nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A szavak is lehetnek függők
Határesetek: szó vagy toldalék?

Minden szó, ami annak tűnik? Vagy ez csak elemzés és intuíció kérdése? Mivel már abban sem lehetünk feltétlenül biztosak, hogy mi a szó, a nyelvek ismert felosztásával (agglutináló, izoláló, flektáló) kapcsolatban is joggal merülhetnek fel bennünk kérdések. A cikkben ezt járjuk körül magyar és francia példák segítségével.

Gazdik Anna | 2012. január 31.
|  

A magyar agglutináló nyelv, az angol izoláló, a latin pedig flektáló. Legalábbis így tanultuk az iskolában és az egyetemen. A magyarban a szó végén szépen egymást követik a toldalékok, és mindegyiknek önálló funkciója van, vagy nem? Vegyük például, azt, hogy könyv. Ha többes számba akarjuk tenni, csak hozzáadunk egy toldalékot: könyv-ek. Hasonlóképpen, ha birtokviszonyra akarunk utalni, akkor is hozzáadjuk a birtokviszonyra utaló toldalékot: könyv-em, könyv-ed, stb. Sőt, még az esetet is hozzáadhatjuk ezen alakok bármelyikéhez: könyv-ek-et, könyv-em-et, könyv-ed-et. Ez idáig rendben is lenne, de mi van akkor, ha egyszerre szeretnénk többes számba tenni és a birtokviszonyra utalni? *Könyvekemet? *Könyvemeket? (A csillag a hibás, nem létező alakokat jelöli.) Nem, ez így nem jó, a helyes alakban (könyv-eim-et) az eset jelölése nem okoz problémát (-et), a többes számot és a birtokviszonyt pedig együttesen fejezi ki az -eim.

Megállapíthatjuk, hogy a magyar nem tisztán agglutináló nyelv: bár meghatározók benne az agglutináló jegyek, találtunk benne flektáló jelenségeket is (ez pontosan azt jelenti, hogy egy toldalékban egyszerre több információ olvad össze). Ez még akkor is fennáll, ha az -eim toldalékot megpróbáljuk például birtokviszonyjel (-e-), birtoktöbbesítő jel (-i-) és (birtokos) személyrag (-m) egységekre bontani, hiszen az -i- csak birtokviszony esetén jelöli a többes számot, következésképp szintén utal a birtokviszonyra.

Fej és tor vagy fejtor?
Fej és tor vagy fejtor?
(Forrás: Wikimedia Commons / Al2 / GNU-FDL 1.2)

Nincs ez másként az izoláló nyelvekben sem. Ezekben mindazt, amit a magyarban toldalékok fejeznek ki, önálló szavak jelenítenek meg. Ilyen nyelv a kínai, de efelé tart az angol is, például láthatnálak – I could see you („szó szerint”: ’én -hatná- lát te/téged’). Igen ám, de a szótövek váltakozása, mint például abban, hogy sing : sang : sung (’énekel, énekelt) megint csak flektáló, nem pedig izoláló jelenség.

A nyelvek besorolása az izoláló, agglutináló vagy flektáló csoportok valamelyikébe tehát távolról sem egyértelmű, helyesebben tesszük, ha izoláló, agglutináló és flektáló jelenségekről beszélünk, és azt vizsgáljuk, hogy ezek milyen arányban fordulnak elő egy-egy nyelvben. Sokszor így is csak tendenciákat fogunk tudni megállapítani. De mi a helyzet akkor, ha ugyanazt a jelenséget tudjuk két csoportba is besorolni, attól függően, hogy az írott vagy a beszélt nyelvből indulunk ki? A következőkben ezt vizsgáljuk meg a franciában.


Az írás csapdájában

Az újlatin nyelveket többnyire a harmadik csoportba, a flektáló (hajlító) nyelvek közé sorolják, amelyekben a szótövek is gyakran változnak, pl. a franciában je sais ’tudom’ – nous savons ’mi tudjuk’ – que je sache (kötőmód, kb. ’hogy én tudjam’). Ezen kívül a szavak nem kaphatnak sok toldalékot, ezért egy toldalék többféle infomációt is kifejez, például a latin lup-us (farkas) szóban az -us egyszerre utal arra, hogy a szó egyes számban van és alanyesetű, ezeknek nem feleltethető meg külön toldalék, mint ahogy a lup-is alakban is az -is egyszerre jelzi, hogy a szó többes számban és ablativus esetben van. Figyeljük meg, hogy a leválasztott toldalékok után kapott lup- nem önálló szó, így semmilyen mondatba se tudnánk beilleszteni (ellentétben azzal, hogy könyv). A helyzet azonban néha bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Nézzük például a francia igeragozást:

parler beszélni
je parle én beszélek
tu parles te beszélsz
il/elle parle ő beszél
nous parlons mi beszélünk
vous parlez ti beszéltek
ils/elles parlent ők beszélnek

Első látásra a ragok egyértelműsítik a különböző alakokat, tulajdonképpen csak az egyes szám első és harmadik személy esik egybe (parle). Ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a személyes névmásokat (én, te, stb.) nem is kéne mindig kitenni, mint a magyarban, vagy az olaszban: A múltkor (én) láttam egy érdekes filmet. A franciában azonban kötelező kitenni a személyes névmásokat. Ne hagyjuk, hogy az íráskép megtévesszen minket, ugyanis a hat igealakból négynek megegyezik az ejtése: [párl]. Kivétel a parlons [párlon] (az n az orrhanggal ejtett, úgynevezett nazális magánhangzóra utal) és a parlez [parlé]. Így tehát ezeket egymástól csak a személyes névmások különböztetik meg. A személyes névmások már olyannyira összenőttek az igével, hogy közéjük és az ige közé csak elvétve ékelődhet be más elem (lásd alább), és önállóan, azaz az ige nékül nem is fordulhatnak elő: ilyenkor a személyes névmás önálló alakja használandó helyettük:

Qui s’est allongé dans mon lit? [ki szet álonzsé dan mon li] ’Ki aludt az ágyacskámban?’

Moi. [moá] / *Je. [zsö] ’Én.’

Qui s’est allongé dans mon lit?
Qui s’est allongé dans mon lit?
(Forrás: Wikimedia Commons / Anne Anderson (1874-1930))

A személyes névmások viselkedését éppen ezért többen úgy értelmezik, mintha lassan személyragokká válnának (hiszen a személyt és a számot tulajdonképpen már csak ezek jelzik), csak éppen az ige elejéhez, nem pedig a végéhez járulnak. A kiejtésben így a következő igealakokat kapjuk: je parle [spárl] (itt a je [zsö] [ö]-je kiesik, a [zs] pedig hasonul a p-hez és zöngétlenedik), tu parles [tüpárl], il parle [ilpárl], nous parlons [nupárlon], vous parlez [vupárlé], ils parlent [ilpárl].

Szó és toldalék

A határ a szavak és a toldalékok között egyébként sem olyan éles, mint gondolnánk, főként azért, mert nem is olyan könnyű eldönteni, hogy mi számít önálló szónak. Miért írjuk egy szóba azt, hogy szekrényben, de két szóba azt, hogy szekrény alatt? Ez nyilván azt az intuíciónkat tükrözi, hogy az esetragok, mint a -ban/-ben nem önálló szavak, míg a névutók (előtt, alatt, között) igen. Vajon érvekkel is alá tudjuk ezt támasztani? Kezdjük például azzal, hogy az önálló szavakat szabadon mozgathatjuk a mondatban:

Ez a város szép.

Szép ez a város.

A szép tehát önálló szó. De mi a helyzet a ragokkal és a névutókkal?

Az autó a ház előtt áll.

*Előtt az autó a ház áll.

A poharak a szekrényben vannak.

*Ben a poharak a szekrény vannak.

Ebből egyelőre annyit tudtunk meg, hogy míg a szép önálló szó, addig a névutók és a ragok nem. Elégedjünk meg ennyivel, vagy van bármi okunk azt feltételezni, hogy ez utóbbiak is különböznek?

Szebb, ha a poharak az asztalon vannak.
Szebb, ha a poharak az asztalon vannak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Christoph Michels / GNU-FDL 1.2)

Nézzünk egy második próbát. Mi történik akkor, ha az önálló szavak, a névutók és a ragok elvileg többször előfordulnának egy szerkezetben? Ha mindig ki kell őket tenni, feltételezhetjük, hogy nem önállóak, míg ha elég egyszer, az nagyobb autonómiára utal. Mondhatjuk például, hogy egy szép város és egy szép falu, de azt is, hogy egy szép [város és falu]. Hasonlóképpen, talán felesleges szóismétlésnek érezzük azt, hogy a ház mögött és a garázs mögött, helyette inkább azt mondjuk, hogy [a ház és a garázs] mögött. Igen ám, de ahelyett, hogy a házban és a garázsban, semmiképpen sem mondhatjuk, hogy *a ház és a garázsban.

Nézzük most a fordítottját! Kaphat-e egy főnév több névutót vagy ragot? A ház előtt és mögött, ez rendben van, de az, hogy *a könyvön és -ben, nem lehetséges.

Ezek a megfigyelések viszont már egyértelműen arra utalnak, hogy a ragok szorosabb egységet alkotnak a főnévvel (egy szót), mint a névutók. Összegzésképpen tehát azt mondhatjuk, hogy az önálló szavak és a toldalékok között van egy olyan osztály a magyarban, amely önállóbban viselkedik, mint a ragok, viszont (az első próba alapján) nem mozoghatnak szabadon a mondatban, csak egy másik szóhoz kapcsolódva. Ezért ezeket függőszóknak hívja a szakirodalom. Ide tartozik a névelő, a névutó, és az alább tárgyalt simulószók (klitikumok) is.

Simulás
Simulás
(Forrás: Wikimedia Commons / Oldsingerman20 )

Tapad az igére

Az újlatin nyelvek is bővelkednek a függőszókban, például az ún. simulószókban. Érdekes jelenség a franciában, hogy az alapmondatban az ige után következő egységeket (tárgy, stb.) helyettesítő simulószó-névmások megelőzik az igét:

Je vois le train. [zsvoá lö tren] Látom a vonatot.

Je le vois. [zslövoá] Látom (azt).

Ha több van belőlük egy mondatban, akkor meghatározott sorrendet követnek, a következő módon:

1.

2.

3.

me ’engem, nekem’
te ’téged, neked’
nous ’minket, nekünk’
vous ’titeket, nektek’
le ’őt, azt’
les ’őket, azokat’
lui ’neki’
leur ’nekik’

Az első csoport mindig megelőzi a másodikat:

Je te donne un livre. [stödonn en livr] Adok neked egy könyvet.

Je te le donne. [stöldonn] Neked adom (azt).

A második csoport is mindig megelőzi a harmadikat:

Je présente mon ami à mon frère. [sprézant monámi á mon frer]
’Bemutatom a barátomat a testvéremnek.

Je le lui présente. [zslölüiprézant] Bemutatom (őt) neki.

Azonban az első csoport tagjai nem állhatnak egymással és a harmadik csoport tagjaival sem:

Il me présente à ses amis. [ilmöprézant á szézami]
’Ő (engem) bemutat a barátainak.’

*Il me leur présente. [ilmölörprézant]
’Ő engem bemutat nekik.’

Je te présente à mon frère. [stöprézant á mon frer]
’Én téged bemutatlak a testvéremnek.’

*Je te lui présente. [stölüiprézant]
’Én téged bemutatlak neki.’


Ilyenkor a második helyen álló simulószó helyett a már említett személyes névmás önálló alakját kell használni, ami bizonyos esetekben azonos alakú lehet a simulószóval (lui):

Il me présente à eux. [ilmöprézant á ő] ’Ő (engem) bemutat nekik.’

Je te présente à lui. [stöprézant á lüi] ’Én téged bemutatlak neki.’

A kezdeti mondattani elemzések arra a megfigyelésre épültek, hogy számos nyelvben (pl. más újlatin nyelvek, cseh, horvát stb.) a hasonló szócskák meghatározott sorrendben egy adott helyen csoportosulnak a mondatban (a délszláv nyelvekben ez például a második pozíció, míg a franciában az ige előtti). Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a teljes főneveket tartalmazó mondatokkal ellentétben a simulószókat tartalmazó mondatokban a névmással kifejezett mondatrészek, mivel simulószók, nem állhatnak önállóan, függenek az igétől, ezért (a franciában) az ige elé kerülnek, beékelődve a személyes névmás és az ige közé:

Je présente mon ami à mon frère. [sprézant monámi á mon frer]
’Bemutatom a barátomat a testvéremnek.

*Je présente le lui. [stöprézant á lüi] Bemutatlak (téged) neki.

Je le lui présente. [zsölölüiprézant] 'Bemutatom őt neki'

A simulószók szoros kapcsolatát az igével például azzal tudjuk illusztrálni, hogy eldöntendő kérdésnél az ige a simulószókkal együtt cserél helyet a személyes névmással:

Tu le lui donnes. [tülöluidonn] 'Odaadod (azt neki).'

Le lui donnes-tu? [lölüidonntü] '(Azt) odaadod (neki)?'

Ugyanez viszont nem mondható el a teljes főnevekről:

Tu donnes le journal à ton frère. [tüdonn lözsurnál á tonfrer] 'Te odaadod az újságot a testvérednek.'

Donnes-tu le journal à ton frère ? [donntü lözsurnál á tonfrer] 'Odaadod az újságot a testvérednek?'

Ki mutat be kit kinek?
Ki mutat be kit kinek?
(Forrás: Wikimedia Commons / Arek Olek / CC BY-SA 2.0)

Talán már toldalékok?

Nem mindenki fogadja el a mondatátalakítást tartalmazó magyarázatokat, amelyek a simulószókat gyakorlatilag önálló szavakként kezelik. Mások egyenesen azt feltételezik, hogy a franciában a személyes névmásokhoz hasonlóan a simulószók is úton vannak afelé, hogy toldalékká váljanak. A toldalékokra is jellemző ugyanis, hogy meghatározott sorrendet követnek, illetve hogy bizonyos alakok hiányozhatnak. Láttuk, hogy a franciában nincs ’téged neki’ alak, mint ahogy a magyarban például a csuklik igének is hiányoz(hat)nak egyes felszólító módú alakjai (legalábbis sok beszélőnél). Ez a megközelítés érdekes magyarázatot ad egy másik dilemmára is: ha egy kérdés alanya főnév, az alany gyakran még egyszer megjelenik a kérdésben simulószó formájában:

Quand Jean est-il venu? [kan zsan etil vönü] János mikor jött?

Vigyázat, ennek a mondatnak a magyar megfelelője nem Na és János, ő mikor jött?, ahol érthető, hogy miért tesszük ki kétszer az alanyt.

Ha elfogadjuk, hogy a személyes névmások már tulajdonképpen olyanok, mint a ragok, itt azt mondhatjuk, hogy az est-il nem más, mint egy kérdő igealak (kb. mint magyarul az, hogy jött-e). Ha pedig továbbszőjük ezeket a gondolatokat, azt is kimondhatjuk, hogy a beszélt francia (ellentétben a flektáló írott nyelvvel) agglutináló vonásokat is mutat, hiszen találtunk jópár meglehetősen kompakt szóalakot, amelyeket világosan elkülöníthető részekre tudunk bontani: est-il ’jött-e’, je te vois ’én látlak’, je te le donne ’én neked azt adom’, stb.

Források

Strukturális magyar nyelvtan 3. Morfológia.

É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter: Új magyar nyelvtan

Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
18 Fejes László (nyest.hu) 2012. február 1. 20:47

@cherbourg: Köszönjük, javítottuk.

17 gymakara 2012. február 1. 15:40

A "MEGNEVEZÉSTAN" szerintem azért hasznos, mert a megnevezésben szereplő bármelyik implicit elem a jelentés invarianciájának megtartása mellett egy algebraszerű, de nyelvi azonos átalakításokkal explicitté tehető, és a kiemelt elem megnevezéséhez juthatunk.

Ez az, amit minden anyanyelvi beszélő a nyelvelsajátítás során a nyelvhasználat megtapasztalása során kihámoz. Érti, és előbb-utóbb alkalmazza is fogalmazásában, beszédében.

(Az idegen nyelvek használatának elsajátítatása - "tanítása" - folyamatában ezzel sikerre megyünk, az un. leíró grammatika tanításával pedig többnyire kontraproduktív, azaz káros hatásokat érünk el...

16 gymakara 2012. február 1. 15:32

@Fejes László (nyest.hu):

"intuitíve azt hinnénk, hogy a szó a nyelv természetes alapegysége (sőt, ezt tanítják óvodától egyetemig), holott..."

Igen, HOLOTT!

Jómagam intuitíve azt hiszem és alkalmazom, hogy a MEGNEVEZÉS a nyelvHASZNÁLAT alapegysége, mely az egyszerű rámutatástól, az EZ szótól a jelzőkkel és határozók sokaságával megspékelt kifejezésekig terjedhet, és ezek bármelyik alakja argumentumként vonul be a mondatalkotás eljárásaiba, procedúráiba,

Ez a szemlélet igen hasznos az idegen nyelvek tanításában.

15 gligeti 2012. február 1. 11:14

(igazából nem is kérdés volt, hanem példa más határesetekre, olvastam erről, nem magamtól találtam ki: van is olyan nyelv (szlovákul ugye nefajčite!) ami így "modellezi", mintha ilyenkor inkább egy prefix volna; magyarban pl. észrevehetjük, hogy külön hangsúlyt nem kap az ige. De nyilván vitatható.)

14 gligeti 2012. február 1. 11:04

Jó, akkor valójában rossz a kérdésem, helyesen: miért írjuk az egyiket egybe, a másikat meg külön, vagyis a szófogalom szempontjából a felmegy miért egy szó, a ne menj miért kettő.

13 Fejes László (nyest.hu) 2012. február 1. 10:55

@gligeti: Persze, mert szó.

12 gligeti 2012. február 1. 10:39

Az igekötő is tud jól mozogni a mondatban....

11 Fejes László (nyest.hu) 2012. február 1. 10:04

@gligeti: A ne azért szó, mert jól mozog a mondatban. Ne holnap menj oda, Holnap ne menj oda, Holnap ne oda menj stb. A toldalékokról meg úgy tartjuk, hogy általában egy-egy adott kategóriához (hagyományosan szólva: szófajhoz) kapcsolódhatnak.

Egyébként meg persze, nyilván azért élünk ezekkel a fogalmakkal annak ellenére, hogy tudjuk, hogy nem jók, hogy sok mindenre mégis jól használhatók.

10 gligeti 2012. február 1. 09:47

@Fejes László (nyest.hu): Persze, mert maga a "szó" fogalma is a modell része, és az is korlátosan jól írja le a valóság viselkedését. (v.ö.: ne menj -> a ne miért is szó, és nem valami prefix-féle? stb.)

De ha egy fogalom/modell jó az esetek 95%-ban, akkor kisebb információmennyiséggel írható le a valóság, ha mégis bevezetjük a fogalmat, és totojázni az úgynevezett "kivételekkel". Csak óvatosan kell bánni a következtetésekkel, hogy az valójában a valóságról mond-e valamit, vagy csak a modellről. (és vegyük észre, hogy nyelvről nem is ejtettem szót ebben a bekezdésben).

9 Fejes László (nyest.hu) 2012. február 1. 09:03

@gymakara: Persze, de a modell arra szolgálna, hogy demonstrálja, miként működik a nyelv. A cikk egyfelől arra utal, hogy ez a modell nem igazán jó (ezt azért eddig is tudtuk), de egyben rámutat, hogy a modell segítségével sajátos jelenségeket lehet kimutatni. Pl. intuitíve azt hinnénk, hogy a szó a nyelv természetes alapegysége (sőt, ezt tanítják óvodától egyetemig), holott...

8 cherbourg 2012. február 1. 00:10

Ezt jó lenne javítani: Je le lui présente. [stöprézant á lüi].

7 gymakara 2012. január 31. 23:46

@Roland2:

Nekem úgy tűnik, hogy az "ezalatt a híd alatt," hátterében az "ez a híd" - vagyis nem egy másik, nem is a másik híd az az argumentum, amiről szó van. és amire vonatkoztatjuk, illetve alkalmazzuk az "alatt" eljárást.

Ha "ez az a híd, amelyik alatt" kifejezés helyett jön létre a szóban forgó, érdekesnek tűnő ezalatt a híd alatt, verzió, de abban én nem különlegességet, hanem az eljárás következetes alkalmazását vélem a két részen: (1. ez + 2. a híd.) alatt...

Vagy tévedek?

6 gymakara 2012. január 31. 22:43

Nem a Modell és a Valóság viszonyáról van itt szó?

Úgy tűnik, mintha az "agglutináló, izoláló, flektáló" kategóriák leginkább a mi fejünkben lennének.

A nyelv változásainak a különböző korszakokból származó részei pedig hol ötvöződnek, hol nem, és meglehet, nem szabályokat, hanem egymás mellett megférő, hol régi, hol újabb eljárási szokásokat követnek, (lásd: "a szótövek váltakozása, mint például abban, hogy sing : sang : sung (’énekel, énekelt’) megint csak flektáló, nem pedig izoláló jelenség.)...

(Vajon ha a Modellben szabályszerűségeket keresünk, és a Valóság nem eszerint alakulni, akkor mit válasszunk? Azt, hogy "annál rosszabb ettől a valóságnak", vagy csak ilyenkor annál rosszabb a modellünknek.)

5 Fejes László (nyest.hu) 2012. január 31. 21:00

@Roland2: Igen, de ez a ragozásban is így van: ez az ajtó, erről az ajtóról, ezt az ajtót stb. Ebben tehát a névutó és a toldalék hasonlít, tehát ez a jelenség nem játzsik szerepet a névutó és toldalék elhatárolásában.

@Nước mắm ngon quá!: De Jake21 nem állította, hogy ez irodalmi norma lenen, csupán azt, hogy szóban és írásban egyaránt előfordul. Nekem inkább ez a furcsa: „már nem csak az írásban, de a mindennapi beszédben is 's-szé rövidül” @Jake21: Nyilván előbb szóban jelentkezett a jelenség, és csak később írásban.

@tebe: Tény, hogy ezt bővebben is ki lehetett volna fejteni, de ha nem tudom, mi a flektáló jelenség, és azt olvasom, hogy „egy toldalékban egyszerre több információ olvad össze”, utána meg szavakat látok, amelyekben nincs toldalék, de a glosszából nyilvánvaló, hogy különböző alakú igékről van szó, akkor kikombinálom, hogy ebben az esetben a tő egyfelől az igei jelentést, másfelől az igeidőt is meghatározza, tehát ugyanaz az elem (morféma) itt is több információt fejez ki. Persze igaz, jobb lett volna, ha a szerkesztő javasolja ennek a résznek az átfogalmazását.

4 tebe 2012. január 31. 16:42

Némi zavar van az erőben:

"találtunk benne flektáló jelenségeket is (ez pontosan azt jelenti, hogy egy toldalékban egyszerre több információ olvad össze)" - írja a szerző. Majd pedig: "Igen ám, de a szótövek váltakozása, mint például abban, hogy sing : sang : sung (’énekel, énekelt’) megint csak flektáló, nem pedig izoláló jelenség. " Ezen a ponton aki nem tudja, mi a flektáló nyelv, erősen pisloghat, hogy mi van :)

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X