-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Első külföldi kiadása Németországban volt, kétszer kiadták Japánban, Izraelben a 80-as években jelent meg, és végül, már a szerző halála után, megjelent az Egyesült Államokban is. Kelet-Közép-Európában a magyar kiadás az első.
A varsói gettóról szóló legjobb könyvnek nevezte Alina Molisak lengyel irodalomtörténész, a Varsói Egyetem tanára az MTI-nek adott interjúban Bogdan Wojdowski lengyel zsidó író A holtaknak vetett kenyér című regényét, amelyet a Park Könyvkiadó jelentetett meg a könyvfesztiválra. Wojdowski özvegye, Marija Iwaszkiewicz-Wojdowska lehetővé tette Molisak számára, hogy elolvasson mindent, amit a férje írt, beleértve naplóit, levelezését, kiadatlan írásait. Molisak ezek alapján monográfiát írt Wojdowskiról, akinek életét és munkásságát ő ismeri a legjobban, noha sohasem találkozott vele.
A Magyarországon eddig ismeretlen, de Lengyelországban és több más országban nagyra becsült Bogdan Wojdowski (1930-1994) varsói zsidó családban született. Apja katonaként védte Varsót 1939-ben a németek ellen. Szülei a megszállás után a gettóba kerültek, de mindennap kijártak dolgozni, így sikerült megszervezniük, hogy elrejtsék fiukat és lányukat a falon kívül. Apja 1942 őszén neki adta az összes pénzét, és azt mondta: „Vigyázz magadra, mert egyedül maradsz”. Hamarosan tényleg magára maradt, azt sem tudta, hogy szüleivel a majdaneki vagy a treblinkai haláltáborban végeztek.
A holtaknak vetett kenyér Lengyelországban 1971-ben jelent meg, de akkoriban elkerülte a kritikusok figyelmét. Ez nem sokkal az 1968-as lengyelországi antiszemita kampány után történt, amikor sok zsidó kivándorolt, talán ez lehet a magyarázata annak, hogy nem foglalkoztak vele – mondta Molisak. Viszont az olvasókat érdekelte, így több kiadást megért és több nyelvre is lefordították. Első külföldi kiadása Németországban volt, kétszer kiadták Japánban, Izraelben a 80-as években jelent meg, és végül, már a szerző halála után, megjelent az Egyesült Államokban is. Kelet-Közép-Európában a magyar kiadás az első.
„Nem könnyű olvasmány és nem könnyű téma, de véleményem szerint ez a legjobb könyv a varsói gettóról. Részben önéletrajzi történet, részben nagyon izgalmas szépirodalmi konstrukció” – mondta az irodalomtörténész. Hozzátette, hogy a könyv nemcsak az egyéni sorsot mutatja be, hanem alapvetően teljes társadalmi keresztmetszetet ad. Bemutatja például azokat a fiatal fiúkat, akik a gettóban tolvajokká, huligánokká váltak, és azokat az eseményeket, amelyek demoralizálják az embereket.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A vallásos zsidók mindig úgy tartották, hogy a vallásért az életet is oda kell adni, ezt nevezték héberül kidus hasemnek. Ez a felfogás a gettóban radikálisan megváltozott, a legfontosabb nem ez, hanem a kidus hahajim, az élet, a túlélés lett számukra. A nagyon vallásos nagyapa ezért mondja a regénybeli fiúnak, amikor megáldja, de egyben mintegy megátkozza őt, hogy meneküljön el, felejtse el, hogy zsidó, felejtse el szüleit, mert az a legfontosabb, hogy túléljen.
Wojdowski a háború után nem vándorolt ki Izraelbe, Lengyelországban maradt. Elvégezte az egyetemet, és lengyelül írt. Szülei egymás között jiddisül beszéltek, de ő nem ismerte a jiddist. Héberül csak később, a hatvanas években tanult meg. Kettős identitása volt, mint sok más lengyel zsidó írónak, akik között voltak olyanok, még a háború előtt, akik két nyelven, lengyelül és jiddisül is írtak. Wojdowski úgy jellemezte önmagát, hogy lengyel származású zsidó, aki a lengyel nyelvben és a lengyel kultúrában nevelkedett.
Wojdowski apja még imádkozott, de a család nem volt nagyon vallásos, már a zsidó és a lengyel világ határán éltek. Ő maga nem volt vallásos. Élete vége felé, 1993-ban A judaizmus mint sors címmel kiadott egy esszét, amelyben egy fontos, a kelet-európai zsidó diaszpóra körében megfigyelhető jelenségről írt. Arról, hogy a 19. század folyamán megszűnik a zsidó vallás identitásteremtő szerepe, megjelenik a cionizmus, a szocializmus, a zsidó szocialista párt, a Bund, az asszimiláció, az inkulturáció.
„Számomra azért olyan fontos ez a könyv, mert megmutatja, hogy a gettóban nemcsak fizikai megsemmisítés folyt – éhen haltak, agyonlőtték az embereket, majd később haláltáborokba deportálták őket –, hanem bemutatja, hogy egy egész kultúra megsemmisítése zajlott. Nemcsak a vallás, hanem a szimbólumok, hagyományok, szokások, egy egész kultúra tűnt el magával a zsidó közösséggel együtt. Jelképes, hogy a cselekmény rendszerint a zsidó ünnepek körül játszódik” – mondta Molisak.
Wojdowski élete végéig nem tudta feldolgozni a történteket, a regényírás sem segített rajta. Öngyilkossági késztetései voltak, és végül valóban önkezével vetett véget életének. Ez valószínűleg a gettóban szerzett súlyos pszichés bántalmak következménye volt. Depresszióban szenvedett, amelyet a könyv megírása valószínűleg csak felerősített. Egész sor olyan lengyel és külföldi zsidó író van, aki hozzá hasonlóan öngyilkos lett, a lengyelek közül például Tadeusz Borowski. Egyfajta bűntudattal is összefügg, mert úgy érezték, azért, hogy ők túléljenek, valaki másnak kellett helyettük meghalnia.
A regény fogadtatása a zsidóság körében vegyes volt. Egyrészt jól fogadták, mert egy nagyon fontos történelmi időszakot örökített meg, másrészt sokakat zavart, mert nem idealizálta az áldozatokat. Leírja azt is például, amikor fiatal fiúk a temetőbe mennek, hogy a holtak szájából kitörjék az aranyfogakat. A kép a lengyelek számára sem mindig hízelgő, mert szó esik arról is, hogy a falon kívül sem volt sok esély a túlélésre. Akik kimenekültek a gettóból, nem feltétlenül találkoztak segítőkészséggel. Erre is emlékezni kell azok mellett, akik zsidókat mentettek, és akiknek az emlékére fát ültettek a Jad Vasemben – mondta Molisak. Hangsúlyozta, nagyon jó, hogy a rendszerváltás után megindult egyfajta társadalmi párbeszéd erről az időszakról, amiről például a Jan Tomasz Gross Szomszédok című könyve körüli szenvedélyes vita tanúskodik, illetve olyan filmek, mint A zongorista vagy A város alatt.