nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Diskurzusjelölők 2.
Volt egyszer egy „hát”

A szóbeliségben gyakori diskurzusjelölők közül legtöbbet a „hát”-ot marasztalják el. Sokan azt hiszik, hogy a „hát” használata új keletű, pedig a szó már a 15. századtól adatolható. De vajon változott-e azóta az elem szerepköre? És van-e a „hát”-nak mint diskurzusjelölőnek valamilyen köze az emberi testrészhez? Ha kíváncsi, tartson hát velünk, hogy megismerje a „hát” történetét!

Schirm Anita | 2014. június 20.
|  

Diskurzusjelölőkkel foglalkozó sorozatunk első részéből kiderült, hogy a látszólag csekély jelentéstartalommal bíró szavak, azaz a hát, az ugye, a persze, a tényleg és társaik fontos szerepet töltenek be a beszélgetés irányításában, a beszéd részeinek az összekötésében és a beszélő véleményének a kifejezésében. A diskurzusjelölők közül a legtöbbet használt és a leginkább megbélyegzett elem a hát. Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy napjainkban igenis kezdünk hát-tal mondatot, érdemes utánajárni azonban annak is, hogyan alakult a hát története.

A laikus nyelvhasználók a Hát-tal nem kezdünk mondatot! álszabályon viccelődve a hát testrész jelentését is fel szokták hozni a nyelvi babona cáfolatára, ahogy azt számos internetes bejegyzés is mutatja. A Facebookra például 2012 márciusában Rímfaragó a következőt posztolta ki:

Háttal nem kezdünk mondatot. Én általában szembe fordulok azzal, akihez beszélek. Háttal nem kezdek mondatot. De vannak kivételek. Ha éppen rántottát sütök. És nagyon rákoncentrálok a tűzhelyre. Akkor háttal mondom a mondatot. Egyébként szemben mondom a mondatot. Szemtől szembe.

A bejegyzés írója nyilvánvalóan nyelvi játéknak szánta a monológját és valószínűleg nem is sejtette, hogy egyáltalán nem járt messze a hát egyik etimológiájától. Klemm Antal ugyanis 1923-ban a hát szót a ’hátulsó rész’ jelentésű hát főnév -t helyhatározóragos alakjának tartotta. Ennek a szófejtésnek az igazolására mások a vogul sis ’hát mint testrész’ főnevet hozták fel párhuzamként. Azonban a nyelvészek többsége és az etimológiai szótárak másként vélekednek a szó eredetéről.

Hát ez nem semmi!
Hát ez nem semmi!
(Forrás: menshealth.hu)

A hát eredete

Az 1970-es A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, az 1993-as Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen és a 2006-os Etimológiai szótár szerint a hát-nak a testrészt kifejező hát főnévből való származtatása nem valószínű. A szót inkább megszilárdult ragos alakulatnak tartják, amely az ősmagyar korban a ha-, ho- névmástőből alakult ki két határozóraggal: az -i lativusi és a -t locativusi raggal. A hát eredetileg ’oda, arra a helyre’, ’ott, azon a helyen’ jelentésű helyhatározószó vagy mutató névmás volt, majd ’akkor’ jelentésű időhatározószó lett, s időhatározói mondatokban jelent meg, ahogy azt a Müncheni Kódexből származó nem Twdgya az halalnak nehessegeth: ha nem chak hath Mikor az ketel mykor torkath zorytya példa is mutatja. Ez a példa a mai nyelvhasználatban valahogy így hangzana: nem tudja a halálnak a nehézségét, csak akkor (=hath), amikor a kétely a torkát elszorítja. Ez a jelentés aztán elhomályosult, ám a moldvai csángóknál a 20. század elején még adatolták a hát-nak az időhatározói jelentését.

Mivel az időhatározószói használat lehetővé tette az előzmény és a következmény viszonyának a kifejezését, így a hát az időbeli rákövetkezést jelölő időhatározószóból következtető értelmű kötőszóvá vált, azaz a ’tehát’ jelentés kódolására lett képes. Például: Ez teljesen logikus, hát menjünk tovább! Ezenkívül a szónak kifejlődött még a mondanivaló továbbfűzésére használt jelentésköre, az úgynevezett beszédtoldó szerepe is, amely a meséknek és a népies elbeszéléseknek a jellegzetes formulája. A történetmondás során a hát-ot ’és, és akkor, és aztán’ jelentéssel használják, például: Mentek-mendegéltek, hát elértek egy erdőbe. De a mondanivaló továbbvitelét segítő használata mellett a hát arra is képessé vált, hogy különféle beszélői attitűdöket fejezzen ki.

A hát jelentésváltozása nem kivételes eset, ugyanis ez a szó a nyelvi változás tipikus szakaszain ment keresztül, mire a mai diskurzusjelölői használata kialakult. A helyviszony → időviszony → logikai viszony → diskurzusjelölő változási sor egy nyelviváltozás-típusnak, a grammatikalizációnak a jellegzetes ösvénye. A grammatikalizáció során Dér Csilla Ilona meghatározása szerint „erősen meghatározott pragmatikai és morfoszintaktikai környezetben lexikai vagy kevésbé grammatikai/pragmatikai egységekből grammatikaibb/pragmatikaibb egységek jönnek létre.” Ez esetünkben azt jelenti, hogy bizonyos kontextusok hatására a hát egyre inkább képessé vált a beszélői vélekedések és a különféle pragmatikai információk jelzésére.

A grammatikalizáció ösvényén
A grammatikalizáció ösvényén
(Forrás: Wikimedia Commons / Daderot / CC0 1.0)

Hát nem megmondtam?

A hát diskurzusjelölővé válását az is segítette, hogy gyakran fordult elő mondással, illetve kérdéssel kapcsolatos szerkezetekben (pl. mond neky, azt monthak neky, monda, kérde, kérdém tőllők), így könnyen hozzátapadhatott a beszélői attitűd kifejezése, ami aztán a szó használati körének a részévé vált. Így a hát többek között nyomatékosítást, megengedést és beleegyezést is képes volt jelölni, ahogy azt az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár hát szócikkének a 16–17. századból származó példái is mutatják. A szónak ezek a szerepkörei még ma is használatosak, hiszen a Nézzük hát meg, milyen jelentései voltak a szónak! Vegyük hát elő a régi adatokat! példákban a hát a mondanivalót nyomósítja, míg a Jól van hát, elhiszem, hogy nem is mindig töltelékszó mondat esetén pedig a megengedést és a beleegyezést jelzi a szó.

S bár a nyelvtörténeti szakirodalomban is megjelenik néhány hát-os példa közlésénél az elem tartalmatlanságára utaló töltelékszó, illetve toldalékszó terminus, de már a korai adatoknál is megfigyelhető, hogy a hát-ot használók bizony észrevették az elem retorikus funkcióját. Ahogy arra Horváth János is rámutatott, a reformáció korában a híres református püspök és író Méliusz Juhász Péter is előszeretettel alkalmazta stilisztikai megfontolásból a hát-ot, ugyanis az élőszót imitálta vele írásaiban. Például: „Mit árt hát neked az ördög, az halál, az bűn, az fegyver? Semmit nem!

Méliusz Juhász Péter: Magyar prédikációk (Debrecen, 1553)
Méliusz Juhász Péter: Magyar prédikációk (Debrecen, 1553)
(Forrás: Wikipédia)

De nem csupán a szépirodalomban használták és használják ki napjainkban is a hát retorizáló szerepét, hanem a hétköznapi beszélgetésekben is. A kérdésekben megjelenő hát ugyanis a sugallt pragmatikai jelentést illetően képes a kérdést állítássá átalakítani, így jelezve a beszélőnek a mondandóhoz való viszonyulását. Ennek a használati körnek a bemutatásához képzeljük el a következő helyzetet. A férj és a feleség készülődnek egy barátjuk születésnapi köszöntésére. Kissé késésben vannak, már indulniuk kellene, ezért a feleség a fürdőszobából kikiabál a konyhában tartózkodó férjének: Péter, amíg elkészülök, kérlek, csomagold már be az ajándékot! Erre Péter a következőt feleli: Hát tudom én, hol az ajándék? Ebben az esetben a hát egyértelműen a mondanivaló retorizálására való, s a kérdés valójában nem is kérdésnek tekinthető, hanem ellentétes értelmű állításnak, a férj ugyanis így adja a felesége tudtára, hogy fogalma sincs arról, hol van az ajándék. Az idézett kérdés ugyan nem a hát szócska miatt retorikai, anélkül is az, vagyis nem lesz agrammatikus a kérdés a hát elhagyásával sem, azonban a megjelenésének ilyen esetekben Kiefer Ferenc szerint érzelmi oka van, nyomatékosítást fejez ki.

Hát tudom én, hol az ajándék?
Hát tudom én, hol az ajándék?
(Forrás: Wikimedia Commons / Keith Allison / CC BY-SA 2.0)

Hát alatt vőgy is van

Mivel a nyelvjárások jellegüknél fogva jobban őrzik a nyelv archaikus vonásait, ezért a szó szerepköreinek a feltérképezéséhez érdemes a tájszótárak és a nyelvjárási gyűjtések adatait is felhasználni. A regionális tájszótárak közül a hát-hoz a legtöbb jelentést Csűry Bálint Szamosháti szótára és Keresztes Kálmán Ormánysági szótára társítja, mindkét munka 9-9 jelentést közöl. A Szamosháti szótár a ’tehát’ és az ’akkor’ jelentéseken túl a hát-ot egyfelől a továbbfolytatott kérdés bevezető szavaként említi (pl.: Hát a lú elég nagy vóut?), másfelől a meglepetés és a csodálkozás tartalmának a jelölőjeként (pl.: Hát hagyod magad?), illetve az ’ugyanbizony, vajon’ jelentésben is adatolja a szót (pl.: Na, hát mit akārsz?). Emellett a főmondati szakasz bevezető szavának is tartja (pl.: Még ez a kasza, akit ideadott édesapám, hát jobb), illetve az előző mondat tartalmát megerősítő felelet kezdő szavaként is adatolja a hát-ot (pl.: Ki kém má hāitani a jóuszágot. Hát ki biz : a, hallod), valamint a ’persze, természetesen, hogyne’ (pl.: Pista is ot vóut? Hát!) és a ’no, nos’ jelentésére (pl.: Hát hallom, hoty szép ety tempóut tettek a cséplésnél) is hoz példát a szónak. Az Ormánysági szótár pedig az előbbi, a Szamosháti szótárban már említett ’tehát’ jelentésen és az előzőekben mondottakat megerősítő használaton kívül a hát-ot ’igen’-ként, ’de’-ként, illetve ’ugyan’ értelemben is közli. Továbbá a szótár szerint állhat a hát Baranyában valaminek a vállalását, helybenhagyását és elfogadását jelző szóként, kifejezhet erős felindultságot is, alkalmazhatják a figyelem felcsigázására, valamint az elbeszélt cselekmény befejezésére is. A népnyelvi adatok is egyértelműen azt mutatják, hogy teljesen természetes a hát a beszédben. Ám a nyelvjárásokban is megbélyegzik a hát túlzottan gyakori használatát. Az Új magyar tájszótár 2. kötetéből megtudhatjuk, hogy Hódmezővásárhelyen az olyan emberre, aki gyakran kezdi a mondanivalóját hát-tal, a Hát alatt vőgy is van szólást használják. A hát túlságosan sokszori ismételgetése tehát nem tünteti fel jó színben a beszélőt, ám mind a történeti, mind a jelenkori adatok azt mutatják, hogy a hát volt, van és valószínűleg lesz is.

Hát alatt vőgy – a Mecsekben
Hát alatt vőgy – a Mecsekben
(Forrás: Wikimedia Commons / Cserlajos / CC BY-SA 2.5)

Felhasznált irodalom

Benkő Loránd (főszerk.) 1970: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest

Benkő Loránd (főszerk.) 1993: Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I., Akadémiai Kiadó, Budapest

B. Lőrinczy Éva 1988: Új magyar tájszótár 2. E–J, Akadémiai Kiadó, Budapest

Dér Csilla Ilona 2008: Grammatikalizáció, Nyelvtudományi Értekezések 158, Akadémiai Kiadó, Budapest

Csűry Bálint 1935: Szamosháti szótár, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest

Horváth János 1952: Néhány XVI. századi írónk nyelvéről, Magyar Nyelv 48, 7–8.

Keresztes Kálmán (szerk.) 1952: Ormánysági szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest

Kiefer Ferenc 1988: Modal particles as discourse markers in questions, Acta Linguistica Hungarica 38, 107–125.

Schirm Anita 2007–2008: A hát diskurzusjelölő története, Nyelvtudomány III – IV., 185–201.

Szabó T. Attila 1975–2005: Erdélyi magyar szótörténeti tár I–XII, Budapest–Kolozsvár, Akadémiai Kiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület

Zaicz Gábor (főszerk.) 2006: Etimológiai szótár, Magyar szavak és toldalékok eredete, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 Fejes László (nyest.hu) 2014. június 21. 17:57

@firvaldur: A dunántúli nyílt ä-ről itt írtunk: www.nyest.hu/hirek/a-zart-e Arról pedig, hogy mi véletlen, mi nem, pl. itt: www.nyest.hu/renhirek/mondatdallam-rokonsag-vagy-veletlen

Az, hogy a magyar nyelvjárásokban van nyílt-zárt e különbség, vehető ősi örökségnek, de már az, hogy fennmaradt, puszta véletlen. Mint korábban írtam, a diftongusok kialakulása mind a finnben, mind a magyarban új fejlemény (legalábbis a finnugor alapnyelvhez képest), tehát ez abszolút csak a véletlen. Sőt, minden bizonnyal az is, hogy mindkettőben vannak hosszú magánhangzók.

Azt nem tudom, hogy a „felvidéki nyelvjárás” miben állna közelebb a finnhez, az mindenesetre tény, hogy Szlovákiában nagyon különböző magyar nyelvjárásokat beszélnek, hiszen a magyar nyelvterület északi sávjának a legkeletibbtől a legnyugatibb részéig terjedő nyelvjárások tartoznak ide. (A mai felosztás szerint három nagy nyelvjárásterület: a nyugat-dunántúli, a palóc és az északkeleti: www.bihalbocs.hu/dialektologia_demo/nyelvjaraster.html

9 firvaldur 2014. június 21. 16:52

@Fejes László (nyest.hu):

Köszönöm a helyreigazítást, legalább néhány dolog letisztult. Úgy tűnik érdemes még olvasnom a témához, mielőtt tapasztalati szinten nyelvészkedek :) Szívesen tanultam volna ezt egyetemen, csak másfelé vitt az élet, és így megmaradtam lelkes nyelvtanulónak és világjárónak. Finn barátnőm volt néhány évig, és mindig ráeszméltünk 1-1 szóra ami rokon lehet, gyakran a k -> h, p -> f trükkel :) Mivel mindketten tudtunk svédül, a germán jövevényszavakat, kifejezéseket és szóösszetételeket általában ki tudtunk szűrni, vagy utána tudtunk nézni. Komoly torzító erővel bírna egy laikus számára. Az lett volna az igazi, ha még oroszul is tudunk!

Tehát puszta véletlen kialakulás eredménye az is, hogy némelyik magyar nyelvjárásban az e betűt "finn ä-sen" ejtik, és diftongusokat is használnak? Pl neki azt tűnt fel, hogy a felvidéki nyelvjárás hangzásvilága közelebb áll a finnhez, mint a sztenderd magyar.

8 mederi 2014. június 21. 09:10

@gorilla:

Míg a "tehát" (egyetértő) megerősítő magyarázattal szolgál, a "dehát" nem erősíti meg az elmondottakat, van eltérő érv is..

A "nahát" pedig csodálkozást fejez ki, ami egyben meggyőz(őd)ést, és az "érvbokszolás" befejez(tet)ését is jelenti...

- A "hát" kételkedésre adható válaszok láthatóan szerintem sokrétűek.

Nekem a pénzérme (aminek két oldala van, az egyik a "hát(ulj)a/ írás", a másik a "fej"), vagy a kocka (-hat (-het) lehetőség) dobálást juttatja eszembe de nem érmével/ kockával, hanem érvekkel.

-Szerintem végül is a dolgok lehetséges "visszájára/ írásra", "hátuljára" vonatkozik a "hát".

A "te-**" a "te" megerősítő érvedet jelenti, a "de-***" valaki (közeli) ellenérvét, a "na-****" valaki más (távolabbi, vagy esetleg a két fél közül az egyik feljebbvaló) vita lezáró, esetenként csodálkozó összegzését jelentheti..:)

7 Fejes László (nyest.hu) 2014. június 21. 08:00

@firvaldur: A finn siisnek egyértelműen a se mutatónévmáshoz van köze (a ragozott töve lehet si-, l. sitä, siksi, hasonlóan még sitten, silloin ’akkor’). A manysi sis ’hát’ megfelelője a finnben a häntä ’farok’. www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=103

Egyébként a finnben nem „megmaradtak” a diftongusok az észthez képest, hanem elsősorban kialakultak. Az uráli-finnugor alapnyelvben pedig egyáltalán nem is voltak. Az pedig, hogy a magyarban éppen egy diftongustalan nyelvjárás az irodalmi nyelv alapja, teljes véletlen. Az észttel és a finnel legfeljebb annyiban állítható szemben, hogy ott talán sehol sincsenek diftongus nélküli nyelvjárások (bár az észtben talán még ez sem kizárt).

6 firvaldur 2014. június 21. 01:33

@avatar: jó kis finnugor szójáték ez a tesze-tosza :) tosz, taszít, tuszkol.

Vannak akik mostanában megtagadják a finnugor nyelvrokonságot, mindig csóválom a fejem, 80%-uk nem is konyít a témához csak visszamondja amit hallott, 20%-uk pedig funkcionális analfabéta. Kb az a kategória, hogy megy a History channelen az Ancient aliens című műsor, megnéznék belőle pár részt, és ez feljogosítana arra, hogy elégessem a történelemkönyveket. Ezek az ezo-konteo-ufókutató-sumér-szkíta próféták néha még megnevettetnek, de ha elérik a kritikus tömeget akkor jajj nekünk, mert ismét ránk köszönt a sötét középkor :D

@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Igen diftongus.

Érdekes, hogy a finnben megmaradtak a diftongusok, az észtben kevésbbé a magyarban pedig csak tájszólás, vagy kis rosszindulattal a "parasztos beszéd" indikátora.

A svédben is a magyarhoz hasonlóan a sztenderd nyelvben nem jellemző a diftongus, viszont bizonyos vidéki nyelvjárásokban nagyon elterjedt. Två (ejtsd tvó) ami "svéd parasztosan" tvao-nak hangzik. Elvétve ott is mockolja egymást a főváros és a rurális vidék (fjollträsk vs bondhåla), de nem olyan arroganicával és képmutatással, mint nálunk. Az északi országokban a dialektus nem szégyenbélyeg vagy tahóságmarker, az előítéletek svéd és svéd között életlenek, szerintem ez annak tudható be, hogy az életszínvonal nem mutat számottevő eltérést az országon belüli régiók között és mindenhol jó a közoktatás.

5 Avatar 2014. június 20. 23:51

@firvaldur: itt-ott tesze-tosza a finn :)

4 Nem tudtam jó nevet kitalálni 2014. június 20. 22:19

@Krizsa: A hangsúly itt a "próbáláson" van.

@firvaldur: a tuo- tagban az 'uo' diftongus?

3 Krizsa 2014. június 20. 18:26

A "hát" (aszondom, hogy hát...) eredete: ha-át. A "ha" a héberben "a-a"z - a "hát" pedig: at (át) = rávetődött, megtámadta. (persze, hogy a HÁT-ára támadt a ragadozó).

A 4000 éves héber nyelv nem a magyar nyelv őse, hanem csak a KÖVETKEZMÉNYE. Az euroázsiai nyelvek nem az asszir-héberből származnak, hanem a kárpátnyelvből, amiből a "magyar-szláv is származik.

Most akkor a magyar nyelv-eredetet az 1000-2014 év mindig aktuális politikai érdekei, vagy a magyar nyelv valódi leszármazása fogja eldönteni? Én sajnos el tudom képzelni azt is, hogy a politikai (anyagi-monitári) éredekek fogják ezt is eldöntemi De azért megpróbálom ezt A GYÖKNYERLVÉSZETTEL, mint teljesen új nyerlvészeti ágazattal - megcáfolni.

2 firvaldur 2014. június 20. 16:02

@gorilla: A finnben a tä- mindig közelre utal, a tuo- pedig távolra. (tämä = ez, tuo = az, tässä = itt, tuossa = ott) Valószínűleg innen erednek olyan szavaink, hogy tova, távol, túl. Elképzelhető, hogy a te-hát innen ered, ennélfogva = tehát. Érdekes ez, hogy a vogul "sis" hátat jelent, mint testrészt. Finnül a Siis ugyanolyan mondatkezdő diskurzusjelölő, mint a magyar Hát.. vagy angol Well.. De a finnek inkább általában No-val kezdenek mondatot. No mennään! = Na menjünk! Vannak vidékek ahol nálunk is a no az elterjedtebb :)

1 gorilla 2014. június 20. 12:51

A "tehát" végén is nyilván ez a hát van, de mi a "te"?

Információ
X