-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Nátrium, kálium, bárium, de nem kálcium, hanem kalcium – legalábbis a helyesírás szerint. Olvasónk csodálkozik, házi szakértőnk pedig megmagyarázza az eltérést, melynek természetesen kultúrális okai vannak.
Az az olvasónk, aki a „kalamajka1” becenévvel azonosítja magát, a latin szavak magyar átvételére vonatkozó kérdést küldött nekünk:
A munkahelyemen merült fel bennem a következő probléma: A kémiai elemek magyar elnevezése. Na: nátrium, K: kálium, Ba: bárium. Ezek után joggal vontam le a következtetést, hogy Ca: kálcium. De több szótárban utánanézve végül is meggyőződtem arról, hogy a helyes megoldás: KALCIUM.
Tudom, hogy az elemek nevei többnyire latin eredetűek. Akkor viszont a latinban „a”-val jelölt hang magyarosítva „á”-nak hangzik. Miért nem érvényes ez szegény kalciumra?
Először is előrebocsátom, hogy én magam (nyilván a többi elem kiejtésének analógiás hatására) [á] hanggal ejtem a kalciumnak írt szót (és ha nem várják el tőlem az akadémiai helyesírás követését, akkor így is írom: kálcium). Ugyanakkor érthető, hogy a rendszeresség kedvéért a szabályalkotók a rövid a-s írásmódot választották.
Rendszerességet említettem, de vajon mi a rendszer mindebben? A natrium, kalium, barium és calcium latin szavakban mind rövid a szerepel – persze ezek nem a klasszikus latinból származnak, hanem későbbi alkotások, de mégiscsak latin szavak, és az eredetükből megállapítható, hogy rövid bennük az a. Akkor hogy kerül ezek magyar megfelelőjébe az á?
Először egy fontos megkülönböztetést kell tennem aközött, hogy hogyan ejtették hagyományosan Magyarországon a latint (főleg az iskolában és a templomban), és aközött, hogy milyen alakban vette át a magyar nyelv a latin szavakat. A kettőnek persze sok köze van egymáshoz, az átvétel alapját legtöbbször az „eredeti” (értsd: Magyarországon használatos) latin kiejtés képezte, de voltak különbségek.
A latin szövegek magyarországi kiejtése mind a templomokban, mind az iskolákban az úgynevezett Erasmus-féle hagyományt követte. Ennek az egyik legfeltűnőbb sajátossága az, hogy a c betűnek a kiejtésben [k] felel meg, ha hátulképzett magánhangzó követi (például a calcium első c-je), és [c]-nek ejtik, ha elölképzett (például a calcium második c-je). Két ettől eltérő hagyomány létezik, az egyik az úgynevezett olaszos hagyomány, amit az egyházi kiejtésben néhány kivétellel minden ország követ (Magyarország és Németország is a kivételek között van). Ebben az elölképzett magánhangzók előtti c-t [cs]-nek, és ugyanilyen helyzetben a g-t [dzs]-nek ejtik, az olasz helyesírásnak megfelelően. Végül létezik az úgynevezett restituált hagyomány, amely a korábbi, kikövetkeztetett latin kiejtést követve minden c betűvel jelölt hangot [k]-nak (és persze minden g-vel jelöltet [g]-nek) ejt. Más, apróbb eltérések is vannak ezek között a hagyományok között, de itt most nem ez a témánk.
Nos, az, ahogyan egyes latin szavakat kezdtek magyar szövegekben használni, általában ebből az Erasmus-féle hagyományon alapuló latin kiejtésből indultak ki (kivéve persze azt, amikor más nyelv közvetítésével került a magyarba egy-egy latin eredetű szó). De az átvétel során sok szempontból el is tértek az iskolai és templomi kiejtéstől, például az s betűvel jelölt hangot, amit az iskolában és a templomban [sz]-nek ejtettek, az átvételkor régen még [s]-ként vették át (például: chorus > kórus; rosa > rósa > rózsa). Sőt, két magánhangzó között az s betűt később [z]-nek is ejtették, így olyan párok is létrejöttek, mint bazsalikom (16. század, < (ocimum) basilicum), de bazilika (19. század, < basilica).
Akkor most már rátérhetünk a magánhangzóknak, és speciálisan a kalcium a-jának a problémájára. Magyarországon az iskolai és egyházi latin kiejtéstől abban is eltértek az átvételkor, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták a magánhangzók hosszúságát. (Lehet, hogy az iskolában és a templomban is elhanyagolták, de nem biztos, hogy ez az oka.) A magyarosított változatban minden magánhangzót röviden ejtettek, kivéve a hangsúlyos, nyílt szótagbeli magánhangzókat, mert azokat viszont hosszan. (Plusz a szóvégi -ó-t, mert az a magyarban szabály szerint hosszú.) Így például a lēx ’törvény’ vagy a lāpsus ’elesés, botlás’ magánhangzóit röviden ejtették (lex és lapszus), mert hangsúlyosak ugyan, de nem nyílt szótagban állnak. (És az, hogy a latinban hosszúak, mint említettem, nem számít.) A forum, chorus szavakat, bár eredetileg rövid [o] van bennük, hosszú [ó]-val vettük át (fórum, kórus), mert hangsúlyosak és nyílt szótagban vannak. Ezt a szabályt azonban csak az utolsó két szótagra eső hangsúly esetében alkalmazták következetesen, az ennél távolabbra eső hangsúlyos magánhangzót általában röviden ejtették, ezért ma patetikust mondunk, nem pedig patétikust (bár régen az utóbbi változat is létezett). A kalcium alak viszont szabályos: a benne levő a hangsúlyos volt ugyan a latinban, de zárt szótagban áll, ezért a magyarban rövid [a] felel meg neki.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Bizonyos váltakozásokat is megmagyaráz ez a szabály. Például a latin focus ’tűzhely, parázstartó’ (rövid o-val!) a magyarba kerülve fókusz lett (azért [sz]-szel, mert újabb átvétel), de képzett alakjában rövid o-t mondunk: (bi)fokális, mert a latinban az ilyen képzéseknél az a-ra esett a hangsúly. Ezért van az is, hogy az akadémiai helyesírás szerint a kulturális szót két rövid u-val kell írni, mert ez a hagyományos kiejtése, akkor is, ha ma már sokan kult[ú]rális-nak mondják.
Arra azonban ügyeljünk, hogy a latinban nem számít zárt szótagnak az, amelyben a magánhangzót zárhang és r vagy l kapcsolata követi, vagyis a tr, cl stb. mássalhangzó-kapcsolatok szótagkezdőnek minősülnek. Ezért van az, hogy a latin patria (rövid magánhangzókkal, szótagolva: pa-tria) magyar átvétele pátria, és a natrium (szótagolva: na-trium) magyaros ejtése nátrium, hosszú [á]-kkal.