nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Komolyan kell beszélni a gyerekekkel is

Sokat számít a gyerekek nyelvi és tanulási készségének fejlődésében, ha a szülők már 3-6 éves korukban is komolyan beszélnek velük.

nyest.hu | 2010. július 7.
|  

A felnőttek gyakran gügyögnek a gyerekeknek, pedig egy új tanulmány szerint jobban használ a gyermekek nyelvi készségeinek, ha „felnőttesen” beszélnek velük. Holland kutatók 150 óvodáskorú gyermek fejlődését követték három éven át – az eredményeiket a Science Daily cikke foglalja össze.

Az iskoláskorú gyerekeknek már szükségük van egy elvont elméleti nyelvre. Ilyen elméleti nyelven adnak elő a tanárok, és ezt várják majd el diákjaiktól is. Ez az elméleti – „akadémiai” – nyelv annyiban tér el a hétköznapitól, hogy elvontabb szavakat és bonyolultabb mondatszerkezeteket is használ.

A szülők nagyban segíthetik gyermekük iskolai fejlődését, ha már 6 éves kor előtt is ilyen összetettebb módón beszélgetnek otthon.  A tanulmány egyértelmű következtetése, hogy a szülőknek már egészen korán „felnőttes” társalgásra kellene szoktatniuk a gyerekeket, egyenlő partnerként kezelve őket az otthoni párbeszédekben is. Így biztosíthatják, hogy csemetéjük jó esélyekkel indul el az iskolai pályán.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X