-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Persze. Csakhogy a nyelvészek a nyelvekkel foglalkoznak. Téged azért n...2024. 11. 05, 21:00 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: Érdemes elolvasni.. mersz.hu/dokumentum/matud__312 ..Tapasztalat az, ho...2024. 11. 05, 20:38 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Itt tudsz blogot indítani: blog.hu Azt hiszem ha jól megy fizetnek is ...2024. 11. 04, 11:35 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Neked csak az kell, hogy ideöntsd a mantráidat. Idézel egy mondatot, a...2024. 11. 02, 21:51 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: Kiegészítés: Nem értettem félre amit írtál, csak a "valamilyen szinten konstruktív" beszél...2024. 11. 02, 21:48 Hat tévhit a magyar nyelvről
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Továbbra sem eldöntött kérdés, hogy a szlovák vagy a magyar nyelv hatott-e erősebben a másikra. Azonban szinte biztosra vehető, hogy a két nép ezeréves együttélése során nem csak a népzene, a gyermekdalok és a mesék tekintetében, hanem a nyelven belül, a szavak szintjén is nagyon sok átvétel jött létre. Bár a két nyelv egymásra gyakorolt hatása nem hozott gyökeres nyelvtani változást, az kétségtelen, hogy a szlovák és a magyar is szegényebb lenne a másik nélkül – arról nem beszélve, hogy az egymás nyelvében meghonosodott jövevényszavak segítenek megérteni a középkori szlovák és magyar nyelvek eredeti fonetikáját is.
A magyar nyelv jövevényszó-kincsének legnagyobb forrását a szláv nyelvek jelentik. Közülük is a leginkább a szlovák hatott rá. Papp Ferenc 1967-ben publikált összegzése szerint a magyar tőszavak majdnem egytizede szláv eredetű, így szláv jövevényszavaink mennyisége jóval meghaladja a törökből vagy a németből átvett szavaink számát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyelvünkre egységes szláv hatást gyakoroltak volna, mivel a honfoglaló magyarság csak az egyes szláv népekkel találkozott, az ősszlávokkal soha.
(Forrás: MTI)
A pannonszlávok öröksége
A szláv–magyar nyelvi kapcsolatok legrégibb szakaszában, a 9. és a 11. század között azonban a magyarság nem érintkezhetett még a mai értelemben vett egyes szláv nyelveket beszélő népekkel. Csupán a felbomlóban lévő ősszláv nyelv dialektusainak beszélőivel kerülhetett kapcsolatba. Ebből következik, hogy legrégibb szláv jövevényszavainkról szinte lehetetlen annál többet, pontosabbat mondani, mint hogy szláv eredetűek.
A magyarok betelepedése után a pannóniainak nevezett szláv dialektus például kihalt, mert használói az elsők között olvadtak be a magyarságba. Szókincsük azonban megmaradt a magyarban, mert asszimilációjuk előtt jelentős mennyiségű szót adtak át a magyar nyelvnek. Így legrégibb szláv jövevényszavaink túlnyomó része elvben egyforma eséllyel származhatna szinte bármely korabeli szláv nyelvből – ezek közül azonban kiemelkedik az ócseh és az ószlovák nyelv.
Mi a jövevény és mi az idegen?
A magyar és a szlovák történeti nyelvészet egyaránt különbséget tesz jövevényszó és idegen szó között. A jövevényszavak olyan idegen eredetű lexikai egységek, amelyek beépültek az átvevő nyelvbe, és a beszélők már nem érzékelik idegen eredetüket (pl. szláv eredetű jövevényszó a pálca, a málna, a jérce vagy a család/cseléd szópár is). Ezzel szemben az idegen szavak nem érték el a beépültség olyan mértékét, hogy idegen eredetük történelmi távlatba merüljön (ilyen szláv eredetű idegen szó pl. a peresztrojka). A különbségtétel azonban nem mindig lehetséges, sőt általában nem is fontos. Ezért a nyelvészek igyekeztek a két kategóriát összefoglaló terminust megalkotni, mert az „idegen eredetű szavak”, „idegen nyelvből átvett szavak” körülírásokat könnyen össze lehet téveszteni az „idegen szavak” kifejezéssel. Ezért célszerűbb a „kölcsönszó” terminus használata, amely egybefogja a jövevényszó és az idegen szó fogalmát.
A nyelv fejlődésének egyik mozgatórugója a más nyelvekkel való érintkezés. A szókincs átvételi fogékonysága miatt által az új nyelvi elemek beépülnek, így a nyelvielem-készlet idegen elemekből szükség szerint bővül. A magyarból a szlovákba vagy a szlovákból a magyarba így bekerülő idegen elemek úgy alakultak át, hogy beilleszthetők legyenek az új nyelv hangtani rendszerébe és ragozási mintáiba. Ez a használhatóság előfeltétele; ez után következik a beolvadás.
Ezeréves együttélésünkből következően azonban kívánatos volna mélyebben foglalkozni a két nyelv lexikális kölcsönhatásaival, mert abban több kutató is egyetért, hogy ennek következtében valószínűleg megelevenedne a középkori magyar és szlovák nyelv hangrendszere. Ugyanis sem a szlovák, sem a magyar nem rendelkezik olyan kellő mennyiségű régi, írott nyelvemlékkel, amelyek alapján leírható lenne a nyelvek egykori hangzórendszere. Éppen ezért a magyar nyelv szlovák, illetve a szlovák nyelv magyar jövevényszavai felbecsülhetetlen értékűek.
A szlovák csak „leánynyelv”?
A nyelvi kölcsönhatást kutató másik, egyre népszerűbb amatőr elmélet azonban azt állítja, hogy a szláv eredetű szlovák a magyar egyik leánynyelve. Ez az állítás épp annyira abszurd, mint a szlovák hatás kizárólagosságát hirdető elmélet. Az átadott és átvett szavak ismerete azonban elősegítheti egymás megértését – ugyanis tagadhatatlan, hogy a modern szlovák több száz magyar jövevényszót használ. Ez azonban, amint a fentiekben is szó volt róla, fordítva is igaz.
A két nyelvre mindössze annyi igaz, hogy a földrajzi közelség és az egymás mellett élés hossza jelentős szókincsbeli egymásra hatást eredményezett. Ettől azonban a legkevésbé sem lettek rokonok.