nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Chuck Norrisról nevezik el az új hidat?

Soha nem látott voksolási láz indult el annak a Dévényújfaluban épülő kerékpárhídnak a jövendő nevéről, amellyel kapcsolatban a héten indított szavazást a pozsonyi megye. Az önkormányzat által a Facebook közösségi hálón meghirdetett szavazás eredményei szerint szombat délutánig csaknem 7 ezren szavaztak arra, hogy a leendő hidat Chuck Norrisról nevezzék el – tudta meg az MTI pozsonyi irodája szombaton.

MTI | 2012. február 25.
|  

Két nap alatt 66 százalékról több mint 80 százalékra nőt azoknak az aránya akik atexasi kopó”-ról neveznék el a Morva folyó felett húzódó kerékpárhidat. Ahogy folyamatosan nő a Chuck Norris híd elnevezésre leadott szavazatok száma, egyre nagyobb a média érdeklődése is. Az elképzelésről már gyakorlatilag az összes nagyobb szlovákiai televízió, rádió és internetes hírportál beszámolt, sőt Chuck Norris hídjának híre a tengeren túlra is eljutott.

A hidat tavaly szeptemberben kezdték építeni, és az idén nyáron a tervek szerint már meg is nyitják a forgalom előtt. A híd azon a helyen épül, ahol negyven évig vasfüggöny választotta el a két országot. A híd Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet köti majd össze. A pozsonyi megye az általa hirdetett szavazáson eredetileg három történelmi elnevezést, a Mária Terézia hídja, Szabadság híd és a Vasfüggöny áldozatainak hídja javasolt, de meghagyta a lehetőséget más elnevezések felvetésére is. A megye által javasolt elnevezések közül egyedül a Mária Terézia híd kapott jelentősebb támogatást, de a Chuck Norris híd elnevezésre így is majdnem húszszor annyian szavaztak.

Pavol Freso, a pozsonyi megye főnöke a közvélemény-kutatás jelenlegi állásával kapcsolatban azt mondta, hogy az embereknek jogukban áll kiválasztani a leendő híd nevét. Freso szerint ha a határon átnyúló együttműködés keretében épülő híd elkészítésében részt vevő osztrák partnereik sem kifogásolják majd az ötletet, akkor ő sem fogja ellenezni, hogy a híd Chuck Norris nevét viselje.

Chuck Norris neve már több magyarországi híd elnevezésekor is felmerült. Először a fővárosi Megyeri híd elnevezésére indított szavazáson "dobta be" valaki az amerikai színész nevét, és sokáig vezetett is. Végül legyőzte ugyan egy amerikai humorista, Stephen Colbert, ám Chuck Norris neve azóta többször is előkerült, például két és fél éve az új miskolci uszoda, illetve a később Móra Ferenc hídra keresztelt Tisza-híd elnevezésekor is.

Az egyik legolvasottabb szlovákiai hírportál, a topky.sk úgy tudja, hogy amennyiben Chuck Norris neve nyeri a szavazást, az amerikai színészt meghívják a híd átadására.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 Sigmoid 2012. február 27. 12:59

Egyike azon dolgoknak ami miatt Szlovákia jobb mint Magyarország. Ott ha egy szavazáson Chuck Norris nyer, akkor az Chuck Norris és kész.

5 Fejes László (nyest.hu) 2012. február 25. 22:32

@Yogi: Elnézést, csak az MTI és némi figyelmetlenség kell hozzá. Egyébként a nagybetűt még megértem, bizonyára a cím zavart be (bár emlékezetem szerint az is névelővel van), de a kötőjelet nem tudom hova tenni. Lehet, h a „New York-i” típussal keverte a híríró.

4 arafuraferi 2012. február 25. 21:20

Chuck Norrisnak nem kell híd, Chuck Norris előtt kettényílik a Duna.:-)

3 Roland2 2012. február 25. 20:54

Egész Szlovákiát nevezzék át Chuck Norris-ra.. :))

2 Pesta 2012. február 25. 20:39

„Amennyiben Chuck Norris neve nyeri a szavazást, az amerikai színészt meghívják a híd átadására." Nagyon helyes. Chuck Norrisról nem neveznek el hidat, ő nevezi el magáról.

1 Yogi 2012. február 25. 16:06

„Texas-i kopóról” - ez különösen fájt itt a Nyesten.

Információ
X