nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hamarosan kész az új közoktatási törvény

Jól halad az új köznevelési törvény normaszövegének kidolgozása, így várhatóan egy hónapon belül a kormány asztalára kerül, és még az idén megszülethet a jogszabály – közölte Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára csütörtök délután gödöllői sajtótájékoztatóján.

MTI | 2011. szeptember 30.
|  

Az államtitkár az új nemzeti köznevelési rendszer megismertetését célzó országjárásának harmadik állomásán, a gödöllői Szent István Egyetemen a város és környéke pedagógusainak, szülőknek és diákoknak tartott előadása után kijelentette: jövő szeptemberben életbe léphet az új törvény.

Hozzátette, hogy noha még dolgoznak a normaszövegen, „a kormány bizalmával övezett alapkoncepció” már nem változik.

A Megújul a magyar tanügy elnevezésű országjárás eddigi tapasztalatait firtató kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy a várható változásokról szóló fórumokon még nem találkoztak „erős kritikai hanggal".  Az oktatásban dolgozó szakembereket most elsősorban az foglalkoztatja, hogyan is működik majd az új rendszer.

Az országjárás korábbi két helyszínén, Szombathelyen és Miskolcon, valamint csütörtökön Gödöllőn is sok pozitív visszajelzés hangzott el – emelte ki az államtitkár.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X