nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ismét van magyar csapat a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián

Internetalapú, négyfordulós megmérettetés alapján választották ki a szervezők azt a nyolc fiatalt, aki Magyarországot képviseli a 13. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia bulgáriai döntőjében – közölte a verseny magyar bizottságának elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

MTI | 2015. július 4.
|  

A feladatok anyanyelvtől függetlenül minden versenyző számára egyenlő esélyt adnak, és megoldásukban nagy szerepet kap a matematikai, informatikai gondolkodás – hangsúlyozta Prószéky Gábor. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy minden feladat leírása anyanyelven érkezik a versenyzőkhöz, és olyan egzotikus nyelvi szerkezeteket kell felismerniük, amelyekkel a hétköznapokban nem találkoznak. A verseny ugyanis nem adott nyelvekkel, hanem magával a nyelvvel foglalkozik – mondta a professzor.

A diákolimpiát július 22. és 25. között rendezik meg Blagoevgrádban, a magyar középiskolások egyénileg és két négytagú csapatba szervezve is versenyeznek. A megmérettetést 2003 óta rendezik meg rendszeresen; a verseny magyar szekciója, a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia Bizottság (MNYD) 2012-ben alakult meg.

A magyar középiskolások eddig az egyéni versenyben érték el legjobb eredményeiket: 2013-ban Manchesterben Szabó Attila Dániel, 2014-ben Pekingben pedig Tímár Veronika részesült különdíjban. Utóbbi versenyen 28 országból 152 diák vett részt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X