nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Népszavazás dönt Horthyról

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?”

MTI | 2013. január 4.
|  

Helyi népszavazást tartanak vasárnap Gyömrőn civilek, valamint az őket támogató pártok, szervezetek kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy a pár hónapja Horthy parkra átnevezett közterület visszakaphatja-e eredeti nevét – tájékoztatta a Pest megyei város jegyzője csütörtökön az MTI-vel.  Varga Ernő közölte: a 16 700 lakosú településen több mint 13 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz, voksolni 16 szavazókörben lehet majd. A népszavazás kérdése a következő: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?”. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok legalább 50 százaléka plusz egy fő az urnák elé járul, míg az eredményesség feltétele, hogy a voksukat leadók többsége egyformán válaszoljon a feltett kérdésre – mondta Varga Ernő.

A népszavazás előzménye, hogy tavaly április 23-án a képviselő-testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról: a gyömrői Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje. A lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot keresztelték át. Tóth Mátyás gyömrői tanár és az őt támogató helyiek többször jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthyról nevezzék el, majd több párt – a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) – támogatásával aláírásgyűjtést kezdtek a népszavazás megtartásáért. A leadott íveken a szükségesnél csaknem kétszázzal több, 2799 érvényes aláírás szerepelt, így január 6-ára kiírták a referendumot.

A kezdeményezők még az utolsó pillanatban is próbálták a képviselő-testületet meggyőzni arról, hogy határozatuk visszavonásával elkerülhető lenne a több millió forintba kerülő népszavazás, de a testület kitartott álláspontja mellett. Ennek indokáról Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a város alpolgármestere októberben azt mondta az MTI-nek: lehetőséget akarnak adni arra, hogy népszavazás döntsön a kérdésben, így azok is véleményt nyilváníthatnak, akiknek tetszik a Horthy park név.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 LvT 2013. január 4. 17:06

2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § „(2) A 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott közterület, illetve közintézmény nem viselheti

a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”.

Információ
X