nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelv és lélek 39.
A gondolat természetes lélegzetvétele

Milyen hosszú legyen egy mondat? – A nyelvhelyességet ellenőrző szoftverünk tudni véli, egyik legnagyobb írónk azonban széttárja a karjait, és azt mondja: „kérdezzetek okosabbat!”

Molnár Cecília Sarolta | 2013. augusztus 8.
|  

Tanárokhoz intézett visszatérő kérdés, hogy milyen hosszúnak kell lennie egy mondatnak. Na, jó, csak úgy körülbelül. Mondjunk egy darabszámot: hány szó. Na, jó, átlagban. A nyest is kapott már hasonló kérdést, és a nyelvet féltő közönségnek is kedves és visszatérő témája a magyar mondatok hosszúsága (ritkábban: bonyolultsága). Sokan hiszik úgy, hogy van valamiféle alapszabály, valahol biztos meg van határozva az ideális mondathossz. (Ez az elképzelés talán az iskolai nyelvtanok normativitásával függ össze.)

És valóban: igen sokszor halljuk a kritikát, hogy ez vagy az a mondat „túl hosszú”; de talán az ellenkezője is előfordul, amikor valamelyik mondattal éppen az a baj, hogy „túl rövid”. Jellemző, hogy a kritikusok legtöbbször valóban a hosszúságot / rövidséget emelik ki, nem a bonyolultságot, és nem is az érthetőséget. A stílus egységessége vagy a szöveg könnyen olvashatósága pedig a legritkább esetben merül fel szempontként. „A hosszúság jó, az olyan mérhető, egyértelmű dolog…” – gondolják. Pedig nem kell ahhoz nyelvésznek lenni, hogy tudjuk, a nyelvben nem a méret számít.

A Noam Chomsky-féle generatív nyelvmodell szerint az emberi nyelv nem más, mint mondatok halmaza. Ez a halmaz elemszámát tekintve végtelen; és ennek nem az az oka, hogy nagyon sok szó van, hanem az, hogy a mondatokat létrehozó szabályok rekurzívak, azaz a saját kimenetükre újra és újra alkalmazhatók. Ennek köszönhetjük azt is, hogy akár végtelen sok végtelen hosszú mondatot is elő tudnánk állítani, ha az nem lenne nagyon unalmas, és lenne hozzá kedvünk. A világ legegyszerűbb felsorolásával (apa, anya, Ági, Peti, Gabi és …) vagy a birtokviszony segítségével (apa anyjának az apjának az anyjának a testvérének a …) végtelen hosszú mondatokat tudunk elvileg létrehozni. Szerencsére erre azonban ritkán kerül a sor.

Végtelen?
Végtelen?
(Forrás: Wikimedia Commons / Soler97)

Praktikusan tehát nem ilyesmire érdemes gondolni, amikor valaki a „hosszú mondatkora” panaszkodik. Kosztolányi Rövid és hosszú mondat című írásában, amely a Pesti Hírlap, 1935. január 13-i számában jelent meg, hasonló kifogások kapcsán mereng a mondathosszúságról.

Itt minálunk a bírálók sokszor megróják ennek vagy annak „hosszú” mondatait. Ez a kifogás csak akkor volna helyénvaló, ha a rossz mondatokat rónák meg. Mert a hosszú mondatok között éppúgy lehetnek rosszak, mint a rövid mondatok között.

(242. oldal)

Kosztolányi kifogásának a lényege tehát az, hogy valamely minőségi problémát a kritikusok mennyiségi problémaként próbálnak magyarázni. A hosszú mondat nem a hosszúsága miatt rossz, ahogy a rövid mondat sem a rövidsége miatt jó (vagy rossz). A mennyiség és minőség szempontja tehát teljesen független egymástól. Ettől még élnek legendák az „ideális” vagy a „nyelvünk karaktere szerint való” hosszúságról; ezekre maga Kosztolányi is utal:

Tévedés azt hinni, hogy a rövid mondatok „magyarosabbak” és „természetesebbek”. Szerkesztésük válogatja, hogy melyik micsoda.

(242. oldal)

Kosztolányi elsőként a stílust emeli ki: az meghatározza egy-egy mondat hosszát. Egy példát is felhoz az úgynevezett elaprózott írásmodorra. Ennek alkalmazása persze szituációtól, szövegkörnyezettől és még ezer dologtól függ. Végső soron – mondja Kosztolányi – az író, a megfogalmazó szándékától és a mondanivaló tárgyától is függ a mondatok hosszúsága. Erre Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című nagyregényéből hoz fel harminc sornyi (!) példát. Proust harminc sora mindössze két tekergőző mondatból áll. Kosztolányi le is fordítja a kedvünkért, hogy megmutassa: magyarul éppúgy érthetővé és követhetővé tehetőek ezek a hosszú mondatok, mint franciául. Végül arra a következtetésre jut, hogy egy fordítónak kötelessége is megtartani ezt a szerkezetet, hiszen a mondatok tekergőzése, az újabb és újabb asszociációk újabb és újabb tagmondatokban való megjelenítése éppen az emlékezet működésének lényegéről (azaz a Proust-regény tárgyáról) szól.

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

A Kosztolányi által megfogalmazott tanulság tehát a mondatok hosszával kapcsolatban ez:

A mondat: egy gondolat összefüggő, kerekded kifejezése, formai tagolása, természetes lélegzetvétele.

Hogy milyen legyen a mondat, rövid-e vagy hosszú, az nyilván nevetséges, avatatlan kérdés. A gondolatot és mondatot nem lehet rőffel mérni. Véralkat dolga, hogy ki melyiket kedveli, hogy melyik felel meg az író közlési vágyának, céljának, mondanivalója és előadása ütemének.

(242. oldal)

A méricskélni szeretők persze mondhatják erre, hogy „nesze semmi, fogd meg jól”, ez azonban igazságtalan: Kosztolányi azt mondja, hogy ha elhatároztuk magunkat, és tökéletesen tudjuk mit akarunk mondani, kinek, milyen céllal, akkor a mondanivaló maga fogja kikényszeríteni a neki megfelelő formát. Aki pedig ezt nem hiszi, járjon utána.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 242–244. oldal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X