nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Putyin tényleg vepsze?

Egy rendhagyó útikönyv, amely hemzseg a kémektől, nagy ivászatoktól és hétköznapi anekdotáktól. Megtudhatjuk belőle, hogy kell kulturáltan inni, miért veszélyes a tejipar, és mire jó egy lábtörés. Arról már nem is beszélve, hogy Putyin származására is fény derül...

Tulikas | 2015. május 1.
|  

Észtországban nagyon népszerűek a humoros és személyes hangvételű útikönyvek. Az egyik kiadó egész sorozatot szentelt az ilyen típusú úti beszámolóknak (Minu… – Az én … -m címmel), a Rénhíreken is bemutattuk a finnugorokról és Magyarországról szóló részeket. Észtországban főleg az egzotikus, napsütötte országokról olvasnak szívesen, ugyanakkor nagyon népszerűek a különböző finnugor népekhez látogató utazók beszámolói is. Az észt olvasóközönség tisztában van a nyelvrokonság tényével, talán éppen ezért van nagy keletje náluk a különböző finnugor népekről szóló kiadványoknak. Különösen, ha olyan ütős címet kap egy könyv, mint Jaak Prozes legújabb műve: Kas Putin on vepslane? (Putyin vepsze?) A könyv talán egyszer eljut a magyar olvasókhoz, de addig is csemegézzünk a legjobb sztorikból.

Tényleg a szívén viseli?
Tényleg a szívén viseli?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Jó tanácsok vodkázóknak

A könyv írója, Jaak Prozes, az észtországi finnugor mozgalom egyik fontos tagja, a Fenno-Ugria Asutus (Fenno-Ugria Alapítvány) munkatársa, különböző finnugor népekkel kapcsolatos rendezvények szervezője és védnöke, történész és újságíró. Számtalanszor látogatott már el az oroszországi nyelvrokonokhoz, és az évek során rengeteg izgalmas kalandban volt része, amelyeket azonban sohasem volt ideje leírni. A szerző állítása szerint egy lábtörésnek „köszönhető”, hogy a könyv megszületett, a kényszerpihenő vette rá, hogy könyvvé dolgozza össze a történeteket.

A leírt kalandok azok számára is élvezhetőek, akik semmit sem tudnak a finnugor népekről vagy az oroszországi állapotokról, a könyv jó bevezetést nyújt a helyi szokásokba, például részletesen bemutatja, mit nem szabad elkövetni, ha vendégségbe megyünk. (Talán Ville Haapasalonak sem ártott volna Prozes vagy más tapasztalt utazó véleményét kikérni, mielőtt nekivágott volna oroszországi utazásának.) A rokon népekhez látogatóknak ugyanis mindenképpen fel kell készülniük az olykor (túlzottan) szeretetteljes fogadtatásra, a nagy evészetekre-ivászatokra, és gyakorlatilag minden eshetőségre, mivel az utazás során ritkán alakulnak úgy a dolgok, ahogy elterveztük.

Bár az ivással kapcsolatos történetek egy csokorba vannak szedve a Prozes-kötetben, hogy-hogy nem, szinte mindegyik sztoriban van egy pont, amikor előkerül a vodka vagy a konyak, ami aztán megoldja a nyelveket, vagy elindítja a kalandokat. Ugyanakkor Prozes arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyik legnagyobb probléma a finnugor népek körében az alkoholizmus, ami az általánosan rossz egészségi állapot és a korai halálozás egyik fő okozója, és nagy mértékben hozzájárul a népesség fogyásához.

A népirtás eszköze
A népirtás eszköze
(Forrás: Wikimedia Commons / George Shuklin / CC BY-SA 1.0)

A szomorú háttérinformációk ellenére mégsem nyomasztó történetekkel traktál minket a könyv, inkább keserédes humorral előadott komikus és olykor kínos esetekkel, amelyekből sírva-nevetve tanulhatunk. A kiadvány ugyanis számos jó tanáccsal is szolgál, elkalauzolja az olvasót ebben a sajátosan működő világban. Ha megkínálnak vodkával (és meg fognak), akkor egy halom illemszabályt kell eszünkben tartanunk, már ameddig bármit észben bírunk tartani. Az egyik legfontosabb szabály, hogy minden pohár előtt tósztot kell mondani. Ha ezt elmulasztjuk, ránk sütik, hogy kulturálatlanul vedelünk. Ha a tószt elhangzott, akkor viszont illik fenékig üríteni a poharat, ami egyáltalában nem kupica méretű, Magyarországon már sokkal inkább vizespohárnak hívnánk az 1-1,5 decis ivóalkalmatosságokat. Prozes tapasztalatai szerint vissza lehet utasítani a felkínált töményet, de azzal gyanakvást fogunk kiváltani, mivel annak idején az NKVD tisztjei is így jártak el, józanok maradtak, míg a többiek egyre jobban lerészegedve titkokat is kifecsegtek.

Tejes kémregény

Ha már állambiztonsági hivatalról van szó, meg kell említenünk, hogy a könyvben leírt történetekben is számtalanszor bajba kerülnek a szereplők, mert észt állampolgárságuk miatt gyanúsak lesznek, és több alkalommal kéretlen kíséretet is kapnak. Újra és újra felbukkan a harmincas évek SZOFIN-ügyét idéző gondolkodásmód, amely a finneket és az észteket egy (finnugor) világméretű összeesküvés kitervelésével gyanúsítja.

Az egyik legizgalmasabb Prozes-történetben is központi szerepet játszik ez a paranoiás elképzelés. Jaak Prozes nemcsak az oroszországi finnugor népekkel működik együtt, jó kapcsolatot ápol az emigráns észt szervezetekkel is, különösen a kanadai észtekkel. Egyik kanadai útján Harri Mürk kanadai észt nyelvész hagyatékát segített felszámolni, és az észt könyvek között rábukkant egy mari folyóirat, az U ilis (Új élet) néhány számára. Ez nem is lenne annyira meglepő, csakhogy az újságot még a 1920-as években adták ki a Szovjetunióban, és mára mindössze néhány példánya maradt fenn az egész világon, mivel a sztálini terror alatt a finnugor (köztük a mari) értelmiségieket kivégezték, a kiadványokat megsemmisítették.

A folyóiratoknak megörülve Prozes elkezdett nyomozni, hogy kerültek ezek a számok éppen Kanadába. A lapokon rajta volt a megrendelő neve, Andrej Sain, amely akkor még teljesen idegenül csengett az írónak. Támpontot adott ezenkívül a megrendelő címe is, egy Viljandi melletti észtországi falucska, Kõpu irányítószáma állt rajta. Ezek alapján feltételezhető volt, hogy Harri Mürk egy észtországi útja során valószínűleg egy antikváriumban bukkanhatott az újságokra. Azt viszont továbbra is homály fedte, ki volt az eredeti megrendelő.

Andrej Sain neve később egy cikkben mint észt kém bukkant elő. Kiderült, hogy mari származású mezőgazdász, eredeti nevén Andrej Muravjov, tejipari szakemberként dolgozott Szibériában, ahol megismerkedett egy szibériai észt nővel, akivel 1921-ben Észtországba emigráltak. Itt már a húszas években nagy érdeklődés mutatkozott a finnugor rokonok iránt. Miután Sain megismerkedett ezekkel a lelkes aktivistákkal, szervezni kezdte a mari–észt kapcsolatokat, többek között megrendelte az U ilis című folyóiratot, és utazást tervezett Mariföldre.

Szeparatisták
Szeparatisták
(Forrás: Wikimedia Commons)

A modern észt tejipari üzemben dolgozó Sain szerette volna hazájába is importálni a legújabb technológiát. Ezért úgy döntött, hogy észt barátai figyelmeztetése ellenére hazaköltözik Mariföldre, ahol a harmincas években elfogták, és kémkedés vádjával letartóztatták. A szovjet hatóságok ugyanis rettegtek egy finnugor összeesküvéstől, amelynek állítólagos célja a finnugor területek Szovjetunióról való leszakítása lett volna. Sain még viszonylag olcsón megúszta, csak Mariföldről tiltották ki, nem jutott arra a sorsa, amelyre később sok másik értelmiségi, akiket hasonló koholt vádak miatt agyonlőttek. Sain Ukrajnában telepedett le, ahonnan a második világháború során Németországba, majd Ausztráliába menekült.

Akkor most Putyin tuti vepsze?

A címadó történettel csak a könyv végén találkozunk, végre kiderül, honnan jön az elképzelés, hogy Putyin az egyik finnugor népből ered, pontosabban vepsze származású. Prozes szerint az egész dolog azzal kezdődött, hogy Nyikolaj Abramov vepsze költő Hanti-Manszijszkban egy vepsze verseskötetet ajándékozott Putyinnak, és megkérdezte, hogy ő maga vepsze származású-e, mire Putyin csak hümmögött, és kijelentette, hogy nagyon értékes neki ez az ajándék. Abramov innentől kezdve mindenhol terjesztette, hogy Putyin vepszének vallotta magát. Későbbi kutatások is csak annyit derítettek ki, hogy Putyin ősei a tveri területről származnak, tehát lehetnek vepszék vagy akár karjalaiak. Ez az elképzelés azóta mindenhol elterjedt. Prozes ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kétséges, hozott-e valami pozitívumot ez a „felfedezés” a finnugor népeknek...

Putyin Karjalában, 2001-ben
Putyin Karjalában, 2001-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / kremlin.ru / CC BY-SA 3.0)

A könyv a vidám kulináris beszámolók mellett a kemény témákat sem kerüli. Az észtországi vendégeknek számos esetben meggyűlik a bajuk az orosz karhatalommal, mivel nem rejtik véka alá a véleményüket. Szó esik a könyvben a vótok ősi területein folyó grandiózus és környezetszennyező építkezésekről, az Uszty-Luga nevű kikötőről, amellyel Oroszország Balti-tengeri hatalmát kívánja növelni, de ősi falvakat pusztít el és ökológiai katasztrófával fenyegeti a Finn-öblöt. Prozes ezenkívül szót emel a szibériai őslakosok érdekében is, kritizálva a területükön folyó környezetszennyező olaj- és gázkitermelést. A könyv mind tartalma, mind stílusa miatt megosztó lehet, a szerző véleménye helyenként túl radikálisnak tűnhet, ugyanakkor érződik belőle a finnugor népek iránt érzett szimpátia és a jövőjük miatti aggodalom.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X