-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Lehet-e megnyugtató szabályt adni az „-e” kérdőszó helyére vonatkozóan? Vagyis el-e érdemes olvasni ezt a cikket vagy nem-e? Esetleg nem-e lehetne-e végre felhagyni az elem nem szabályos előfordulásának az üldözésével? Ha szeretné megtudni, mióta ilyen mozgékony az „-e” kérdőszó, és miért képes többször is megjelenni egy mondatban, tartson velünk!
A diskurzusjelölők között vannak olyan elemek (pl. a hát vagy a deviszont), amelyeknek szinte minden megjelenését elmarasztalják az oktatásban és a nyelvművelésben. Van azonban egy kérdőszó, amelyet nemcsak hogy megtűrnek, hanem előszeretettel használnak még az irodalomban is, azonban a nem sztenderd helyét és az egy mondaton belüli többszöri megjelenését ennek az elemnek is megbélyegzik. Ez az -e kérdőszó (más néven kérdő partikula). Pedig az -e-nek a vándorlása számos nyelvhasználati stratégiát képes jelezni, s a mondaton belüli mozgása nem is tekinthető új keletű jelenségnek.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Korai adatok
Az -e kérdőszóra a legelső írásos adat a Jókai Kódexből való, a 14–15. századból: nemde mondamee neked. Itt még a kérdőszó egybeíródik azzal a szóval, amelyre vonatkozik. Később aztán elkezdték az -e kérdőszót kötőjellel írni, ám érdekes, hogy például Geleji Katona István a Magyar Grammatikatska című 1645-ös művében a magánhangzóra végződő szavakhoz még simán kapcsolta az -é-t, míg a mássalhangzóra végződőekhez már kötőjellel tette hozzá. A történeti anyagokban és a nyelvjárásokban különféle alakváltozatai találhatók a kérdőszónak: é (ee, č), ë, í, i, é, e, â. Ezeken kívül hiátustöltő j-vel (nemdeie), és ismétlődéses -ékë/-égé alakkal nyomatékosításra (hallodékë, halladégé) is használták a kérdőszót.
Ám mégsem az -e alaki sokfélesége a legmeglepőbb a korai adatok egy részénél, hanem a kérdőszó elhelyezkedése. A Nyelvművelő Kézikönyv szabálya szerint a „kérdőszócskát általában az igei vagy a névszói állítmányhoz, ill. a névszói-igei állítmány igei részéhez, összetett igealak esetén pedig a segédigéhez kell kapcsolnunk.” Azaz ha kiindulópontnak a János nyelvész, illetve a Jánost az -e kérdőszó izgatja mondatokat vesszük, akkor ezekből a kézikönyv terminológiáját és szabályait használva igei állítmány esetén a Jánost az -e kérdőszó izgatja-e?, névszói állítmánynál a János nyelvész-e?, névszói-igei állítmánynál a János nyelvész volt-e?, összetett igealak esetén pedig a Jánost izgatta volna-e az -e kérdőszó? mondatokat kapjuk.
Az -e vándorlása
A 15. századból származó Huszita Bibliában az -e kérdőszónak érdekes sorrendi helyét lehet megfigyelni: nem mindig közvetlenül az állítmány után áll, hanem messzebb tőle. Például: Nemdè harō ferfiakat megbekozottakat èrèztēc a tůz kozèpibè ė?; Nemde két verebek adatnak egy fél pénzen e? Ezek mai nyelvhasználattal a következőképpen hangzanának: Nemde három megkötözött férfit eresztettek a tűz közepébe-e?, illetve Nemde két veréb adatik egy fél pénzen-e? Ma már furcsának hat a nemde és az -e egy mondaton belüli használata, ugyanúgy, ahogy az ugye és az -e sem jelenhet meg ma egyidejűleg. Azonban a kódexbeli példáknál nem is igazán ez a feltűnő, hiszen a korai nyelvemlékekben a mondatvégi -e együtt járt a mondatbevezető nemde szócskával, hanem az bennük a szokatlan, hogy az -e nem az állítmányok (èrèztēc, illetve adatik) után található.
Többféle magyarázat is felmerülhet az idézett példák kapcsán az -e szórendi helyére vonatkozóan. Lehetne idegen nyelvi hatással indokolni őket, ám a latin szöveg többi, hasonló szerkezetű szöveghelyeinek magyar fordításainál nem távolodik el az -e kérdőszó az állítmánytól. A jelenség másik magyarázata lehetne az is, hogy a kódexbeli adatoknál az -e az előtte álló részeket kérdőjelezi meg. Azonban a latin megfelelő ezt az olvasatot is kizárja. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy az -e a magyar nyelv korai szakaszában nem csupán a mondat eldöntendő kérdő jellegének kifejezésére volt használatos. Gallasy Magdolna szerint az eldöntendő kérdésben a kérdőszó funkciója „a nyomósító funkció volt: a kérdés szempontjából a fontos részt emelte ki”. A szórendnek az aktuális tagolásban, azaz az ismert és az új mondanivaló elkülönítésében is fontos szerepe volt, s Gallasy szerint akár ezzel is magyarázható, hogy a kérdő szócska néha elmozdult az ige utáni helyről a főhírt követő helyre.
Hallottak kendtek-e már ilyeneket?
Az -e kérdőszó vándorlása bizonyos nyelvjárásokban (például a nyitravidéki palócoknál vagy az esztergomi nyelvjárásban) teljesen természetes jelenségnek számít. Simonyi Zsigmondnál 1882-ben az esztergomi adatok kapcsán olvasható, hogy az -e kérdő szócskát akkor szokás az ige elé tenni (pl. nem tudom, nem-i vót ott), ha nem az igén van a hangsúly, ha viszont az ige a hangsúlyos, akkor mögötte marad az -e (pl. nem tudom, vót-i ott). Horger Antal 1934-es példái azt mutatják, hogy a Felső-Duna bal partján a kérdő -e az állítmányt megelőző szó után állt: Oda-ë mísz? El-i mëgy a templomba? Ithon-i van a naccságos úr? Kíszenn-ë vattok? Szót-e fogad? Jó-ë lësz? Nëm-e tuggya? Nem-i vót ott? Csurgóról, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Szentesről pedig számos olyan adatot gyűjtöttek, amelyeknél az -e kérdőszó a kend szóhoz tapadt, s nem az igéhez. Például: Látott kend-ė mán tarka medvét nyáron?; Látta kend-ë már az új tanítót?
Az újabb dialektológiai szakirodalomban Kiss Jenő az -e kérdőszó szórendjénél regionális eltérést manapság a palóc vidékeken, az Alföldön és a Dunántúl egyes részein lát, mégpedig azt, hogy az állítmány tagadásakor a kérdőszó a tagadószóhoz járul. Például: Kérdëzte, hogy nem-ë láttad esëtleg Pistát (Kiskunfélegyháza); jöttek keresni, hogy nem-ë láttuk (Petőfiszállás); nëm-ë gyün el, kérdëzzítëk mëg (Mihályi). Palóc vidékeken ezenkívül gyakori még a kérdőszó igekötőhöz csatlakozása is, ami alkalmi jelleggel még megtalálható a Tiszántúlon is, ám a Rábaközben már kihalófélben van. Példaként Kiss Jenő a következő adatokat hozza erre: Nem tudom, hogy ki-ë szëtték má a hajmájukat (Kupuszina); Nem tom, mëg-ë főt má az ebéd (Kisnémedi). Az adatok alapján úgy látszik, hogy egyes nyelvjárásokban a kérdőszó rámutató indulatszói, figyelemfelkeltő funkciója még érezhető, s emiatt a nyelvjárási beszélők az érzelmileg hangsúlyozni kívánt elemhez teszik hozzá a kérdőszót.
Napjaink köznyelvi nem sztenderd -e kérdőszós adatai
A köznyelv beszélt változatában gyakoriak az olyan alakok, ahol az -e nem a sztenderd helyen áll. Ilyenkor a tagadószóhoz, az összetett állítmány névszói részéhez, az igekötőhöz, a segédige előtti ragozott igéhez, az igemódosítóhoz vagy épp az igéhez szorosan kapcsolódó személyes névmáshoz tapad a kérdőszó. Nézzük egyenként ezeket az eseteket! Vegyük a már ismerős Jánost az -e kérdőszó izgatja mondatot. A tagadott állítmányra rákérdezve a sztenderd a Jánost nem az -e kérdőszó izgatja-e? alakot használja, míg a nem sztenderd a tagadószóhoz teszi hozzá a kérdőszót: Jánost nem-e az -e kérdőszó izgatja? Összetett állítmánynál (János nyelvész volt) a szabályos János nyelvész volt-e? formával szemben a nem sztenderd a névszói részhez kapcsolja az -e partikulát: János nyelvész-e volt? Igekötős igénél (János elolvasta az összes írást az -e kérdőszóról) a nem sztenderd az igekötőhöz teszi a kérdőszót (János el-e olvasta az összes írást az -e kérdőszóról?). Feltételes módú igealaknál a sztenderdtől eltérően a ragozott ige után, a ragozatlan segédige előtt jelenik meg az -e (Jánost izgatta-e volna az -e kérdőszó?), míg ha igemódosítót tartalmaz a mondat (János könyvet olvas), akkor az -e kérdőszó az igemódosítóhoz kapcsolódik (János könyvet-e olvas?). Valamint az igéhez simuló személyes névmáshoz (János magáz minket) is gyakran hozzátapad az -e a nem sztenderdben (János magáz minket-e?). A nem sztenderd alakokat a nyelvhasználók eltérő mértékben tartják helyesnek vagy helytelennek. Kassai Ilona 1993-as, első éves magyar szakos egyetemistákkal végzett felmérése azt mutatja, hogy a mondat jelentése, hangzása és gyakorisága is befolyásolja a beszélőknek a nem sztenderd -e kérdőszós szerkezetekről alkotott ítéletét.
A nyelvművelő írásokban megbélyegzik és elmarasztalják a fentebbiekhez hasonló példákat, ám a nyelvészeti szakirodalomban többféle indoklás is megjelenik a használatukra vonatkozóan. Kassai Ilona és Nádasdy Ádám például a hangsúly szerepét emelik ki: az -e szócskát ugyanis a beszélők sokszor a nyomatékos elem után teszik. Máskor viszont a hangsúlytól függetlenül az -e kérdőszó olyan szerkezet végére kerül, amelynek az elemei szorosan összetartoznak. Ezeken túl pedig a mondat legvégén megjelenő kérdőszó a mondat egészére is vonatkozhat, s ilyenkor az egész kijelentés kérdőjeleződik meg.
A nem sztenderd alakok között igen gyakoriak a nem-e kezdetű formák (Nem-e izgalmas?). A nem-e kapcsán vannak nyelvészek, akik átrendeződőben lévő mondattani pozícióról beszélnek, míg mások a jelenség pragmatikai vonatkozásait emelik ki. A nem-et tartalmazó, úgynevezett negatív kérdések ugyanis olyan kérdő mondatok, amelyek valójában egy állítással egyenértékűek. Például a Nem lehet az, hogy a példákat látva az olvasók arra jönnek majd rá, hogy nem tudnak egyértelmű szabályt rendelni az -e használatához? kérdés A példákat látva az olvasók arra jönnek majd rá, hogy nem tudnak egyértelmű szabályt rendelni az -e használatához állítást fejezi ki. Viszont ha közvetlenül a tagadószóhoz kapcsolódik a kérdőszó, akkor ez gyengíti a kérdés kijelentésértékét. Vagyis más beszélői szándék tartozhat a Nem arról van-e szó... mondathoz, mint a Nem-e arról van szó... kezdetűhöz. Az előbbi erősebben értelmezhető kérdés formájába bújtatott állításként, míg az utóbbi kérdés bizonytalanabbnak hat. Ám a nem-e használata nem csupán ebből a nyelvhasználati stratégiából eredhet, hanem fakadhat nyelvi bizonytalanságból, utánzásból, illetve nyelvi játék, azaz a sztenderdtől való szándékos eltérés igénye is lehet az oka, ugyanúgy, ahogy a többi „elvándorolt -e-t” tartalmazó formának is.
Végszó helyett
Az eddig említetteken kívül számolni kell még a többszörös -e kérdőszót tartalmazó szerkezetekkel is. Ha az olvasó ezen a ponton felteszi magában azt a kérdést, hogy Nem-e lehetne-e esetleg azokra is fényt deríteni-e, akkor jó hírünk van számára, lehet, mégpedig a cikksorozat következő részében.
Felhasznált irodalom
Gallasy Magdolna 2003: Mondattörténet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 251–267, 483–560.
Grétsy László – Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1983–1985: Nyelvművelő kézikönyv I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest
Horger Antal 1934: A magyar nyelvjárások. Kókay, Budapest
Kassai Ilona 1993: Nyelvi norma és nyelvhasználat viszonyáról az -e kérdőszó mondatbeli helye(i) kapcsán. Hungarológia 3: 93–102.
Kiss Jenő 2001: Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest
É. Kiss Katalin (szerk.) 2014: Magyar generatív történeti mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest
Nádasdy Ádám 2004: Mignont-e eszel? Magyar Narancs 2004/10/07
Schirm Anita 2006: Az -e kérdő partikula nyomában. In: Gárgyán Gabriella – Sinkovics Balázs (szerk.): LingDok 5, Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola, Szeged, 131–153.
Simonyi Zsigmond 1882: A magyar kötőszók, egyuttal az összetett mondat elmélete, Második kötet, Az alárendelő kötőszók első fele, A hogy és -e kötőszók. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest