nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Futura

Felavatták pénteken Mosonmagyaróváron a Futura interaktív természettudományos élményközpontot; a másfél milliárd forintos beruházással épült létesítmény a négy őselem köré font tematika mentén oktatja szórakoztatva a közönséget.

MTI | 2012. augusztus 20.
|  

Mindig azok értek el sikereket, akik válság idején is fektettek a tudásba, a kultúrába hangoztatta az eseményen Nagy István, a város polgármestere, kiemelve: egy helyi civil szervezet felvetése nyomán kezdődött el négy esztendeje a gondolkodás, hogyan hasznosíthatnák közösségi célra a 18. századi, a kilencvenes évekig eredeti funkciójában magtárként szolgáló épületet. Ekkor jött az ötlet, hogy rendezzenek be benne tudományos élményközpontot.


A koncepció kimunkálása és megvalósítása során mindvégig kitartott a helyiek lelkesedése és együttműködés iránti elkötelezettsége, támogatása, ami a további sikereknek is záloga emelte ki a városvezető. Bella Sándor, a 84 százalékban uniós pályázati forrásból megvalósult vállalkozás projektmenedzsmentjének tagja az eseményen kiemelte: a munka során az egyik cél az volt, hogy úgy teremtsék meg a félszáz attrakciónak és kétszer ennyi játékelemnek a helyet, hogy közben a lehető legtöbbet őriznek meg a favázas épület szerkezetéből.

Futura
Forrás: MTI / Krizsán Csaba

Az Átélni, kutatni, játszani mottó jegyében megvalósult Futura 3600  négyzetméteres területének bő felét foglalja el a kiállítási tér, amelyben a folyót kivetítőn keresztül bemutató Duna-kutató batiszkáf, négyrészes akvaterrárium-rendszer, napteleszkóp, repülőgép-szimulátor éppúgy helyet kapott, mint egy sok ezer tagot számláló dél-amerikai levélrágóhangya-kolónia, amely a természet egyik körforgását hivatott testközelbe hozni a látogatók számára. Az űrkutatás világába a negyven négyzetméteres Mini Space World ad betekintést.

Futura
Forrás: MTI / Krizsán Csaba

 

Az épület emeletenként más-más őselemet mutat be, így a földszint valójábanvíz-szint, amely felett a földet bemutató emelet kapott helyet. Itt olyan természeti jelenségekkel is játszhatnak az érdeklődők, mint a gravitáció ezt például egy négyezer szögből álló fakírággyal tehetik próbára. A levegő szintjén kaptak helyet a különféle hangkísérletek éppúgy, mint a vándorló homokdombok, legfelül, a tűz szintjén pedig nem utolsósorban az épület gyúlékony volta miatt leginkább az űrkutatás kulisszatitkaiban mélyedhetnek el az érdeklődők.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X