nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Angolul tanuljunk-e először?

Az angol háttérbe szorítása nem önmagában probléma: az ezt alátámasztani kívánó érvelés mutatja meg igazán, mi a baj a magyar oktatásszemlélettel. Szakértőnk látszólag aktuálpolitikai kérdésekről szól, valójában a magyar társadalom gondolkozásmódjának rákfenéjől beszél.

Kálmán László | 2011. augusztus 22.
|  

Ádám nevű olvasónk arról a hírről érdeklődik, amelyik a Hoffman Rózsa által vezetett államtitkárság nyelvoktatási stratégiájáról tudósít. A szakmai véleményünket kéri általában, és ezen belül

[...] az alábbi indoklás értelmezése és értékelése érdekelne a legjobban:

Az [origo] birtokába került koncepciótervezet – amely még változhat az elfogadása előtt – azt írja: szerencsés, ha az első idegen nyelv nem az angol, didaktikai okból. Az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni. A stratégia úgy fogalmaz, hogy célszerű olyan nyelvet választani, amelynek strukturált nyelvtani rendszere egyértelműen leírható, és egyenletes megterhelést jelent a tanulása (például neolatin nyelvek).

Valóban ez a helyzet?

Játszva is sokat fejlődhetünk
Játszva is sokat fejlődhetünk
(Forrás: iStockPhoto)

Mielőtt a kérdés nyelvészeti részébe belemennék, először hadd kommentáljam a dolog didaktikai részét, aminek politikai vonatkozásai is vannak. Már korábban is írtam ugyanerről a témáról: röviden összefoglalva az a helyzet, hogy a magukat konzervatívnak tekintők egy része különböző területeken a saját szája íze szerint kiválaszt valamilyen múltbéli tudományos vagy mindennapi doktrínát, és azt állítja, hogy konzervatív ember a későbbieket nem fogadhatja el. Hoffmann Rózsa is azok közé tartozik, akik szerint minden nevelési irányzat, amelyik szerint a gyerekeket emberszámba kell venni, emberi jogaikat feltétel nélkül biztosítani kell, valamint amelyik úgy gondolja, hogy a motiválás és jutalmazás hatékonyabb módja a nevelésnek, mint a fegyelmezés és a büntetés, az valamilyen „modern”, „alternatív”, „kísérleti” irányzat, amit csak megveszekedett liberálisok képviselnek, de amit konzervatív ember nem vehet komolyan. (És különösen borzalmas belegondolni, hogy egyesek a gyerekeken akarnak kísérletezni, és a pedagógusokat akarják megőrjíteni, amikor mindenféle ilyen új elképzeléseket akarnak alkalmazni a gyakorlatban – halljuk állandóan.)

Tévedés ne essék: az ilyen gondolkodásmód nem kötődik szigorúan politikai oldalhoz, nemcsak politikailag konzervatív emberek mondanak olyan butaságot, hogy „teher alatt nő a pálma”. Még a szocialista-liberális kormányzás idejében mutattak nekem egy állami hivatal által készített tankönyvbírálatot egy készülő fizikatankönyvről. Ebben az állt, hogy a tankönyv azért elhibázott, mert szórakoztatva tanít, és ezzel azt a téves képzetet kelti a gyerekekben, hogy a fizika egy könnyed, szórakoztató tudományág, és a fizikaanyagot nem nehéz megtanulni. Ugyanez a gondolat köszön most vissza az [origo] által ismeretett kormányzati előterjesztésben. „A gyerekeket nem szórakoztatni, hanem szivatni kell az iskolában, különben léhák maradnak, nem lesz belőlük komoly felnőtt” – ilyesfajta módon lehetne másképp megfogalmazni ezt az álláspontot.

A szereplők ismeretében azt is biztosra vehetjük, ha vannak olyan módszerek, amelyekkel játszva megtanulhatunk egy idegen nyelvet (vagy a fizikát, a földrajzot, bármit) – márpedig vannak ilyen módszerek –, akkor azokat Hoffmann Rózsáék legszivesebben száműznék a magyar iskolákból. Amit itt leírtam, nem az idézett tervezetből tudom. A tervezet egy kicsit mást mond, az csak a kezdeti gyors lépések utáni visszaeséstől akarja megóvni a tanulókat. Az igazi kérdés, az, hogy van-e ilyen veszély. Igaz-e az, hogy a különböző nyelvek tanulása ezeknek a nyelveknek a szerkezetéből adódóan óhatatlanul különböző tempóban történik? Mert ha igen, akkor persze megfontolandó lehet, hogy az ideális tempóban tanulható nyelvet válasszuk. Bár még ebben az esetben sem biztos, sem az, hogy ezt kormányzati szinten kell megtenni, sem pedig az, hogy más szempontok, például a különböző nyelvek különböző haszna, használhatósága nem fontosabb szempont-e ennél.

Tény, hogy a nyelvek szerkezete nem egyforma. Például az olasszal szemben az angol sokkal inkább izoláló természetű, mint az újlatin nyelvek, ami azt jelenti, hogy az angol szóalakok szerkezete egyszerűbb, kevesebb a toldalékolás. Például csak a jelen idő egyes szám harmadik személyében kapnak személyre utaló végződést az igék. Vagy például a leggyakoribb angol főnevek nemével nem kell törődni, míg a franciában ez az első rától kezdve nehézségeket jelent. Persze nincsenek „könnyebb” és „nehezebb” nyelvek, az angolban rengeteg más bonyodalom van (például a leggyakoribb igék múlt ideje valamennyire „rendhagyó”). Csakhogy – az angoltanárok beszámolói szerint – a nehézségek az angoltanításban később kerülnek elő, mint más nyelvek tanításánál: könnyebb az első lépéseket megtenni. (Megjegyzendő, hogy ez valóban csak a legeslegelső lépésekre vonatkozik, hiszen például a múlt idő használata nélkül például elég nehéz bármilyen társalgást lefolytatni. És ha ez igaz, akkor nem világos, miért tulajdonít ennek a nagyon rövid legelső időszaknak ilyen nagy fontosságot az idézett tervezet.)

Vegyük észre, hogy az angoltanárok beszámolója azon alapul, hogy milyen módszert használnak a nyelvtanításban, hiszen emiatt tekintik eleve adottnak a megtanítandó nyelvi eszközök sorrendjét. Sajnos a magyar iskolákban (az idegennyelv- és a magyarórákon is) még mindig az a nyelvszemlélet uralkodik, amelyet az ókori görög és latin grammatikusoktól örököltünk. Ez a szemlélet többek között azon a tudományosan teljesen tarthatatlan elképzelésen alapul, hogy a megnyilatkozásokat szavakból „rakjuk össze”, miután a szóalakokat alaktanilag szépen megformáltuk, a tő és a toldalékok „összerakásával”. Hadd tegyek egy rövid kitérőt ezzel az ókori felfogással kapcsolatban.

Az ókori és középkori grammatikák csak a görög és a latin irodalmi nyelvet tekintették igazi nyelvnek, szerintük nemcsak az idegen („barbár”) nyelvek, de még a görög és a latin beszélt változatai sem voltak nyelvek, abban az értelemben, hogy szerintük ezekben nincs „rendszer”. Csakis írott szövegekkel foglalkoztak, a nagy klasszikus szerzők nyelvhasználatának szabályszerűségeit próbálták a tanulók fejébe beleverni, egyáltalán nem azzal a céllal, hogy Homérosz vagy Vergilius nyelvén társalogjanak. Nem is nagyon lehet hatékonyan megtanulni egy idegen nyelvet úgy, hogy a szabályszerűségeit mintegy tudományos, leíró nyelvtani szempontból vizsgáljuk, ezekről táblázatokat készítünk, és azokat bemagoljuk, még akkor se, ha ezt szövegolvasással és memoriterekkel egészítjük ki.

Márpedig az európai nyelvtanítási hagyomány azokon az ókori grammatikákon alapul, amelyek valójában leíró nyelvtani összefoglalók. Még az anyanyelvvel is így foglalkoztak az iskolákban azóta, hogy ez egyáltalán szokás (Magyarországon a 18. század óta), sajnos sokszor ez még ma is érezhető. (Hozzá kell tenni, hogy amikor Magyarországon a magyaroktatást bevezették, még minden osztályban jelentős számú nemzetiségi, nem magyar anyanyelvű gyerek tanult, akiknek a magyart idegen nyelvként tanították.)

Nyelv: tekintsük örömforrásnak
Nyelv: tekintsük örömforrásnak
(Forrás: iStockPhoto)

Valójában az anyanyelvünket egyáltalán nem úgy használjuk, mint ahogy a hagyományos elképzelés sugallja – és ha jól beszéljük őket, akkor az idegen nyelveket sem. Bár – mint említettem – egyes konzervatívok hajlamosak akármilyen régen elavult téveszmékhez visszanyúlni, ha éppen az nekik a szimpatikus, épeszű ember nem gondolja, hogy a beszéd folyamata a szavak alaktani megformálásán majd egymás után rakásán alapul (a megértésé pedig ennek valahogy a fordítottja). Nem ezt tapasztaljuk sem az anyanyelv-elsajátítás során, sem akkor, amikor spontán sajátítunk el egy idegen nyelvet (például idegen környezetben). A nyelvhasználat és a nyelvelsajátítás kulcsa az, hogy felismerjük, milyen hasonló vonásai vannak a megnyilatkozásoknak hasonló szituációkban, ami nemcsak szavak vagy szóelemek, hanem szerkezetek, mintázatok hasonlóságait is jelenti, és a megfelelő szituációkban reprodukáljuk ezeket a mintázatokat.

Természetesen nincs mód itt arra, hogy az idegennyelv-tanítási módszertan különböző korszerű formáit, iskoláit ismertessem. Elég annyit mondani, hogy a sikeres nyelvtanítás ma már mindenütt azon alapul, hogy mindig szituációhoz kötötten, a kifejezett vagy kifejezendő tartalomból kiindulva folyik a gyakorlás. Nagyon sok múlik a nyelvtanuló saját spontán megfigyelésein, amelyeket nem is kell tudnia szabályok, táblázatok formájában megfogalmaznia (hiszen az anyanyelvének az elsajátításakor sem teszi ezt). Rengeteg idegen nyelvű megnyilatkozást kell hallgatnia olyan helyzetekben, amelyekben a kifejezett tartalom a helyzetből nagyjából világos, és az ezekből levont (de nem feltétlenül megfogalmazott) tanulságokat hasonló helyzetekben alkalmaznia kell. Ebben a folyamatban egy kicsit hasonló képességet sajátítunk el, mint amikor hangszeres játékot tanulunk. A végére a mozdulataink úgy összekapcsolódnak a megszólaltatni kívánt hanggal, hogy a megszólaltatásához nem kell ábécével megadott hangra vagy kottára gondolnunk, csak a hang képzetére, hangzásbeli élményére. Ugyanígy az idegen nyelv tanulásánál kezdettől fogva azt sajátítjuk el, hogy a kifejezendő tartalom automatikusan idegen nyelvi mintázatokkal kapcsolódjon össze, az anyanyelvünk hasonló használatú kifejezéseinek vagy pláne leíró nyelvtani fogalmaknak a közbeiktatása nélkül.

Természetesen ha a „hagyományos” (értsd: ókori, nem nyelvtanulásra való) módszerekkel tanítanak bennünket, akkor is megtanulhatjuk az idegen nyelvet. Ilyenkor valójában meg kell küzdenünk azzal, hogy a módszer a megtanulandó készségek ellen dolgozik. Felül kell kerekednünk rajta, és ez nem mindenkinek megy könnyen, különösen, ha az oktató nem segít benne. A mai iskolákra (talán még a nyelviskolákra is) ez a küzdelem jellemző. És a különböző nyelvek különböző tanulási tempója (például a kezdeti gyorsabb haladás az angolban, szemben a francia egyenletesebb nehézségével) ebből a küzdelemből adódik, ebből a járulékos kárból, amely a rossz módszerek miatt a valódi nyelvtanulás egészséges folyamatára rárakódik.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
130 SzabírHunOgur 2014. július 6. 20:40

@Fejes László (nyest.hu):

Köszi, de nem értünk egyet.

Véletlen nincs. Az, hogy valaki ugyanannak nevez el valamit az csak úgy lehet, ha valamilyen kapocs van, pl kelta nép. De ez nem biztos ez csak tipp. Ismeretlen eredetű szavaink nincsenek, ez abból a téves prekoncepcióból jött, hogy a magyar finnugor nyelv és ami ott nincs meg, az ismeretlen eredetű. A Magyar ősnyelv és ami nincs meg a finnugorban az olyan szó ami nem vettek, vittek át. A nyak Magyar szó tehát,ahogyan a ház is. Rokon szó= haza, egy hely ahol otthon vagy. Finnben mi is a haza? :D

129 Fejes László (nyest.hu) 2014. július 6. 20:33

@SzabírHunOgur: „mi a helyzet a house, haus szavakkal” Mi lenne? Véletlen hasonlóság...

„vagy a nyak finnugor szó és a neck-kel?” A nyak ismeretlen eredetű. A necjmek csak a germánban vannak megfelelői. www.etymonline.com/index.php?term=neck&allowed_in_frame=0

128 SzabírHunOgur 2014. július 6. 20:24

Állítólag a ház finnugor szó, mi a helyzet a house, haus szavakkal, vagy a nyak finnugor szó és a neck-kel?

127 Balázs Iván József 2014. július 6. 16:21

Az angol nemcsak "a" világnyelv, de ebből is fakadóan olyan kulturális vonzereje van (internet, pop-zene, filmek stb.), ami miatt ez a vonzó cél a fiatalság számára. (Ezt tapasztalom a saját gyermekeimen is.)

Ez olyan hajtóerő, olyan motiváció, amit egyszerűen nem szabad figyelmen kívül hagyni, ami szerintem önmagában eldönti ezt a kérdést. Az angol vagy a német vagy a francia mint első idegen nyelv esetén a haladási sebesség különbsége (és ennek a tanuló általi érzete) érdekes kérdés lehet, de a gyerekek motiváltságáé mellett eltörpülő jelentőségű.

És örüljünk, ha egy idegen nyelvet megtanulnak a gyerekek tömegesen, nem arra a (részben csak hipotetikus) esetre kellene felkészülni, hogy többet vagy sokat.

126 BRAIN STORMING 2013. március 1. 21:56

A cikk utolsó bekezdésével teljesen egyetértek.

Meggyőződésem, hogy igazán sikeres csak akkor lesz a magyar idegennyelv oktatás, ha akár magába az idegennyelvi órák, vagy a nyelvtan/kommunikáció órák tananyagába beleépítünk egyfajta nyelvtanulást elősegítő módszertan-oktatást. Ezt lehetne "ÁLTALÁNOS NYELVTANULÁSI ISMERETEK" névvel is illetni, és kb sztem(!) ilyesmiknek kellene szerepelni benne:

1. Az igeidők különböző nyelvekben, és azok gyakorlásának egyetemes rendszere - pld az időegyenes használata

2. A szórend fontosságának kiemelése és az egyes nyelvekben való alapvető különbségek bemutatása

3. Alaktani rendszerek bemutatása

4. Igealakok eltérései, fajtái

5. Nemzetközi szavak

6. Kiejtési különbségek és a fonetikai jelek - idegen nyelvű szövegek felolvasása (ahol nem követelmény a szöveg pontos jelentésének ismerete)

7. ABC-k és kibetűzések

8. Létige használata

9. Az anyanyelvben nem létező vagy mellőzött szerkezetek, (pld a szenvedő szerkezet) amelyek más nyelvekben általánosan használatosak

10. Más országok idegen anyanyelveket elsajátíttató irodalmainak rövid tanulmányozása

11. Mely nyelvek beszélőinek mely nyelveket nehezebb illetőleg könnyebb elsajátítani?

12. A nyelvtan gyakorlati hasznának bemutatása az anyanyelv és az idegen nyelvek találkozása esetében

13. Többnyelvű egyéniségek bemutatása és az általuk használt módszerek rövid ismertetése

14. A többnyelvűség hasznának bemutatása, ismert hazai többnyelvűek megismerése, a többnyelvűség és az általános intelligencia összefüggésének bemutatása

15. Az idegen nyelvként tanult magyar nyelv használata különböző anyanyelveket beszélőknél

16. A kifejezési (stílus)szintek különböző szintű nyelvtudások esetében

17. Nyelvi viselkedés különböző szituációkban

... Persze, ez csak egy ötlet.

125 ocs 2012. november 7. 19:07

@Grant kapitány: Na, szépen pozícionálod magad:)

Azért megkerdezem még, hogy ha az amit én írtam nem következik abból, amit leírtál, akkor milyen alapon állítod, hogy (viszonylag) nagy eltérés nem lehet adott esetben normális?

Mindesetre hogy te mennyire tudsz a sorok között olvasni, az egészen elképesztő.

124 Grant kapitány 2012. november 7. 18:07

Fejes László, felszólítalak, hogy a félrevezető manővereiddel és a hazudozásoddal hagyjál fel! Itt a bizonyíték arra, hogy hamisak az állításaid!

"Current research suggests that the kinds of mixing chidren use reflect the normal processes of acquisition...as well as the models offered by the speakers around them. So a combination of cogntive and social factors could account for the mixing observed in some young bilingual speakers. Such finding therefore provide little support for the view that children are mixing their two languages because they cannot distinguish between them...

If children exposed to two languages early on start out with two systems, they must construct two sets of representations, one for each language. Additional evidence that they do so comes from children's choices of language in addressing specific adult speakers. ...

Children's early word combinations suggested they were treating the structures in their two languages differently from the start. They were attentive to the differences in the marking of finiteness, the use of clitic and nonclitic subject pronouns, and the placement of sentential negatives.

The evidence, then favors the view that bilingual children set up separate systems from the start and build up their skill in each language fairly independently.

Eve V. Clark, First Language Acquisition, Cambridge, 2009.

123 reiner Tor 2012. november 7. 15:47

@Grant kapitány: Majd Fejes Lászlónak is válaszolok, de szerintem itt neked sincs igazad.

Az átlagtól való átlagos eltérés a szórás, de a szórásnál nagyobb eltérés is lehet normális. Eleve nem biztos, hogy normális eloszlású, de akár normális, akár nem, az, hogy mi számít "túl nagynak", az kicsit megegyezés kérdése is. Mindenesetre normál eloszlásnál a szórásnál jobban eltér az átlagtól a sokaság egyharmada, annyi abnormális nyilvánvalóan nincs.

122 Grant kapitány 2012. november 7. 15:45

@ocs: Hülyegyerek semmi olyasmi nem következik belőle amit mondasz! Tanulj te is statisztikát mielőtt ideböfögöd a hülyeségeidet!

121 ocs 2012. november 7. 14:53

@Grant kapitány: "Az átlagtól való átlagos eltérés számít normálisnak, nem a viszonylag nagy, az előbbit nevezik a matematikában szórásnak! "

Minden világos, tehát azt nem lehet mondani, hogy egy valószínűségi változónak (viszonylag) nagy a szórása. Ezt eddig nem tudtam, mostantól már tudni fogom. Tengju.

120 Grant kapitány 2012. november 7. 14:29

@Fejes László (nyest.hu):

"Hol mond ez ellent az én állításomnak?"

Ezt állítottad:

"Van, hogy a gyerek jól kommunikál, de nem választja el a nyelveket. Tehát számára egy rendszer részei a különböző nyelvek elemei"

Azt hiszed félrevezethetsz másokat ha megpróbálod letagadni, hogy az az eredeti állításod nem az agyról szólt hanem a nyelvi rendszernek a kommunikációban megjelenő állítólagos egységéről? Olvasd el újra a 112-es hozzászólásomat, abban nem én hanem a wikipedia szócikk cáfolja az állításodat, te hazug!

en.wikipedia.org/wiki/Simultaneous_bilingualism

Fejes László (nyest.hu): Azt állítottam, hogy ettől viszonylag nagy eltéréssek is normálisnak számítanak.

Az átlagtól való átlagos eltérés számít normálisnak, nem a viszonylag nagy, az előbbit nevezik a matematikában szórásnak! Tanulj statisztikát mielőtt ilyeneket írsz!

119 Fejes László (nyest.hu) 2012. november 7. 14:00

@reiner Tor:

Gondolom, tenegri arra gondolt, hogy minden nyelven kb. azonos szintre jutnak el az emberek anyanyelvük elsajátításában adott idő alatt. Ebben igaza van.

1) Az igaz, hogy a nyelv egyes szerkezetleírási szintjeinél (fonémarendszer, fonológiai váltakozások, fonotaktika, morfológiai kategóriák, morfotaktika, a szintaxis különböző elemei stb.) vannak komplexitásbeli eltérések. A nyelv egészében viszont aligha lehetnek, legalábbis biztosan nem mérhető: hogyan is vethetnénk össze egy tőváltakozási komplexitást a toldalékolás komplexitásával?

2) Nem tudom, egy kreol nyelv mennyiben jelent komplexitási minimumot. Az emberi agy kapacitásának a határaival sem vagyok tisztában. Például egy bonyolult matematikai levezetéshez, vagy a jó sakkjátékhoz is kell bizonyos agykapacitás, bár úgy tűnik, ezek nem mindenkinek adatnak meg.

3) Fordítsuk meg: mivel vannak, akik akár 40 nyelvet képesek megtanulni, ez azt jelenti, hogy a nyelvek kevéssé komplexek? Esetleg komplexitásukat valami úgy korlátozza, hogy újabb és újabb nyelv megtanulására is képes legyen? Sőt, továbbmegyek: mivel azok, akik eleve beszélnek x nyelven, a tapasztalat szerint könnyebben tanulják meg az x+1.-et, ez azt jelentené, hogy a nyelvek komplexitása az agyukban folyamatosan zsugorodik?

4) Nem tudom, milyen értelemben véletlenszerű. Az biztos, hogy a kommunikációra való képességnek folyamatosan meg kell maradnia.

5) Ellenkezőleg. A tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a komplexitás viszonylag állandó. Pl. a ragozási rendszer leépülésével szigorodnak a szórendi szabályok, adpozíciók jelennek meg stb. Persze itt megint csak lehetetlen számszerűsíteni, hogyan viszonyul a morfológiai komplexitás a szintaktikaihoz.

6) Mivel már az előzőekkel sem tudtam egyetérteni, nyilvánvalóan ezzel sem tudok.

118 reiner Tor 2012. november 7. 12:43

@reiner Tor: "Nem nekem kell bizonyítanom, hogy a nyelvek komplexitása különbözik, mivel aki a nyelvek azonos komplexitása mellett érvel, az tételez egy 3) pontban említett extra mechanizmust, ami Occam alapján bizonyítást igényelne. Ilyen mechanizmus híján a nyelvek komplexitása csak különböző lehet ugyanis!"

A 3 elírás, 5) pontban említem a mechanizmust, de gondolom érthető.

117 reiner Tor 2012. november 7. 12:38

@Fejes László (nyest.hu): Szia.

Ha még azt sem tudjuk megmondani, hogy egy gyerek mikortól beszél egy nyelvet, akkor ugye tenegri érvével te sem értesz egyet, miszerint "minden nyelvet anyanyelvként ugyanannyi idő alatt tanulnak meg az emberek"? Ugyanis akkor nemhogy azt nem tudjuk, hogy egy kínai gyerek vajon ugyanannyi idő alatt tanul-e meg kínaiul, mint az urdu gyerek urduul, hanem még azt sem tudjuk, hogy vajon mikor tekinthetjük az urdu (vagy kínai) nyelvet megtanultnak.

Akkor maradnak az én érveim:

1) a nyelvek komplexitása között különbségek lehetségesek

2) a nyelvek minimális komplexitását kijelöli a kifejezéshez szükséges minimum (a pidzsinekből ezért lesznek gyorsan kreolok), a maximumot az emberi agy kapacitása (egy túl bonyolult nyelvet esetleg nem tudnánk megtanulni)

3) elég valószínűtlen, hogy a 2) pont alatt említett minimális és maximális komplexitás egybeessen (az ember agyának ugyanis komoly tartalékkapacitása marad egy-egy nyelv elsajátítása után is, olyannyira, hogy újabb nyelvek megtanulására is képes)

4) a komplexitás változásai véletlenszerűek (legalábbis fekete doboz jellegűek, amivel most nem érdemes foglalkozni)

5) nincs olyan mechanizmus, ami a komplexitás növekedése irányába ható minden változást pontosan kiegyenlítene (pl. egy új igeidő megjelenése automatikusan egyszerűsíti az igeragozást máshol, vagy ilyesmi)

6) ennek alapján a nyelvek véletlenszerűen helyezkednek el a 2) pontban említett alsó és felső határ között

Ezek kb. íróasztal mellett leszűrhető logikus következtetések. Az, hogy kb. egyforma lenne minden nyelv komplexitása, egyféle esetben lenne lehetséges, ha létezne az 5) pontban említett mechanizmus. (Az egyik ilyen mechanizmus lenne, ha 2) pontban említett két határ egymáshoz nagyon közel lenne - de valószínűleg nincs közel, a 3) pontban említett okból.)

Nem nekem kell bizonyítanom, hogy a nyelvek komplexitása különbözik, mivel aki a nyelvek azonos komplexitása mellett érvel, az tételez egy 3) pontban említett extra mechanizmust, ami Occam alapján bizonyítást igényelne. Ilyen mechanizmus híján a nyelvek komplexitása csak különböző lehet ugyanis!

116 El Vaquero 2012. november 7. 12:09

@helci:

"Nem tudom, honnan veszi Kálmán úr, hogy "a sikeres nyelvtanítás ma már mindenütt ezen alapul".

Én két évtizede tanítok angolt (beszélek németül is, sőt, egy rövid ideig tanítottam is), és napi szinten szembesülök a fenti, állítólag egyedül üdvözítő módszertan következményeivel"

Mégis, mik ezek a következmények? Szerintem teljesen igaza van Kálmán Lászlónak. Nem állította, hogy mindenütt ezen alapulna az oktatás, hanem csak a SIKERES fajta. Ez pedig tényleg igaz.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X