nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Könyv a szerzői és a médiajogról

A szerzői és a médiajog összehasonlító, valamint történeti áttekintését adja Sarkady Ildikó és Grad-Gyenge Anikó „A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai” című kötete. A Médiatanács Médiatudományi Intézete gondozásában megjelent kiadványt hétfőn mutatták be.

MTI | 2013. február 8.
|  

A szerzői jogot hasonlóan áttekintő, valamint a két jogterületet összefogó munka a közelmúltban nem készült – méltatta a tanulmányt Faludi Gábor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense. A szerzői jogot a technika fejlődése is mozgatja – hangsúlyozta az egyetemi oktató –, a kötet ezt a többi közt a rádió és az azzal kapcsolatos jogi szabályozás megjelenésével illusztrálja.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja a könyv értékei közé sorolta, hogy nemzetközi keretbe helyezi a szerzői és a médiajog kérdéseit, emellett azt is, hogy nem von éles határt a korábbi és a jelenlegi médiaszabályozás között. Az audiovizuális média és a szerzői jog kérdései illeszkednek a Médiatudományi Intézet által elindított Médiatudományi Könyvtár sorozatba – számolt be a kötet egyik szerzője, Sarkady Ildikó médiajogász.

Szerzőtársa, Grad-Gyenge Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem docense azt mondta, hogy a jövőben a közös jogkezelés területével akarnak foglalkozni, erre – mint mondta – az uniós tagállamok mellett az Európai Bizottság is egyre nagyobb érdeklődéssel tekint. A tavaly elindított Médiatudományi Könyvtár sorozat 2012-ben négy kötettel gyarapodott  ismertette Nyakas Levente, a Médiatudományi Intézet vezetője. 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X