-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Vannak-e a németnek, a csehnek, a szlováknak, a magyarnak és a szerb-horvátnak olyan közös vonásai, melyek szorosabban összekapcsolják őket? Tekinthető-e egy ilyen kapcsolat olyasminek, mint a nyelvek közötti rokonság?
Roland nevű olvasónk nem könnyű kérdést tett fel:
Fodor István A világ nyelvei és nyelvcsaládjai című könyvében említést tesz a Duna-vidéki nyelvszövetségről : " A balkáni nyelveken kívül több kutató egész Európát areális rokonságokra osztja föl, többek közt a Duna-vidék nyelveire , de ezt nem fogadják el általánosan. Areális rokonságot Európán kívül is megállapítottak . Ezt a fajta kapcsolatot , amelyben csak bizonyos közös hangtani és szerkezeti sajátosságok mutathatók ki , ritkán használt magyar szakkifejezéssel "nyelvi szövetségnek" nevezik , németül Sprachbund , franciául union linguistique az általánosan használt neve ." ( 23. old. )
A Wikipédia is említi a Nyelvcsalád cikknél : "Hosszú ideig, nagy földrajzi térségben együtt élő különböző nyelvek között akkor is kialakulnak hasonlóságok, ha eredetileg nagyon különböztek egymástól. Ma ilyen a Duna-völgyi nyelvszövetség, amely a cseh–szlovák–szerb–horvát–magyar–német nyelvekből áll."
Valóban létezik ez a "dunai nyelvszövetség" ? Milyen közös hasonlóságok vannak az említett nyelvek között ( az egymás közti szóátvételeken kívül persze ) ? Milyen érvek hozhatók fel e nyelvszövetség létezése ellen vagy mellett ?
Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, mi a nyelvrokonság és a nyelvszövetség közötti különbség, hogy megértsük, miért nem lehet teljesen egyértelmű választ adni a kérdésre.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Nyelvrokonságról akkor beszélünk, ha kettő vagy több nyelv egyetlen közös ősből ered, egy korábbi nyelv(állapot) leszármazottja. Ez egyáltalán nem jelenti, hogy a rokon nyelveknek hasonlítaniuk kell egymásra. Persze minél közelebbi rokonok, annál valószínűbb, hogy valamilyen értelemben hasonlóak lesznek, de a rokonság megállapításának nem feltétele a hasonlóság. (Más kérdés, hogy a nyelvrokonság kimutatásának kiindulópontjául a hasonlóságok szoktak szolgálni.)
Nyelvszövetségről akkor szoktunk beszélni, ha a földrajzilag szomszédos nyelvek hasonlóak, méghozzá olyan hasonlóságokat mutatnak, amely nem közös eredetükből fakad (ha rokonok), illetve egyáltalán nem régebbről hozták magukkal, hanem minden bizonnyal együttesen alakították ki őket. A legmeggyőzőbb a példa, ha ezek a közös jelenségek nem a szövetség valamelyik tagjából terjedtek el a többiben, hanem olyan jelenségről van szó, mely korábban egyik nyelvben sem volt meg.
A rokon nyelvek egy csoportjába, a nyelvcsaládba tehát vagy besorolunk egy nyelvet (mert bizonyíthatóan ugyanabból a nyelvből származik, mint a többi), vagy nem. Egy nyelv viszont csak egy nyelvcsaládba tartozhat: ha A nyelv rokona B-nek is és C-nek is, akkor B is rokona C-nek (legfeljebb a rokonsági fokok lehetnek különbözőek).
(Forrás: Wikimedia Commons / Olahus / GNU-FDL 1.2)
Arra azonban nincs pontos kritériumunk, hogy milyen fokú és milyen típusú hasonlóság esetében beszélhetünk már nyelvszövetségről. Szükséges-e, hogy a hasonlóság a hangtanban, az alaktanban és a mondattanban is megmutatkozzon, vagy sem? Szükséges-e, hogy valamilyen nagyon általános jelenségről legyen szó, vagy elég, ha csak bizonyos periferiális, ritka esetekben mutatható ki a hasonlóság? Beszélhetünk-e nyelvszövetségről csak a nagyszámú szókölcsönzés miatt? Ezekre a kérdésekre nincs egyértelmű válasz. Az sem biztos, hogy ha A és B, illetve A és C nyelv között is ki tudunk mutatni egy sor hasonlóságot, akkor B és C között is sikerül hasonló vonásokat találnunk – illetve ha igen, akkor ugyanazokat, mint A és B között. Így aztán elképzelhető, hogy egy nyelvet bizonyos kritériumok alapján az egyik, bizonyos kritériumok alapján a másik nyelvszövetségbe sorolhatunk, a nyelvszövetségek átfedhetik egymást, vagy egy-egy nagyobb nyelvszövetségen belül is megállapíthatunk kisebb-nagyobb nyelvszövetségeket (ezek persze részben túl is nyúlhatnak a nagyobb szövetségen).
A szomszédban
A Duna mentén a következő nyelveket beszélik: német, szlovák, magyar, horvát, szerb, román, bolgár, ukrán. A csehet a Duna mentén nem beszélik, tehát ha a cseh, a szlovák, a szerb, a horvát, a magyar és a német alkotta szövetségről beszélünk, akkor azt nem túl szerencsés dunainak nevezni. Ráadásul a Duna (alsó folyása) mentén beszélik egy másik nyelvszövetség nyelveit.
Olvasónk is említi a balkáni nyelvszövetséget. Ebbe szokták sorolni a szerbet (szerb-horvátot), a macedónt, a bolgárt, a románt, a görögöt és az albánt, illetve a romanit.
(Forrás: Wikimedia Commons / Bogdan / GNU-FDL 1.2)
Ezeknek a jellemzői a következők:
- Az igék jövő idejét az ’akar’ jelentésű igéből kialakult elemek jelzik, azaz az ’enni fogok’ jelentésű szerkezetek az ’enni akarok’ jelentésű szerkezetekből jöttek létre. A szerb-horvátban és a románban ezek ma is segédigeként ragozódnak, az albánban, a macedónban, a bolgárban és a görögben viszont ma már ragozhatatlan elemmé vált az egykori ige (azaz északon és délen két különböző típusú szerkezet használatos). (Egyébként nem különlegességről van szó, a világ számos nyelvében van erre példa, az angol will is ilyen eredetű.)
- Az igék befejezett múlt idejű igealakok a ’birtokol’ jelentésű igéből jöttek létre – ez azonban csak a románra, a macedónra, az albánra és a görögre, de a bolgárra és a szerbhorvátra nem: ott a ’van’ igének van hasonló funkciója. (Ezt még kevésbé lehet balkáni specialitásnak tekinteni, hiszen igaz szerte az újlatin nyelvekre, de a németre és az angolra is. A német és az olasz nyelvterület pedig szomszédosnak is mondható.)
- A főnévi igenévi formák teljesen kivesztek, vagy csak néhány kifejezésben maradtak meg a bolgárban, a macedónban, az albánban, de megőrződött a szerb-horvátban és a románban: igaz, funkciójuk itt is szűkült. Ez azt jelenti, hogy ezekben a nyelvekben azt, hogy ’inni akarok’, egy szó szerint ’akarom, hogy egyek’ felépítésű szerkezettel kell (vagy lehet) kifejezni. (A görögben sajátos a helyzet: az eredeti főnévi igenév ugyan kihalt, de létrejött egy új.)
- A főmondat nélküli alárendelő mondatok használatosak udvarias felszólításra, javaslatra, azaz a szó szerint ’hogy egyél’ jelentésű szerkezetet ’egyél csak’, ’enned kellene’ jelentésben használatos.
- A névszóragozás meglehetősen leszűkült: az esetek száma a nyelvekben különböző (2-4), kivéve a szerb-horvátban, ahol az irodalmi nyelv hét esetet is megkülönböztet – ám például a délszerb nyelvjárásokban a megszólító eseten kívül csak egy általános eset van. Mindenhol egybeesett a valamikori a birtokos eset és a részelő eset, azaz ugyanazt a formát használják az ’(adok) valakinek (valamit)’, mint a ’valakinek (a valamije)’ – látható, hogy ez a magyarra is igaz, bár a magyarban van ’valaki (valamije)’ szerkezet is. Szintén egybeesett mindenhol a ’valamiben’ és a ’valamibe’ kifejezése – ugyanez a magyar beszélt nyelvre is jellemző!
- Mindenhol megvan a hátravetett határozott névelő. (Ezt persze csak jobb híján nevezzük határozott névelőnek: azért, mert a funkciója hasonló a magyar, német vagy angol határozott névelőjéhez. Valójában egy toldalékszerű elemről van szó.)
- A tíz és húsz közötti számokat az ’egy a tízen’, ’kettő a tízen’ stb. szerkezetekkel fejezik ki. Látható, hogy ha az elemek sorrendjében nem is, de a szerkezet értelmében pontosan ilyen a magyar is.
- A melléknevek középfokát egy eléjük tett szócskával fejezik ki.
- A tárgyat a mondatban megduplázzák, azaz egy névmást is kitesznek: a ’látom Pistát’ mondat megfelelője tehát az ’őt látom Pistát’, ’látom őt Pistát’ stb. szerkezetnek felelnek meg. A románban és a bolgárban használható a névmás nélküli szerkezet is, de a macedónban és az albánban kötelező. A görögben más-más funkcióban használatos a névmásos és a névmás nélküli szerkezet.
Láthattuk tehát, hogy alig néhány vonás van, mely a nyelvszövetség összes nyelvére jellemző, viszont több jellemző túl is lóg a nyelvszövetség határain. A balkáni nyelvszövetséget mégis a nyelvszövetségek prototípusai között szokták emlegetni. Lássuk tehát, hogy mi a helyzet az olvasónk által megnevezett nyelvekkel! Találunk-e ezek között, ha kisebb számban is, olyan vonásokat, melyek ezekre jellemzőek? Vagy esetleg jobb eredményt kapunk, ha egyes nyelveket kizárunk, másokat beveszünk?
Kelet és nyugat határán
Az mindenesetre tény, hogy a térség nyelvei hatottak egymásra (főként a német a többire), és hatottak rájuk a térségen kívüli nyelvek is. Nagyon valószínű, hogy a cseh és a szlovák első szótagi hangsúly kialakulásában szerepet játszott a német, a szlovák esetében a magyar is. Ezzel azonban nem jött létre régiós sajátosság, hiszen időközben a németben lehetővé vált a nem első szótagi hangsúly (elsősorban jövevényszavakban). Ha viszont e felett szemet hunyunk, akkor a régió jelentősen megnő, hiszen ugyanez érvényes például a hollandra, a skandináv nyelvekre és az észtre is – a finn pedig olyan, mint a magyar, a cseh vagy a szlovák. Ugyanakkor a szerbben és a horvátban a hangsúly helye megjósolhatatlan, ráadásul vándorol is a ragozás során.
Igaz ugyan, hogy ezekben a nyelvekben a magánhangzó hosszúságának jelentésmegkülönböztető szerepe van, de a németben, a szerbben és a horvátban ez csak a hangsúlyos szótagban lehetséges – ezek is különböznek azonban abban, hogy a szerbben és a horvátban a hangsúlyos szótag intonációjának is megkülönböztető szerepe van. Ezek a tulajdonságaik azonban a feltételezett nyelvszövetségen kívül álló nyelvekkel is összekötik őket: a németet a hollanddal, a szerbet és a horvátot a szlovénnel. A szlovákban pedig nem állhat két szomszédos szótagban hosszú magánhangzó: ilyen megszorítás nincs sem a csehben, sem a magyarban.
A Dunatáj nyelvi alkata című munkájában 1947-ben Gáldi László vizsgálta meg a tágabb térség nyelvi viszonyait. Bár azt hangsúlyozza, mennyi minden köti össze a térség nyelveit, az általa felsorolt jelenségek inkább azt mutatják, hogy mennyi különbség szabdalja szét a területet:
- A lengyelben és az oroszban (vagy például a keleti szlovákban, a kárpáti ukránban) a „kemény” mássalhangzók után csak kemény magánhangzók állhatnak (erről korábban Kálmán László írt a nyesten), míg a németben vagy a bolgárban egyáltalán nincsenek lágy mássalhangzók. A bolgárban ugyan vannak „lágy” mássalhangzók, de ezek éppen „lágy” magánhangzók ([i], [e]) előtt nem fordulhatnak elő- A térség többi nyelve valamilyen átmenetet képvisel, van néhány lágy mássalhangzó, de lágy magánhangzók is állhatnak a kemény mássalhangzók után. Ebben a körben viszonylag közel áll egymáshoz a cseh, a szlovák, a magyar, ahol [gy], [ty] és [ny] van (illetve a szlovák és a magyar bizonyos változataiban [ly] is). A szerb-horvát sem áll ettől messze, itt [ny] és [ly] van, illetve itt említhetjük a ć-vel jelölt hangot, mely a [cs] és a [ty] között áll.
- A már említett hangsúly kötött a németben (bár kivételekkel), a lengyelben (az utolsó előtti szótagon), a csehben, a szlovákban és a magyarban. Szabad hangsúly van viszont a keleti-szláv és a délszláv nyelvekben, a románban, az albánban vagy a görögben, illetve Nyugat-Európa déli és nyugati peremvidékén.
- Ahol a hangsúly kötött, ott általában megkülönböztető szerepe van a magánhangzó-hosszúságnak, ahol szabad, ott nincs. Eltérések itt is vannak: a lengyelben nincs hosszúság szerinti szembenállás, viszont – ha csak a hangsúlyos szótagban is – a szerb-horvátban és a szlovénben van.
- Fontos határvonal az ü és az ö megléte: ezek a hangok Európában összefüggő területen jelentkeznek. A némettől északra (skandináv nyelvek, finnségi nyelvek – de a számi nyelvekben nincsenek), nyugatra (holland, francia), illetve délre (észak-olasz nyelvjárások, szlovén nyelvjárások) van meg, illetve keletre a magyarban. A csehben, a szlovában és a szerbhovátban viszont nincsenek meg.
- Gáldi bemutat egy számítást arra nézve, hogy a nyelvek fonémarendszerében hogyan aránylik egymáshoz a magánhangzók és a mássalhangzók száma. A számítási rendszer sok szempontból vitatható, mindenesetre a nyelveket a következő csoportokra osztja:
Nyelvek Mássalhangzók aránya szerb-horvát, szlovén, német 50–51,2% szlovák, magyar, cseh 60–66,6% ukrán, román 72,1–73,2% bolgár, orosz, lengyel 79–87,5%
Az adatokból nagyjából az olvasható ki, hogy míg nyugaton viszonylag kiegyenlített a magánhangzók és a mássalhangzók aránya, addig a keleti periférián a mássalhangzók túlsúlya a jellemző. A kétségek ellenére az viszonylag egyértelmű, hogy a cseh, a szlovák és a magyar egy csoportba tartozik (bár a magyar a 64,1%-ával közelebb áll a csehhez, minta szlovákhoz). - Egy felfogás szerint Eurázsia északi részén van egy terület, ahol ragozó nyelveket beszélnek. Ez nagyjából az egykori Szovjetunió területe, illetve az ezt körülvevő államoké. Ettől nyugatra (Nyugat-Európában), illetve délre (perzsa, tibeti, kínai) ragozás nélküli, vagy szűk ragozási rendszerű nyelveket találunk. Térségünkben a bolgár gyakorlatilag ragozás nélküli, a románban alig maradtak nyomai a ragozási rendszernek, és a németben is meglehetősen kicsi az esetek száma, azokon belül is nagy az alaki egybeesés. A szlovén, a szerb-horvát, a szlovák, a cseh, a lengyel, az ukrán vagy az orosz viszont még viszonylag gazdag ragozási rendszerrel rendelkezik. Akárhogy vesszük, a magyar erősen elüt a képtől: igaz, hogy gazdag a ragozási rendszere, de sokkal gazdagabb, mint a környező szláv nyelveké, a németről vagy a románról nem is beszélve. Ráadásul a ragozott alakok formailag is jelentősen különböznek, hiszen a magyarban tipikusan egy esetet egy végződés jelöl (legfeljebb hangtani szabályok alapján, nagyrészt megjósolhatóan vannak variációk), míg a szláv nyelvekben több ragozási típus van, és ezekben eltérőek az esetvégződések, illetve ugyanaz a végződés más-más esetet is jelölhet a különböző típusoknál.
- A szláv nyelvek többségénél fontos a folyamatos és a befejezett eseményt jelölő igék szembenállása. A befejezettséget gyakran igekötő fejezi ki. Ilyen jelenség a magyarban is megfigyelhető: ír (folyamatos) : megír (befejezett). A magyarban azonban az igekötő elválhat az igétől, és az igekötős ige sem feltétlenül jelöl befejezettséget, pl. ment le a lépcsőn és tüsszentett (de: lement a lépcsőn és tüsszentett).
Láthatjuk tehát, hogy ez a terület inkább átmeneti zóna, és bár a németet, a csehet, a szlovákot, a magyart és a szerb-horvátot sok vonás köti össze (itt nem említettek is), nincs igazán olyan jelenség, mely ezeket összekötné, de másoktól elválasztaná. Ráadásul ebből a csoportból nehéz lenne kihagyni a szlovént, melyet hol a szerb-horváttal, hol a némettel kapcsol össze ilyen vagy olyan tulajdonság.
Mindez kiegészíthető azzal is, hogy e nyelveket sokszor összeköti a szókincs (a kölcsönzések vagy (kvázi-)tükörfordítások, pl. német Bahnhof, magyar pályaudvar, horvát kolodvor), frazeológia (szólások, közmondások), de ezek is hol ezeket, hol azokat a nyelveket kötik össze. Igazán tehát nem indokolt nyelvszövetségről beszélni: ha az emberi viszonyokkal akarunk párhuzamot találni, azt mondhatjuk, hogy a közép-európai nyelvek szívesen barátkoznak egymással, de eközben nem alkotnak klikkeket, nem különülnek el másoktól, és nem bandáznak.