nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elérhető a neten a legrégebbi erdélyi folyóirat

Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.

MTI | 2012. május 17.
|  

A kutatók és érdeklődők a folyóirat számait az Erdélyi Digitális Adattárban találják meg. A keresést és a tudományos feldolgozást keresőkódok könnyítik – mondta el az MTI-nek Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense a digitalizált anyag csütörtöki budapesti bemutatója előtt.

Az Erdélyi Digitális Adattár honlapján a Periodikák címszón belül érhetőek el a negyedévente megjelenő lap számai.

A weboldalon található rövid ismertetőből kiderül, hogy a Keresztény Magvető az Erdélyi Unitárius Egyház 1861-ben indított folyóirata, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal az unitárius identitás, teológia és egyházi élet tükre volt a mögötte álló évtizedekben, és ez továbbra is elsőrendű feladata. Emellett azonban keresi a kapcsolatot a többi keresztény és szabadelvű egyházzal és teológiákkal: identitásának őrzése mellett a szellemi nyitottság helye kíván lenni.

A digitalizálási munkát a Wekerle Sándor Alap támogatta.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X