nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nemesnek áll a világ?

Nem az a kérdés, hogy a magyarban miért nincsenek nemek, hanem az, hogy miért is kellene lenniük. Meg persze az, hogy mit is jelent pontosan, hogy egy nyelvben vannak (vagy nincsenek) nemek, és hogy mikor tekinthető egy nyelv „gendersemlegesnek”.

Fejes László | 2015. június 29.
|  

Olvasóinkat láthatóan érdekli a nemek kérdése, de számos esetben már a kérdésekből is az derül ki, hogy számos tévképzet terjeng a nyelvtani nemekkel kapcsolatban. Névtelenségét megőrző olvasónk írja:

pár napja olvastam a luxemburgi miniszterelnök házasságáról, aki férjhez ment a szintén férfi partneréhez. Elkezdtem rajta gondolkodni, hogy ilyen esetekben vajon hogy hívják a First Ladyt, aztán azon, hogy milyen praktikus és genderqueer-szempontból korszerű nyelvünk van a nem nélküli személyes névmásainkkal (már MEGINT a világ előtt járunk).

Aztán azon, hogy ezek a névmások vajon tényleg nem nélküliek-e, vagy semlegesneműek, vagy eredetileg valamelyik nemet jelölték, csak lekopott a többi stb.

Aztán körbekérdeztem mindenféle ismerősök között, de mindenki a saját kalapácsához találta meg a kérdésben a szöget, így például megismerkedhettem a gendernyelvészet fogalmával, vagy azzal, hogy a diplomáciában a női miniszterelnökök férje First Spouse.

Mindazonáltal az eredeti kérdésemre (voltak-e a magyar nyelvben valaha nemek, ha nem, miért nem, amikor láthatóan a legtöbb nyelv ezt alapértelmezésben logikusnak tartja) nem kaptam igazi választ.

Xavier Brettel luxemburgi miniszterelnök és partnere
Xavier Brettel luxemburgi miniszterelnök és partnere
(Forrás: imgarcade.com)

A levélből kiderül, hogy olvasónk is sejti, hogy két teljesen különböző kérdéskört feszeget, mégis keveri őket. Az egyik kérdés az, hogy vannak szavaink, melyek óhatatlanul is valamilyen nemű egyént jelölnek: ilyen például az apa vagy az anya, a férj vagy a feleség. Ettől teljesen különböző és független kérdés az, hogy egyes nyelvek személyes névmásai nemek szerint különbözhetnek. Az utóbbi eset nyelvtani probléma, az utóbbi eset szókincsbeli kérdés – olyasmi, mintha azt kérdeznénk, miért nincsen külön szavunk az apai és anyai nagyszülőkre, vagy az azonos spermadonortól származó, de különböző családban felnövő gyerekekre.

Nem a nyelvtanban

Kezdjük az utóbbi esettel! Ha a névmások jelölik a nemet, akkor is megkülönböztethetünk két típust. Az egyik, amikor a névmások valóban, a szó szoros értelmében a biológiai nemet jelölik: ilyen ma lényegében az angol, ahol a hímnemű élőlényekre a hímnemű, nőnemű élőlényekre a nőnemű, élettelen dolgokra (tárgyakra, elvont fogalmakra stb.) pedig a semleges nemű névmás utal. Kivételek persze vannak, az állatokra lehet úgy is utalni, mintha tárgyak lennének, viszont vannak tárgyak, melyekre nőnemű névmással is lehet utalni (hajók, autók).

Ezzel szemben a germán nyelvek többségében, a szláv nyelvekben, a latinban és az újlatin nyelvekben, a görögben vagy a kelta nyelvekben a nyelvtani nem nem a biológiai nemhez kapcsolódik, hanem az egyes főneveknek van nemük. Az élettelen dolgokra, fogalmakra utaló szavak gyakran hím- vagy nőneműek (jelentésüktől függetlenül), az élő dolgokra utaló szavak csak ritkán semleges neműek. Ezek általában gyereket vagy állatok kicsinyét jelölik: klasszikus példa a német semleges nemű Mädchen ’(kis)lány’. Arra nem tudunk példát mondani, hogy hímnemű élőlényre utaló szó nyelvtanilag nőnemű lenne, vagy fordítva. Előfordulhat azonban, hogy nőre is használhatnak hímnemű szót. Az oroszban pl. az инженер [inzsenyer] ’mérnök’ hímnemű, de nőre is használhatjuk. Vegyük észre, hogy ezekben az esetekben a különböző főnevek neméről beszélni megtévesztő, hiszen a nyelvtani nem csak nagyon áttételes kapcsolatban van a jelöltek biológiai nemével – a legtöbb esetben a jelölt fogalmak semmilyen tulajdonságához nincs köze.

A főnevek nyelvtani neme azt határozza meg, hogy milyen alakban kapcsolódnak hozzá a melléknevek, számnevek, egyes igealakok, illetve milyen névmások utalnak rá. A nyelvtani nemet tehát az egyeztetett alakok mutatják. A nyelvtanulók gyakran összekeverik a nemet a ragozási típussal. Az oroszban például az a-ra végződő főnevek tipikusan nőneműek (és a nőnemű szavak többsége is a-ra végződik). Vannak azonban hímnemű élőlényt jelölő a-ra végződő szavak is, mint a папа [papa] ’apu, papa’, melyek pont úgy ragozódnak, mint a nőnemű szavak (pl. мама [mama] ’anyu, mama’), éppen ezért a nyelvtanulók hajlamosak úgy gondolni, hogy ezek nyelvtanilag mégis nőneműek, csak a jelentésük miatt mondjuk őket hímneműeknek. Ez azonban nem igaz: azért mondjuk őket hímneműeknek, mert egyértelműen hímneműként egyeztetődnek velük a melléknevek (хороший папа [horosij papa] ’jó apa’, хорошая мама [horosaja mama] ’jó anya’), számnevek (два папы [dva papi] ’két apa’, две мамы [dvje mami] ’két anya’, igék (папа ушёл [papa usol] ’apu elment’, мама ушла [mama usla] ’anyu elment’) stb. Az orosz инженер szóról is azért állíthatjuk, hogy hímnemű akkor is, amikor nőt jelöl, mert pl. a hozzá kapcsolódó melléknév ezt mutatja: az Ő jó mérnök mondat, ha nőről van szó, úgy fordítható le, hogy Она хороший инженер [ona horosij inzsenyer], nem pedig úgy, hogy *Она хорошая инженер [ona horosaja inzsenyer] (az előbbi esetben a ’jó’ jelentésű melléknév hím-, az utóbbiban nőnemű alakja szerepel).

Она хороший шофёр  – ő jó sofőr
Она хороший шофёр – ő jó sofőr
(Forrás: vorontsova-nvu.livejournal.com / V. I. Poljakov)

Az indoeurópai alapnyelvben kezdetben valószínűleg csak két „nem” volt: élő és élettelen. Az élő aztán kétfelé fejlődött, és lett belőle hím- és nőnem (az élettelent pedig ettől kezdve semlegesnek nevezzük). Lényegében ez a helyzet állt vissza a svédben és a dánban, illetve a holland bizonyos változataiban, ahol ma csak (a hím- és nőnemből fejlődött) közös és semleges nem van meg – ám a személyes névmásoknál megvan a nőnem is, melyet kizárólag élőlényekkel, elsősorban emberekkel kapcsolatban használnak. Az újlatin nyelvekben viszont a hím- és semleges nem esett egybe, így ma a nyelvtanok csak hím- és nőnemet különböztetnek meg (bizonyos kivételektől eltekintve). Hasonló a helyzet a kelta vagy a hindusztáni nyelvekben. Vannak indoeurópai nyelvek, melyekből teljesen eltűnt a nem kategóriája: ilyen a farszi (újperzsa – az óperzsában még megvoltak), az örmény vagy a bengáli. Vannak azonban szláv nyelvek, melyekben egyes nyelvészek már négy nemet különböztetnek meg: a hagyományosan hímneműnek tekintett kategórián belül ugyanis különbség van az élő és az élettelen névszók egyeztetése (és ragozása) között.

A nem kategóriája valójában egy sokkal általánosabb nyelvtani kategóriába, a főnévi osztályok kategóriájába illeszkedik. A főnévi osztály terminust általában olyan nyelvekkel kapcsolatban használják, ahol a főnevek még több kategóriába sorolhatóak, mint a két-három nem: külön csoportba tartoznak pl. a növények, az állatok, az absztrakt fogalmak; vagy aszerint kerülnek nyelvtani kategóriába a szavak, hogy milyen formájú dolgokat jelölnek (természetesen kivételek ugyanúgy akadhatnak, mint a nemek esetében). Azok a nyelvek, amelyek a nemek alapján különböztetnek meg szóosztályokat, alapjában véve nem különböznek ezektől.

Láttuk, hogy az indoeurópai nyelvek története során a nemek száma változott, logikus tehát olvasónk kérdése, hogy a magyarban lehettek-e valaha nemek. Nos, a válasz az, hogy ameddig vissza tudunk menni az időben, addig ennek semmi nyomát nem látjuk: a rokon nyelvek egyikében sincs erre utaló jel. Az érdekesség kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy az egyik legtávolabbi rokon nyelvünkben, a déli szamojéd nyelvek közé tartozó szölkupban két ragozási típus alakult ki, az élő és az élettelen. Ez már akár egy kis lépésnek is tekinthető a nemek kialakulása felé – igaz, a melléknevek, számnevek, igék stb. nem egyeztetődnek a két kategóriával. Sajnos valószínű, hogy sosem fogjuk már látni, hogy ez a folyamat elvezet-e a nemek kialakulásához: a szölkupot már legfeljebb ezren, jobbára idősek beszélik, a nyelv néhány évtizeden belül ki fog halni.

Olvasónk téved, amikor úgy véli, hogy „a legtöbb nyelv ezt alapértelmezésben logikusnak tartja”. A Nyelvi szerkezetek világatlasza (World Atlas of Language Structures) adatbázisában szereplő 257 nyelv kb. 56%-ában nincsenek nemek, 32%-ában vannak a biológiai nemmel összefüggő nyelvtani nemek, és kb. 10%-ában más főnévi osztályok.

Fehér: nincs, piros: biológiai nemhez kapcsolódó, kék: egyéb szóosztályok
Fehér: nincs, piros: biológiai nemhez kapcsolódó, kék: egyéb szóosztályok
(Forrás: WALS)

Összefoglalóan tehát megjegyezhetjük, hogy semmi jelentősége nincs annak, hogy mely nyelvek és hogyan jelölik nyelvtanilag a nemet. Ez is csak olyan kérdés, mint hogy mely nyelvben mennyire részletesen kell vagy lehet jelölni az időviszonyokat (van-e külön múlt vagy jövő idő, és ha igen, akkor hány), vagy hogy hogyan jelölik a nyelvtani számot (van-e többes, illetve kettes szám, mikor kötelező a használata, milyen számot használnak számnevek után stb.). Ezeknek a kérdéseknek nincs közvetlen kapcsolatuk a nyelven kívüli világgal, éppen ezért nem igényelhető és nem is adható arra magyarázat, hogy a magyarban miért nincsenek nemek.

Hasonlóképpen nincs értelme azt a kérdést feltenni, hogy az egyetlen nem milyen. A nemekről csak akkor beszélhetünk, ha van belőlük legalább kettő. Ha egy nyelv egy alakot használ a jelenben, a múltban és a jövőben zajló események megnevezésére, akkor nincs értelme feltenni a kérdést, hogy ez az egy alak jelen, jövő vagy múlt idejű. Hasonlóképpen ha egy nyelv ugyanazt az alakot használja bizonyos személyekre, tárgyakra vagy jelenségekre akkor, ha több van belőlük, mint ha csak egy, akkor nincs értelme feltenni azt a kérdést, hogy ez az alak egyes vagy többes számú-e.

A papucsállatkáknak nincs nemük. Akkor ez most egy semleges nemű példány?
A papucsállatkáknak nincs nemük. Akkor ez most egy semleges nemű példány?
(Forrás: Wikimedia Commons / Deuterostome / CC BY-SA 3.0)

Nem a szókincsben

Térjünk át a szókincs kérdésére, azaz az olyan szavakra, melyek valamilyen nemű egyént jelölnek (apa, anya, férj  feleség)! Általában ezeknek is vannak nemsemleges megfelelőik (szülő, házastárs), de ezek használata megtévesztő lehet. Ha például egy férfi házastársáról beszélünk, egyéb szövegkörnyezet híján nőre fogunk gondolni; ha viszont egy férfi férjéről beszélünk, az furcsán fog hatni – talán azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy férje nőnek szokott lenni. Lehet, hogy a társadalmi szokások változásának hatására nyelvhasználatunk is változni fog. Még akkor is, ha Magyarországon nem engedélyezik a melegházasságot, hiszen pl. a luxemburgi miniszterelnök családi viszonyairól még így is beszélhetünk. Másfelől az is lehet, hogy nem régi szavainkat fogjuk másként használni, hanem új kifejezések fognak születni.

Ide kapcsolódó, de árnyalatnyival különböző kérdés, hogy a magyarban ritkábbak az ilyen egyértelműen nemhez kötődő szavak. Színésznek mondhatunk férfit és nőt egyaránt, de a szó alapesetben mégis férfit jelöl (pl. az olyan szövegelőzmény nélküli mondatokban, mint hogy Egy színész lépett a színpadra – ha nőnemű, azt külön jelölhetjük a színésznő szóval, de ez nem kötelező: mondhatjuk, hogy Csákányi Eszter remek színész. Az angolban hosszú ideig az actor csak férfiakra, az actress csak nőkre vonatkozhatott (az utóbbi időben a nőkre is használják az actort). Ezzel szemben az orosz aктёр [aktyor] vagy a cseh herec csak férfit, az orosz актриса [aktrisza] és a cseh herečka [herecska] csak nőt jelölhet. Az indoeurópai nyelvekre általában jellemző, hogy a foglalkozásneveknek külön hím- és nőnemű alakjuk van (az utóbbit általában az előbbiből képzik), de ezekben a nyelvekben is előfordulnak olyan foglalkozásnevek, melyek nemsemlegesek (l. fent az инженер [inzsenyer] ’mérnök’ vagy шофёр [sofjor] ’gépjárművezető, sofőr’ példáját). A két típus aránya nyelvenként változó.

Она шофёр – ő sofőr
Она шофёр – ő sofőr
(Forrás: Wikimedia Commons / Пименов, Юрий Иванович)

A magyarban a - utótag használata a nem jelölésére általában fakultatív, és csak kevés az olyan kivétel, ahol csak női forma van. Az óvónőnek nincs is pontos hímnemű megfelelője: az óvóbácsi az óvónéni megfelelője, az óvodapedagógus pedig nemsemleges; hasonló még a fejőnő vagy a védőnő. Ugyanakkor míg egy nőt mondhatunk uralkodónak, addig nem nevezhetjük királynak vagy császárnak, csak királynőnek vagy császárnőnek. Ilyen szempontból tehát a magyar sem „gendersemleges”, arról nem is beszélve, hogy míg azt, hogy az adott foglalkozás képviselőjének nőségét gyakorlatilag mindig jelezhetjük a - utótaggal, addig férfi mivoltát a foglalkozásnévben soha nem egyértelműsíthetjük. Valójában persze ennek nincs sok jelentősége, hiszen több szóval ezt jelezni tudjuk, ha szükséges.

Lényegében ehhez a problémakörhöz tartozik az, hogy a First Lady (szó szerint: ’első hölgy’) megfelelője a First Spouse (’első házastárs’) – persze az kérdés, hogy ez lesz-e a hivatalos forma akkor is, ha férfi férfi házastársáról van szó. (Az igazán nemsemleges megoldás persze az lenne, ha bármilyen nemű bármilyen házastársat ugyanazzal a kifejezéssel neveznének meg.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
26 Sultanus Constantinus 2015. július 10. 13:39

@Andreas: "nem nyert. elolvastam :)"

Megtisztelsz vele (általában nem ez a tapasztalatom). :)

25 Andreas 2015. július 10. 13:35

@Sultanus Constantinus:

"Bár úgysem fogja senki elolvasni," - nem nyert. elolvastam :)

én is egyet értek az alap gondolattal.

először volt kategóriákba rendeződés mindegy tudat alatti (nyelvi) logika alapján és csak aztán nevezte el az ember ilyen vagy amolyan neműnek a kategóriába tartozó szavakat.

24 Sultanus Constantinus 2015. június 30. 15:13

@Fejes László (nyest.hu): "Ha jelölné, akkor nem lehetnének kivételek."

Rendben van, de ha meg mindent így nézünk, akkor tkp. azt is lehetne mondani, hogy csak azokban a nyelvekben léteznek szabályok is, amelyekben nincsenek rendhagyó alakok; hiszen a szabály alól vannak kivételek, akkor az már nem szabály.

23 Fejes László (nyest.hu) 2015. június 30. 10:31

@Sultanus Constantinus: „Valójában a végződés csak jelölHETi a nyelvtani nemet, de nem mindig jelöli.”

Szó sincs róla. A végződés nem jelöli a nemet. Ha jelölné, akkor nem lehetnének kivételek. Max. annyit lehet mondani, hogy a végződésből statisztikailag lehet következtetni a nemre. A nyelvtörténeti változások során azonban gyakran a fordítottja megy végbe: a nem hatására változik meg a végződés (ill. a teljes ragozási típus).

22 Sultanus Constantinus 2015. június 30. 08:46

@Andreas: Gyakori tévhit a nyelvtanulóknál, hogy a szavak nemét a végződésük határozza meg (ami persze megint csak az oktatás hiányosságából adódik). Valójában a végződés csak jelölHETi a nyelvtani nemet, de nem mindig jelöli.

Bár úgysem fogja senki elolvasni, de erről is írtam régebben:

www.elmexicano.hu/2011/09/azert-himnemu-mert-o-ra-vegzodik.html

21 Andreas 2015. június 30. 07:58

@Fejes László:

teljesen igaz, nagyon elnéztem. egyből az '-a' végből következtettem, pedig a cikk is írja, hogy más az alak és más a szavak egyeztetése.

@El Vaquero:

nővér - fivér (testvér) : csak azért nem használják, mert egyertelművé válna a betegápolásnak a nyelvben is megjelenően az egyházi eredete.

20 nudniq 2015. június 30. 01:43

"ilyen esetekben vajon hogy hívják a First Ladyt"

Állítólag, amikor felmerült a kérdés,h Hillary Clinton elnöksége esetén mi legyen Bill Clinton titulusa, Bill a "First Laddy" kifejezést javasolta. :)

19 Sultanus Constantinus 2015. június 29. 17:56

@szigetva: Köszi, ez érdekes. Épp akartam már írni is, hogy a kantábriai nyelvjárásban van még ilyesmi, amit a tanulmány montañésnek nevez:

www.elmexicano.hu/2012/07/ahogy-hegyiek-beszelnek.html

18 Krizsa 2015. június 29. 17:27

A magánhangzó harmónia a megértés egyik, vagy inkább a FŐ eszköze: a "dallam" folytatása. A tőszó dallamáé. Akkor, amikor a tőszó már képzőt / ragot is kap. Fontosságát az mutatja legjobban, hogy még a sémi nyelvek is megtartották. Amik a nyelvtani megoldások kedvéért tovább-flektáltak. Mégis minden olyan szóra nézve megtartották, ami "aktuálisan", éppen most, nem "mozog" (nem flektál).

A ragozó nyelvek azonban hátat fordítottak a nyelvtani megoldások a flektálással való kivitelezéséből.

"Nyelvtanozás" cáljára bevezették a láncragozást. Ezáltal boldogan kiszabadultak az igemódok-igeidők kivitelezését célzó SÉMI tovább-flektálások szorításából.

17 szigetva 2015. június 29. 16:15
16 Sultanus Constantinus 2015. június 29. 15:44

@El Vaquero: Csak szerintem van egy lényeges különbség a kettő között: míg a gyengülés nem rendszeres és nem is mindig kiszámítható, a magánhangzó-harmónia már az alaktan részévé vált és következetesen alkalmazza a nyelv (kivételek persze mindig vannak). Az újlatin nyelveknél ilyenről viszont nem tudok, legalábbis nem olvastam róla sehol. Van pl. a spanyolban is hago 'csinálok' és hice 'csináltam' vagy pedí 'kértem' és pidió 'kért' (ahol az [a] > [e] > [i], [e] > [i] gyengülés figyelhető meg), de ezek csak rendhagyó alakok, nem megy végig rendszeresen minden szabályos igén, pl. az hablo 'beszélek' múlt ideje sem *heblé, hanem hablé.

15 El Vaquero 2015. június 29. 15:19

A nőileg nevesített foglalkozásneveken már én is gondolkodtam. Tudom, szellemi túlterhelést ne kapjak. Tényleg érdekes, hogy nincs férfimegfelelőjük, pl. a nővérhez sem a férfivér, sem a nővérbácsi nem illik hozzá, de pl. a németben sem lehet Krankenbrudert használni.

14 El Vaquero 2015. június 29. 15:16

@szigetva: jó gondolat, nem is gondolná az ember, hogy annak is lehet venni, pedig nagyon igaz. Ilyeneket írhatnál még rendszeresen.

 

A nemek inkább csak ragozási osztály és kész. Legtöbbször már semmi közük az élő-élettelen, hím-nőnem felosztáshoz. A német ajtó mitől nőnemű? A hang/szóalakhoz még lehet némi köze, de ahhoz sem sok.

13 szigetva 2015. június 29. 14:53

@Sultanus Constantinus: A mgh harmóniát is lehet gyengülésként elemezni.

12 Sultanus Constantinus 2015. június 29. 13:32

@szigetva: Hát ilyesmik valóban lehetnek, csak kérdés, hogy tényleg harmónia-e vagy csak simán gyengülés. A keleti andalúzban pl. az jelzi a többes számot, hogy megnyílnak bizonyos magánhangzók (jellemzően az [e] és [o]): el teléfono [eɾ.te'le:fo.no] / los teléfonos [lɔ.t:ɛ'lɛ:fɔ.nɔ].

A románban van még ilyesmi, hogy pl. măr / mere 'alma/almák', de ez is inkább csak rendhagyó flexió, mintsem magánhangzó-harmónia.

@Fejes László (nyest.hu): Valóban tök mindegy, hogy nevezzük, csak arra akartam kilyukadni, hogy vannak ilyen névszók (egyébként úgy tudom, az akadémiai szótár legújabb kiadása már nem is használja ezt a terminológiát, hanem egyszerűen 'hím- és nőnemű'-eknek nevezik őket). A spanyolban nagyon erős a tendencia arra, hogy a férfit jelölő főnév hímnemű, a nőt jelölő pedig nőnemű, ez gyakorlatilag azt a néhány kivételt leszámítva kötelező érvényű, az alakjától függetlenül (pl. az eredetileg hímnemű modelo 'modell' főnév is nőnemű, ha női modellre utal, de az alakja nem változik: la modelo mexicana 'a mexikói modell').

A latinban tényleg csak hímnemű az agrícola és a poeta, ahogy elnézem. Az olaszban poeta (m) / poetessa (f) (főnév), agricolo/-la (főnév és melléknév is).

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X