-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Egy tanároknak szóló szakmai blogon megjelent egy kritika egy tanároknak az interaktív tábláról szóló könyvről. Aztán nagyon rövid úton el lett távolítva. Most egy másik blogon olvashatunk kritikát az inkriminált műről, amin ezúttal a nyest is átrágta magát.
Október közepe táján jelent meg egy recenzió a TanárBlogon Wolf Emőke Hogyan taníts interaktív táblával? című könyvéről. A meglehetősen elmarasztaló kritikát Prievara Tibor, a tanítás/tanulás infokommunikációs eszközökkel való segítésével foglalkozó blog egyik szerkesztője jegyezte. Idáig nincs is a történetben semmi különös: egy elég szűk szakmai közönségnek (tanárok, azokon belül is olyanok, akiknek lehetőségük van interaktív táblát használni) szóló kiadványt megkritizál egy szakmai blog.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Csakhogy Prievara írását nem véletlenül nem linkeltük be fent: a recenziót ugyanis a könyv szerzője ügyvédi felszólítással „helyesbíttette”, majd a weblapról eltávolították. Az ügynek mára csupán annyi nyoma maradt a TanárBlogon, ami a szomorú történetnek állít emléket, és egy másik blogra, a Nyelvtanar.info-ra irányítja a kíváncsi olvasót, ahol egy, az eredetinél jóval részletesebb, ám nem kevésbé lesújtó recenziót olvashatunk Wolf Emőke művéről Kovács János tollából.
Hogy a tanárblogosok kénytelenek-e pereskedni az ügyben: nem tudjuk. Egy biztos: egy szakmai véleményt kifejtő cikkre válaszként nem egy szakmai vitacikket kaptak, hanem egy ügyvédi felszólítást, amely „helyesbítésre” kötelezte őket. A kért helyesbítés egy pár napig szintén elérhető volt a TanárBlogon, mára azonban azt is, és az eredeti recenziót is leszedték. Érdekes nyelvészeti és egyben jogi kérdés, hogy hogyan lehetséges véleményállításokat helyesbíttetni – ezzel is kívánunk foglalkozni a nyesten a közeljövőben. De mielőtt ebbe belemennénk, mi is átrágtuk magunkat az inkriminált kiadványon, hogy megállapíthassuk, mennyiben értünk egyet a kritikákkal. (A könyv szerzőjével sajnos lehetőségünk sincs egyetérteni, ő ugyanis nem szólalt meg az ügyben!)
Hogyan ne taníts...?
A könyv elolvasása után arra jutottunk, hogy Prievara Tibornak és Kovács Jánosnak is maximálisan igaza volt: a kiadvány valóban sok sebből vérzik. A következőkben tehát nem szeretnénk kitérni mindazokra a szempontokra, amelyeket Kovács János recenziójában elolvashatnak. Sokkal inkább általános pedagógiai szempontból szeretnénk megindokolni, hogy a könyv akár még rossz hatással is lehet a hazai pedagógiai gyakorlatra.
A módszer szót következetesen idézőjelbe tesszük, ugyanis a könyv által módszernek nevezett lehetőségek valójában nem módszerek, hanem jórészt az interaktív tábla funkciói és azok kombinálásai. Nagyon nehéz lesz nem interaktívtábla-ellenesnek tűnnünk általánosságban, de mentségünkre szóljon, hogy ezt nagyrészt a könyv hozta ki belőlünk. Mi ugyanis az egyik legnagyobb pedagógiai-módszertani kérdés az interaktív táblával kapcsolatosan? – Az, hogy leginkább a frontális munkaformát erősíti, ugyanis ez az eszköz azért alapvetően nem más, mint egy nagyon okos, és tényleg előre idomítható, praktikus tábla, egy hatalmas képernyő, ami kivetít valamit a diákok elé, amit azok (általában passzívan vagy minimális aktivitást követően) befogadnak. (És még a ruhánk sem lesz krétaporos!) A könyvben található „módszereket” olvasva ez a félelmünk beigazolódott: a legtöbb leírás, a legtöbb példa frontálisan képzelhető el: a tanár varázsol a táblával, a diák pedig Wolf Emőke szerint figyel, miszerintünk azonban unatkozik. Magunktól nagyon nehezen tudunk elképzelni, a könyv viszont nem mutat olyan kooperatív technikára épülő feladatot, amelyben kifejezetten hasznos vagy megkerülhetetlen volna az interaktív tábla.
A frontális munkaformával áll összefüggésben a következő, szintén pedagógiai jellegű kifogásunk a könyvvel kapcsolatban. A könyvben található példák szinte kivétel nélkül olyanok, amelyekben kizárólag ismeretátadás, illetve ismeret-visszakérdezés történik a hagyományos órastruktúra keretében. Pedig itt, a nyesten egy ideje nem győzzük hangsúlyozni, hogy az ismeretadás önmagában, képességfejlesztés nélkül nem ér semmit. A könyvben alkalmazott több „módszerrel” azt hihetjük, hogy tanítunk valamit, mert a gyerekek majd a tábla vonzása miatt odafigyelnek. Ha azonban az interaktív táblás tevékenységhez nem kapcsolódik valós és változatos és belülről motivált tanulói aktivitás, akkor ugyanott tartunk, mint tábla nélkül.
Fontos szemléleti kérdés, hogy mi a pedagógiai cél egy tanórán. Wolf Emőke könyvéből úgy tetszik, hogy az a fő cél, hogy a diákok figyelme egy pillanatra se lankadjon. Ennek pedig remek eszköze a csodatábla, amelyen mindig történik valami. Egyfelől, természetes, hogy a figyelem még a legfegyelmezettebb diák esetében sem állandó. Másrészt ha az interaktív tábla miatt figyelnek ránk a diákjaink, azaz ez a fő motiváló eszköz, akkor valami nagy gond lehet az óránkkal... A tábla elsőre érdekes, másodjára izgalmas, harmadjára természetes, sokadjára pedig pont olyan unalmassá válik, mint a legtöbb hagyományos típusú feladat.
Összegzésként tehát annyit tennénk hozzá Kovács János alapos kritikájához, hogy a könyv a pedagógiai módszertanról hamis fogalmakat kelt. Dominánsan a frontális munkaformát propagálja, ezzel az iskolai gyakorlatban a valódi szemléleti és módszertani megújulást hátráltatja. A frontalitásból is következően az ismeretátadást helyezi a középpontba, a képességfejlesztési feladatot nem veszi figyelembe. Végül pedig azok számára, akik nem ismerik az eszközt, vagy maguk még nem kezdték el használni, nem ad képet arról, hogy mi a kézzelfogható, a pedagógiai megújulásban jelentős előnye egy ilyen eszköznek.