nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az ágy közös, a mikrobiom nem?

Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy mindössze 10 másodperces csók alatt – számolták ki holland kutatók, akik vizsgálataik eredményeit a szabad hozzáférésű Microbiome folyóiratban ismertetik.

MTI | 2014. november 22.
|  

Az emberi szervezetben – a bőr felszínén és a testüregekben – több mint 100 billió (milliószor millió) baktérium él.

Ezek közössége, az úgynevezett mikrobiom dinamikus kölcsönhatásban van az emberi szervezettel, összetételét nagymértékben befolyásolja a táplálkozás, az anyagcsere, a génállomány, az immunrendszer, de kihat rá az egyén kora és a környezetében élő személyek is. Ugyanakkor a mikrobiomnak meghatározó a szerepe az emésztésben, a tápanyagok szintézisében és a betegségek megelőzésében – olvasható a PhysOrg hírportálon.

Remco Kort, a tanulmány vezető szerzője, az alkalmazott tudományos kutatások holland szervezete (TNO) mikrobiológiai és rendszerbiológiai részlegének az igazgatója a kutatás céljait összefoglalva kiemelte, hogy eddig még senki sem vizsgálta a csókolózás hatását a baktériumokra a szájüregben, ahol több mint 700 féle mikroorganizmus él.

A TNO és Amszterdam legújabb múzeuma, a mikroorganizmusokkal foglalkozó Micropia munkatársai 21 párt vontak be a kutatásba. A résztvevőknek mindenekelőtt egy kérdőívet kellett kitölteniük, részletesen taglalva csókolózási szokásaikat, majd a kutatók nyálmintát vettek mindenkitől.

Az eredmények tanúsága szerint, ha egy pár viszonylag gyakran csókolózott, szájüregük mikroflórája hasonult egymáshoz. A baktériumok „uniformizálódása” különösen kifejezett volt azoknál a pároknál, amelyek naponta legalább kilencszer csókolóztak.

A vizsgálat során a „baktériumtranszfer” mértékét is kutatták. Ehhez a résztvevőkkel különböző baktérium-összetételű probiotikus italt itattak, amely egyebek mellett a tápcsatornában található lactobacillust és bifidobaktériumot is tartalmazta. Bensőséges csókváltás után kiderült, hogy a probiotikus baktériumok mennyisége megháromszorozódott a „fogadó fél” szájüregében. Ennek alapján számították ki, hogy egy 10 másodperces csók alatt 80 millió baktérium kerül átadásra.

A kutatás során az is bebizonyosodott, hogy míg a csókolózás gyakorisága befolyásolja a nyál mikroflórájának hasonlóságát, a nyelven megtelepedett baktériumok egybeesési fokára nincs kihatással.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X