nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kell-e idézni a trágárságokat?

1965. november 13-án hangzott el az első trágárság a BBC-n. Azóta majdnem eltelt fél évszázad, mégis úgy tűnik, hogy a britek ma sem tolerálják jól a káromkodást a közbeszédben, és erre megvan az okuk...

nyest.hu | 2013. szeptember 27.
|  

Hangzó prózai szövegekben füttyel, írásban általában a kezdőbetű után tett három ponttal vagy csillagokkal, dalokban pedig zajjal vagy az ütem átugrásával szokás elfedni a káromkodásokat, a „csúnya beszédet”. Miközben, ha kimegyünk utcára, biztosan nem kell sokáig várnunk, hogy szembetalálkozzunk néhány zaftos, jól fejlett trágársággal. Fölösleges, konzervatív vagy álszent és prűd dolog tehát a médiában és a nyilvános beszédekben a káromkodások kifütyülése, kitakarása? Kell-e, egyáltalán lehet-e idézni valaki másnak a trágárságait nyilvánosan? – A The Guardian újságírójának véleménye szerint a válasz: nem. Lássuk, miért!

Ian Jack a következőképp emlékszik vissza arra a médiatörténeti pillanatra, amikor a brit közszolgálati tévén, a BBC-n az első fuck (kb. ’bazmeg’) elhangzott. 1965. november 13-a volt, Jack szüleivel és barátnőjével békésen ücsörgött vidéki otthonuk nappalijában; tévét néztek. Az f betűs szó – emlékszik vissza Jack – ekkor hangzott el valószínűleg először az 1930-ban épült házban. Kenneth Tynan brit színházkritikus és író a következőt mondta arról beszélve, hogy hogyan lehet megjeleníteni a szexet a színpadon: „Kétlem, hogy lenne olyan épeszű ember, aki szerint a fuck szó különösképpen ördögi, undorító, felháborító vagy tabu volna”.

A sajtótörténeti eseményt azóta is számon tartják. A Wikipédia az 1965-ös év brit eseményei között megemlékezik az esetről. A mondat – emlékszik vissza Jack – elemi erővel söpört végig a nappalin; valójában először senki nem hitt a fülének. Édesapja úgy reagált, hogy ezt az embert soha többé nem hallgatja vagy olvassa. Néhány nappal később pedig a dologgal kapcsolatban négy bizalmatlansági indítványt írt alá több mint 130 parlamenti képviselő.

Mai szemmel nézve a jelenet akár meg is mosolyogtathat minket. Látjuk a békésen pipázgató brit apát a fotelban, felesége a kandalló mellett kötöget, míg a fiatalok óvatosan szemeznek egymással. Látjuk a hagyományos brit értékrendet a maga valójában. A barátnő éppen egy trendi női magazinból olvas egy illedelmes cikket arról, hogy hogyan vetkőzzünk le a férjünk előtt... És talán úgy gondoljuk, hogy a fiatalok elnyomnak egy jóízű kacajt az apa felháborodásakor. Ezt azonban rosszul képzeljük – mondja Jack.

Nappali az 1960-as évekből
Nappali az 1960-as évekből
(Forrás: Wikimedia Commons / Leif Jørgensen / CC BY-SA 3 0)

Saját bevallása szerint Tynan mondata mindenkit felháborított: időset és fiatalt egyaránt. Úgy emlékszik vissza, hogy elsősorban szégyenkezést éreztek, és a maga részéről együttérzést az apával, akinek az illedelmes beszédbe vetett hite épp az imént lett tanulatlan előítéletnek bélyegezve egy tanult ember, egy híres ember által. Az apa egyébként nem gondolta, hogy az ilyenfajta „szentségtörésnek” nincs helye a világban, csak azt gondolta, hogy az kizárólag a munkahelyen fordulhat elő – ott, ahol csak férfiak vannak egymás közt, távol a nőktől és a gyerekektől.

Ki tudja, hogy ez az apa, amikor a gyárban dolgozott, káromkodott-e? Egy biztos: amint kilépett a munkahelyéről, átváltott az illedelmes beszédre. Nehéz elképzelni, hogy a gyári munkások egymás közt ne használtak volna trágár minősítéseket, de az olyan szavak, mint a gazember, a rohadék vagy a szar sosem lépték át a gyár küszöbét, még a családi nyilvánosság előtt sem voltak használatosak. Nehéz azt ma elképzelni, hogy az egyik leggyakoribb mai angol szó 1965-ben elképesztette a családokat, és a nyolc általánost végzett édesapa szemében egyfajta hitszegésnek tűnt fel. Ráadásul nem egy részeg munkás szájából hangzott el, hanem egy tanult ember, egy példakép szájából a tévében.

Tynan az ominózus állításban – ahogyan a fentiekből is kiderülhetett – nagyot tévedett. Nem igaz, hogy 1965-ben ne lett volna olyan „épeszű ember”, akinek ne lett volna tiltott a fuck szó használata. A nyilvános beszédben igenis az volt, és – ugyan ma már teljesen másképp gondolkodunk a trágárságok használatáról – még ma is igyekeznek elkerülni az újságírók, hogy a trágár szavakat idézzék.

Az utóbbi hetekben mutatták be Nagy-Britanniában Clive Exton egy új vígjátékát Barking in Essex (Essexi ugatás) címmel. A tudatlanság és a pénz körül forgó mai élet kemény szatíráját adó darabot szinte minden kritika darabjaira tépte, mondván, hogy még a nagyszerű színészi alakítás sem tudja menteni azt a fajta durvaságot, ami darabban megjelenik. A kritikusok megütköztek azon, hogy az első mondat, ami a színpadon elhangzik, a következő: „You cunt!” (kb. ’Te hülye picsa!’) Felháborodásuknál azonban érdekesebb az, hogy hogyan írták meg ezt: hogyan idézték az inkriminált mondatot, amely egyébként a darabban többször is elhangzik.

Végignézve a legnagyobb brit lapokat, azt találhatjuk, hogy a trágár kifejezés egyenes idézése ma sem szokás. A The Independent kritikusa „You c***!”-ként idézi, a The Daily Telegraph azt írja, hogy „a c-betűs szó használata”, a The Daily Mail újságírója pedig úgy fogalmaz, hogy a darab első mondata „nyomdafestéket nem tűrő kifejezés”, de a hatása „eredendően vicces”.

Jack szerint azonban nem erről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a szó még mindig tabunak számít, így a nyilvános használata egyfajta áramütést okoz a közönségnek. Ez a fajta feszültség pedig sokakból nevetést vált ki, de van, akiből csodálkozást, esetleg megütközést. Tehát majdnem egy fél évszáddal Tynan médiatörténeti tette után napjainkban még mindig nem elfogadott a nyílt színen való trágár beszéd. Ha valamely közszereplőt ilyesmin kapnak, a brit lapok nem idézik a trágárságokat: vagy kipontozzák, vagy egyszerűen kihagyják őket. És ez – legalábbis Jack szerint – nem feltétlenül probléma. A szó szerinti idézés mellett szólna a pontossághoz való ragaszkodás, ugyanakkor a szóban elhangzó szövegek lejegyzése még számos szempontból pontatlan (nem hallatszanak a hangsúlyok, a hezitálás stb.). Ellene viszont az szól, hogy megkíméljük az olvasót... De mitől is kíméljük meg akkor, amikor kihagyjuk a trágárságokat? Attól, hogy az érzékenységét sértő szavakat kelljen elolvasnia.

A magyar sajtóban igen erőteljesen függ az orgánumtól, hogy mennyire alkalmaznak trágár kifejezéseket. Olvasóink mit olvasnak szívesebben?

Forrás, ajánlott olvasnivaló

Should we quote swear words? I’m not sure they’re absolutely necessary

Kálmán László: A káromkodás nem pornográfia. In: Hajnali hárompercesek a nyelvről.

Nádasdy Ádám: Pfui, wie interessant!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 GBR 2013. október 4. 18:17

@KATÓ ferenc: "kivéve az orvosi szöveget, ahol "bélsár" névvel illetik."

Azert az orvosi gyakorlatban inkabb szekletnek, fecesznek, stb nevezik. A belsar az allatorvosi gyakorlatban es a mezogazdasagban hasznalatos, mivel az inkabb az allati urulek neve. :)

4 Pierre de La Croix 2013. október 4. 17:21

@KATÓ ferenc: Azért a régieket sem kellett félteni (igaz, hogy a nagyközönség számára ezek a források - talán szemérmetességből, lásd Arany János Arisztophanész fordításait például, amely nem valami hűen adja vissza az eredeti szöveg hangulatát - nem nagyon ismertek/hozzáférhetőek):

carcosa.blog.hu/2011/12/31/a_vilag_leghosszabb_karomkodasa#c20670459

3 KATÓ ferenc 2013. október 4. 16:56

Érdekesebb a cikknek az a vonulata, amely szerint csak részben nyelvhasználati kérdésről van szó. Régebben is ismerte mindenki a "csúnya" szavakat. Azonban a társadalom kimondásukat nem tolerálta. Ma ez is lazul, általában a mélyen vallásos emberek kerülik a durva szavakat, pláne Istennel kapcsolatban, a "hitetlenek" kevésbé. Ha a beszélő agresszív akar lenni, úgyis használja azokat. A cél a megbotránkoztatás. A küszöb egyre kijjebb tolódik. (Lásd a "szar" szó használatát, amely bármilyen kontextusban előfordul már, kivéve az orvosi szöveget, ahol "bélsár" névvel illetik.)

2 El Vaquero 2013. szeptember 28. 22:34

Igen, a cunt tipikusan brit káromkodási specialitás, főleg ha férfiakra használják. Amerikában inkább csak a pina/segg értelemben, és a megsérteni kívánt nőkre használatos, azaz szűkebb körre, az ellenkező nemre akkor, ha egy nőies vonását pellengérezik, de ritkán használják. Ott inkább maradnak meg a klasszikus f-wordöknél, lehet ezt a c-wordöt nem érzik elég erősnek, vagy túl modern fejlemény nekik, az amerikaiak nyelvileg konzervatívabbak. Mindegy, szólni kell Obamának! Nem egy állapot, hogy pont ebben maradnak le.

1 Pesta 2013. szeptember 28. 19:39

A brit angolban, ha személyre mondják, akkor a cunt a balfasz vagy a geci megfelelője. Pl. My boss is a cunt. A főnököm egy geci.

youtu.be/E1FEYvRQiZk?t=1m5s

"I look a cunt in front of yous..."

„Jó balfasznak tűnök előttetek..."

Információ
X