nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mobilozás mint háborús bűn

Észak-Korea háborús bűnösként fogja kezelni a Kim Dzsong Il halála utáni száznapos gyász alatt Kínába szökni próbáló, illetve a mobiltelefont használó állampolgárait – írta honlapján a The Daily Telegraph című brit napilap csütörtökön.

MTI | 2012. január 27.
|  

A Koreai Munkáspárt az országot elhagyni, illetve a külvilágról származó információkat behozni próbálókat akarja elrettenteni az intézkedésekkel, a belső stabilitás és a hatalmi átmenet gördülékenységének biztosítása érdekében – állítja egy dél-koreai segélyszervezet.

Egyes phenjani információk szerint a élelmiszer-ellátási helyzet romlásával a közelmúltban ismét megnövekedett a szegénység és a politikai elnyomás elől a szomszédos Kínába, onnan pedig Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma.

A határőrök által elkapott, illetve a kínai hatóságok által hazatoloncolt határátlépőket – a politikai disszidensekkel és a rendszer egyéb ellenségeivel együtt – a kommunista ország számos munkatáborának egyikében helyezik el, a visszaesőket pedig halálra is ítélhetik.

A rossz gazdasági helyzet miatt egyes észak-koreai vezetők állítólag attól tartanak, hogy felkelés törhet ki az országban, ennek megakadályozását pedig az amúgy is jelentős szigor további fokozásával kívánják elérni.

A Eurasia Group amerikai politikai kockázatelemző és tanácsadó intézet a héten kiadott jelentésében a nemzetközi békére 2012-ben leselkedő ötödik legjelentősebb fenyegetésként jellemezte Észak-Koreát. A cég szerint a bezárkózó országban folyó eseményekkel kapcsolatos információhiány jelentette kockázatokat a külvilág nem veszi elég komolyan.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 maxval 2012. január 29. 16:56

@Nước mắm ngon quá!:

Mondok egy még vadabbat. A bolgár boltok kínálata bőségesnek számított szovjet szempotból.

Az egyik legviccesebb esetem 1985-ből, amikor a Havannai Egyetemen tanultam. Egy kisebb társaság gyűlt össze: egy szovjet-ukrán gyerek, két bolgár lány, egy keletnémet lány, két lengyel, két cseh fiú, és én. Valahogy szóba került, hogy szar dolog ez az áruhiány. Erre váratlanul az ukrán fiú közbeszólt: "Hála Istennek, nálunk Kijevben ez nem jellemző, nálunk még kolbászt is lehet kapni a boltokban!". Erre a beszólásra a szerényebbek elmosolyodtak, de a többség röhögni kezdett. Még a Szovjetúnión kívüli legalacsonyabb életszínvonalú Bulgáriából érkezett két lány is csak nevetni tudott azon, hogy valaki büszkén említi a kolbászt valamiféle luxuscikként, s elmeséli büszkén, hogy nálunk még ilyen luxuscikk is kapható, így nem beszélhetünk áruhiányról. A legfélelmetesebb persze az volt, hogy az ukrán gyerek komolyan nem értette, hogy mi a vicces abban amit mondott, mert ő ezt komolynak szánta. Ő csak Kubát és a Szovjetúniót ismerte, s számára az üres bolt volt az alap.

4 Nước mắm ngon quá! 2012. január 29. 15:33

@maxval: Igaz, de a bolgárok nem csináltak se "56"-ot, se "68"-at.

3 maxval 2012. január 29. 15:15

@Nước mắm ngon quá!:

Miért? A kádárista magyar boltok meg fogyasztói paradicsomnak számítottak pl. bolgár szempontból, pedig egy akkori budapesti "luxus" bolt választéka kicsivel egy akkori osztrák falu vegyesboltjának kínálata alatt volt valójában.

2 Nước mắm ngon quá! 2012. január 29. 14:43

Az sem "gyenge", hogy Észak-Koreából nézve Kína a "szabadság hazája"...

1 maxval 2012. január 29. 14:23

Kubában is így volt tavalyelőttig...

Információ
X