Az alaptörvény szerint Hongkongnak két hivatalos nyelve van, a kínai és az angol. Egyes vélemények szerint a kantoni a kínai egyik nyelvjárása, míg mások úgy vélik, önálló nyelv. Köztudomású, hogy a tősgyökeres hongkongiak a szomszédos dél-kínai Kanton tartományban beszélt nyelven kommunikálnak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Egyes nyelvészek megközelítése szerint ha két kínai társalgó olyan nyelvet beszél, amelyen még megértik egymást, akkor ugyanannak a nyelvnek a különböző dialektusát beszélik. Ha a megértés lehetetlen, akkor már eltérő nyelvekről van szó. Ez alapján a kantoni nem a hivatalos mandarinnal azonosított kínai egy nyelvjárása, hanem különálló nyelv, akárcsak a sanghaji.

Az a kínai ugyanis, aki az iskolában a mandarin nyelvet tanulta, ha csak külön idegen nyelvként nem sajátította el például a kantonit vagy fordítva, nem képes megérteni a másikat. Ugyanakkor a szakemberek egy nyelvcsaládba tartozónak tekintik e nyelveket, és a kínait, az arabhoz hasonlóan úgynevezett „makronyelvnek” nevezik.

A világ legnépesebb országában alapvetően nyolc főbb nyelvjárást különböztetnek meg, de ezeken belül is többféle változat létezik, aminek következményeként nem ritka, hogy akár egy tartomány különböző részén élők, de még a szomszédos falu lakói sem tudnak már szót érteni egymással az anyanyelvükön.

A hatalmas kínai birodalomban mindig is szükség volt valamiféle közvetítő nyelvre, amely végül hivatalos formában a 20. század elején lett a pekingi nyelvjárásra épülő mandarin. Akkor tette a Csing-dinasztia a birodalom hivatalos nyelvévé, és 1955-ben lett „köznyelv” (putunghua).

Állítólag Kína lakosságának körülbelül 30 százaléka, több mint 400 millió kínai még mindig nem beszéli a hivatalos mandarint, és rajtuk kívül is még nagyon sokan vannak, akik nem tudnak tökéletesen „kínaiul”. Közülük a többség távoli, elhagyatott vidéki településeken él, vagy a saját nyelvüket beszélő nemzeti kisebbségekhez tartozik.

Miközben a kormány még mindig népszerűsíti a mandarint, az ország egyes tájegységein megindult egy ellentétes irányú mozgalom is, az identitás, a kultúra kifejeződésének tartott kis nyelvek megőrzésének szándékával. Néhány évvel ezelőtt például épp Kantonban ütköztek ellenállásba a mandarin nyelvű televíziós hírszolgáltatás bővítésének kezdeményezői. Hiába érveltek a hivatalosságok, hogy a város lakosságának egyharmada bevándorló és a helyi televíziós állomásnak az ő szempontjaikat is figyelembe kell vennie. A helyiek nem engedtek.

A sanghajiak ugyancsak többször szóvá tették már nyelvük háttérbe szorulását, ami az 1990-es években kezdődött, a mandarin oktatásának általános elterjesztésével. A kultúra megőrzése mellett kiállóknak köszönhetően ma például a városvezetés támogatásával több mint száz óvodában folyik a sanghaji nyelv oktatása, és televíziós műsor is használja a helyi nyelvet.