nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @bloggerman77: Tanulj meg olvasni, mielőtt kötözködni kezdesz! A Fejesnek címzett válaszom...
    2019. 09. 21, 20:19  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Szállj le rólam, Fejes Lászlónak írtam, nem neked. (Pisa-teszt, óh :D)
    2019. 09. 21, 20:09  Hun‒ugor géntangó
  • Roland2: @Kincse Sz. Örs: Elfoglaltságaim miatt csak rövidebben tudok reagálni:az, hogy - nagyon - ...
    2019. 09. 21, 19:08  Anti-PC shaming
  • bloggerman77: @Fejes László (nyest.hu): Blaško - a Blazej név becéző alakja, Balázska; Milata/Milota/Mil...
    2019. 09. 21, 18:44  Hun‒ugor géntangó
  • bloggerman77: @mondoga: Egyszer sem írta le a "családnév" szót, mivel tisztában vagyok veled ellentétben...
    2019. 09. 21, 18:18  Hun‒ugor géntangó
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Fog, has, lábszár, könyök, szájszeglet, farok
A régi mongol írásrendszerek

Milyen lehet egy 800 éve nem beszélt nyelven olvasni az újságot? A Halotti beszéd helyesírásával és nyelvezetével írni az iskolai házi feladatot? A mongolok valami hasonlót tesznek nap mint nap, mikor hagyományos írásbeliségüket használják ma is.

Rákos Attila | 2012. május 21.
|  

Képzeljük el, hogy az ókori latinból kinőtt mai újlatin nyelvek beszélői írásban még mindig latinul kommunikálnak: latinul jelennének meg a könyvek, az újságok, de az iskolai jegyzeteléskor vagy a bevásárlólista papírra vetésekor is a latint használnák. Amikor viszont felolvasnának egy ilyen latin szöveget, már a saját olasz, spanyol, portugál vagy francia nyelvváltozatuknak megfelelő módon tennék. Nos, a mongolok egy jó része valami hasonlót művel, immár 800 éve. Ennek eszköze, a hagyományosnak tekinthető ujgur-mongol írás a 13. századtól van folyamatosan használatban máig is, ha nem is minden mongol területen, de a mongolság jó része által. A tágabb értelemben vett mongol nyelvű népek írásbelisége azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza, s mielőtt eljutnánk az előbb említett sajátosan jellegzetes helyzet leírásáig, kezdjük a mongolok által történelmük során használt 7–8 írásrendszer (illetve ezek további változatai) áttekintését időrendben a kezdetektől. Jelen cikkbe nem fog mindegyikük beleférni, de a következő részben szó lesz a kimaradókról is, ahogy röviden kitérünk majd azokra az írásokra is, melyeket nem annyira maguk a mongolok használtak, de maradtak ránk ezekkel lejegyzett mongol nyelvemlékek is.

Részlet Argun ilkán (Irán területét birtokló mongol uralkodó) IV. Miklós pápának írt leveléből (1290)
Részlet Argun ilkán (Irán területét birtokló mongol uralkodó) IV. Miklós pápának írt leveléből (1290)
(Forrás: Rákos Attila)

Legkorábbi írások

Az első nép, melynek nyelvét konkrét adatokra támaszkodva is nagy valószínűséggel mongolként vagy ahhoz közelállóként azonosíthatjuk, az ún. szienpi (xianbei) népek közül származó, Észak-Kínában az Északi-Vej dinasztiát (386–534) megalapító topa (tuoba) vagy tabgacs volt (az előbbi név kínai, az utóbbi türk forrásokból származik). A dinasztia történetéről szóló régi kínai forrásokban fennmaradt néhány kínai írással lejegyzett tabgacs szó (ezek alapján sejthető mongolos nyelvük), s említés esik róla, hogy saját nyelvű könyveik voltak, de ennél több nem derül ki – hogy milyen írással íródhattak, a kínai egy változatával vagy mással, nem tudni, hisz ilyen könyv egy sem maradt fenn.

A következő mongol nyelvű nép a kitaj, ami szintén meghódította Észak-Kínát, s dinasztiájuk Liao néven uralkodott 907-től 1125-ig. A kitaj írásbeliségről már közvetlen adatokkal rendelkezünk, számos írásos emlékük maradt az utókorra. A kitajok két írásrendszert is használtak párhuzamosan: a 920-ban létrehozott nagy kitaj és a 925-ben kialakított kis kitaj írást. A nagy kitaj írás sok tekintetben a kínai rendszerre emlékeztet, s szó- és szótagjeleket használt. Az egy szótagú szavaknak saját jelük volt, de ezek egyúttal szótagjelként is szolgáltak. Noha több szótagú szavak is rendelkezhettek saját önálló jellel, azokat, amelyeknek mégsem volt ilyen jelük, a bennük található szótagoknak megfelelő szótagjelek egymás után helyezésével írták le. Egyes toldalékoknak (a kitaj ragozó nyelv) is önálló jelük lehetett. A jelek többnyire fentről lefelé, egyenletes közökkel követték egymást, az egy szóhoz tartozó jelek nem voltak külön jelezve, a sorok pedig jobbról balra sorakoztak. Számos jelet átvettek a kínai írásból (néha változtatás nélkül, néha átformálva azokat), a jelentésüket nem feltétlenül megtartva, de a nagy kitaj jelek többsége nem köthető kínai jelekhez. A nagy kitaj írás jelei közül csupán néhányat tekinthetünk megfejtettnek, az eddig elkülönített kb. 1000 jel nagy részének jelentése máig rejtély.

Egy kitaj katonai parancsnok, Jelü Janning emlékére készült nagy kitaj írásos felirat 986-ból (a tábla alsó felén kínai szöveg; Kína, Liaoning tartomány)
Egy kitaj katonai parancsnok, Jelü Janning emlékére készült nagy kitaj írásos felirat 986-ból (a tábla alsó felén kínai szöveg; Kína, Liaoning tartomány)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kis kitaj írás a nagy kitajhoz hasonlóan kevert írásrendszer, használ néhány fogalom- és szójelet, de fonetikus jeleket is, s az utóbbiaknak van nagyobb szerepe benne. Egyes fonetikus jelek jelölhetnek egyetlen magánhangzót vagy mássalhangzót, míg mások magánhangzó és mássalhangzó kapcsolatát. A szavak többsége fonetikus jelekből van összeállítva, de bizonyos gyakoribb vagy fontosabb szavaknak önálló jele lehet. Ezek a szójelek is használhatók azonban más szavak lejegyzésekor, melyekben előfordul a szó kiejtésének megfelelő hangsor. Összességében az eddigi kutatások alapján a kis kitaj írás kevesebb mint 400 jelből áll. A nagy kitaj írástól eltérően az egy szóhoz tartozó jelek kis csoportokba rendezve, egymás mellé és alá kerülnek (hasonlóan ahhoz, ahogy a koreai írás jelei is elhelyezkednek). A nagy és kis kitaj írás egyes jelei alakjukban megegyezhetnek, de jelentésük nem feltétlenül azonos. A kis kitaj írás teljes megfejtése sem történt még meg, de lényegesen jobban áll, mint a nagy kitajé.

Kis kitaj írásos bronztükör a mai Korea területéről
Kis kitaj írásos bronztükör a mai Korea területéről
(Forrás: Wikimedia Commons / John S Y Lee / CC BY-SA 2.0)

Noha a kitaj dinasztiát 1125-ben megdöntötték a dzsürcsik (ők is saját dinasztiát alapítottak Csin (Jin) néven), s a kitajok egy része nyugatra vonult Közép-Ázsiába, hogy ott karakitaj néven új államot hozzon létre, a kitaj írásbeliség még nem tűnt el teljesen. A dzsürcsik ugyanis átvették, s még évekig használták a kitaj írásrendszert, míg annak példájára alapozva létre nem hozták saját dzsürcsi írásukat.

Az ujgur-mongol írás használata

A ma élő mongolok hagyományos írása az ujgur-mongol írás (hívják mongol írásnak, klasszikus mongol írásnak is), mely legalább a mongol birodalom megalapítása óta, azaz mintegy 800 éve folyamatos használatban van. Ez mindenképpen igaz a Kínához tartozó Belső-Mongólia területére, ahol ma is ez az ott élő mongolok hivatalos írásrendszere, ezt tanulják az iskolában, ezzel az írással jelennek meg a mongol könyvek és újságok. Mongóliában az 1946-tól bevezetett cirill betűk mellett egy időben szinte teljesen visszaszorult az ujgur-mongol írás használata, s csak a rendszerváltás óta kezd valamelyest újra megerősödni. Noha a mongóliai általános iskolások a 90-es évek óta párhuzamosan tanulják a cirill és az ujgur-mongol írást, mégis a cirill dominál a hétköznapokban. Azok jó része, akik a 40-es és 90-es évek közt jártak iskolába, az ujgur-mongol írást nem, vagy kevéssé ismerik. Mongóliában ma inkább díszítő, mint gyakorlati célú ujgur-mongol írásos feliratokkal találkozhatunk cégtáblákon, könyvek borítóján, okleveleken. Ugyanakkor az értelmiség egy része kifejezetten magáénak érzi, s használja a mindennapokban is kézírásra, jegyzetelésre is.

Az Altan gerel ’Aranyfény’ című buddhista mű mongol fordításának egy oldala
Az Altan gerel ’Aranyfény’ című buddhista mű mongol fordításának egy oldala
(Forrás: Rákos Attila)

Az ujgur-mongol írást a mongolok az ujguroktól vették át (hozzájuk pedig a szogdoktól került, s végső soron az arámi írással, illetve más közel-keleti írásokkal rokon), de hogy pontosan mikor és milyen körülmények közt, az nem teljesen tisztázott, s hiteles forrás nem szól erről. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a 13. század elejétől, a mongol birodalom megalapításától már használták, s mivel a birodalomalapító Dzsingisz kán és utódai államában az ujgur származású hivatalnokok fontos szerepet töltöttek be, tőlük közvetlenül is származhat. Ugyanakkor az ezzel az írással lejegyzett szövegek nyelvének és helyesírásának néhány jellegzetessége utalhat arra is, hogy már Dzsingisz kora előtt is átvehette valamelyik mongol nyelvű nép (najmanok, kereitek?) az ujgurok írását, s az így lejegyzett nyelvváltozat válhatott aztán a birodalom írásbeliségének alapjává. Egyelőre a kérdésre nincs végleges válasz. A 13. századból származó, Dzsingisz kán életéről szóló mongol nyelvű műben, A mongolok titkos történetében az írásbeliséggel kapcsolatban annyi szerepel, hogy kánná választásakor (1206-ban) és a birodalom ügyeinek elrendezésekor Dzsingisz parancsot ad örökbe fogadott öccsének, Sigi-kutukunak, hogy „az egész nép részekre osztását, a bíráskodási ügyeket írja be a Kék könyvbe”. Hogy a Kék könyvet milyen írással vezették, az sajnos nem derül ki.

A [monggol kele] ’mongol nyelv’ (modern: [mongol hel]) felirat négyféle stílusú ujgur-mongol írással: a bal oldali kettő nyomtatott, a jobb oldali kettő kézírást utánzó
A [monggol kele] ’mongol nyelv’ (modern: [mongol hel]) felirat négyféle stílusú ujgur-mongol írással: a bal oldali kettő nyomtatott, a jobb oldali kettő kézírást utánzó
(Forrás: Rákos Attila)

A mongol írásbeliség már a kezdetektől igen fejlett volt. A birodalomban keletkező hivatalos iratok, levelek, emlékfeliratok mellett a fontos szerepet betöltő buddhista egyház céljaira is számos szöveg készült. Ezek jó része ujgur, kínai és tibeti nyelvű buddhista művek fordítása, melyeket nem csak kézzel írva, hanem már a 13–14. századtól kezdve fadúcos nyomtatással is sokszorosítottak. A mongol irodalom legelső és egyik legfontosabb alkotása, A mongolok titkos története is ujgur-mongol írással lett lejegyezve a 13. század első felében, noha ez közvetlenül nem maradt ránk. Teljes szövege kínai írással átírva, a Ming-kori (1368–1644) kínai fordítóiskola tankönyveként került elő, illetve számos részét megtaláljuk későbbi mongol történeti művekben.

A mongol szellemi kultúrának és a buddhizmusnak a birodalom 1368-as bukását követő hanyatlása után a 16–17. századtól kezdődő újbóli kiteljesedése magával hozta az írásbeliség felvirágzását is, s a vallásos művek mellett sorra születtek történeti, orvosi, jogi, nyelvészeti és más témájú munkák, ahogy versek, szépirodalmi alkotások is. Ebben az időszakban, a buddhista kánonfordítás során alakult ki és csiszolódott egységessé az ujgur-mongol írásos irodalmi nyelv klasszikusnak nevezett változata.

Az ujgur-mongol írás jellemzői

Az ujgur-mongol írás betűírás, magánhangzó- és mássalhangzójeleket egyaránt tartalmaz. A betűk fentről lefelé követik egymást (a szogd írás még a közel-keleti írások szokása szerint vízszintesen jobbról-balra haladt, de az ujgurokhoz kerülve elfordult 90 fokkal – talán az akkoriban szintén függőlegesen írt kínai írás hatására), a sorok balról jobbra haladnak. A betűk többnyire egy függőleges vezéregyenest követve kapcsolódnak egymáshoz, s helyzeti változataik (allográfjaik) vannak, azaz másként nézhetnek ki szó elején, szó közepén, szó végén és önállóan leírva. Kezdetben az ujgur ábécét és helyesírást változtatás és bővítés nélkül alkalmazták a mongol nyelvre, s mivel abban eredetileg is voltak többértelmű betűk, s az ujgur nyelv hangkészlete is eltérő volt a mongoltól, számos betű a mongol használatban is többértékű lett, nem csak egy hangot jelölhetett. Így az ujgur-mongol írás kezdeti formájában többek közt nem különbözteti meg a [d]-t és [t]-t, a szóközi [cs]-t és [dzs]-t, a szókezdő [j]-t és [dzs]-t. A mongol négy ajakkerekítéses magánhangzójának ([o], [u], [ö], [ü]) jelölésére szó belsejében ugyanazt az egy betűt használja, s az első szótagban is csak annyi különbséget tesz, hogy elölképzett ([ö], [ü]) vagy hátulképzett ([o], [u]) magánhangzóról van-e szó. Hasonlóképp az [a] és [e] között is csak szó kezdetén van különbség, de az utána következő betűktől függően ott sem mindig egyértelmű. A 13. századi mongolban még létező – később nyom nélkül lekopott – szókezdő [h] hangot pedig az ujgur-mongol írás egyáltalán nem jelölte. Talán azért, mert az írást átadó ujgurok nyelvében nem volt ilyen hang, s az ujgur írnokok esetleg nem is nagyon érzékelték ezt a hangot.

Güjük kán ujgur-mongol írásos pecsétje a IV. Ince pápának 1246-ban küldött leveléről. A pecsét felirata: „Az örök ég erejéből, a nagy mongol birodalom tenger kánjának parancsa. Ha meghódított vagy még meg nem hódított néphez ér, tiszteljék és féljék!”
Güjük kán ujgur-mongol írásos pecsétje a IV. Ince pápának 1246-ban küldött leveléről. A pecsét felirata: „Az örök ég erejéből, a nagy mongol birodalom tenger kánjának parancsa. Ha meghódított vagy még meg nem hódított néphez ér, tiszteljék és féljék!”
(Forrás: Wikimedia Commons / Haydar)

Érdekesen alakul a betűtakarékosság a [k] és a [g] hang esetén: ezek egyértelmű jelölésére elegendő lenne két betű, s eredetileg valóban ennyi is jelölte őket, de mégsem egyértelmű módon. A meglévő két betű egyike ugyanis csak hátulképzett (mély hangrendű) magánhangzókat tartalmazó szavakban használatos (a mongolban a magyarhoz hasonló magánhangzó-harmónia van), de ott mind [k]-t, mind [g]-t jelölhet (ezeket q-val és γ-val szokás jelölni latinbetűs átírásban), míg a másik betű elölképzett (magas hangrendű) magánhangzós szavakban fordul elő, de szintén [k]-t és [g]-t egyaránt jelölve. Noha önmagában felesleges lehet a [k] és [g] allofónjainak ilyen megkülönböztetése, hisz a hangrend szerinti változataiknak nincs jelentés-megkülönböztető szerepük, használatuk megkönnyíti az ugyanazon betűvel jelölt [o]/[u]/[ö]/[ü] vagy [a]/[e] hangok beazonosítását, mert – a magánhangzó-harmónia ismeretében – meghatározzák a szóban előforduló magánhangzók hangrendjét. De ez persze csak a [k]-t vagy [g]-t tartalmazó szavakra igaz, s ott sem mindre, mert [i] előtt még mély hangrendű szavakban is a [k] és a [g] magas hangrendű formája áll. A mély hangrendű [k] és [g] különbségét elég hamar mellékjellel (két ponttal) kezdték jelezni (miként más többértelmű betűnél is bevezetésre került egy vagy két pont mellékjelként), de a mellékjelek használata egyes szövegekben mégis elmarad, illetve – helyesírási szokásoktól függően – felcserélődhet, hogy a mellékjeles és mellékjel nélküli betű melyik hangot is jelenti.

Ugyanaz az ujgur írással leírt szó ([ukagan] ’értelem’; modern mongol [uhán]) sokkal több olvasattal rendelkezhet mellékjelek használata nélkül (balra), mint mellékjelekkel (jobbra), de többnyire csak az egyik helyes (a példába csak azok az olvasatok kerültek, amelyek nem mondanak ellent a mongol fonológiai és fonotaktikai szabályoknak).
Ugyanaz az ujgur írással leírt szó ([ukagan] ’értelem’; modern mongol [uhán]) sokkal több olvasattal rendelkezhet mellékjelek használata nélkül (balra), mint mellékjelekkel (jobbra), de többnyire csak az egyik helyes (a példába csak azok az olvasatok kerültek, amelyek nem mondanak ellent a mongol fonológiai és fonotaktikai szabályoknak).
(Forrás: Rákos Attila)

Nehezség még az olvasó számára, hogy bizonyos betűk több olyan elemből állnak, melyek önálló betűként is használatosak: pl. a mély hangrendű [k] jele szóközi helyzetben két kis fogacskából áll, de egy fogacska önállóan [a], [e] vagy [n] is lehet, így a [k] két fogacskája az [an], [en], [na] és [ne] hangkapcsolatokat is jelölheti. Mindazonáltal mongol nyelvismeret és megfelelő szókincs birtokában jórészt probléma nélkül el lehet olvasni egy ujgur-mongol írásos szöveget, mert a többféleképp is kiolvasható szavaknak rendszerint csak egyetlen olvasata az, ami valóban létezik is a nyelvben. Ahol a többféle olvasat megértési nehézséget okozna, néha igyekeztek szándékosan eltérő írásmóddal megkülönböztetni az amúgy azonos alakú szavakat (pl. a szóvégi magánhangzó egybe- vagy különírásával). A gyors kézírásban sokszor elmarad az ujgur-mongol írás számos betűjében előforduló kis fogacskák használata, helyüket csak az írás gerincét alkotó függőleges vonal hossza, illetve az esetleges mellékjelek mutatják.

Az ujgur-mongol írás betűinek elemeit a formájuknak megfelelő elnevezésekkel illetik
Az ujgur-mongol írás betűinek elemeit a formájuknak megfelelő elnevezésekkel illetik
(Forrás: Rákos Attila)

Az idők során az ábécé betűinek nem csak stílusa, formája és megjelenése változott valamelyest (pl. a 14. század után jórészt eltűntek a szóvégi betűk hosszan lehúzott függőleges vonalai, ami még ujgur örökség volt, s hasonlított az arab írásformához – lásd a következő képet), hanem rendszere is: egyes betűk vagy betűváltozatok kikoptak a használatból, s újak is megjelentek. Az ujguroknál még [z]-t jelentő, de a mongolban [sz]-ként használt betű fokozatosan eltűnt a használatból, s helyére az ujgurban még [s]-t jelentő betű lépett, miközben a mongol [s] számára ugyanezen betű két ponttal ellátott változatát kezdték használni, az eredetileg két szorosan egymás mellett lévő fogacskával jelölt [r] jele pedig kerekded ívvel egészült ki. Mára megkülönböztetik a korábban egyforma betűvel rendelkező szóbelseji [j] és [i] hangokat, a [cs]-t és a [dzs]-t, s következetesen alkalmazzák az [n], [g] és [s] betűinek mellékjeleit (legalábbis nyomtatásban). A buddhista művekben gyakran felbukkanó tibeti és szanszkrit szavak, nevek könnyebb és egyértelműbb lejegyzése érdekében 1587-ben Ajúsi Gűsi tudós buddhista szerzetes létrehozta ezen nyelvek hangjai számára a galik néven ismert kiegészítést, mely új, illetve módosított betűket foglal magába. A galik betűk egy részét ma is használják idegen szavak és nevek leírására, de nem próbálták a mongol nyelv hangjainak egyértelműbb lejegyzésére alkalmazni.

Az ujgur-mongol ábécé mai formájában (a hétköznapokban nem használt galik betűkészlet nélkül) megtalálható az ELTE Belső-ázsiai Tanszékének honlapján, miként egy részlet is az Altan tobcsi című 17. századi mongol történeti műből ujgor-mongol írással és latinbetűs átírásban.

Öldzsejtű ilkán (Irán területét birtokló mongol uralkodó) 1305-ös levele Szép Fülöp francia királyhoz. A bal felső részen elhelyezkedő szavaknál jól látszanak a függőlegesen hosszan lehúzott betűformák, amik jellemzően korai szövegekben fordulnak elő.
Öldzsejtű ilkán (Irán területét birtokló mongol uralkodó) 1305-ös levele Szép Fülöp francia királyhoz. A bal felső részen elhelyezkedő szavaknál jól látszanak a függőlegesen hosszan lehúzott betűformák, amik jellemzően korai szövegekben fordulnak elő.
(Forrás: Wikipedia Commons / PHGCOM / GNU-FDL 1.2)

Mi is a helyzet a latinnal?

Az ujgur-mongol írásos írásbeliség egy sajátos jellemzője, hogy voltaképpen egy 13. századi nyelvállapotot rögzít, s az írott nyelv nem (vagy csak nagyon kis mértékben) követte a beszélt nyelvben azóta végbement hangváltozásokat. Pl. ami a mai mongolban kb. [szurgúľ] ’iskola’, [dzürh] ’szív’, [jalá] ’légy’, [övgön] ’öregember’ formában hangzik, az ujgur-mongol írással leírva [szurgaguli], [dzsirüken], [ilaga] és [ebügen] formában szerepel. Ez egyrészt nehezítheti az írás-olvasást, másrészt viszont (hasonlóan pl. a kínai íráshoz) egy nyelvjárások feletti egységes irodalmi nyelv létét teszi lehetővé: egy ujgur-mongol írásos szöveget mindenki elolvashat a saját nyelvjárásának megfelelő kiejtéssel, s fordítva is, a saját nyelvjárásának megfelelő szöveget ujgur-mongol írással leírva az más nyelvjárásúak számára is jól érthető lehet. Természetesen a helyesírás és a nyelvezet sem maradt teljesen változatlan a 13. század óta, kisebb modernizálások történtek benne (pl. ha egy szó kiejtése már a mongolok számára is követhetetlen módon eltér az eredeti írott formától: az eredeti [edüge] ’most’ mai kiejtése [odó], s modernizált helyesírása [odo]; a beszélt nyelvben [-d] formájú helyhatározó a korábbi [-dur]/[-dür] helyett írásban [-du]/[-dü] alakú), s a szókincsbeli és alaktani változások egy része is jól látható, de lényegében mégis olyasmi a helyzet, mint bevezetőben említett helyzet lenne a latin és a mai újlatin nyelvek viszonyában.

Mivel a nyelvi változás során óhatatlanul előfordult, hogy a beszélt nyelvből kikoptak olyan szavak, melyek régebbről származó írott szövegekben még megtalálhatók voltak, ezeket a szavakat – az ujgur-mongol írás már említett többértelmű betűi miatt – már nem tudták pontosan kiolvasni, azaz inkább hol így, hol úgy olvasták. Ez főleg régi nevekkel fordult elő, de közszavakkal is. Így ha egy ilyen szót esetleg visszakölcsönöztek az írottból a beszélt nyelvbe, akkor sokszor nem a tényleges eredeti alakban vagy – a lehetséges olvasatoknak megfelelően – több formában tették meg. Pl. a modern mongol [tanhim] ’terem, csarnok’ és [tenhim] ’tanszék, intézet’ szó ujgur-mongol írással leírva egyformán néz ki (az [a] és [e] azonos jele miatt), s egyazon szónak két – azóta önállósult – olvasatából ered.

A Pañcarakṣā, az Öt oltalom könyve mongol fordításának első oldala
A Pañcarakṣā, az Öt oltalom könyve mongol fordításának első oldala
(Forrás: Rákos Attila)

Érdekes még, hogy az ujgur-mongol írásbeliség ún. preklasszikus korszakában (kb. a 17. századig) sok esetben jobban tükröződtek a beszélt nyelv jellemzői, mint a 17. század után, a mongol buddhizmus felvirágzásakor a vallásos irodalom számára mesterségesen egységesített és kifejezetten archaizáló klasszikus változatban. Nem mondhatnánk, hogy a mongolokban egyáltalán nem merült fel, hogy közelítsék a leírt szavakat a megváltozott kiejtéshez, de az ujgur-mongol írás változtatás nélkül erre nem nagyon alkalmas, mert nem képes jelölni a mongol nyelvekben időközben megjelent és fontos jelentés-megkülönböztető szerepű hosszú magánhangzókat. Az írás bővítésével ez is lehetségessé válhatott volna, s volt is egy ilyen próbálkozás a 17. században, de – számos ok miatt – végül nem teljesen ért célt. Erről viszont majd csak a következő részben lesz szó.

Kalligráfia

A keleti kultúrákban nagy hagyománya van a képi ábrázolások mellett a kalligráfiának. A mongoloknál is népszerűek a díszes feliratok, melyeket az ujgur-mongol írás különböző változataival írnak, vagy egészen egyedi módon formálják meg őket. Érdekes a szögletesített ebkemel (mai: [evhmel]) ’hajtogatott’ stílus, melyet az egyenletes vastagságú, egymástól azonos távolságban haladó, derékszögben kanyarodó vonalak jellemeznek. Van ugyanennek olyan változata is, mikor a szöveget hasonlóan geometrikus vonalakkal, de külsőleg kör alakúvá formálva készítik el. A körön belülre írt kalligrafikus feliratok a geometrikus mellett készülhetnek vastag, hullámzó vonalakból is.

A kalligráfia egy kreatív fajtája, mikor a leírt szó jelentését igyekeznek megformálni a betűkből. Ennek tipikus példái az állatelnevezések: előszeretettel formálnak lovat, tevét, juhot vagy épp madarat a betűsorból. Több példa is található Batbajir kalligráfus honlapján, valamint az alábbi videóban is megtekinthető számos kalligráfia, illetve régi és új ujgur-mongol írásos szöveg:

A cikk következő részében megismerkedünk az ujgur-mongol írás reformált változataival, a kiváltására még a mongol birodalom idején bevezetett, ám rövid életű új írással, valamint különleges, díszítő célú írásokkal és a mai modern, európai hatású írásrendszerekkel.

Ajánlott irodalom

Kane, Daniel: The Kitan Language and Script.

Kara, György: Books of the Mongolian Nomads. More than Eight Centuries of Writing Mongolian.

Кара, Д.: Книги монгольских кочевников.

Sárközi, Alice: Classical Mongolian.  

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
15 Krizsa 2013. január 3. 22:48

Tény, hogy ebben a két nyelvben nincs, és az is, hogy nekem rosszul hangzik. A gyöknyelvészet abból indul ki, hogy a gyökök eleinte "szlávos" mássalhangzó torlódások voltak. Akkor meg vagy nincs, vagy max. rövid, elkapott magánhangzó lehet benne.

Egy jut eszembe, az orosz Szása.

Á, a magyarban a fordítottja sincs meg: SSz - mert susztert én se nézem magyar szónak.

Meg aztán ezek "vetélkedő" hangok. Az S jelent meg először és a Sz eleinte csak a szejpítő változata volt.

14 Varmer 2013. január 3. 22:00

@Krizsa: Az SzS "gyök" miért lenne rossz hangzású? Ha minden igaz, volna közöttük egy magánhangzó, nem?

13 Krizsa 2013. január 3. 17:04

A hangulatfestőket hagyjuk, mert az legtöbbször azt jelenti: nem igazán tudjuk, de csak kell mondani valamit...

*******

Eredetileg MINDEN gyök hangutánzó volt – de ez nem mindig, vagy nemcsak hangzást jelenthet a "fejünkben". A krrr, grrr a különböző állatok hangjain kívül egy természeti "filmjelenetet idéz": a vadak, akár támadni akarnak, akár ételt kunyerálni, vagy üzekedni, előtte körözve közeledni szoktak. A KR gyök tehát a különböző nyelvekben nemcsak köralakot, hanem közelben levést, veszélyt, károsodást és harcot is jelenthet. (Az óriási héber és magyar szóbokrokban az összes értelmet.)

A bizonyíték csak rendszerszerű és tömeges összehasonlítás lehet – legalább két gyöknyelv között. Teljes szótáranyagokat kell párhuzamba állítani. Ezt tettem: 1084 oldalon, aminek kb. 1/3 része szöveg, a többi táblázatokból áll.

Az összehasonlításra került gyökök (msslhngz vázak!) száma: 454.

7310 "rövid" magyar szót hasonlítottam össze az azonos, vagy rokonhangzós (pl. PT-FT, KR-GR, BSz-VSz, stb.) héber szavakkal. Bár vannak pontosan azonos szavak is, a magánhangzókkal általában nem törődtem.

A 2011 végén kiadott kőtkötetes gyökszótárt 2012-ben átjavítottam és a GYÖKNYELVÉSZET (ez is a címe), mint új tudományág elméleti megalapozásával bővítettem.

Már meg kellett volna érkeznie a nyomdából... az újabb ígéret az, hogy hétfőn. Mert azt mondtam nekik, hogy ha nem lesz olyan erős a kötés, amilyen egy szótárhoz kell, akkor csinálhatják újra.

A közismert magyar gyökszavak száma nálam (kéziszótár alapján): 1322 + a "rejtett" gyökszavak: 480, együtt: 1802. Minden gyökszóhoz (aminek van) hozzávettem minimum a kétszótagos bővítményeit (de sok többszótagút is).

A második szótagok "felragadásáról" mindenhol külön táblázatot mellékeltem, hogy pl.: a héber PR gyök csak B és L hangot nem vesz fel második szótagnak – a magyar PR-hez pedig csak V nem kapcsolódik, a többi mássalhangzó mind.

Az elvileg lehetséges gyökök közül nagyon kevés – nem létezik. Pl. SzS (a nagyon rossz hangzás miatt) egyik nyelvben sincs. A magyarban nincs J-P/F és a JJ csak 2 indulatszóban, a JM gyököt egyetlen magyar szó képviseli: jámbor.

Az összehasonlítás akkor jó, ha a szavak hangalakján (nálam csak a mássalhangzó vázon) kívül az értelem is rokon. Mennyi jónak minősíthető esetem van? Kb. 4000. Jónak minősítem a héber m'uhe = összenőtt (a rovar is és a lép is) rokonítását a MÉH szóval, és a héber méhos = fájás szót a magyar (anya)méh-hel, ahol (természetesen) keresztrokonság is van: mindkettő "fájós".

A többi magyar szót is hasonlítottam, de azoknál vagy távoli az értelmi rokonság, vagy visszautalok olyan kapcsolat lehetőségére, amit nem biztos, hogy más is elfogadna. Ilyen pl. a héber parág, pereg = mák. Elfogadod vagy sem, szerintem 100% (hogy jó), mert a mák pereg.

12 Sultanus Constantinus 2013. január 3. 14:45

@Krizsa: Na de az, hogy a hangutánzó-hangulatfestő szavak sok nyelvben ugyanazokat a mássalhangzókat tartalmazzák, még nem arra bizonyíték, hogy az összes ilyen nyelv rokon...

11 Krizsa 2013. január 3. 14:34

1. Azt a nyelvészeti népmesét, hogy a nyelvek a feismerhetetlenségig megváltoznak... akárhányszor is elmesélitek, attól még nem lesz igaz. Milyen hettita nyelvemlékből következtettek az indoeurópai mindenségre?

nu NINDA-an eizzaateni waatarma ekuutteni

Most kenyeret esztek vizet isztok. Eggyazegybe angol, mi? 4000 éves angol. Ha az a jó nekünk, akkor változik, ha meg az jó, akkor nem változik. Egyébként szerintem a megfejtés is zűrös:-).

2. Tőlem nem hallottad, hogy a "magyar" nyelv, mint olyan több, mint párezer éves. Hanem azt, hogy Eurázsia "magyarféle" ragozó nyelvei a kárpátnyelvből, azok pedig egy mássalhangzó torlódásos európai protonyelvből származnak. Tehát felesleges a magyar nyelv 6 millió évével dobálózni, vagyis ez csúsztatás. A tud. mai állása szerint az ember (Broca terület megléte a koponyaleleteken) 2.9 millió éve biztosan beszél.

3. Módszeretek van, csak nem ízlik. Pedig már régen ismert, hogy a gyöknyelvek mássalhangzó vázai a természeti környezet jeleneteit és hanghatásait kódolják (az emberi agyban). Miért rohan ki a macskám, ha bekapcsolom a porszívót? Dörgés: TR-DR csattogás, dobogás: TK-TK, a vulkán meg ordít. Madárhangok: kukurikú, gágogás, brekegés, krákogás-köhögés / ősjelenetek: ragadozók körözése támadás előtt: KöR, szopásritmus, szívás: syöda (finn), szöuda (héber) – a kő, a hó, a jég tulajdonságai és hatása, surrogás: SR, felemelkedő valami: puu, paa, pe, s amikor már az F is megérkezett: fa, fő-fej:-).

4. Ma már két gyöknyelv teljes gyökállamányának az összehasonlító gyökszótára is megvan (Krizsa) tessék... De micsinájjak, ha nem köll? Ha még mindig ott tartassz, hogy a magyar az istennek se gyöknyelv, a héber pedig csak ragozásra használja a gyökeit... A ragozás előtt biztos annak se voltak. Csak amikor már ragozni akartak, az isten gyorsan ledobált nekik egy szótárnyit gyököt.

Érdekes, hogy miért nem azon vitatkozol, hogy az emberi vese is az állatvilágból lett leutánozva? Pedig az mégis bonyolultabb ketyere, mint a természeti hangok felismerése és utánzása.

10 arafuraferi 2013. január 3. 11:26

@Krizsa: 6 millió évvel ezelőttről? Tudom, hogy szerinted már a 12 millió éves Rudapithecus is a legfölsőbb szinteken beszélt magyarul, de azért nem túlzás ez? Vagy van a birtokodban netán egy miocénből származó nyelvemlék, amiben egy Orrorin rádhagyja a tudást? Szegény nyelvészek csak pár ezer évre mernek visszakövetkeztetni feltételezhetően a nyelvváltozás sebessége alapján, mert 6-8000 év alatt a felismerhetlenségig meg tud változni egy nyelv, úgyhogy biztos örülnének egy olyan tudományos módszernek, amellyel 6 millió évvel ezelőtti nyelveket is bonckés alá vehetnének. Persze a paleoantropológusok bajba kerülnének, ha magyarázni kellene, hogy az akkori koponyafelépítés hogyan tette lehetővé az emberi beszédet.

9 Krizsa 2013. január 2. 18:42

Ebből nekem elsőre az jött le, hogy a mongolnak (a szogdon keresztül) közük van az arámi íráshoz. Az arám szerintem csak egy héber nyelvjárás. S ez BIZTOS - mert ennyit én is értek héberül. Szóval nincs mese, az arám tényleg érthető a héber anyanyelvűek számára.

S a még németnek is - sejtem, hogy van közük az arámhoz. Miből sejtem? Az arám ika iba = vagyok (ich bin).

68 éves koromban már nem fogok a meglevő 7 nyelvhez (amiket többé-kevébé jól ismerek) újabb nyeveket tanulni. Az azonban biztos, hogy a FENOTÍPUSOM részben mongolos. Miért biztos? Azért, mert a 13 eddigi leszármazottam, főleg csecsemő korban, húzott-szeműek. Meg a koponya alkatunk is mongolos.

Konklúzió: a közös, fajspecifikus (nem afrikai) emberi ősnyelv valszeg a jéghatárt jelentő Kárpát-medencéből származik. 6 millió évvel ezelőttről.

A jégkorszakokban az előemberek rendszeresen elvándoroltak délebbre. Oda pedig az a afrikai előember JOBB beszédképesset hozott fel. Egyesültük velük. Mi nem jó az indoeurópai nyevészetnek ebből? Az nem, hogy nem ők a "világ teteje"? Nem ők.

8 Krizsa 2013. január 2. 18:42

Ebből nekem elsőre az jött le, hogy a mongolnak (a szogdon keresztül) közük van az arámi íráshoz. Az arám szerintem csak egy héber nyelvjárás. S ez BIZTOS - mert ennyit én is értek héberül. Szóval nincs mese, az arám tényleg érthető a héber anyanyelvűek számára.

S a még németnek is - sejtem, hogy van közük az arámhoz. Miből sejtem? Az arám ika iba = vagyok (ich bin).

68 éves koromban már nem fogok a meglevő 7 nyelvhez (amiket többé-kevébé jól ismerek) újabb nyeveket tanulni. Az azonban biztos, hogy a FENOTÍPUSOM részben mongolos. Miért biztos? Azért, mert a 13 eddigi leszármazottam, főleg csecsemő korban, húzott-szeműek. Meg a koponya alkatunk is mongolos.

Konklúzió: a közös, fajspecifikus (nem afrikai) emberi ősnyelv valszeg a jéghatárt jelentő Kárpát-medencéből származik. 6 millió évvel ezelőttről.

A jégkorszakokban az előemberek rendszeresen elvándoroltak délebbre. Oda pedig az a afrikai előember JOBB beszédképesset hozott fel. Egyesültük velük. Mi nem jó az indoeurópai nyevészetnek ebből? Az nem, hogy nem ők a "világ teteje"? Nem ők.

7 tenegri 2012. május 23. 16:19

@Roland2: Az eredeti mongol formája Ögödei - az Ogotáj, Ogodai, Ugudei és hasonlók már idegen nyelvi torzult alakok.

6 Roland2 2012. május 23. 15:18

@tenegri: Talán csak részben kapcsolódik a cikkhez : egy könyvben olvastam,h. Ögödej kán nevének eredeti mongol alakja Ogotáj volt. A magyar és az európai történetírásban viszont az Ögödej,Ögedei alak vagy átírás maradt meg,nem az eredeti Ogotáj alak. Ennek mi lehet az oka ?

5 tenegri 2012. május 21. 17:19

@scasc: Az írott mongolban rögzített nyelvállapot kicsit archaikusnak és eltérőnek tűnik a más írásrendszerekkel fennmaradt közép-mongol nyelvemlékekhez képest. Az egyik magyarázat az lehetne, hogy azért mert régebbi, s ha azt az állapotot rögzíti, amikor átvették az írást (mi mást), akkor az írás átvétele is régebbi. Aztán persze lehet más magyarázat is :)

4 tenegri 2012. május 21. 17:04

@elhe taifin: Jogos, köszönöm. Az előbb küldtem a szerkesztőknek egy javítást.

3 scasc 2012. május 21. 16:16

Hiánypótló cikk, bár a témában valamelyest már jártas vagyok.

"Ugyanakkor az ezzel az írással lejegyzett szövegek nyelvének és helyesírásának néhány jellegzetessége utalhat arra is, hogy már Dzsingisz kora előtt is átvehette valamelyik mongol nyelvű nép (najmanok, kereitek?) az ujgurok írását, s az így lejegyzett nyelvváltozat válhatott aztán a birodalom írásbeliségének alapjává."

Erről lehetne többet? Nagyon érdekelne!

2 elhe taifin 2012. május 21. 16:06

Mintha eggyel több "fog" lenne a jobboldali "kele" szóban.. (keele ᠬᠡᠡᠯᠡ)

1 El Mexicano 2012. május 21. 12:10

„Képzeljük el, hogy az ókori latinból kinőtt mai újlatin nyelvek beszélői írásban még mindig latinul kommunikálnak: latinul jelennének meg a könyvek, az újságok, de az iskolai jegyzeteléskor vagy a bevásárlólista papírra vetésekor is a latint használnák. Amikor viszont felolvasnának egy ilyen latin szöveget, már a saját olasz, spanyol, portugál vagy francia nyelvváltozatuknak megfelelő módon tennék.”

Szerintem remek hasonlat. Végül is, csak egy nagyon egyszerű példán keresztül szemléltetve, amit írtál – tekintve, hogy a helyesírási rendszer teljes egészében egyezményes (és miért ne lehetne történeti) – azt a spanyol/olasz kifejezést, hogy „sí o no” 'igen vagy nem' lehetne akár úgy is írni, hogy „sic aut non”, és máris latinul lenne. A franciában ma is van legalább ekkora eltérés az írott és az ejtett forma között.

A spanyolban például egészen a 14–15. századig az 'és' kötőszó hol „e”, hol „et” (a konzervatívabb szövegekben) volt írásban, amikor már régen [i]-nek hangozhatott....

Információ
X