Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy budapesti gimnazistákkal dolgoztunk föl olyan témákat, amelyekről itt a nyesten rendszeresen jelennek meg cikkek. Schirm Anitának az -e kérdő partikuláról, illetve Jánk Istvánnak a nyelvi ideológiákról és a nyelvi alapú diszkriminációról szóló cikkei ihlették a nyári nyelvtanóráinkat.

A foglalkozásokat Pándi Julis és a cikk szerzője állították össze és vezették le 2014. augusztus 18-20-án Ósükösdön, a Schiller Mariann által szervezett és vezetett táborban, amelyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának 14-18 éves diákjai vettek részt.Az előző részben láthattuk, hogy az első másfél-két órát azzal töltöttük, hogy előhívtuk az -e kérdő partikula nem sztenderd használataival kapcsolatos előzetes elképzeléseket, előítéleteket, sztereotípiákat. Majd ezek után nyelvjárási, nyelvtörténeti, irodalmi és netes nyelvi adatokat földolgozva jutottunk el arra a fölismerésre, hogy

• az -e nem sztenderd használatai nem csupán szóban léteznek, hanem írásban is, sőt még a szépirodalomban is előfordulnak;
• a szórendi változatosság nem jelenkori fejlemény, már a 14-15. századtól kezdődően adatolható;
• a szórendi változatosság nyelvjárási jelenség is.

Ezeknek a tanulságoknak a megfogalmazásával ért véget az első foglalkozás. A második alkalommal már csak azt kellett tisztáznunk, hogy hol is van az -e kérdőszó helye a nyelvi norma szerint, és hogyan térnek el ettől a nem sztenderd változatok.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A második alkalom is egy játékkal indult: a tábor hivatalos levelet kapott a Magyar Nyelvtaktikai Intézettől, amelyben a hatóság arra kéri a táborozókat, hogy segítsenek egy nyelvi vizsgálat elvégzésében. A felmérés természetesen az -e lehetséges szórendi helyeire vonatkozott; a diákoknak rövid kérdéseket kellett megválaszoltatniuk az adatközlőkkel (akik a táboroztató felnőttek voltak). A diákok csoportokban dolgoztak; a kérdések kapcsolódtak a tábor mindennapjaihoz; minden adatközlő egyféle típusú nem sztenderd szórendű -e-s választ produkált. Ha a diákok eljutottak minden adatközlőhöz, akkor elvileg összegyűjthették az összes mondattípust, amiben nem sztenderd helyen szerepelt az -e. Ilyen válaszokat kaphattak például:

Kérdeztem, hogy fát-e vágtak, de nem akarták megmondani.

Megnézi, hogy el-e kell menni vajkrémért a boltba.

Nincs kipróbálva, hogy lehetett-e volna másképp csinálni.

Kíváncsi vagyok, hogy ide-e akar-e ülni.

Természetesen ezzel a feladattal nem az volt a célunk, hogy bármilyen mértékben is modellezzük a nyelvészeti terepmunkát, csupán egy játékos bevezetőnek szántuk. Azt minden esetre érdeklődéssel szemlélhettük, hogy a diákok néha teljesen spontán, már az adatok lejegyzése közben korrigálták a hallottakat saját anyanyelvváltozatuk szerint.

A helyszín
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)

Miután minden csoportnál többé-kevésbé összegyűltek az adatok az -e nem sztenderd használataival, a feladat az volt, hogy az adatok sztenderd megfelelői alapján állítsák föl azokat a szabályokat, amelyek a nyelvi norma szerint az -e szórendi helyét meghatározzák. Az általánosítást igen könnyű volt megtenni:

Az -e kérdő partikula szórendi helye:

• egyszerű (igei/névszói) állítmány esetén közvetlenül az állítmány után (Elmegy-e? Piros-e?);
• összetett állítmány esetén közvetlenül az állítmány igei része után (Piros volt-e?);
• feltételes módú, múlt idejű igealak esetén a segédigéhez (Nem tudom, lehetett volna-e másképp csinálni.);
• hiányos kérdésben a főhangsúlyos összetevőhöz (–Nem ment el. – Nem-e?).

Miután az -e-nek a normatív nyelvhasználatbeli szórendi helyét szabályokkal leírtuk, következett a nem normatív használatok típusainak föltérképezése. Ezt a diákok szintén 4-5 fős csoportokban végezték – az összegyűjtött adatok alapján. Mindezek alapján a következő általánosításokat tették:

Az -e lehetséges helyei a nem sztenderd nyelvváltozatokban:

• tagadás esetén a tagadószó után (Azt kérdeztem, nem-e akarjátok becsukni az ablakot.);
• feltételes módú, múlt idejű igealak esetén a ragozott igéhez (Nem tudom, lehetett-e volna másképp csinálni.);
• igekötős ige esetén az igekötőhöz (Azt kérdeztem, meg-e találtátok a vajkrémet.);
• igemódosító esetén az igemódosítóhoz (Azt kérdezte, fát-e vágtunk.);
• fókusz esetén a fókuszhoz (Azt kérdezte, MARI-e ment el vagy Pista.);
• összetett állítmány esetén az állítmány névszói részéhez (Azt akarta tudni, piros-e volt az arcuk.);
• többszörös -e-s kérdések (Nem-e lehetne-e, hogy letöltjük.).

Összefoglalás
(Forrás: Pándi Julis)

Nagyjából ezeket a típusokat mindegyik csoportnak sikerült megtalálnia. Végül pedig már csak egyetlen, igazi nyelvészi feladat maradt hátra. A csoportoknak ki kellett mondaniuk valamilyen általános magyarázatot az -e kérdőszó nem sztenderd használataira. Több csoport is kimondta azt az általánosítást, amely szerint a nem sztenderd változatot beszélők nyelvében az lehet a szabály, hogy az -e a főhangsúlyos összetevőhöz kapcsolódik. Többen kitértek arra is, amit cikkünkben is említettünk, hogy a többszörös -e-s kérdés lehet tudatos választás eredménye, mivel önálló szerepe, funkciója van ennek a fajta szórendnek.