-
szigetva: @Sándorné Szatmári: „A magyar nyelv például egy olyan nyelv, amely bár "gyökeresnyelv", mo...2026. 01. 16, 15:40 Nyelvek születése és terjedése
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: Azt gondolom, hogy a tudományos vizsgálatok típusai relatívak, és kultúrákhoz k...2026. 01. 16, 08:45 Nyelvek születése és terjedése
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: Hogy "mit jelent a nyelvek tudományos vizsgálata", szerintem kultúra korszakok ...2026. 01. 16, 08:43 Nyelvek születése és terjedése
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Mivel a hozzászólásaidból a hozzáértők számára világos, hogy nem vagy ...2026. 01. 12, 12:27 Nyelvek születése és terjedése
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: Szerintem az emberi nyelvek mai tudományos vizsgálata amely nyelvek összehasonl...2026. 01. 12, 12:06 Nyelvek születése és terjedése
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
a posztnomád kalandozó állam Idegen gének az ősmagyar éjszakában Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja A honfoglaló férfi, a gender studies pedig nő Ismerjük vagy használjuk?
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Követi Ön VV Évát? Nem? Most megtudja, miféle nyelvészeti vitákról marad le!
Méghogy a valóságshow-kból nem lehet semmi okosat tanulni! Persze alaposan oda kell figyelni. Itt van mindjárt VV Éva hivatalos oldala, ahová a hét végén került fel az alábbi bejegyzés:
[...] Legjobb döntése volt az életemben, amikor elhatároztam , hogy leszokok az ivàsròl! [...]
Nem kellett hosszú időnek eltelnie, hogy valaki beszóljon:
Talán „leszokom”! Bunkó picsa! Ki kíváncsi a szellemi és fizikai fetrengéseid történetére? Senki.
Voltak, akik kifejezték egyet nem értésüket, volt, aki részletesebben is vitába száll a megállapításokkal:
Értem a gondját, mert nem ikes ige a leszokni. Csak van egy kis gond! A leszokom és a leszokok közt jelentésbeli különbség is van. A ’leszokom’ annyi mint most fogom megtenni, a ’leszokok’ viszont inkább azt, hogy majd valamikor talán megteszem. Sajnos az alap IQ-val rendelkező emberek nem látják, érzik a kétfajta ragozás közti halvány jelentés különbséget. Addig rendben is van a dolog, mert nyelvészetileg úgy helyes. Viszont a magyar nyelv ép attól szép, hogy árnyalni tud még ragozás kis megváltoztatásával, esetleges máskép használatával.
Erre is érkezett válasz, igaz, ez sem volt túlterhelve érvekkel:
Leszokok-ilyen ige NINCS a magyar nyelvtanban!
De mit kezd mindezekkel a nyelvész? A legérdekesebb talán az, hogy a kifogásolt mondat valóban hibás, hiszen olyan szerkezetet találunk benne, melyet magyar ember szándékosan sosem mondana vagy írna le:
[...] Legjobb döntése volt az életemben [...]
(Forrás: Wikimedia Commons / Sergeant Ian Forsyth RLC / OGL 1.0)
Feltehetően nem másról, mint elírásról van szó. Ez is jó alkalmat teremtene arra, hogy valaki beszóljon, a szemére vesse a bejegyzés írójának, hogy nem tud írni, nem képes egy mondatot megfogalmazni stb. (Persze mi inkább azt javasolnánk, hogy az hajítsa el az első követ, aki maga még sosem követett el hasonló hibát.)
De ezt a nyilvánvaló hibát nem rója fel senki. Amit a kommentelő felró, az az, hogy a bejegyzés írója olyan szóalakot használ, melyet a magyar anyanyelvűek nagy része szintén használ. Miért van az, hogy egy nyilvánvaló hibát nem tesznek szóvá, míg egy gyakran használt alak ilyen indulatokat vált ki?
Ezt nevezik a nyelvészek stigmatizációnak, megbélyegzésnek. Arról van szó, hogy a nyelv változatos, ugyanazt a helyzetet, ténymegállapítást, kérdést, kérést, felszólítást stb. számos különböző módon ki tudjuk fejezni. Ezt általában jónak szoktuk tartani, örülünk a nyelv változatosságának, az ízes nyelvjárási kifejezéseknek, dicsérjük azt, aki színesen beszél stb. Vannak azonban olyanok, akik e változatosság egy-egy elemét szeretik kiszúrni, mondvacsinált szabályok alapján rossznak nevezni. Ráadásul e nézeteiket terjesztik, véleményükről megpróbálnak másokat meggyőzni. Érvelésük során gyakran hivatkoznak a nyelvtudományra, s ezzel sikeresen megtévesztik olyanok tömegeit, akik nyelvészeti kérdésekben nem járatosak. Ők elhiszik ezeket a téveszméket, és érzékennyé válnak a kifogásolt jelenségekre: hamarabb észreveszik őket, mint a valódi hibákat.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A szokok (eszek, iszok, alszok) ellenségei arra szoktak hivatkozni, hogy az ikes ragozásban az egyes szám első személy személyragja mindig az -m – függetlenül attól, hogy tárgyas (azaz határozott tárggyal álló) vagy általános (azaz tárgyatlan vagy határozatlan tárgyas) ragozásról van szó (nem eszek egy almát, de eszem az almát, hanem eszem egy almát és eszem az almát). Természetesen vannak olyan beszélők, akik ezt így használják, és ez szívük joga. Más nyelvhasználók viszont fontosnak érzik a tárgyas és az általános ragozás közötti különbségtételt, és nekik az eszem egy almát egyenesen rosszul hangzik. És persze vannak, akik a kettő között állnak, nekik az eszek egy almát és az eszem egy almát tulajdonképpen egyenértékű, egyikre sem kapják fel a fejüket, és maguk is használják mind a kettőt.
Akik tehát arra hivatkoznak, hogy az ikes ragozásban valami így van úgy van, rögtön elkövetnek egy hibát: elfelejtkeznek a nyelvhasználók egy részéről. De hibáznak abban is, hogy úgy csinálnak, mintha a nyelv nem változna folyamatosan. Például egyes szám második személyben korábban élesen megkülönböztették az ikes és az iktelen igéket: az ikes igékhez az -Ol, az iktelenekhez az -sz rag járult. Később ez a szabály megváltozott, és ma furcsán nézünk arra, aki megkérdezi tőlünk, hogy mit olvassz? – pláne furcsán nézünk akkor, ha mi kérdezzük tőle, hogy mit olvasol?, ő meg közli velünk, hogy nem tudunk rendesen magyarul. Hasonlóképen változik a használat az egyes szám harmadik személyben: egyes igék ikesből iktelenné, mások iktelenből ikessé válnak. Arany János még azt írta: „Mindég előre mász s – harap.” Ma gyakorlatilag csak ikesként, mászik alakban használjuk, viszont a mászom alak mellett a mászok ugyanúgy használatos. Vannak olyan ikes igéink (hazudik, megjelenik, tűnik stb.) melyek gyakorlatilag kizárólag hazudok, megjelenek, tűnök formában fordulnak elő, a *hazudom, *megjelenem, *tűnöm formák rossznak minősülnek (kivéve persze, ha tárgyas tagozásúként fordulnak elő, pl. azt hazudom). A nyelvművelők ezeket álikes igéknek nevezik, de csak azért, mert különben ki kellene mondaniuk, hogy nincs szoros összefüggés az egyes szám első és harmadik személyű alakok között.
További tévedésük az ikes ragozásra hivatkozóknak, hogy az ikes ragozás a magyarban tulajdonképpen sosem volt egy teljesen különálló ragozás, hiszen például többes számban sosem alakultak ki külön ikes alakok. Az ikes ragozás tehát elkezdett kifejlődni, de sosem vált önállóvá – most pedig, úgy tűnik, visszafejlődik, megszűnőben van. Persze a nyelv szeszélyei kiszámíthatatlanok, az ingadozás még évszázadokig eltarthat.
A szokok alak valamiben mégis különleges. Láthattuk, hogy az egyes számban -val (is), többes számban -ik-kel használt igék kétféleképpen fejlődhettek. Az egyik lehetőség, hogy korábban nem voltak ikesek, ám harmadik személyben megjelent rajtuk az -ik (és ennek hatására esetleg első személyben akár általános ragozásban is az -m). A másik csoport eredetileg ige, de a tárgyas és az általános ragozás elkülönítés létrejött a -k-s alak is. Ez utóbbi tárgyas igékre jellemző, mint az eszek vagy az iszok – az alszok talán az átalszom az éjszakát, de átalszok egy éjszakát típusú megkülönböztetésben jött létre. Ilyen használata a szokiknak is van (megszokom a rendszert – megszokok egy rendszert), de ez jelentésben jóval távolabb áll az igekötőtlen, ill. más igekötős (de nem tárgyas) alakoktól, mint pl. az alszik – elalszik esetében. Éppen ezért a szokok alak valószínűleg nem a paradigmán belüli határozott és határozatlan alakok szembeállítására született meg, hanem más paradigmák mintájára. Ennek pedig, úgy tűnik, az a következménye, hogy a szokok „késésben van”: gyakran olyanok számára is szokatlan, akik számára az eszek, iszok, alszok egészen természetes.
(Forrás: Wikimedia Commons / Celona Gastro GmbH / CC BY-SA 3.0)
Egy kis figyelmet megérdemel annak a kommentelőnek az állítása is, aki szerint a leszokom és a leszokok közt jelentésbeli különbség van. Mivel azonban a leszokik nem tárgyas ige, a különbség nem lehet olyan, mint pl. az eszem és az eszek között (eszek egy almát, de eszem az almát). Akkor mi? A kommentelő szerint az, hogy a leszokom jelen idejű, míg a leszokok jövő idejű, ráadásul bizonytalanságot kifejező alak. Lehet, hogy van olyan közösség, ahol kezd kialakulni ilyen megkülönböztetés, de ez olyasmi lehet, mint a sündisznó és a sünkutya esete: az ember szereti, hogy ha van két alak, az két különböző dolgot is jelöl – ha másban nem, legalább stílusukban eltérnek. Mivel a magyarban a jelen idejű igealakok a jövő időt is kifejezhetik, kézenfekvő, hogy ha két azonos jelentésű jelen idejű alakunk van, akkor az egyiket elkezdjük a jövő időhöz kötni. Túl nagy jövőt azonban nem jósolhatunk ennek a folyamatnak, hiszen a tárgyas igéknél egészen más formákat különböztet meg a két alak. A kommenetlő IQ-ra való hivatkozása tehát éppen annyira alaptalan és lingvicista, mint az a komment, amelyet cáfolni kíván.
Azt már csak félve jegyezzük meg, hogy ha már valaki nem állja meg, hogy mások nyelvhasználatát kifogásolja kommentben, az legalább a nagyfejű bagollyal kapcsolatos megjegyzések kivédésére ügyeljen a helyesírására. Abban viszont egyetérthetünk, hogy leszokok-ilyen ige valóban nincs a magyarban.