nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kínai nyelv vagy kínai nyelvek?
Kína: egy nemzet, számtalan nyelv

Egy külső szemlélő számára – például, ha egy kínai étteremben ücsörögve hallgatjuk a tulajdonosok csevegését – a kínai nyelv egységesnek tűnhet. Alaposabb vizsgálat után azonban gyorsan kiderül, hogy egészen másként beszélnek a pekingi, a hongkongi, a sanghaji vagy éppen a tajvani kínaiak – olyannyira, hogy meg sem értik egymást.

Péli Péter | 2010. február 1.
|  

Hatalmas mérete ellenére Kína alapvetően egy nemzetállam. Bár hivatalosan 56 nemzetiséget jegyeznek az országban, etnikailag a lakosság több mint 90 százaléka han kínai. A legnagyobb kisebbség, a csuang is „mindössze” 16 milliós, azaz kevesebb mint 1,5 százalékát teszi ki az egész ország lakosságának. A nagyobb, autonómiával is rendelkező népeket leszámítva – mint például az ujgurok, a mongolok, és a tibetiek –, a kis nemzetiségek többnyire az ország hegyvidékes déli, dél-nyugati tartományaiban élnek, gyakran törzsi körülmények között.

Kína nyelvi térképe
Kína nyelvi térképe
(Forrás: Wikimedia)

Kína városi lakosságra vonatkozó egy-gyermekes politikája miatt a jobbára vidéken élő kisebbségek aránya folyamatosan nő a han többséghez képest. A népszaporulatuk jelenleg körülbelül hétszer akkora, mint a han lakosságé. (A kínai kisebbségek nyelveiről, amelyek legalább hét különböző nyelvcsaládhoz tartoznak, a következő cikkben számolunk be.)

Konfucius öröksége

A nyelvkérdés nemzeti kérdésnek számít Kínában. Jól jelzi ezt, hogy két külön szó is létezik a nyelvre: megkülönböztetik az írott nyelvet (wen/文), ami nagyjából egységes a különböző kínai nyelvjárások között, valamint a beszélt nyelvet (yu/语), amelynek hét-tíz olyan változata létezik, amit a különböző közösségekhez tartozók nem értenek meg.

A kínai beszélt változatai ugyanúgy egyetlen nyelvből, a klasszikus Konfucius-kori (i.e. 500 körül) kínaiból alakultak ki, mint ahogy az újlatin nyelvek a latinból Európában. Ez a hasonlat azért is érdekes, mert a nyelvészek szerint a kínai nyelvjárások éppen annyira különböznek egymástól, mint az újlatin nyelvek. Csakhogy Kínában nem alakultak ki nyelvileg meghatározott és elhatárolt nemzetállamok, így a nyelvi standardizálás is elmaradt, és a mai napig fontos a helyi dialektusok szerepe.

Mandarin: hivatalos kínai nyelv

A tónusok

A tónus a magánhangzók hanglejtés szerinti jelentésmegkülönböztetése. A mandarin alapvetően 4 tónust használ, továbbá egy semleges tónust. Ezeket jól lehet szemléltetni a „ma” szócskával, melynek hanglejtéstől függően a következő jelentései lehetnek:

mā - magas hanglejtés, jelentése Anya (妈)

má – középről emelkedő hanglejtés, jelentése Kender (麻)

mǎ - alacsony ereszkedő-emelkedő hanglejtés, jelentése (马)

mà - magasról ereszkedő hanglejtés, jelentése Szid (骂)

ma - semleges hanglejtés, jelentése Kérdőszócska (吗)

Jól látszik, hogy a fenti jelek közül három is használja/beépíti a ló írásjelét fonetikai, azaz hangtani jelzésként. A kínai kantoni nyelvjárásának kiejtés szerint 6 tónusa van (részletekért lásd a főcikket), míg némely Kína területén beszélt kisebbségi nyelvnek tíznél is több tónusa lehet.

A kínai nyelv különböző beszélt változatainak nyelvtana nagyon hasonló: az összes változat analitikus és tonális. Az előbbi kifejezés azt jelenti, hogy a szavak mondattani szerepét nem a ragozás jelzi – ami gyakorlatilag nincs is a kínaiban –, hanem a szavak egymáshoz viszonyított helye a mondaton belül. A tonális pedig arra utal, hogy a magánhangzókat hanglejtéssel, azaz tónussal is megkülönböztetik (lásd a keretes cikket). A különböző kínai nyelvekben például eltérő a tónusok száma. (A kínai nyelv nyelvtanát és általában az analitikus nyelvek logikáját – különösképpen Dél-Kína apróbb nyelveiét – egy későbbi cikk fogja bővebben elmagyarázni.)

Messze a legfontosabb beszélt kínai nyelv a mandarin (putonghua): ez legalább 850 millió kínainak az anyanyelve. A mandarinnak legalább nyolc kölcsönösen érthető, de földrajzilag elkülönülő dialektusát különböztetik meg.

A standard mandarin a pekingi dialektuson alapszik. Általában ez az oktatás nyelve, tehát gyakorlatilag minden han kínai ismeri – legalább második nyelvként. És ez Tajvan és Szingapúr hivatalos kínai nyelve is, bár Tajvanon a régi, egyszerűsítetlen, klasszikus kínai írásjeleket használják, míg Szingapúr átvette a Kínai Népköztársaság írásjel-egyszerűsítéseit.

A mai mandarinnak nem csak mesterségesen egyszerűsítették le az írásjeleit, hanem természetes folyamatoknak köszönhetően a hangkészlete is leegyszerűsödött a többi kínai nyelv hangkészletéhez képest.

A régi kínai Csou dinasztia idején (i.e.1122-256) feltételezhetően még nem volt tonális a kínai nyelv. A magánhangzók hangszín szerinti megkülönböztetését valószínűleg a kínai nyelv hangkészleti egyszerűsödése tette szükségessé, de a többi kínai nyelvjáráshoz képest a mandarin általában kevesebb tónust használ. Így az összes használt szótag száma tónusokkal együtt nagyjából ezerre tehető – ami mindössze egynyolcada a lehetséges angol szótagoknak. Ezért van, hogy a régi kínaiban még egyszótagú szavak mára gyakran többszótagúvá váltak a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért.

Ezzel szemben a dél-kínai nyelvek általában több tónusúak, és nagyobb hangkészlettel is rendelkeznek, mint a mandarin, így ezekben ritkább a többszótagúság is. Ezért is van az, hogy – mivel a kínai írásban minden szótagnak külön írásjel felel meg –, a mai standard kínai írásjelek kiejtése egyáltalán nem logikus a mandarint nem ismerő kínaiak számára: hiszen ugyanahhoz a szó/fogalom kifejezéséhez gyakran más írásjelekre lenne szükségük. Az, hogy a standard kínai írást általában mindenki érti, csak a mandarin-alapú írás kötelező oktatásának köszönhető.

A mandarin többszótagúsága ellenére egy-egy szótagnak még így is számos különböző jelentése lehet. Például a negyedik, azaz ereszkedő tónusú „ji”-nek a közepes méretű szótárak is legalább 63 jelentését tüntetik fel, a hozzájuk tartozó karakterekkel együtt.

Kína: egy nemzet, számtalan nyelv
Forrás: Kettő a híres kínai agyagkatonák közül

Sanghaj, Hongkong és Tajvan különböző kínai nyelvjárásai

A mandarintól eltérő kínai nyelvjárások leginkább a Jangcétől délre, dél-keleten gyakoriak. Itt ugyanis a domborzati viszonyok miatt elszigeteltebben tudtak fejlődni a helyi nyelvek.

E nyelvek közül a vu nyelvjárásnak van a legtöbb (90 millió) beszélője Sanghajban és környékén. A vu főként lágyságáról, költőiességéről híres. A többi nyelvjárástól eltérően kevesebb a tónusa, mint a mandarinnak: általában három, de a Sanghajban beszélt nagypresztízsű dialektusának mindössze kettő. A többi nem-mandarin nyelvjárással együtt a vu-ban is sok a régies, archaikus szó. Több mássalhangzót használ, mint a mandarin, és bonyolult rendszerrel rendelkezik a szótagkapcsolatokkal járó kötelező kiejtésbeli tónusmódusulások terén is. (A kötelező tónusmódusulások nyelvészeti neve tónus szandhi.)

Körülbelül 75 millió beszélővel a harmadik legjelentősebb kínai nyelv a kantoni. Ennek a laikusok számára a mandarintól alig eltérő hangzását ismerhetjük például a hongkongi kung-fu filmekből . Mivel Hongkong (és Makaó) közigazgatása történelmi okokból eltér Kína többi részétől, ott kivételesen az oktatás nyelve sem a mandarin, hanem a kantoni.

Akárcsak a vu, a kantoni is jelentősen különbözik a mandarintól: beszélői nem értik meg egymást. Alapvetően hat tónusa van, de mivel a közép-kínaiból megőrizte a zárhanggal végződő magánhangzók megkülönböztetését, ezek esetében további három tónust használ.

A kantoni nyelv még arról is híres, hogy egyedül ennek a kínai nyelvjárásnak van speciális írása és jelentősen eltérő saját írott karakterei, köszönhetően a hongkongi és makaói hivatalos státusznak.

Tajvanon és Kína vele szemközti szárazföldi részein a min nyelvet beszélik, szintén körülbelül 70 millióan. A min dialektusai között nagyobb a különbség, mint a többi kínai nyelvjáráson belül. A mint körülbelül

öt-kilenc különböző dialektusra lehet bontani. A legfontosabb ezek közül a hokkien (35 m), ami a tajvani lakosok 70 százalékának anyanyelve. Ezen kívül a dél-kelet ázsiai kínai diaszpórának is gyakran valamelyik min kínai nyelv az anyanyelve.

„Kisebb” kínai nyelvek

További négy nyelv létezik, amit tíz milliónál is többen beszélnek Kínában. Ezeknek azonban a földrajzi helyzetből is adódóan kisebb a gazdasági jelentősége, így a kulturális szerepe sem jelentős. Ide tartozik a hakka (35 millió beszélővel), a tengertől elzárt hsziang (35 m) és kan nyelvek (30 m), valamint az egyedüli északi nagy kínai nyelvjárás, a jin (45 m). Ez utóbbit gyakran a mandarin egy speciális dialektusának tekintik a sok apró, de jelentős eltérés ellenére.

Az egyre népszerűbb kínai nyelv jövendőbeli tanulóinak annyit érdemes a nyelvtanulás szempontjából következtetésképpen levonni, hogy talán a mandarint a leghasznosabb tanulni – és ezt is szokták oktatni szinte mindenhol. Azt ugyanis olyan helyeken is megértik, ahol nem az a helyi nyelvjárás – igaz, hogy ennek a fordítottja már nem igaz.

Források:

Caroline Blunden: A kínai világ atlasza

John DeFrancis: The Chinese Language: Fact and Fantasy

Láng Attila D.: Íráskalauz

David Crystal: A nyelv enciklopédiája

A nyelvek világatlasza: a világ nyelveinek eredete és fejlődése

wikipédia

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X