nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Lehet-e sértegetni a tanárokat a neten?

Amerikai jogászok szerint a szövetségi legfelsőbb bíróságnak sürgősen állást kellene foglalnia a középiskolások internetes szólásszabadságának határairól azt követően, hogy ugyanannak az amerikai államnak két különböző fellebbviteli bírósága egyazon napon homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott két csaknem azonos jellegű ügyben.

MTI | 2010. február 9.
|  

Az első eset Pennsylvania államban történt. Egy Justin Layshock nevű diák 2005-ben a MySpace közösségi portálon olyasfajta kijelentéseket tulajdonított iskolája igazgatójának: „Olyan bunkó vagyok, hogy a születési dátumomra sem emlékszem” vagy „Szteroidokon élek”.

A fiút néhány napra eltiltották a tanórák látogatásától, szülei azonban beperelték az iskolát azon a címen, hogy az korlátozta gyermekük szólásszabadságát. A bíróság első fokon a szülőknek adott igazat, az iskola fellebbezett. Csütörtökön a pennsylvaniai fellebbviteli bíróság megerősítette az elsőfokú ítéletet. Justin Layshock pusztán az amerikai alkotmány első kiegészítésében rögzített, a szólásszabadságra vonatkozó jogával élt, mivel az internetes oldalt szabadidejében, a nagymamájánál készítette, tehát nem a gimnáziumban – hangzott a törvényszéki indokolás.

Ám ugyanezen a napon egy másik pennsylvaniai fellebbviteli bíróságnak is döntenie kellett egy hasonló MySpace-ügyben. Egy 14 éven aluli lányról volt szó, aki ugyanazon a portálon iskolaigazgatóját pedofilnak minősítette, és egyéb sértő jelzőkkel is illette. Őt ugyancsak megbüntetett az iskola. Első fokon ebben az ügyben az iskola nyert, a szülők fellebbeztek, de a fellebbviteli bíróság ebben az esetben az oktatási intézmény számára kedvező ítéletet erősítette meg: a joghatóság szerint az igazgató nem sértette meg a lány jogait, amikor megbüntette a sértő internetes bejegyzésért.

Robert Richard, a Pennsylvaniai Egyetem jogi professzora szerint a kettősség oka egyszerűen az, hogy a törvény a valóság mögött kullog az új technológiákat illetően, így „változó geometriájúvá” válik, amikor a szólásszabadság témája is belekeveredik a vitába.

Mindesetre a polémia máris éleződik. Witald Walczak, az ACLU polgárjogi szervezet illetékese mindenképpen el szeretné kerülni, hogy „az iskolaigazgatók odatolakodjanak diákjaik vacsoraasztalához”, azaz – másként fogalmazva – ellenzi, hogy az iskolai hatóságok beleszólhassanak növendékeik magánéletébe, és ők diktálhassák, hogy mit írhatnak vagy mit nem írhatnak saját szobájukban számítógépük képernyőjére.

„Amíg a legfelsőbb bíróság nem foglal állást ebben a kérdésben, tökéletesen összeegyeztethetetlen ítéletek tömegére számíthatunk a két csütörtöki pennsylvaniai ítélethez hasonlóan” – vélekedett Robert Richards, az egyetem jogtudósa.

Információ
X