nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megölték a Csernovik alapítóját

Meggyilkoltak egy neves újságírót péntekre virradóra az észak-kaukázusi Dagesztánban.

MTI | 2011. december 16.
|  

A 46 éves Hadzsimurad Kamalovot lelőtték a köztársaság fővárosában, Mahacskalában lévő irodája mellett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. ASzólásszabadság elnevezésű cég vezérigazgatóját, aCsernovik (Piszkozat) társadalmi-politikai hetilap alapítóját a rendőrség feltételezése szerint újságírói tevékenysége miatt ölhették meg.

Kamalov számos írásában bírálta a hatalmat, ezen belül is a belügyminisztérium vezetését. Egyebek között a köztársaságban gyakori eltűnések, emberrablások után nyomozott. Éppen ezért kerülhetett fel 2009 szeptemberében az úgynevezettkilövési listára. Ismeretlenek olyan röplapokat terjesztettek, amelyeken azzal fenyegetőztek, hogy likvidálni fogják a banditákat és megbosszulják a rendőrség és a békés polgárok halálát.

A Csernovik szerkesztősége ellen gyakran indítottak Dagesztánban bírósági eljárást azzal a céllal, hogy bezárják. Egy időben egyetlen dagesztáni nyomda sem vállalta a lap kinyomtatását, kénytelenek voltak az újságot Észak-Kaukázus más régióiban elkészíttetni. A legutolsó nagy visszhangot kiváltó bírósági ügy a megölt újságíró alapította hetilap kollektívájának felmentésével végződött. Akkor azzal vádolták meg a Csernovikot, hogy szélsőséges eszméket terjeszt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 doncsecz 2011. december 18. 07:39

Nem egyedülálló eset. Több ilyen gyilkosság történik Oroszországban, elég csak Vlagyiszlav Lisztyev esetét említeni.

Információ
X