nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nagyvonalú térképek

A második világháború idején Jugoszlávia bekebelezte Magyarországot. Ezt nem egy alternatív történelmi regényben olvastuk, hanem egy korabeli dokumentum tanúskodik róla.

nyest.hu | 2012. július 11.
|  

Az internetet időről időre bejárják képek, melyeken hírműsorokban szereplő, csúnyán elrontott térképeket találunk. Olyanokat, melyben összekeverik a szomszédos országokat, vagy éppen Szlovákiát Szlovéniával. Deák Tamás egy ilyen elrontott térkép „őspéldányát” fedezte fel és hívta fel rá figyelmet A Wang folyó versein. A térkép az alábbi kisfilmben, mely egyébként kitűnő lehetőséget nyújt mind a finn, mind az angol nyelv gyakorlására.

A film amerikaiaknak szóló finn propagandaanyag 1939-ből, a téli háború idején készült. A film felvillantja a Finnország által a gazdaságban, a kultúrában és a sportban elért eredményeit, hogy ezzel nyerje el a néző szimpátiáját. A film második részében Hoover elnök Finnországot támogató, de a Szovjetunióval való konfliktust kerülő beszédét hallgathatjuk meg. Érdekes megfigyelni, hogy maga a film is kerüli az ellenség megjelenítését (csak a térkép pásztázása közben hangzik el néhány szó az elnyomó háborúról, mely ártatlan milliók életét követeli – anélkül, hogy kimondanák, ki is indított ellenük háborút).

Számunkra éppen ez a térkép az érdekes: jól mutatja, hogy a később legendássá váló finn oktatási rendszer ekkor még csak álom lehetett. Úgy tűnik, a térkép rajzolója nem csak arról nem értesült, hogy a Szovjetunió és Németország ekkorra már felosztotta egymás között Lengyelországot, Ausztriát és Csehszlovákia nyugati felét Németország kebelezte be, de arról sem, hogy az első világháború után Írország elnyerte függetlenségét. Az azonban, hogy Portugália sem szerepel a térképen, ilyesféle tájékozatlansággal nehezen magyarázható.

Nagyvonalú térképek
Forrás: A Wang folyó versei

Számunkra azonban az az érdekes, hogy a térképrajzoló keze alatt Jugoszlávia milyen nagyhatalommá nőtte ki magát: két szomszédos államát, Albániát és Magyarországot is bekebelezte. Az is egyértelmű viszont, hogy az 1938-ban elfoglalt Kárpátalját „visszaadta” (Cseh)Szlovákiának. Innentől kezdve szabadon el lehet játszani a gondolattal, hogy ha Ez valóban megtörtént volna, mi lett volna a történet folytatása...

Hasonló témájú cikkek A Wang folyó versein

GPS

Az elmúlt jövő

Prágai kvíz

Színe és fonákja

„…de nem vagyok boldog”

Núbia piramisai

Kína üzen

Epicentrum

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
9 szabírhun 2012. augusztus 11. 18:55

@doncsecz:

Te ezt a Big-Jugoslavia térképet nem te rajzoltad?:D

Románokat ki sem kell irtanotok, azok olyan hülyék, hogy még elhiszik azt is ha szlávo-dák elméletet sugalmaztok nekik.

8 szabírhun 2012. augusztus 11. 18:53

www.youtube.com/watch?v=aJf7bTlOJN0

Szabadságot Palesztínának, a sátánista elnyomókkal szemben!

7 szabírhun 2012. augusztus 11. 18:49

@doncsecz:

Egyszer találkoztam vele Eperjesen (tót nevét nem tudom tán Presov? vagy az oroszul van?), fél fejjel alacsonyabb és nem mer a szemedbe nézni, mindenhova testőrökkel jár. Amúgy a tótok 2 részre oszthatóak ,egy aki meri vállalni hogy utál, 2 aki nem.

6 doncsecz 2012. augusztus 9. 19:07

@szabírhun: Eddig se voltál egy nagy kunszt, de már az elmeállapotod is kétséges: mert azt hiszed az SNS szavazója ami nemcsak nacionalista, de keresztényellenes és mocskolod a szlávokat kb. olyan stílusban mint Ján Slota a magyarokat. Puszi pajtás lehetsz azzal a részegeskedő krapekkal.

5 szabírhun 2012. augusztus 9. 18:39

@doncsecz:

a6.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/427067_127651237379203_21128

Itt vannak a szlávjaid! Nyugaton hallstadt-illírek keleten szügunna-agatyrsk magyarok.

4 szabírhun 2012. augusztus 9. 18:36

@doncsecz:

Mondom én , hogy jó helyen tapogatózok veled kapcsolatban! XD

Rajtad múlna nem is lenne Magyarhon!

3 doncsecz 2012. július 14. 08:51

@Roland2: Körvonalazva volt a szlovén részről is, hogyan képzelik el (nem mint független államban, hanem Ausztria külön, nagyobb önállósággal bíró tartományaként) Szlovéniát, amelyet mint Zjedinjena Slovenijának neveztek el, ebbe pedig a teljes magyarországi szlovén vidéket is beleillesztették. Ezt logónak ma a magyarokat is ellenfélnek tartó Szlovén Nemzeti Párt használja

2 Roland2 2012. július 13. 23:02

@doncsecz: Asszem a 'Tabu' c. műsor Trianon-nal foglalkozó részében hallottam,h. még az I. vh előtt az erdélyi román diákoknak a romániai propagandisták olyan térképeket osztogattak,amiken már Erdéllyel együtt ábrázolták Romániát ( tehát nagyjából a mai határokkal ).

1 doncsecz 2012. július 13. 22:26

Nekem maradt egy 1916-os kormány által közölt röplapom otthon, amiben a Monarchia propagandája is csinált egy térképet, hogy az antant miként képzelte el Európa felosztását: Románia Budapestig terjeszti ki a hatalmát, Montenegró megkapja Hercegovinát és Észak-Albániát. Benne volt Ferenc József híres nyilatkozata 1914-ből: Mindent jól meggondoltam, mindent jól megfontoltam és Tisza István két évvel későbbi nyilatkozata Románia hadbalépésekor.

Információ
X