Általában július második vagy harmadik hétvégéjén, 2015-ben július 25-én a vótul Luudnica, oroszul Luzsici néven ismert településen ülik a vótok hagyományos falusi ünnepüket, amely nemcsak a falu, hanem az egész vót közösség fesztiválja. Az eseménynek nemcsak helyi érdekeltsége van, minden évben érkeznek külföldi (elsősorban észt, finn és német) vendégek is a rendezvényre. Az ünnepséget azonban 2015-ben beárnyékolja, hogy a falu és az egész vót nép jövője is veszélybe került a nagyszabású uszty-lugai építkezés miatt. Miért is olyan fontos ez a település a vótok számára, és milyen hatással van az építkezés az ott lakókra?

A falu lakói 1936-ban
(Forrás: Wikimedia Commons)

„Mi túl sokan vagyunk...”

A vót a Leningrádi terület egyik őshonos nyelve. A kutatók vitatkoznak azon, hány beszélője is van még a vótnak. Sajnos a legoptimistább becslések sem mennek 10 fölé. A vót nyelv egyik legismertebb észtországi kutatója, Paul Ariste sokszor emlegette, hogy ki tudja, ki él tovább, ő vagy a vótok. (A 2010-es népszámlálási adatok szerint 164 ember vallotta magát vótnak. Ez alapján azonban a beszélők számáról nem lehet nyilatkozni, hiszen olyan ember is vallhatja magát egy néphez tartozónak, aki az adott közösség (egykori) nyelvét nem beszéli.)

A következő videón (orosz és angol felirattal) láthatunk egy rövid klipet Luudnica faluról, elsősorban néhány portrét a falu lakóiról és a település házairól:

2008-ban a vótokat felvették az Oroszországi Föderáció őshonos népeinek listájára. Ennek a szimbolikus gesztusnak volt gyakorlati pozitív hozadéka is a vótok számára, ekkor kezdődött meg ugyanis a luudnicai helytörténeti múzeum építése, amelynek kivitelezői – elég ellentmondásos módon – az uszty-lugai kikötő építtetői, akik a környék ökológiai katasztrófájáért és az őslakos népek hagyományos életmódjának ellehetetlenüléséért is felelősek.

A korábbi vót múzeumok sorsa egyébként nagyon tragikusan alakult, az első kiállítás, a múzeumalapító Tatyjana Jefimova 1903-ban épült családi háza 2001-ben a teljes gyűjteménnyel együtt leégett, így járt a 2005-ben alapított másik múzeum is, amely mindössze egy évig működött. Ezért a vót aktivisták elkezdték virtuálisan is gyűjteni hagyományos kultúrájuk emlékeit, egy négynyelvű honlapra feltöltve az anyagaikat. A honlap mottója: Meitä on liika paļļo, a surma on yhsi - kõikkõa eb ehi võttaa (Mi túl sokan vagyunk, a halál pedig egyedül, mindannyiunkat nem tud elvinni).

Hagyományos épület Luudnicában
(Forrás: Wikimedia Commons)

Luudnica faluban azonban nemcsak a múzeum működik, 2000-ben indult a vót fesztivál hagyománya, amikor is a fent említett helyi aktivista, Tatyjana Jefimova – a vót múzeum alapítója és igazgatója – régi iratokat böngészve rábukkant, hogy a falu első említése óta éppen 500 év telt el. A rendezvény fontos gyűjtőhelye a vót aktivistáknak, a vót nyelv kutatóinak és a helyi lakosoknak. A néphagyományok felélesztése mellett a vót kultúra fejlődésének számos mérföldköve köthető ehhez az ünnepséghez. 2003-ban itt húzták fel először a vót zászlót, itt mutatták be a vót címert, és itt hangzott fel először a vót himnusz is.

A vót zászló
(Forrás: Wikimedia Commons)

A település Oroszország Leningrádi területén, Kingiseppi járásában található, tehát az észt-orosz határzónában, ami azért jelent problémát, mert az észtországi vótoknak és egyéb külföldi vendégeknek a vízum mellett beutazási engedélyre is szükségük van. Csakhogy az egyszerű turistavízumhoz általában nem állítják ki ezt az engedélyt, ha valaki részt szeretne venni a fesztiválon, hosszas procedúra során, meghívólevél és más papírok beszerzése után juthat csak a megfelelő iratokhoz. Ha nem is juthatunk el az idei az ünnepségre, a következő, 2014-es felvételt nézve ízelítőt kaphatunk a fesztivál hangulatából.

Mi folyik a kertek alatt?

2015-ben mindezek mellett fontos társadalmi és figyelemfelhívó szerepe is van a fesztiválnak. A falu aktivistái igyekeznek minél több támogatót megnyerni falujuk ügyének. Az orosz állami vezetés grandiózus terve, a hatalmas ipari kikötő meg a hozzá kapcsolódó szállodák és soksávos utak építése tönkreteszi a vótokat évszázadok óta körülvevő természetet, az erdőket és a mocsarakat, és ellehetetleníti a hagyományos életmódot, a halászatot és vadászatot. A vót aktivisták a Facebookon külön oldalt szenteltek ügyüknek Mentsük meg Luzsicit néven, ahol szeretnék felhívni a figyelmet az utolsó vót falu és a mindössze néhány tucat emberből álló közösség sorsára. Az oldalon nemcsak a petíciójuk linkje található, hanem számos érdekes fénykép a faluról, a kis múzeumról és az egykori és a jelenlegi lakosokról; valamint itt gyűjtik a faluval kapcsolatos médiamegnyilvánulásokat is.

Itt található többek között egy pétervári tévé felvételeinek linkje is. Ezeken az orosz nyelvű videókon megismerhetjük a falusiak álláspontját az építkezéssel kapcsolatban, ugyanakkor hallhatunk a vót hagyományokról (a keresztszemes helyett a négyzetes hímzési technikáról) és a vót nyelvről és konyhaművészetről (többek között a kásatípusokról).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A következő ismeretterjesztő videón a fentiek mellett pedig a vótoknak a természethez fűződő viszonyáról is képet kaphatunk. A vót kultúrában kiemelkedő szerepük van a szent forrásoknak. Ez így volt a kereszténység felvétele előtt is, illetve a forrásvíz tiszteletében mind a mai napig természetvallási és pravoszláv vallási elemek keveredését figyelhetjük meg. A felvételen azt láthatjuk, ahogy a kissé ügyetlen műsorvezető részben levetkőzik, és karjait megmossa a forrás vizében. A szent forrásnál pravoszláv szokás szerint ugyanis meg kell merítkezni, ha valaki egészséges szeretne lenni. A riporterlány azonban irtózik a hideg víztől, és áthidaló megoldást választ.

A forráshoz természetesen számos legenda is fűződik. Egy újabb történet a szovjet időkből származik: egy helyi kommunista aktivista vallásellenes dühében összetört egy ikont. Nem sokkal ezután nagyon megbetegedett, végül már járni sem tudott. A vótok azt javasolták neki, hogy igyon a szent forrásból, és meg fog gyógyulni. A hölgy sokáig ellenállt, végül mégis inni kezdett a forrás vizéből, és kisvártatva természetesen meg is gyógyult.

A falusiak egyébként nem ellenzik teljesen a szállodakomplexum építését és a vidék fejlesztését (a településen jelenleg nincs csatornázás és vezetékes víz sem), azonban tiltakoznak az ellen, hogy a sokemeletes épületeket a kertjük végében húzták fel, annak ellenére, hogy a főút másik oldalán több száz hektárnyi szabad terület állt volna rendelkezésre. A másik probléma a természet ész nélküli pusztítása, mivel az építkezések során korábban érintetlen erdőket vágnak ki, és a megmaradt erdős területet szeméttel hordják tele az építőmunkások.