Képzeljük csak el ómagyar eleinket, amint azon gondolkodnak, miféle különösebbnél különösebb nyelvtani szerkezeteket találjanak ki, hogy az utókor nyelvészei számára némi rejtélyes kutatnivalót biztosítsanak. Erre azonban – bármilyen izgalmasan hangzik is – sajnos nincsenek tudományos bizonyítékaink. Még szerencse, hogy nyelvemlékek viszont a rendelkezésünkre állnak. Így nyelvészeinknek módja van képet alkotni, hogyan és miért is használtuk különböző szavainkat évszázadokkal ezelőtt.

Vitatkozzunk a névelőről!

A témát megvitatni, nézeteket ütköztetni, szakmai vitát kezdeni és folytatni – erre biztosított lehetőséget a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete február 4-i konferenciájával. Mondattani jelenségek a Jókai-kódexben néven hirdették meg a műhelymunkát, a Magyar Generatív Történeti Projektum részeként. Aki ellátogatott, hallhatott névelőről és névutóról, igenevekről és igekötőkről – azonban korántsem olyan egyszerűséggel, mint amilyet a felsorolás sejtet. A szintaxis szakavatott ismerői – köztük például a konferencián szintén részt vevő Kenesei István, az intézet igazgatója – kérdeztek és válaszoltak, nézeteket és kutatási eredményeket ismertettek a projekt keretein belül.

A kutatásra és a műhelymunkára vonatkozó terv hosszú távú: a tervek szerint a magyar történeti generatív mondattannak az ómagyar kortól napjainkig terjedő változásait vizsgálják az intézet nyelvészei. Ezek közül nem véletlenül a Jókai-kódex az első anyag, amit vizsgálnak és feldolgoznak. A 15. század derekán, feltehetőleg az 1440-es években készült kiadvány kézzel írott lapjain olvasható Szent Ferenc legendája: az első magyar nyelvű elbeszélő irodalmi mű.

A Jókai-kódex
(Forrás: MTI/Honéczy Barnabás)

Egy kézirat kalandjai Budától Londonig

A Jókai-kódex (más néven Ehrenfeld-kódex) kalandos utat járt be. Állítólag dr. Ehrenfeld Adolf bécsi jogtanácsos úgy fedezte föl a roppant értékes kötetet még iskoláskorában, hogy egy osztálytermi könyvdobálás során hozzávágták... A leleményes fiú látta, hogy a régi kötet értékes lehet, ezért elcserélte társaival néhány újabbért – szól a történet. Amikor azután évekkel később megmutatta egy hozzáértő tanárának, a kódex méltó helyre került: Toldy Ferenc irodalomtörténésznek küldték el, így jutott el 1862-ben a Magyar Tudományos Akadémiára. Az örökösök persze nem adták olcsón a könyvet, így sokáig még nem kerülhetett sem magyar, sem köztulajdonba. Végül 1925-ben, a Jókai-centenárium évében vásárolta meg a magyar állam egy londoni árverésen – az évforduló miatt emlegetik a ma ismert nevén.

Pusztán a kalandos út miatt persze még nem lenne ekkora a nyelvészek érdeklődése a kódex iránt. Az például már sokkal többet nyom a latban, hogy páratlan lehetőséget nyújt a korabeli szókincs és nyelvtan tanulmányozására.

Ellenvetésként szokás emlegetni – hangzott el a Nyelvtudományi Intézet konferenciáján – hogy a szöveg csupán fordítás, tehát nem eredeti magyar szöveget vizsgálnak a szakértők a „lapozgatásakor”. Bár a latin eredetinek akár szolgainak is mondható fordítása a Jókai-kódex, ez tulajdonképpen a nyelvtan és a szintaktika szempontjából nem jelent hátrányt a vizsgálatakor – hívta fel a figyelmet É. Kiss Katalin akadémikus. Elvégre a szöveg megfelel a korabeli magyar nyelvhasználatnak és nyelvtannak.

Kulcs a kutatáshoz: adatbázis a kódexhez

Az előadások és korreferátumok sora rámutat: számos olyan kérdéskör van, amikben újabb és újabb felfedezéseket tehetnek a szakemberek. A felvetett kérdések pedig nagyon is valódiak: hiszen aki belehallgatott az előadásokba, tapasztalhatta, hogy a vita még képlékeny, a különböző álláspontok mind alakítják a tudományos nézeteket és kutatási eredményeket. Akár arról van szó, hogy mikor használtak középkori eleink határozott névelőt és mikor határozatlant (és egyáltalán mikor alkalmazták határozott névelőként az „az” szócskát), akár arról, hogyan alakulhatott át egy-egy önálló szó névutóvá, a konszenzus sok esetben még messze van. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nem egy olyan megválaszolandó kérdés merül fel a kódex tanulmányozásakor, amihez a keresésnek a jelenleginél jobb technikájára lenne szükség. Ha például egy-egy szó hiányára próbál fényt deríteni az elkötelezett nyelvész, bizony nincs könnyű dolga...

Többek között ezekre a problémákra is próbál megoldást nyújtani az az elektronikus adatbázis, ami szintén az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) megtámogatta projekt része. Az adatbázis nyilvános és kereshető lesz, sőt részben annotált (jegyzetekkel, magyarázatokkal ellátott) is. A fejlesztésről is hallhattak egyébként a kíváncsiak: szintén a műhely része volt egy az adatbázisról és felépítéséről szóló előadás a délutáni szekcióban.

A szakmai vitákra és a továbblépésre tehát kiváló alapot biztosít a Jókai-kódex: ez ugyanis az első olyan nyelvemlék, ami már elegendő számú adatot biztosít a különböző grammatikai kutatásokhoz. Ráadásul gépileg már feldolgozott anyag – „csupán” a nyelvészek komoly munkája, a folyamatban lévő kutatások, a február 4-ihez hasonló szakmai párbeszéd továbbvitele szükséges. Lépésről lépésre közelebb kerülhetünk így ahhoz, hogy megismerjük: hogyan is beszéltek, írtak és milyen logika alapján rakták össze mondatainkat több száz évvel ezelőtti őseink.