nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • GBR: Az altalam emlittet két, a citromok meret szerinti osztalyozasara hasznalt, rendszer kozul...
    2017. 09. 19, 14:43  Citromaratás
  • GBR: @Fejes László (nyest.hu): Elfogadom, hogy a te nyelvvaltozatodban a betakaritas csak a gab...
    2017. 09. 19, 14:26  Citromaratás
  • Kiss Gábor, Tinta Könyvkiadó, tulajdonos, igazgató: Tájékoztatásul A magyar nyelv értelmező szótára szerint: arat 1. tárgyas Arat vmit: azzal ...
    2017. 09. 18, 13:25  Citromaratás
  • Galván Tivadar: @GBR: A "betakarítás", az nekem is eszembe jutott, szvsz az teljesen semleges és hivatalos...
    2017. 09. 17, 20:13  Citromaratás
  • mederi: Egy rózsa kertben pl. ha "szed" valaki virágot , az csak néhány szálra vonatkozik. Vajon m...
    2017. 09. 17, 18:32  Citromaratás
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A dadogástól a dalolásig

Ön tudta, hogy éneklés közben nem lehet dadogni? Cikkünkben egy dadogással küzdő dalszerző-énekessel ismerkedhetnek meg, aki halálosan fél a nyilvános beszédtől.

nyest.hu | 2014. augusztus 14.
|  

Megan Washington Ausztrália egyik leghíresebb dalszerző-énekese. Ki gondolná, hogy kisgyermek kora óta súlyos beszédhibával küzd? Ha nyilvánosság előtt meg kell szólalnia, dadog. Hogy tud valaki csodálatosan énekelni, ha egyébként akár a legegyszerűbb mondat kimondása is gondot okoz neki? Hogyan lehet együtt élni a dadogással? Milyen stratégiákat lehet kidolgozni a dadogás kezelésére? – Mindezekről őszintén és nem kevés humorral vall TED-előadásában.

Már a Miért félek halálosan a nyilvános beszédtől? című előadása elején jól átérezhetjük a probléma lényegét: Megan kiáll a közönség elé a színpadra, és nehezére esik megszólalni. Mondandóját a kezében szorongatott mobiltelefonjáról olvassa, vagy legalábbis ellenőrzi. Testtartása is elárulja, mennyire nehéz számára megbirkózni a helyzettel. Néhány szónak már kezdeténél megakad, mi meg izgulunk érte, hogy ki tudja mondani, és tovább tudjon lépni. Minden egyes megakadás újabb és újabb izgalom nekünk is... – Hát még neki!

Előadásából kiderül, hogy gyermekkora óta dadog. Előadóművészként a munkájához tartozik, hogy színpadon állva, nyilvánosan beszéljen és énekeljen. Arról számol be, hogy ez a kettő teljesen különböző dolog számára: míg a nyilvános beszéd minden alkalommal halálos félelemmel tölti el, addig az éneklést élvezi. Hogyan lehetséges mindezzel együtt élni? – Ezt meséli el az előadásban.

Gyerekkorában mindig abban reménykedett, hogy – ahogyan nagyon sok gyerekes szokásunkat elhagyjuk, amikor fölnövünk – a dadogás is el fog múlni felnőtt korára. Ebben a reményében azonban csalódnia kellett: ő fölnőtt, a dadogása pedig vele maradt. És előadóművészként nap mint nap meg kell ezzel a beszédhibával küzdenie. Milyen a hétköznapokban az, ha valaki dadog?

Azt meséli, hogy számára a legrosszabb élmény az, amikor egy másik dadogó emberrel találkozik. Egyszer Hamburgban megismerkedett egy fiúval, akik dadogva mutatkozott be neki, majd ő is bemutatkozott... A jelenet szereplői és nézői mind azt hitték, hogy gúnyt űz a fiúból. Ehhez a kellemetlenséghez képest végül is eltörpül az, hogy az emberek állandóan azt hiszik, hogy ő folyton részeg. Ezen kívül igen kínos tud lenni, hogy amikor hezitál egy-egy név kimondása előtt, a beszélgetőpartnerei azt hiszik, elfelejtette a nevüket. – Ez már csak azért is kellemetlen, mert a tulajdonnevek kimondása okozza az egyik legnagyobb nehézséget. Mit lehet tenni?

Megan Washington
Megan Washington
(Forrás: Wikimedia Commons / Eva Rinaldi / CC BY-SA 2.0)

Megan megtanulta elkerülni azoknak a szavaknak a használatát, amelyeknek a kimondása nehézséget okoz számára – akár a nehéz szókezdet miatt, akár más miatt. Ez azt jelenti, hogy előre kell tudni gondolkodnia, és gyorsan meg kell tudni találnia az alternatív kifejezési lehetőséget, hogy a dadogás elkerülhetővé váljon. – A tulajdonnevek ezért is igen nehezek: nem lehet őket megváltoztatni vagy kikerülni. Bár ez alól is van kivétel: az egyik zenésztársát Steve-nek [sztív] hívták; Magennek a szókezdő [szt] hangkapcsolat kimondása nagy nehézséget okoz. Miután néhány alkalommal kellemetlensége adódott abból, hogy nem tudta Steve-et bemutatni csak nehézségek árán, megváltoztatta a nevét [szív]-re.

Sokféle terápián vett részt, hogy a beszédprodukcióján javítson. Az egyik elterjedt technika a dadogás elkerülésére az, hogy nagyon dallamosan, majdhogynem énekelve kell beszélni. Megan ezt az „óvónéni”-stílusú beszédet nem alkalmazza mindig, csak akkor, amikor kevés ideje van a megszólalásra – például tévé- vagy rádióműsorokban. „De ez nem én vagyok” – mondja.

„Az agyunk szinaptikus kapcsolatai úgy vannak berendezve, hogy éneklés közben lehetetlen dadogni” – magyarázza Megan. Az éneklés tehát nem pusztán a show-t, az üzletet, a hírnevet, a munkát jelenti számára, hanem olyan önkifejezési lehetőséget is, amelyben megszabadulhat a dadogásától. „Az éneklés számomra egy csodálatos megkönnyebbülést jelent. Az egyetlen olyan helyzet, amikor úgy érzem, folyékonyan kommunikálok.” Az előadás után egy dalt is elénekel a közönségnek: ez éppen elég illusztrációja annak, amiről beszélt.

Forrás

Why I live in mortal dread of public speaking – Megan Washington TED-előadása

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 lichti 2014. augusztus 17. 21:09

"Ez azt jelenti, hogy előre kell tudni gondolkodnia, és gyorsan meg kell tudni találnia az alternatív kifejezési lehetőséget, hogy a dadogás elkerülhetővé váljon."

T. Cím! Én úgy tudom, persze, lehet, hogy rosszul, "....kell tudnia gondolkodni,......... meg kell tudnia találni......" lenne a helyes nyelvtanilag, tehát a segédigét ragozzuk.

Hogy is van ez pontosan?

LICHTMANN Tibor

5 El Vaquero 2014. augusztus 16. 19:08

Olyat is hallottam már, hogy valaki az egyik nyelven dadogott, de a másikon nem. Mondjuk biztos rossz lehet dadogni, bár én soha nem csináltam, helyette meg nekem van hangképzési beszédhibám eredetileg, olyan színtelen, lapos, egyhangerejű, monoton a hangom, majdnem robotisztikus, kicsit fojtottan gyerekes színezetű. Sajnos sokkal rosszabb, mint raccsolni, pöszének, selypesnek lenni, de a dadogásnál talán pár fokkal jobb. Az utóbbi időben, mióta angollal foglalkozom, óriási mértékben javítottam rajta, bár az anyanyelvi amerikai angol beszédem még nem teljesen tökéletes miatta beszédmodor- és hangképzésügyileg. Voltam foniáternél, logopédusnál, de azt mondták, hogy nem fizikai eredetű beszédhiba, hanem csak habituális, állítólag mutálásból visszamaradt, ámbár segíteni nem sokat tudtak, csak drága foglalkozásokat ajánlottak fel, ahol gyakorlatoztunk volna, de nem volt rá se időm, se pénzem annyi. Gyakorlom inkább magam, kísérletezek vele. Na, jó, ennyi elég rólam, így is elég gáz, hogy mi itt beszédnyomik összejöttük egymás vállán sírni, és panaszkodni, meg a háborús veterán élményeinket mesélni, a fiatalokat riogatandó.

4 Xebulon 2014. augusztus 16. 00:18

Informatikában dolgozom, gyakran nagyon okos kollégákkal. A többségük dadog vagy más beszédhibájuk van. Lassan már ajánlószelvény volt, ha valaki pályakezdő srác a BME-ről az interjú során dadogni kezdett - többnyire nem is tévedtünk vele, kiváló munkaerő lett.

Jómagam is dadogok. Én erre vezetem vissza:

Egészen kicsinek későn tanultam meg beszélni, és kb. 2-3 éves koromban már dadogtam, de ez az óvoda végére eltűnt - valószínűleg az óvodai tanároknak köszönhetően.

Gyereknek igencsak hiperaktívnak tűntem. Ez a fogalom persze akkor még nem jelent meg, bár én sem voltam orvosi hiperaktív eset. Viszont sokkal gyorsabban gondolkoztam, lényegesen hamarabb megoldott a feladatokat, aztán a maradék időben meg unatkoztam, játszottam, rosszalkodtam. Az elsős tanárom még tudta kezelni ezt és lekötötte a figyelmemet. Ekkor még ráadásul egy cserfes, nagyszájú, szemtelen kölök is voltam, lényegében beszédhiba nélkül. Majd elemi harmadik-negyedik osztályban kaptam egy mini náci irodalom tanárnőt osztályfőnöknek. Ő elhatározta, hogy megnevel engem illedelmes viselkedésre. Rendszeresen megalázott, kicsúfolt. Gyűlöltem és rettegtem az iskolában az óráin. Abból az időszakból ma szinte semmi emlékem nem maradt, elfelejtettem - viszont 2 év alatt visszajött a dadogásom, azóta sem tűnt el, az iskolában végig kísért. Az átkos iskolarendszere nem a gyerek önbizalmának nevelésével foglalkozott, nekem hosszú évekbe telt, mire a szokásos kamaszkori gátlásaimat leküzdöttem, és mire felépítettem a saját hitemet magamban. Mostanra (40 éves koromra) nagyrészt eltűnt, de bemutatkozásnál még ma sem mindig tudom kimondani a saját nevem, vagy nehezen tudom mondani a "Viszontlátásra" szót - érdekes, hogy a "Viszlát" megy. Vitatkozás, probléma megoldás közben még visszajön a dadogás, ekkor nem magamra figyelek, hanem a problémára és túl gyorsan gondolkodom. Mire elmondok egy gondolatot egy mondatban, addig párhuzamosan már a 4-5 gondolatot találom ki, így nagyon gyorsan próbálok meg beszélni, és mondat felétől akár már egy másik gondolatot kezdem meg.

Egy begyakorolt előadás során viszont csak az első mondatnál dadogok, ha ezt sikerül kimondani, akkor végig tudom beszélni az egészet folyamatosan. Annyira erősen figyelek magamra, hogy kizárok minden más gondolatot, figyelek a szavaimra, ha gyorsan beszélek akkor lassítok, így akár gördülékenyen is végig tudom mondani a szöveget. Érdekes, hogy szó szerint sosem tudtam megjegyezni sem prózai, sem verset. A verseket amúgy kifejezetten utálom (nem értem). Így egy előadást sem tudok kétszer egyformán előadni, 4-5 próba alkalmával mindig más mondatokat mondok. Ha szó szerint betanulva akarok mondani valamit, akkor dadogok, sőt a mondat másik felét is elfelejtem.

3 aryanem vaejo 2014. augusztus 15. 12:54

Ehhez nem kell Ausztráliába menni. A Supernem énekese is dadog. Ebben az interjúban beszélnek is róla.

hvg.hu/kultura/20120313_supernem_riport

2 Krizsa 2014. augusztus 15. 05:46

Nagyon érdekes dolog ez a dadogás - valami részleges agyi gátlás lehet. Amikor végleges távozás céljából (még a komm. alatt, tehát "bűncselekményként") kiutaztam Athénbe, először észre se vettem, hogy nem tudok beszélni. Vagyis, hogy magyarul dadogok, más nyelven pedig "se szó, se hang". Az izraeli követségen (angolul, vagy héberül) már csak egy-egy különálló szót tudtam kimondani, több "nem volt meg". Jeleztem, hogy írni akarok. Nyilván úgy gondolták, hogy egyébként se tudok beszélni. Kaptam papírt, tollat. Írni mindent tudtam, más nyelven is. Leírtam, hogy kivándorolni akarok, stb. Ez megvolt:-).

De utána még heteken keresztül dadogtam és minden nyelven "elfelejtettem" beszélni, csak magyarul nem.

Azt, hogy agyi gátlás, abból is lehetett tudni, hogy semmilyen érzelmem nem maradt (a nagyobb gyerekeket is otthon hagytam, csak a kicsivel szöktem együtt). Szóval nem fájt semmi. Úgy csináltam mindent, és úgy is éreztem magam, mint egy automata.

Jó, aki nagyon megrendül, annak ez átmeneti dolog, elmúlik.

De mi lehet az oka a tartós dadogásnak? Az is gátlás kell legyen, de egész életre? Mitől?

1 TI 2014. augusztus 14. 20:31

Nagyon érdekes volt, gratulálok a cikkhez!

Nálunk Demjén "Rózsi"-nál tapasztaltam, hogy a vele készült beszélgetésben nyoma sincs annak a gördülékenységnek, mint amikor énekel.

Információ
X