nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egyetemi felvételihez magánnyelvtanár is kell

A kormány nyilvánosságra került felsőoktatási koncepciója fiatalok tömegeit zárná ki a felsőoktatásból, ráadásul a tervezett intézkedések élesen szemben állnak Magyarország európai uniós kötelezettségeivel és az ország érdekeivel – áll az LMP csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben Osztolykán Ágnes országgyűlési képviselő azt írja: „ha a Fidesz végrehajtja, amit tervez, akkor joggal mondhatjuk, hogy hazugsággal került hatalomra”.

MTI | 2011. augusztus 4.
|  

A Fidesz a sajtóban nyilvánosságra került tervek szerint az előző kormányhoz hasonlóan a felsőoktatáshoz való hozzáférést korlátozná – értékeli az ellenzéki párt, amely szerint az eszköz korábban a tandíj volt, most a hallgatói létszám mesterséges csökkentése.

Az LMP jelzi, hogy nyelvvizsgához kötnék az egyetemi jelentkezést, miközben a közoktatásból is forrásokat vonnak ki és nem biztosítják a megfelelő színvonalú nyelvtanítást; így csak azok jutnának be az egyetemre, akiknek telik magánnyelvtanárra. A hallgatók induló tudás- és kompetenciaszintjének emeléséhez az LMP szerint csak a közoktatás színvonalának javításán át vezet az út.

A tervezett intézkedések az LMP szerint élesen szemben állnak az ország európai uniós kötelezettségeivel, hiszen Magyarország a diplomások arányának növelésére vállalt kötelezettséget. Uniós vállalás és nemzeti érdek a kutatás-fejlesztés támogatása is, ehhez képest az egyetemek kutatási forrásait a felére akarják csökkenteni; így azonban legfeljebb tudatlanság-alapú társadalom épülhet – áll a közleményben.

Felszámolnák az egyetemi autonómiát, ami helyett tervutasításos rendszer jönne létre; „a Fidesz nagyon gőgös, ha azt képzeli, hogy előre látja a jövőt, és el tudja dönteni, pontosan hány mérnökre, munkásra, nyelvtanárra lesz szükség 30-40 év múlva” – véli az ellenzéki politikus.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyar felsőoktatás a körülményekhez képest jól igazodik a munkaerőpiac elvárásaihoz; ezt bizonyítja az alacsony diplomás-munkanélküliség – közli az LMP, amely őszintén reméli, hogy a kormány meggondolja magát, „és nem saját rövid távú, hanem az ország hosszú távú érdekeinek megfelelően alakítja át a felsőoktatást”.

A „szociális népszavazás” során a Fidesz az ellenkezőjét ígérte annak, amire most készül – értékeli Osztolykán Ágnes.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X