-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Mielőtt végleg beköszöntene a hideg és a szekrények mélyére kerülnek az úszófelszerelések, házi szakértőnk siet olvasónk kérdésére válaszolni. Eközben kiderül, mit nem tanulunk meg nyelvtanból az iskolában, és az is, miért egyszerűbb az élet monokinivel – vagy ha kellően rövidre vágjuk a hajunkat.
B. Sándor kérdésével kapcsolatban ma olyan nyelvtani kérdésekről lesz szó, amelyeknek néhány részletéről már többször szóltam, de most egy kicsit nagyobb ívű áttekintésre lesz lehetőségem.
Köztudott, hogy a kötőszavak alapvetően kétféle funkciót töltenek be – persze ez azért kicsivel összetettebb, de most szándékosan egyszerűsítek. Az első esetben vessző szükséges eléjük, ilyen esetekben tagmondatokat választanak el egymástól: Gyere ide Pisti, és adj egy pohár vizet! Vessző azonban nem szükséges a kötőszavak elé akkor, ha azonos típusú szófajok közé ékelődnek: Kaptam Pistitől egy úszósapkát és egy úszónadrágot. [...]
Azonban vannak olyan különös (határ)esetek, amelyekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Például: Kaptam Pistitől egy piros úszósapkát és egy fekete úszónadrágot. Kétféle koncepcióval találkoztam eddig, amely ezt az esetet tárgyalná:
- Az első azt mondja, hogy az és még mindig a két névszót – úszósapka, úszónadrág – választja el egymástól, és mivel nem tekinthetőek önálló tagmondatoknak, ezért a vessző nem szükséges az és – vagy egyéb, hasonló szerepű kötőszavak – elé.
- A második pedig úgy ítéli meg a helyzetet, hogy az és többé már nem névszókat – szófajokat –, hanem (jelzős) szószerkezeteket választ el egymástól, így a vessző mindenképp szükséges, ugyanis így utalunk arra, hogy nem az úszósapkát és a fekete szavakat, hanem a (piros) úszósapkát és a (fekete) úszónadrágot igyekeztük elválasztani egymástól.
Tehát kell-e vessző a kötőszavakkal elválasztott szószerkezetek közé (legalábbis az ehhez hasonló esetekben)?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Sándor nagyon korrektül foglalja össze a probléma lényegét, és szakszerűen fogalmaz (kivéve azt, hogy párszor szófajt ír szó helyett, amikor arról beszél, hogy mikor nem kell vessző az és meg a vagy elé). Akkor röviden összefoglalom, mit is lehet tudni erről a helyesírási kérdésről nyelvtani szempontból.
Már sokszor leírtam, de nem árt megismételni, hogy az iskolai nyelvtanban még mindig az ókori (görög, majd latin) grammatikák hagyománya érvényesül. (A grammatika mint tantárgy a régi irodalmi művek nyelvi elemzéséről szólt az ókorban és a középkorban.) Ezen a nyelvtani hagyományon súlyos nyomot hagyott az ókori eredete. Onnan örökölte például, hogy a régies, irodalmi alakokat értékesebbnek tekinti, mint a modern és a beszélt nyelvi kifejezéseket, meg azt is, hogy elsősorban a nyelv írott lejegyzésére összpontosít. És őrzi annak a következményeit is, hogy a grammatikák csak a görög (majd a latin) nyelvvel foglalkoztak. Például a mai magyar iskolai nyelvtanok szerint a névelőknek nincsen semmilyen helyük a mondat szerkezetében – egyszerűen azért, mert a latinban nincsenek névelők, ezért a középkori grammatikakönyvekben persze nem tesznek róluk említést.
Sándor kérdésével kapcsolatban az iskolai nyelvtan ókori jellege azért fontos, mert az ókori grammatikától örökölte a szóközpontúságát. A görög és a latin nyelvről köztudomású, hogy igen változatos a szórendjük, még olyan szerkezeteknek is sokféle szórendje lehetséges, amilyeneket a magyarban csak egyféle szórenddel tudunk elképzelni. Például tekintsük a latin summā cum laude 'a legmagasabb dícsérettel' kifejezést: itt a summā 'legmagasabb (ablatívusz)' jelző és a laude 'dícséret, dicsőség (ablatívusz)' szó közé kerül a cum '-val/-vel' elöljárószó (amely az egész szerkezethez tartozik). Nyelvtanilag helyes lenne még a cum summā laude vagy a cum laude summā szórend is.
A görög és a latin szabad szórendje az oka annak, hogy az ókori grammatikákban a szerkezetek egyetlen egysége a szó, a mondatokat szavakra bontották, nem ismerték a szószerkezet fogalmát (legfeljebb az egyeztetéssel kapcsolatban került szóba, hogy egyes szavak szorosabban tartoznak össze, mint mások). Például a summā cum laude kifejezésnek nincs az iskolai nyelvtanokban önálló kategóriája, pedig ez a három szó nyilvánvalóan együtt értelmes kifejezést alkot, és együtt játszik a mondatban határozói szerepet. Az ókori grammatikában és a magyar iskolai nyelvtanban a határozói szerepet csak a szerkezet alaptagjának (fejének), a laude főnévnek tulajdonítják, a tőle „függő” (neki alárendelt) szavaknak csak az alaptaghoz képest van szerepük (a summā a jelzője, a cum pedig az elöljárója az alaptagnak).
Megjegyzem, hogy ennek a szóközpontú mondatelemzésnek vannak késői utódai, például az ún. függőségi nyelvtan és az ún. szónyelvtan, de az iskolában nem ezeket a modernebb megközelítéseket tanítják, hanem az ókori grammatikának egy lebutított, ellentmondásokkal teli változatát. És még egy megjegyzés: A fentiekből világos, hogy a szóközpontú nyelvtanok alapfeltevése, hogy minden szószerkezetnek van egy jól meghatározható alaptagja, és ezeknek van (közvetlenül vagy közvetve) alárendelve a többi. De nem olyan magától értetődő dolog, hogy tényleg minden szerkezet alaptagja egyértelműen meghatározható, és sokszor vitatható, hogy melyik szó az alaptag. (Például több modern elmélet szerint a summā cum laude szerkezetnek a cum elöljárószó az alaptagja; az ilyen szerkezeteket ezért ezekben az elméletekben nem névszói szerkezetnek (NP-nek), hanem elöljárós szerkezetnek (PP-nek) tekintik.)
Sándor „kétféle koncepciója” közül az első felel meg a lebutított ókori elemzési hagyománynak, a második pedig annak, amikor a mondatot szószerkezetekre bontják. Sajnos az akadémiai helyesírás a nyelvtani fogalmait az ókori eredetű iskolai nyelvtanból kölcsönzi, ezzel annak meghatározatlanságait és ellentmondásait is átviszi a helyesírásaba. Ezért akkor, amikor leggyakoribb kötőszavak előtti vessző használatáról beszél, két esetet különít el: amikor tagmondatokat választ el a kötőszó, és amikor szavakat. Az utóbbi helyett nyilván azt kellene mondania (ha már ragaszkodik ehhez a szabályhoz), hogy más szószerkezeteket, csak éppen az iskolai nyelvtanok nem ismernek más szószerkezetet (a tagmondat az egyetlen olyan szószerkezet, amely szerepel az iskolai nyelvtanokban).
Összefoglalva: szerintem az akadémiai helyesírás szándéka szerint a Sándor által „határesetnek” nevezett eseteket (egy piros úszósapkát és egy fekete úszónadrágot) is vessző nélkül képzeli el, mert ezekben nem tagmondatokat rendelünk egymás mellé.
Hadd zárjam egy pesszimista megjegyzéssel. Sajnos a szószerkezetek létezésének elismerése sem tenné egyszerűvé a magyar akadémiai helyesírás „kijavítását”. Nagyon sokszor mindenképpen lehetetlen eldönteni, hogy tagmondatok vannak-e egymás mellé rendelve, hiszen a tagmondatok hiányosak is lehetnek. Például abban a mondatban, hogy Kaptam Pistitől egy úszósapkát(,) és Maritól egy úszónadrágot, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy két tagmondat van egymás mellé rendelve: kaptam Pistitől egy úszósapkát, illetve [kaptam] Maritól egy úszónadrágot. A Pistitől egy úszósapkát és a Maritól egy úszónadrágot ugyanis nemigen minősülhetnek szószerkezetnek. (Miért alkotna az igének két különböző bővítménye, a -tól/-től ragos és a tárgyragos, együtt szószerkezetet?) A hiányos tagmondaton alapuló magyarázatot más esetekben is el lehet játszani.
A másik lehetőség, hogy elismerjük, nem is mindig szószerkezeteket rendelünk egymás mellé, hanem másféle szósorozatokat is. Ennek viszont az a feltétele, hogy a két szósorozat egymással párhuzamos felépítésű legyen. Ahogy a fenti példában is egy-egy -tól/-től ragos és egy-egy -t ragos szószerkezetből áll a két egymás mellé rendelt szósorozat: Pistitől ∼ Maritól és egy úszósapkát ∼ egy úszónadrágot. Hasonlóképpen lehetne magyarázni az ilyen mellérendelést is: Kaptam két fehér és három fekete úszósapkát. Itt mintha a két fehér és a három fekete lenne egymás mellé rendelve, és persze ezek sem alkotnak szószerkezetet, csak két párhuzamos szósorozatot.
És végül még egy szó a magyar helyesírásról. Meggyőződésem, hogy a magyar helyesírási szokások bizonyos mértékig és bizonyos kivételekkel a kiejtés tükrözésének igényének felelnek meg. Például az a szokás, hogy az és és a vagy elé akkor teszünk vesszőt, ha mondatokat választanak el, abból erednek, hogy ilyenkor tartunk előttük szünetet, és ilyenkor a mellérendelt tagokat sajátos emelkedő hanglejtés is jelöli. Ezek előtt a nagyon gyakori kötőszók előtt más felsorolásokban nem szoktunk szünetet tartani, míg a ritkább, különlegesebb kötőszók előtt, mint például a valamint és az illetve, a szünet gyakoribb. Viszont akkor, amikor ezeket a szokásokat az akadémiai helyesírás formájában írásban rögzíteni próbálták, akkor valamilyen rejtélyes okból, talán egyszerű fontoskodásból, úgy döntöttek, hogy nyelvtani fogalmakkal, nem pedig egyszerűen a kiejtés, a hangzás alapján fogják megfogalmazni a szabályszerűségeket. Ezt a nagyon rossz döntést azóta sem sikerült felülbírálni, és ezzel kínlódik azóta a helyesírást tanuló magyar nép. Pedig jobbat érdemelnénk.