Kéz vagy nem kéz? A Zs/Z a legújabb mássalhangzó páros. Funkcionálisan is utódja az S/Sz-nek (milyen? -xs/-xzs - mit csinál? -xsz/-xz.). S csak a kiejtés számít. Tehát ahol az egyik nyelvben Z van, nyugodtan keressük a szó értelmi párját Sz-szel. Mivel azonban az S/Sz eleinte nem volt két külön hang, és azóta sem mindenhol vált szét (több kritikával, óvatosabban) S-sel is meg lehet próbálni.

A finn keszineet = kesztyű, nütti = göngyöleg. Már le is lehet zárni a vitát: kézi-göngyöleg.

Meg szoktuk nézni azért mind a három gyöknyelvet.

A héber k'szája = kesztyű, kiszuj = fedél, takaró, borítás. Akkor itt nincs kapcsolat a kézzel. Hm? Biztos?

Távoli kapcsolat mégis van, mert a héber k'osze = olyan, hogy csináló, ami-csinál. A k' általános viszonyító (sémi) előrag - a legtöbb általunk ismert nyelvben végleg is felragadhatott a szavakra. Vagyis eredetileg magyarban és finnben is ez volt KÉZ: ami-csinál. Ennek a levezetése azonban, mivel az XSz (asz-, ász-, esz-, ész-, isz-, osz-, ösz-, usz-, üsz-) talán a létező legnagyobb "szóbokor-mag" - több oldal lenne...

A cikkhez: amint a Halotti Beszéd <paradiſumut> alakja mutatja, nem egyértelmű, hogy a korai átvételek esetén elmarad-e a végződés. Szerintem közvetlen átvétel esetén akkor is megmaradt, csak a szavak egy részét a német vagy a szláv egyházi nyelv közvetíthette.

A /k/ cikk szerinti korai palatalizálódásával szemben én is szkeptikus vagyok, hiszen a németben <Keller> ← <cellarium> van az ismert <Kaiser> ← <Cæsar>-on felül is. Bár, ami a magyarral való érintkezést illeti, a palatalizáció már ténylegesen megtörtént.

Még azt a mozzanatot említeném, amely szintén kizárja a latin <cæstus> → magyar <kesztyű> átvételt, hogy a magyarba mindenképpen /s/ hanggal került volna át a szó, nem /sz/-szel. Ez igaz lett volna a szóvégi <s>-re is, ha a latin végződést is átveszik, és ez a hang – amely a <kesztyű> végéről hiányzik – le se kopott volna.

Kieg.: A [c] > [sz] nyugaton pedig már nagyon késői, 14-15. századi fejlemény.

"A caestus ejtése ugyanis a 2. században már bizonyosan [tyésztusz]-szerű, majd ebből [césztusz] ~ [csésztusz] ~ [szésztusz] lehetett, erre utal az is, hogy cestus alakban is előfordul. A [k]-s ejtés tehát már a klasszikus latinban megszűnt, a magyarba semmiképpen nem kerülhetett [k]-val."

Ez egy kis pontosításra szorul. A zár-rés-hanggá válást a 3--5. sz. közé teszik, tehát az semmiképpen sem igaz, hogy a [k]-s ejtés már a klasszikus latinban megszűnt, legfeljebb már enyhén palatalizált lehetett. Az, hogy "cestus" alakban is előfordul, nem arra bizonyíték, hogy már nem [k]-val ejtették, hanem arra, hogy az eredeti [ai] diftongust már [e]-nek ejtették: ez viszont már az 1. sz. derekán így volt. Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos elszigetelt területeken egyáltalán nem ment végbe a palatalizáció (a szárdban pl. a decem ma is [deke]~[dege]).