nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Volt vagy volt-e?

Nem mindig könnyű eldönteni, mi ősi vonás egy nyelvben, és mi írható idegen hatás számlájára. Némi módszerességgel azonban sok kérdés tisztázható.

Fejes László | 2017. június 13.
|  

Salánki Zsuzsa, a Rénhírek igen régi szerzője (még a nyest előtti időkben írt nekünk) érdekes kérdést kapott Ákos nevű hallgatójától. Mivel azonban Zsuzsa éppen külföldön tartózkodik, és nem fér hozzá a szakirodalomhoz, úgy gondolta, ránk bízza a választ – már csak azért is, mert ez olvasóinkat is érdekelheti.

Lássuk tehát Ákos levelét:

A finn nyelv tanulása során megemlítette, hogy a finnek nem viszik fel a hangsúlyt kérdő mondatál, csak a kérdő szót rakják a mondat végére. A magyarban is meg van a magunk ilyen mondat végi, vagyis inkább állítmány utáni "kérdőszava", az -e. Ma már helyes azt mondani: Elmehetek táborba? De mondhatjuk úgy is: Mehetek-e táborba. Azon gondolkoztam, vajon régebben csak az utóbbi forma volt helyes? Más finnugor nyelvekben mi a helyzet, felviszik a hangsúlyt vagy kérdőszóval kérdeznek? Finnugor sajátosság lenne ez? Lehetséges hogy a magyar nyelvben csak a honfoglalás után jelenik meg a hangsúllyal való kérdés, és a minket körül ölelő, kizárólag indoeurópai nyelvektől kaptuk?

Lássuk tehát, miről is van szó. Azt Ákos pontatlanul írja, hogy a finnben kérdőszó lenne, legalábbis mutat toldalékszerű tulajdonságokat, például részt vesz a harmóniában, két alakja van: -ko és - (és a helyesírás is egybeíratja a megelőző szóval). Ákos arra is rosszul emlékszik, hogy ez az elem a mondat végére kerül – a valóságban tipikusan a mondat első szavához (vagy szócsoportjához kapcsolódik), méghozzá ahhoz, amelyre rákérdezünk:

Toiko hän kalaa?

Hozott-e halat (vagy nem)?

Hän toi kalaa?

Ő hozott-e halat (vagy valaki más)?

Kalaako hän toi?

Halat hozott-e (vagy valami mást)?

A magyar fordításokból látható, hogy a magyar -e más szórendi szabályok szerint viselkedik: mindig az állítmány mögött áll. (Vannak nyelvváltozatok, ahova máshova, például a tagadószó vagy az igekötő után is kerülhet, de akárhova nem. Mint Nádasdy Ádám felhívja rá a figyelmet, Sickratman Buzi-e vagy? sorában éppen az a fricska, hogy szokatlan helyre kerül a kérdőszócska.) A magyar mondat szórendjéből intonáció nélkül nem is dönthető el, hogy kire, mire vonatkozik tulajdonképpen a kérdés.

Nyugi, hozott
Nyugi, hozott
(Forrás: Wikimedia Commons / SeppVei)

Jól emlékszik viszont Ákos arra, hogy míg a finnben ez az egyetlen módja az eldöntendő kérdés megformálásának, addig a magyarban nem: a magyarban az eldöntendő kérdés megfogalmazható kérdőszócska nélkül, pusztán intonációval is. Sőt, ennél tovább is mehetünk: a mai magyarban elsődlegesen az intonációval alkotunk eldöntendő kérdéseket, az -e szócskát inkább csak függő beszédben, idézett eldöntendő kérdésekben használjuk:

Azt szeretném tudni, hogy jössz-e holnap moziba.

Ez annyira így van, hogy az idézőmondat nélküli -e szócskás kérdést is inkább idézett kérdésnek értelmezzük, akkor használjuk, ha valamilyen idéző szerkezetet képzelünk mögé, például ha többedszerre kérdezünk:

(Azt kérdeztem, hogy) jössz-e moziba?

Ákos joggal feltételezi, hogy ha a finnben csak az egy megoldás működik, a magyarban viszont kettő is, ráadásul a magyarral szomszédos nyelvekre éppen az a megoldás jellemző, amelyik a a finnben nem fordul elő, akkor gyanakodhatunk arra, hogy eredetileg a magyarban is csak a finnre jellemző szerkezet volt meg, és a finnre nem jellemző szerkezet csak a szomszédos nyelvek hatására alakult ki. (Mivel a finnel szomszédos nyelvekre nem jellemző a finn kizárólagos megoldása, azt nem feltételezhetjük, hogy a finn szerkezet alakult ki idegen hatásra.)

Ákos azonban azt is nagyon helyesen látja, hogy nem vonhatunk le semmiféle következtetést anélkül, hogy a többi rokon nyelvet meg ne vizsgálnánk. Mielőtt azonban ezt megtennénk, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy minimális hangtörténeti ismeretekkel is látnunk kell, hogy a finn -ko/-kö és a magyar -e nem lehet azonos eredetű elem. Márpedig ha az elemek nem azonos eredetűek, akkor a használatuk sem lehet azonos eredetű. A finn jelenség tehát önmagában a fentiek ellenére sem utalhat arra, hogy a magyarban korábban mi volt a helyzet.

A finn -ko/-kö a magyar ha, hogy, hol stb. elemekkel azonos eredetű, a finnben és az összes rokon nyelvben (a szamojédokban is) megtalálható kérdőszavak töveként. Eldöntendő kérdésben használható toldalékként viszont csak a finnségi nyelvek egy részében, illetve a számiban (lappban) fordul elő. Ez a funkció minden bizonnyal viszonylag későn alakult ki, korábban másképp alkottak kérdő mondatokat.

A magyar -e megfelelői viszont a finnugor nyelvek egy részében vannak meg, A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára (TESz.) ezzel kapcsolatban talányosan fogalmaz: „Az is lehetséges, hogy a magyar és a finnugor kérdőszócskák között nem történeti, hanem pusztán lélektani rokonság van.” Lélektani rokonságot azonban a nyelvtudomány nem ismer.  mindenhol a magyaréhoz hasonló szerepben. Mivel a finnhez közeli számiban is használatos, korábban minden bizonnyal megvolt a finnben is. Az egyes nyelvekben a mondatbeli helyzetük különbözhet. Viszont emellett szinte minden nyelvben megvan a a puszta intonációval való kérdezés lehetősége is. Ennek alapján inkább azt kell feltételeznünk, hogy a magyarban is megvolt már a honfoglalás előtt ez a lehetőség. 

A honfoglalás korára rekonstruált épületek
A honfoglalás korára rekonstruált épületek
(Forrás: Wikimedia Commons / Texaner / CC BY-SA 3.0)

Az érdekesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a magyar nyelvtörténészek is hasonló eredményre jutottak. A nyelvemlékekben az első eldöntendő kérdések -e kérdőszócska nélküliek, és csak a 14. század végétől jelenik meg a kérdőszócskával alkotott kérdés. Éppen ezért a magyar nyelvtörténészek csak a rokon nyelvi megfelelőknek köszönhetően gondolják, hogy az -e kérdőszócskás kérdések már korábban megvoltak.

Ugyanakkor az Új magyar etimológiai szótár szerint az -e „alapnyelvi örökségként való magyarázata téves”. Az új szótár szerint az -e kérdőszócska az e mutató névmásból keletkezett:

A közelre mutató névmás átalakulása kérdő partikulává különféle névmásokkal, határozószókkal, főnevekkel, illetőleg később igékkel való kapcsolatban történhetett meg úgy, hogy a névmás az adott szófaj utáni helyre került. Az -e partikula ezekben a kapcsolatokban a kérdés nyomatékosítására szolgál.

A magyarázat gyengéje, hogy ez a folyamat a nyelvemlékekből nem rajzolódik ki, sőt, az -e rögtön az első előfordulásakor ige után áll. Az sem világos, mit keresne egy mutató névmás névmások vagy határozószók után vetve, és hogyan fejezhetne ki ott (vagy akár főnevek után) nyomatékosítást. Arra ugyan a TESz. is utal, hogy a finnugor kori magánhangzó pontosan nem rekonstruálható (*e is, *ä is lehet), de ez a bizonytalanság önmagában nem ok az etimológia elvetésére: a mai magyarban is ingadozik a magánhangzó minősége, az -e mellett létezik -ë, -é, -i alakja is. Másrészt ha a magyar elem finnugor eredetét elvetjük, akkor kérdés, hogy a többi rokon nyelvben honnan ered a korábban alapnyelvi eredetűnek vélt elem. Az ugyanis elég valószínűtlen, hogy egymástól függetlenül ennyire hasonló funkcióban ennyire hasonló elemek jöttek volna létre. 

Akármi is azonban az -e eredete, Ákos kérdésére a válasz biztosnak tűnik: a magyarban korábban is volt lehetőség az eldöntendő kérdés kérdőszócska nélküli megalkotására, amikor is pusztán az intonáció jelezte, hogy kérdésről, és nem kijelentésről van szó. Ennek kialakulásában nem kell idegen hatással számolnunk – ha volt is valaha szerepe az idegen hatásnak, az biztosan jóval a honfoglalás előtt volt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
12 Hatti 2017. június 18. 09:00

@Fejes László (nyest.hu): A magyar nyelv csuvas elemeit jövevénynek minősíteni puszta prekoncepció. Az ótörök és ogur elemek olyan arányban vannak jelen a nyelvben, hogy még ha létezne is finnugor nyelvcsalád, akkor is az lenne a korrekt nyelvészeti álláspont, hogy a magyar nyelvnek két alaprétege van, egy finnugor és egy türk. Ezt indokolná minden ismert tény, amit a honfoglaló magyarokról ismerünk.

A finn -ko pedig csak annyira a magyar ha, hogy és hány rokona, mint a török ki (hogy), kaç (mennyi) és kadar (meddig). A csuvas kérdőszó eredete a türk nyelvekből vezethető le, mivel a k-g váltás ott (is) szokásos (pl. köpek, de birtokos eset E1-ben köpeğim). A csuvasban egy teljesen szokványos ki-gi-ği-i alakulás tehető fel. Ha ez a magyarban is megvan, akkor ez tulajdonképpen nem is a csuvasban, hanem még az ősmagyart is magában foglaló ogur nyelvcsaládágban ment végbe. Az uráli nyelvekben az e és i valamiért nem kérdőszó, hanem tagadószó.

Ha már... A finnugristák szerint a tagadószavaink is "ősi finnugorok". Ehhez képest a csuvas tagadószavak:

ni = ne, nem

nim = semmi

nikam = senki

nimĕn = semmi

Stb. Az ogur-köztörök viszonylatban elég jellemző a nazálisok váltogatása és a hangrendváltás, így elég jó eséllyel a csuvas tagadószavak a türk ma- tagadószavak rokonai. Ezzel szemben az uráli nyelvek közül csak a nyenyecben és enyecben van hasonló tagadószó, a rokonságba kevert hanti, manysi és komi szavak csak névmásokkal fejeznek ki tagadást, tehát a se- rokonai.

11 Sultanus Constantinus 2017. június 16. 18:41

@Fejes László (nyest.hu): "Szóhasadásra gondolsz? De ki tagadta ennek lehetőségét? Illetve hogy jön ez egyáltalán szóba?"

Ahhoz képest, hogy erről beszéltetek egész végig...

"A Dél-Dunántúlon nevelkedtem, ezért tudom, hogy mutatónévmásként nyílt e-t ejtünk, kérdőszóként zárt ë-t. Így is lehetséges a két szó közt etimológiai összefüggés?"

"Persze, ez mindenképpen ellene szól, bár csak emiatt, tekintettel a magánhangzók ingadozó minőségére, én még nem zárnám ki. Az ÚMSZ szerkesztőit kellene megkérdezni, szerintük ez miért nem probléma."

10 Fejes László (nyest.hu) 2017. június 16. 17:57

@Sultanus Constantinus: „tehát nem zárható ki minden esetben, hogy csak a szerkezetet veszi át az egyik nyelv a másikból, de az elemeket nem” De hol volt itt szó bárminek is az átvételéről?

„Azzal meg én semmi problémát nem látok, hogy egy szó eltérő hangalakkal fejlődjön eltérő jelentésekben/használatban.” Szóhasadásra gondolsz? De ki tagadta ennek lehetőségét? Illetve hogy jön ez egyáltalán szóba?

9 hhgygy 2017. június 16. 16:42

Egyébként tapasztalataim szerint Erdélyben sokkal gyakoribb az -e kötőszóval történő kérdés.

8 Sultanus Constantinus 2017. június 15. 15:54

@Fejes László (nyest.hu): Általánosságban beszéltem, hogy van ilyen, tehát nem zárható ki minden esetben, hogy csak a szerkezetet veszi át az egyik nyelv a másikból, de az elemeket nem. Pl. a germán nyelvek a "közelmúlt" (pl. angol have + 3. alak) konstrukcióját az újlatin nyelvekből vették, pedig az angol have, német haben stb. segédigéknek semmi köze etimológiailag a latin habere folytatóihoz (a hasonlóság csak véletlen).

Azzal meg én semmi problémát nem látok, hogy egy szó eltérő hangalakkal fejlődjön eltérő jelentésekben/használatban. Lehet, hogy a finnugor nyelvekben nincs ilyesmire példa, az indoeurópaiakban viszont rengeteg. (Az olaszban pl. a hangslúlytól és a szórendtől is függ, hogy a személyes névmások ragozott alakjaiban [e] vagy [i] van-e, pedig az etimológiájuk ugyanaz.)

7 Fejes László (nyest.hu) 2017. június 15. 13:40

@Sultanus Constantinus: „Tudtommal van arra példa, ha nem is ebben a konkrét esetben, hogy egy nyelv csak a használati mintát veszi át egy másikból, de eltérő eredetű elemekkel.”

Mire gondolsz, itt melyik nyelv melyik mintáját vette volna át?

@Hatti: Hát egy csomó nyelvben van ilyen kérdőszó, ez nem valami meglepő dolog, miért éppen a csuvast kellett volna említeni? Persze török alapnyelvi rétegbe a magyarban nem tartozhat, de az nem lenne teljesen buta felvetés, hogy a magyarban lehet csuvas (vagyis inkább óbolgár) jövevényelem. Persze ehhez először a csuvas elem történetét kéne tisztázni.

@Pasinszki: Persze, ez mindenképpen ellene szól, bár csak emiatt, tekintettel a magánhangzók ingadozó minőségére, én még nem zárnám ki. Az ÚMSZ szerkesztőit kellene megkérdezni, szerintük ez miért nem probléma.

@Sultanus Constantinus: Persze, meg van magos : magvas is, csak éppen annak sincs köze a Pasinszki által feltett kérdéshez.

6 Sultanus Constantinus 2017. június 15. 08:23

@Pasinszki: Ettől még lehet közös eredetű, vö. pl. fej ~ fő.

4 Pasinszki 2017. június 13. 15:48

A Dél-Dunántúlon nevelkedtem, ezért tudom, hogy mutatónévmásként nyílt e-t ejtünk, kérdőszóként zárt ë-t. Így is lehetséges a két szó közt etimológiai összefüggés?

3 Hatti 2017. június 13. 11:25

Csak az ismeretterjesztés kedvéért:

Астӑватӑр-и эсир?

Emlékszel-e?

Az эсир csak az E2 személyes névmás.

2 Hatti 2017. június 13. 11:04

Hajajj, nagy a baj... Finnugrista kollégáink természetesen csak a "rokon" nyelvekben keresgélnek, így aztán fogalmuk sincs arról, hogy a csuvas nyelvben is van kérdőszó. Nem meglepő módon i. A csuvas i helyén a magyarban rendszeresen é áll. Hoppá, a magyarázat az é-s változatra. Az, hogy a 14. század előtt nincs róla írott emlék, csak annyit jelent, hogy nem írták le, nem azt, hogy nem is létezett. Nagyon is létezett és a török alapnyelvi rétegünkbe tartozik.

1 Sultanus Constantinus 2017. június 13. 10:54

"Márpedig ha az elemek nem azonos eredetűek, akkor a használatuk sem lehet azonos eredetű."

Tudtommal van arra példa, ha nem is ebben a konkrét esetben, hogy egy nyelv csak a használati mintát veszi át egy másikból, de eltérő eredetű elemekkel.

Egyébként az intonáció egyik legbonyolultabb dolog szerintem a nyelvekben, és nagyon nem is oktatják. Például a spanyol is pont olyan, mint a magyar, hogy nagyon sokszor csak az intonációból derülne ki, hogy valami kérdés-e vagy állítás, ráadásul náluk éppen fordítva van: az eldöntendő kérdéseknél ők pont leviszik a hangsúlyt a mondat végén, ami a magyar fülnek kijelentésnek tűnhet, pedig kérdés, és épp ez a baromi nehéz, mert nem mindegy, hogy az ember kérdezni akar-e vagy állítani.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X