A határ, amit keresni fogunk, a szó határa. Azonban kicsit távolról kell nekifutnunk: néhány hangtani szabályszerűséggel kezdjük, hogy legyen mire utalnunk, amikor a „határokat feszegetjük”. A szavak határait azért is keresnünk kell, mert még azt sem tudjuk biztosan, mi számít szónak és mi nem. Ráadásul erről mást mond a hangtan, mást a mondattan. Itt most hangtani szempontokat veszünk figyelembe. Kiindulásként azt vesszük szónak, amit a helyesírás annak jelöl, ki fog azonban derülni, hogy ennél kifinomultabb meghatározásra lesz szükségünk.

A göröghöz hasonlóan az angolban is vannak hehezetlen és hehezett zárhangok. Nagy a különbség azonban a két hangrendszer között. A görögben megjósolhatatlan, hogy egy zárhang hehezetlen vagy hehezett: meg kell jegyeznünk, hogy a τρέπω [trepó] ’fordítok’ [p]-je hehezetlen, a τρέφω [trepʰó] ’táplálok’-é viszont hehezett, sőt kizárólag éppen ebben különbözik a két szó. Vagyis a görögben nem tudjuk megjósolni, hogy ebben a helyzetben hehezett vagy hehezetlen zárhangot találunk-e.

A kiszámítható hehezettség és a sötét l

Az angolban ezzel szemben kiszámítható, hogy egy adott zöngétlen zárhang hehezett-e vagy hehezetlen. A pin [pin] ’gombostű’ [p]-je hehezett (vagyis [pʰin] is lehetne az átírása), a spin [szpin] ’pörög’-é viszont hehezetlen. A pin szótárakban található átírása éppen azért nem jelzi a zárhang hehezettségét, mert ez megjósolható, a hangnak a környezetéből kikövetkeztethető tulajdonsága. Ugyanezen az elven azt sem jelöli az átírás, hogy mindkét példaszó magánhangzója kissé orrhangú ([piⁿn], illetve [szpiⁿn]), hiszen ez is minden orrhang előtti magánhangzóra áll az angolban (és sok más nyelvben, köztük a magyarban is). A zöngétlen zárhangokat az angolban akkor ejtik hehezetten, ha vagy szó elején, vagy hangsúlyos magánhangzó előtt vannak. Ezzel szemben nem lehet hehezett egy zárhang akkor, ha [sz] előzi meg.

A standard brit angolban az [l] hangnak két fajtáját lehet hallani. Az egyik a közmagyar [l]-hez hasonló, ezt „világos l”-nek szokták nevezni. A másik olyasmi, amit sok szlovákiai magyar beszédében is lehet hallani, jelöljük [ł]-lel, ez a „sötét l”.

A világos változatot ejtik magánhangzó és [j] előtt, a sötétet egyéb helyzetekben, azaz mássalhangzó (kivéve a [j]) előtt és szó végén: pl. leaf [líf] ’levél’, volume [voljúm] ’térfogat’, de felt [fełt] ’filc’, fell [feł] ’esett’. (Talán mondanunk sem kell, a szótárak ezt a különbséget sem jelölik: egységesen [l]-t írnak, hiszen a hang környezetéből kikövetkeztethető, hogy melyik változat lesz a szóban.)

A szavak határa

Érdekes eltérést találunk abban, hogy a hehezettséget és az [l] sötétségét eldöntő két szabály hogyan értelmezi a hangok környezetét. Az [l]-lel kapcsolatban az előbb pontatlanul fogalmaztunk, amikor azt mondtuk, szó végén sötét. Ez ugyanis csak akkor igaz, ha a szót szünet vagy egy mássalhangzóval kezdődő szó követi. Ha az [l]-végű szót magánhangzóval vagy [j]-vel kezdődő szó követi, akkor az szóvégi [l] világos: pl. fell off [fel of] ’leesett’, tell you [tel jú] ’elmondani neked’, de fell trees [feł tríz] ’fát vág’. Az ok érthető, beszéd közben nem tartunk szünetet a szavak közt, a volume és a tell you [lj] kapcsolatában mindkét esetben folyamatos az átmenet. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szabály nem „látja” a szavak közti határokat, a szóhatár ugyanis nem hangtani jelenség.

A hehezettség esetében viszont más a helyzet. A zárhangot megelőző [sz] csak akkor akadályozza meg a hehezettséget, és az azt követő hangsúlyos magánhangzó csak akkor okozza azt, ha közvetlenül a zárhang mellett vannak. Mint láttuk, a spin [p]-je nem hehezett, mert [sz] előzi meg. Ezzel szemben a six pins [sziksz pinz] ’hat gombostű’ [p]-je ugyanúgy hehezett, mint a pin-é, mert az előtte levő [sz] egy másik szóhoz tartozik. Ugyanez a helyzet a másik irányban is fennáll: a hop [hop] ’ugrik’ [p]-je nem hehezett, mert nem követi hangsúlyos magánhangzó, a hop off [hop of] ’leugrik’-ban már követi, de a [p] továbbra is hehezetlen, mert a kérdéses magánhangzó a következő szó része. Miközben ezekben az esetekben ugyanúgy nem tartunk szünetet a szavak közt, mint a fentebbi [l]-es esetekben, itt mégis számít az, hogy van a két szó között határ. Vagyis egy alaktani jelenség, a szóhatár helye van hatással egy hangtani váltakozás kimenetelére.

Az [r] praktikái

Ha további jelenségeket is bevonunk a vizsgálatba, a helyzet még ennél is bonyolultabbá válik. A legtöbb angol nyelvjárásban [r] előtt más magánhangzókat találunk, mint más mássalhangzók előtt. Különösen így van ez abban az esetben, ha nem követi magánhangzó: az ilyen [r] előtt mindig eltérő minőségű magánhangzókat találunk. Több nyelvjárásban az [r] előtti magánhangzó hosszú is, ráadásul bizonyos helyzetekben az [r] maga meg kiesik. Vessük össze a következő példákat (itt csak a rövid magánhangzókat nézzük).

msh előtt	[r]+mgh előtt	szóvégi [r] előtt	[r]+msh előtt
tan [ten] ’cser’	tarry [teri] ’késik’	tar [tár] ’kátrány’	tart [tárt] ’fanyar’
fuss [fasz] ’zsivaj’	furrow [farou] ’barázda’	fur [för] ’szőrme’	furl [förl] ’becsavar’
stick [sztik] ’bot’	stirrup [sztiröp] ’kengyel’	stir [sztör] ’kever’	stirred [sztörd] ’kevert’

Az angol szavak átírásáról: a magyar abc betűivel nem lehet az angol hangkészlet összes elemét megkülönböztetni. Ezért néhol kicsit csalunk az átírásban. A szakemberektől elnézést kérünk.

Azt látjuk, hogy a magánhangzó előtt álló [r] nem „hat” az őt megelőző magánhangzóra – az ugyanolyan marad, mint a más mássalhangzó előtt álló párja –, míg a nem magánhangzó előtt álló [r] „megváltoztatja” az előző magánhangzót. Ráadásul van olyan magánhangzó-szembenállás, amelyiket fel is számol: pl. a fir ’fenyő’ és a fur ’szőrme’ egyaránt [för] (az ilyen szempontból archaikus skót angolban más-más a kiejtésük: fir [fir], de fur [far]). Nevezzük az [r]-nek ezt a hatását a jelenség angol neve, a broadening mintájára „szélesedésnek”.

A szélesedés a hehezettséghez hasonlóan „látja” a szavak határát, ezért nincsen szélesedés a herring [hering] ’hering’ szóban, van viszont a her ink [hör ink] ’az ő tintája’ szókapcsolatban.

Francia kapcsolat

A franciában az [n] viselkedik az angol [r]-hez hasonlóan.

msh előtt	[n]+mgh előtt	szóvégi [n] előtt	[n]+msh előtt
fille [fij] ’valaki lánya’	finir [finir] ’befejezni’	fin [feⁿ] ’vég’	Finlande [feⁿlaⁿd] ’Finnország’
lutte [lüt] ’harc’	lunette [lünet] ’távcső’	un [öⁿ] ’egy’	lundi [löⁿdi] ’hétfő’
bogue [bog] ’szoftverhiba’	boni [boni] ’haszon’	bon [boⁿ] ’jó’	bondir [boⁿdir] ’ugrálni’

Azt látjuk, hogy a itt is a szóvégi és a mássalhangzó előtti orrhang van befolyással az őt megelőző magánhangzóra, orrhangúvá teszi azt, de az első két sorban még nyíltabbá is. (A helyzet nem ennyire tiszta, léteznek például a következő nőnemű alakok: fine [fin] ’finom’, une [ün] ’egy’, bonne [bon] ’jó’, de ezek elemzését most mellőzzük.)

Ebben az esetben is számít a szóhatár: pl. un ami [öⁿnami] ’egy barát’, bon homme [boⁿnom] ’jó ember’, vagyis hiába követi az orrhangot magánhangzó a következő szó elején, az szóvégiként viselkedik. A bonhomme [bonom] ’fickó’ esetében viszont nem orrhangú az első magánhangzó. Történetileg ez a ’jó’+’ember’ jelentésű szavakból alakult ki (ahogy pl. a magyar jámbor is, ami szintén a jó ember összevonása). Ahogy a jelentés szempontjából elhomályosult az összetétel, úgy hangtani szempontból is ugyanez történt: a bon homme [boⁿnom] ’jó ember’-ben az első [o] orrhangúsága jelzi a szóhatárt, a bonhomme [bonom] ’fickó’-ban viszont nem.

Az angol beteg

Láttuk tehát, hogy a franciában a magánhangzó orrhangúvá válása, az angolban a szélesedése képes jelezni a szóhatárt. Ennek fényében meglepő, hogy a következő toldalékolt szavakban az [r]+magánhangzó előtt a szóvégi [r] előtt várt magánhangzót találjuk (a tő és a toldalék közé kötőjelet tettünk): tarr-y [tári] ’kátrányos’, furr-y [föri] ’szőrös’, stirr-ing [sztöring] ’keverve’. Úgy tűnik, a szélesedés érzékeny az ezekben a szavakban levő határra, amely a tövet a toldaléktól elválasztja. Más toldalékolt – vagy legalábbis annak látszó – szavakban viszont nem találjuk az [r]-nek ilyen hatását: pl. occurr-ence [ökarönsz] ’előfordulás’, pedig occurr-ing [ököring] ’előfordulva’. További eseteket is sorolhatunk: vulgar-ity [valgeriti] (nem [valgáriti]) ’közönségesség’, Homer-ic [hoᵘmerik] (nem [hoᵘmörik]) ’homéroszi’.

Úgy tűnik tehát, hogy a tő és a toldalék határa bizonyos esetekben szóhatárként viselkedik, máskor viszont nem. A tövek és toldalékok közötti kétféle kapcsolatot vesszük legközelebb górcső alá.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése