra vagyunk kíváncsiak, hogy miként javítsunk mondjuk a kiejtésünkön, elég belekukkantanunk a megfelelő fejezetbe.

Amit szívesen kihagytunk volna

Murányi Péter könyvének egyik szándékolt üzenete az, hogy egyik nyelv és egyik nép sem jobb a másiknál. Nagyon szimpatikus üzenet, igaznak is érezzük. Bár a szerzővel együtt tudjuk, hogy vannak olyan nyelvek, amiknek megtanulása valószínűleg nagyobb anyagi haszonnal kecsegtet, vagy más okból éppen hasznosabbnak bizonyul, mint egy másik. Ennek ellenére a nyest szerint sem bélyegezhetünk meg egyetlen nyelvet vagy nyelvváltozatot sem.

Ám a szerző hiába sugallja az elfogadást, hiába vonultat fel számtalan jól ismert és kevésbé ismert nyelvet, ha az anyanyelvével szemben kevésbé elfogadó. Sőt, már-már a magyar nyelv halálát vizionálja. Így kissé hiteltelennek érezzük a többi nyelv iránti lelkesedését is.

„Észak-Amerikában egyes magyarok ötven év után is úgy társalognak az anyanyelvükön, mintha egy hete érkeztek volna (illetve szebben mert itthon közben változott, „lepukkant” a nyelv).” (65. o.)

„Az is igaz, hogy az indoeurópai nyelvekből, főleg az angolból jövő töméntelen film, az esztelen fordítások özöne kikezdte a magyar gondolkodást, és – főleg a fővárosban – az emberek többsége nem tudja magát jól kifejezni.” (112. o.)

„A pesti közbeszéd lassan már egyfajta pidzsinnek nevezhető, és ha magyarul mondunk valamit, archaikusan hangzik. Ha elsivárul a beszédünk, szerinted mi lesz az eszünkkel? Jó nekünk, ha szétesik a nyelvünk, és nem tudunk gondolkodni? Már-már ott tartunk, hogy az igazi magyar nyelvet is külön kultúraként érdemes tanulmányoznunk.” (408. o.)

Úgy tűnik, a szerzőnek a „pesti közbeszéd” nagyon a bögyében van. Kár, hogy nem tudjuk meg a könyvből, pontosan mit is értünk pesti közbeszéden. Hisz a szerző maga is használ olyan új keletű, köznyelvi kifejezéseket, hogy atombiztos. Sőt, a könyv egész stílusa meglehetősen közvetlen, gyakran találunk benne beszélt nyelvi fordulatokat, főként a fiatalabb generáció által használt kifejezéseket.

A magyar pidzsinizálódását sem értjük egészen. Hisz Budapesten és közvetlen környékén él a magyarországi magyarok nagyjából ötöde, akiknek anyanyelve a „pesti közbeszéd” – amennyiben ez a kifejezés a budapesti köznyelvet jelenti. A pidzsin nyelvekről pedig pont azt tudjuk, hogy nincsenek anyanyelvi beszélői. Emellett a magyarról azt sem mondhatjuk el, hogy egyszerűsödne a szerkezete, holott a pidzsin nyelvekre ez is jellemző.

Vajon mi az a
Vajon mi az a
(Forrás: Wikimedia Commons / GFHund / GNU-FDL 1.2)

A könyvben azt is határozottan ellenszenvesnek éreztünk, hogy a szerző minden szándéka ellenére néha bizony nem lelkesíti, hanem elbizonytalanítja az olvasót, esetleg be is skatulyázza. Álljon itt erre néhány példa. A helyesírással foglalkozó alfejezet például így kezdődik:

„A helyesírás körül nagy hűhót szoktak csapni, különösképpen angol nyelvterületen, pedig nem kell hozzá ész. Két képesség szükséges hozzá, melyeket egy igen bonyolult teszttel vizsgálhatsz meg magadban. Fel tudod idézni egy barátod képét? Nem kell tudatosan látnod a részleteket, csak érezni, hogy ez ő. Ha igen, megvannak a helyesíráshoz szükséges képességeid.” (217. o.)

Itt e sorok írója, aki ugyan világ életében jó helyesírónak számított, igencsak megdöbbent. Ugyanis egyáltalán nem tudja felidézni sem barátai, sem a közeli családtagjai képét. Sőt, új frizurával fel sem ismeri őket. Akkor most mi van? Hiányoznának a helyesírásra való képességei?

Ők ne is gondoljanak a nyelvvizsgára?
Ők ne is gondoljanak a nyelvvizsgára?
(Forrás: Wikimedia Commons / DVIDSHUB / CC BY 2.0)

Hasonlóképpen, ha a könyvet egy szakközépiskolás vagy egy nyugdíjas szakmunkás forgatja, nem valószínű, hogy örömmel olvassa a következő sorokat a nyelvvizsgázáshoz feltétlenül szükséges képességekről:

„Másodszor pedig egy gimnazistától elvárható szellemi képességekre: némi logikára, figyelemre, érvelni tudásra.” (339. o.)

Ha az „egy gimnazistától elvárható szellemi képességekre” részt kihagynánk a mondatból, senki nem érezhetné sértőnek, és a lényeg benne lenne. De aki bármilyen okból nem végzett gimnáziumot, itt jogosan megbántódhat. Róla már nem is feltételezhető, hogy van némi logikája, tud figyelni és érvelni?

Kinek ajánljuk a könyvet?

Murányi Péter könyvét sokan haszonnal fogathatják, akár nyelvtanulók, akár nyelvtanárok. Véleményünk szerint a legtöbbet azok profitálhatnak belőle, akik kicsit vagy inkább nagyon kedvet éreznek a nyelvtanuláshoz. Akik szívesen szánnának erre időt és energiát, de még nem igazán tudják, merre is induljanak. A kísérletező kedv szintén fontos ahhoz, hogy valóban profitáljunk a könyvből.

Azoknak a rutinos nyelvtanulóknak is ajánljuk, akik szívesen kipróbálnának valami olyat, amit eddig még nem gyakoroltak. Nagyon sok ismerős stratégiát fognak találni az oldalakon, de biztosan lesz egy-két meglepő, kipróbálásra érdemes ötlet, játék vagy feladat. Érdemes szemezgetni.

Lesznek meglepő ötletek
Lesznek meglepő ötletek
(Forrás: Wikimedia Commons / Sander van der Wel / CC BY-SA 2.0)

Kinek nem ajánljuk a könyvet?

Könyvekről olvasna?

További könyvismertetések a nyesten!

Azoknak semmiképpen nem ajánljuk, akik azt gondolják, hogy ezzel a módszerrel úgy tanulhatnak meg egy nyelvet, hogy időt és energiát nem kell ráfordítaniuk. Azoknak sem, akik azt várják, hogy nulláról indulva három hónap múlva nekiugorhatnak a felsőfokú nyelvvizsgának. A könyv nem csodát ígér, csak élvezetes, de időt és energiát igénylő módszert, illetve számtalan kis trükköt.

Annak ellenére, hogy a könyvben valóban sok hasznos ötletet talál minden nyelvtanuló, vannak, akik jobban teszik, ha nem veszik kézbe a könyvet. Azok,

  • akik nem szeretik a tegező, közvetlen stílust;
  • akiktől idegen a lelkesítő, dicsérő hangnem;
  • akik könnyen megbántódnak (például ha kiderül, probléma lehet, ha nem végeztek gimnáziumot);
  • akik kész receptet szeretnének kapni minden lépéshez;
  • akiket bánt, ha anyanyelvüket lepukkantnak nevezik;
  • akik idegenkednek attól, ha pontos nyelvészeti terminusokkal leírható jelenségeket köznapi szavakkal, esetleg nem egészen szabatosan mutatnak be.

Aki a fentiek alapján még nem tudja eldönteni, érdemes-e megismerkednie a természetes nyelvtanulás módszerével, az meghallgathat a szerzővel egy beszélgetést a témáról.

Azok, akik pedig szívesen belelapoznának a könyvbe, a Mindennapi NLP honlapjáról letölthetik a könyv első fejezetét. Ebből megismerkedhetnek a szerzővel és a módszer alapelveivel.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 reg 2015. június 14. 22:38

Szerintem a szerző nem nyelvtanellenes, csak a lovat köti a szekér elé, nem fordítva.

Persze, nem mondja, hogy ő talált föl mindent - magát a nyelvet biztosan nem -, azt sem, hogy mindenben együtt kell vele érteni, viszont elég módszeresen felborogatja a leggyakoribb hiedelmeket, amelyek meggátolnák a gyakorlatias nyelvtanulást - és néhány hasznosat kockáztat meg helyettük.

Az eredményeket a gyakorlatban is tapasztaltam az elmúlt év során, szinte kísérleti körülmények között, mivel a könyv forrásául szolgáló tapasztalatok és meggyőződésváltások hasznosításával 13 éves lányom cirka 10 hónap alatt eljutott oda, hogy majdnem tökéletesen tájékozódik az amerikai iskolában.

A fair play kedvéért hozzáteszem, hogy magam is részt vettem a könyv körüli munkákban, tehát elfogult vagyok, és örülök, hogy felkerült a nyest oldalára.

A kritikai visszajelzésekről meg szerintem érdemes tovább vitatkozni...

9 El Vaquero 2015. június 1. 11:26

@KATÓ ferenc: a felső/közép fokú nyelvtudást és az idegen nyelven olvasást a hajára kenheti az, akinek a beszéd nem megy, vagy megy, de nem használhatóan. Egyébként vannak emberek, akik ezzel az ósdi, szar, hagyományos nyelvtanozós modszerrel is megtanulnak nyelveket (bőven 1% alatti részarányban képviseltetik magukat), de ők erősen kivételes kategória, és ők akármilyen módszerrel megtanulnának. A lényeg a több mint 99%-a az embereknek, akiknek semmit nem segít ez a nyelvtanozós, fordítgatós kínlódás, nem segített sem régen, sem most. A nyelvtanozós, írásbelis módszerrel csak nyelvtanozni, nyelvészkedni, írni, olvasni, fordítani lehet megtanulni, a legtöbb ember viszont beszélni (és anyanyelvieket megérteni) nem tanul meg vele, holott a beszéd az elsődleges, mindenhol az a legfontosabb, és a szóbeli tudásod alapján ítélnek meg. Hiába tudsz mindent helyesen, hiába vagy jó fordító, meg van felső fokú nyelvvizsgád, ha beszédben nem vagy jó, akkor úgy veszik, hogy semmit nem tudsz, és kész.

8 Krizsa 2015. június 1. 05:07

@KATÓ ferenc (hasonló korú): Én mindent szeretek az anyanyelvemben, kivéve a magázódást. Már a kimenésem előtt is tegező volt az írásstílusom, csak addig még nem jelent meg tőlem semmi. Hogy mekkora megkönnyebbülés, ha megszabadulunk a hülye magázódástól, azt akkor vettem észre, amikor kiderült, hogy Izraelben is csak tegeződés létezik. A lelkes stílus meg... miért, milyen legyen?

A középiskolai végzettség pedig, 3-4 évtizede már mindenesetre az átlagember színvonala. Az engem körülvevő (nagyon) sokgyerekes családokban csak a nagyszülőknél volt ennél kevesebb. Alacsonyabb színvonalon tehát még ismeretterjesztő publikációkat is reménytelen dolog megérteni. De a nyelveknek - a megfelelő beszédkörnyezetben való (spontán) elsajátítása - pont kivétel.

7 KATÓ ferenc 2015. május 31. 11:31

Ezek után nem ajánlom a könyvet magamnak sem, aki még gimnazista korában, tehát 50 évvel ezelőtt középfokon, majd egyetemista korában felső fokon elsajátított három idegen nyelvet, amelyeket aztán egész aktív életében a munkájában nap mint nap hasznosított. És aki azóta is szüntelenül olvas ezen a három idegen nyelven, hogy a szókincse bővüljön és ne kopjon. A tegeződő, lelkes stílus ebből a szempontból mellékes. A nyelvtanuláshoz nem kell középiskola, de ha elmúltál 14, igen csak hasznos. Ja és kell, nagyon kell a magyar nyelvtan ismerete is...

6 Krizsa 2015. május 31. 08:15

@El Vaquero: De miért "krizsának" címezed ezeket a gondolataidat? Nem olvastad, hogy ugyanazt gondolom, ami Te: "nyugodtan kézbevehetik..."

A proto-magyar nyelvnek nálam - mert persze semmi köze nem volt még a magyar népnévhez - "kárpátnyelv" a neve. Ez alatt nagyjából a flektáló, de ragozni épp csak elkezdő európai szubsztrátnyelvet értem. Ami biztosan sokezer éves. Ebből legalább 10.000-mínusz-100 évig nem voltak középiskolások a művelői:-).

5 Atlasz 2015. május 31. 06:31

"Emellett a magyarról azt sem mondhatjuk el, hogy egyszerűsödne a szerkezete, holott a pidzsin nyelvekre ez is jellemző."

Kapásból: A melléknévi igenév három ideje "kiegyszerűsödött", az immár egyetlen múlt idő helyett történelmi visszatekintő mondatokban némelyek szisztematikusan jelent használnak.

A NYEST szemlélete szerint ez bizonyára rendben is van, így csupán arra vagyok kíváncsi, hogy ez a két példa vajon mit bizonyít, ha nem egyszerűsödést.

A pesti nyelv jellemzőinek eluralkodása, amely természetes nyelvfejlődésnek is nevezhető, a rádió és a televízió közvetítésével valósul meg. Mindkettő ellenállhatatlan. A nem nyelvművelésben utazó nyelvészek támogatása is.

4 El Vaquero 2015. május 30. 12:27

*épp értelmű helyett ép értelműt akartam írni, csak feleslegesen kapkodtam.

3 El Vaquero 2015. május 30. 12:25

Elolvastam az ingyenes első fejezetet. Szimpatikus könyv, helytállónak tűnik, bár a gondolatainak a nagyját már ismertem más nyelvtanulós/poliglot-oldalakról (ne tudatosítsuk magunkban a nyelvhasználatot, ne saját anyanyelvünkre/ről fordítgassunk, hanem tegyük félre az anyanyelvünket, ne féljünk a hibázástól, merjünk megszólalni, ne a nyelvtannal foglalkozzunk, hasznos az utánzás, stb.). Majd beszerzem egyszer, elolvasom a többi fejezetet is.

 

@Krizsa: nem kell a nyelvtanuláshoz középiskola. Az anyanyelvüket a legprimitívebbek, legtanulatlanabb (8 osztályt be nem fejezettek), szellemileg visszamaradottak is meg tudják tanulni. Még enyhén/közepes fokban értelmi fogyatékosok is meg tudják tanulni, sokszor jobban, mint egy tankönyvből tanuló, nyelvtanfolyamokkal kínlódó, épp értelmű, akár egyenesen diplomás vagy akadémikus külföldi. Persze a fogyatékosok nem tökéletesre tanulják meg a nyelvet, de azért elég használhatóra, boldogulnak vele a mindennapi életben, még ha tudományos dolgokról és politikáról nem is lehet velük társalogni. Lényegében tudnak anyanyelviként funkcionálni, amiben korlátozódnak, az nem a nyelvbeli, hanem egyéb képességeik hiánya. Azért tudják ők is megtanulni a nyelvet, mert a nyelv gyakorlati készségekre épít, nem logikára és elméleti ismeretekre. Egyedül a súlyos értelmi fogyatékosság az, ami tényleg megakadályozza azt, hogy nyelvet meg lehessen tanulni, de az ilyennel küzdő emberek úgyse vesznek kezükbe semmilyen könyvet, mert csak intézetben tudnak önfeledten nyáladzani. Én csak akkor szoktam leszólni valakit tanulatlanság miatt, mikor pl. felnőtt korára nem tud olvasni, tehát nem csak funkcionális, hanem abszolút analfabéta, ki sem tudja a szavakat betűzni, na azt tényleg pótolni kell, nincs mese. Persze az is gáz, hogy ha valaki tud ugyan olvasni, de nincs meg neki a befejezett 8 általános, mert anélkül megint csak elég alap dolgokat nem lehet megcsinálni, pl. jogosítványt nem lehet szerezni, és hasonlók, de hát mindenkinek a saját élete, ha nincs ilyenre igénye valakinek, akkor az az ő dolga.

2 Krizsa 2015. május 30. 06:01

Idézek: "...vannak, akik jobban teszik, ha nem veszik kézbe a könyvet. Azok, akik nem szeretik a tegező, közvetlen stílust;

◦akiktől idegen a lelkesítő, dicsérő hangnem;

◦akik könnyen megbántódnak (például ha kiderül, probléma lehet, ha nem végeztek gimnáziumot);

◦akik kész receptet szeretnének kapni minden lépéshez;

◦akiket bánt, ha anyanyelvüket lepukkantnak nevezik;

◦akik idegenkednek attól, ha pontos nyelvészeti terminusokkal leírható jelenségeket köznapi szavakkal, esetleg nem egészen szabatosan mutatnak be."

***

Szóval minden normális ember kézbeveheti. A középfokú végzettséggel sem rendelkezőknek pedig, azon kívül, hogy nyugodtan kézbevehetik a könyvet, érdemes elgondolkodni azon, hogy az élet minden más területen is javukra válna, ha az átlagember szintjéig továbbképeznék magukat. S akik nem pont nyelvészetet tanultak (az egyetemen) és emiatt nem ismerik a nyelvészeti terminusokat - azoknak még inkább érdemes...

1 deakt 2015. május 30. 00:13

Csak nem beszélnek a nyestnél magyarul, ez egyre nyilvánvalóbb.

Információ
X