-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A fenyőfákról karácsony ürügyén: Vajon finnugorok állították az első karácsonyfát? Melyek az eurázsiai tajga fenyőfái, és mi közük az őshazához? Együnk-e fenyőmagot?
A karácsonyfa-állítás szokása Európában a 15–16. században jelent meg. Mikor és hol – erről a magyar Wikipédiának több elképzelése is van. Nevezett helyen azt olvashatjuk, hogy „a karácsonyfa-állítás szokása Skandináviából származik, a harmincéves háború (1618–1648) idején jutott el Németországba, a svédek európai hadjáratai során”. A szöveg más helyén viszont már az olvasható, hogy „az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén. Ekkoriban almával, ostyával díszítették.” A bizonytalanságot fokozza ez a két mondat is: „A karácsonyfa díszítésének szokása a 16. század körül kezdődött el. Kezdetben almát, diót, ostyát, mézespogácsa-alakokat, édességeket, valamint fából és textilből készült díszeket aggattak rá.”
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Összefoglalva, de az ellentmondásokat meg nem értve: a 17. században Skandináviából érkező karácsonyfa Strasbourgban már a 15. század végén feldíszítve állt, illetve a feldíszítés szokása a 16. század körül kezdődött.
Részletesebb és főleg pontosabb információkra vágyva szétnézhetünk a Wikipédia más nyelveken írt karácsonyi szócikkei között. Az angol változat sem túl bőbeszédű, ám találunk benne egy meglepő mondatot: feldíszített karácsonyfát először Livóniában állítottak, a 15. században.
Hurrá! Ha Livónia, akkor nyilván a lívek voltak. Vagy esetleg az észtek. Lám, a keresztény kultúrkör is mennyi mindent köszönhet a finnugoroknak! Vagy mégsem?
Továbblépve az orosz Wikipédiára, újabb információkhoz jutunk: egyes adatok szerint Rigában állítottak először karácsonyfát 1510-ben, a Feketefejűek Társaságának háza előtt. Az ünnep után a karácsonyfát elégették. Tallinnban azonban másképp tudják: a városháza előtti téren ők már 1441-ben karácsonyfát állítottak. A baltikumi karácsonyfa-háborút elkerülendő a lett és az észt miniszterelnök 2010-ben megegyezett abban, hogy az első karácsonyfát Livóniában állították.
(Forrás: Tallinn Facebook-oldala, a fotót készítette Allan Alajaan)
A fenyőfa tehát a Baltikumban vált karácsonyfává. Ott kereszteződött az emberek pogány díszítő hajlama a keresztény hittel. A világ minden táján évezredek óta élő hagyomány a szent helyeken lévő fák-bokrok feldíszítése. A finnugor szent ligetekben nemcsak szalagokat aggattak a fákra, s nemcsak karácsonykor. Szerették volna az áldozati állatok bőrét is felaggatni a fákra, de a betelepülő idegenek (oroszok, tatárok) az értékesebb dolgokat elhordták az ilyen helyekről. A szent ligeteket a pravoszláv egyház is pusztította. Az 1700-as években emiatt lázadás tört ki a mordvinoknál. A finnugor népek ligeteiket kénytelenek voltak odahagyni, de helyüket őrizte az emlékezet.
Oroszországban a keresztény kultúrkörből származó karácsonyi fenyőfaállítás Szentpétervárott kezdődött, 1852-ben. A Szovjetunióban eleinte tilos volt karácsonyfát állítani. Ez a tilalom azonban nem kommunista találmány volt, a cári Oroszországtól örökölték, mint az állami túlhatalom sok egyéb, klasszikus szovjet fogásként ismert módszerét, pl. a száműzetést, a népek tudatos összetelepítését, az utazások korlátozását stb. Az első világháború alatt a Szent Szinódus betiltotta a karácsonyfát, mint az ellenséges német kulturális hatás szimbólumát. A német hatás elleni küzdelemből a szovjet időkben vallásüldözés lett, melynek következményeként 1927-től a karácsony nem volt munkaszüneti nap. 1936-ban az egyik pártfunkcionárius javaslatára ismét lehetett karácsonyfát állítani – de újévkor. Az illetőt 1939-ben kivégezték. Akkoriban a jogtalanságokra könnyen találtak ürügyet, egyébként az újév megünneplése is német hatásra terjedt el Oroszországban, mégpedig I. Péter cár rendelete nyomán. A szovjet időkben tehát a karácsonyfa (рождественская ёлка) helyett újévi fát (новогодняя ёлка) állítottak. A karácsonyfadíszek is igazodtak az új ideológia elvárásaihoz: Jézuska helyett kutyuska volt a pólyában, mellé pedig bohócot, teáskannát és egyéb ideológiailag semleges díszeket aggathattunk a fenyőfára.
A tajga népe
Az ideológiai káoszban, az egymást keresztező tilalmak és hagyományok hálójában változatlanul élt a finnugor népek tisztelete az erdő és az erdő fái iránt. Természetesen a fenyőfák iránt is. Hiszen a finnugorok a tajga őslakói. Tajgát hallva mindenki Szibériára gondol, pedig a földrajztudományban a tajga az észak-amerikai és eurázsiai fenyőerdő-övezet neve.
A tajgai növénytársulást döntően tűlevelű fák alkotják. A túl rövid nyár és a túl hosszú tél éghajlati viszonyait ezek a fajok tűrik a legjobban. A tajgaövezet hőingadozása akár 100 °C is lehet – nyáron +30°C és télen -70°C is előfordul. Az ősz és tavasz nagyon rövid, alig pár hetes. Azokon a helyeken, ahol a tél nem szélsőségesen hideg, a tűlevelű fák mellett néhány lombhullató fa is megél: a nyír, az éger, a fűz és a nyár. A tajga növény- és állatvilága nem túl változatos, ez szintén a szélsőséges időjárásra vezethető vissza.
(Forrás: Wikipédia)
Az eurázsiai tajgaövezet jelentős részén a finnugor népek az őslakók. Lakóhelyük Finnországtól Nyugat-Szibériáig terjed. A finnugor népek tárgyi és szellemi kultúrája elválaszthatatlan az erdőtől. A tajgaövezetben a megélhetés szinte egyetlen forrása az erdő volt. Folyó- és állóvizek közelében a halászat is jelentős élelemforrás volt, a délebbi területeken pedig mód nyílt valamiféle szerényebb földművelésre is. Ezek azonban csak kiegészítették az erdei vadászat és gyűjtögetés által előteremthető élelmet. A tajgaövezetben évezredes hagyománya volt a prémes állatok exportcélú vadászatának is. A kidolgozott prémek cserealapot képeztek az erdőövezettől délebbre élő népekkel folytatott kereskedelemben.
Abban az időben, amikor a nyelvészek rátaláltak a finnugor nyelvek történetében egy közös pontra, az alapnyelvre, elkezdtek helyet keresni az finnugor alapnyelvül beszélő népességnek. Úgy tűnt, hogy ez a hely, vagyis a finnugor őshaza az alapszókincsből meghatározható. Nagyon egyszerűen gondolták megoldani ezt a problémát: az alapszókincs állat- és növényneveit összevetették az életföldrajzi adatokkal, tehát azt kutatták, hogy a nevezett állatok és növények merre élnek. Ez a módszer a nyelvészeti paleontológia. A faneveket a finnugor őshaza kutatásába először Friedrich Theodor Köppen vonta be. Munkásságáról nemrég írtam a Rénhírekben. A tajga fái azonban Hajdú Péter őshazaelméletében kaptak rendkívül fontos szerepet.
Hajdú Péter az alapnyelvi eredetű fanevekből próbálta meghatározni az őshaza helyét. 7 fanevet az uráli alapnyelvig vezetett vissza (1–7.), hármat pedig a finnugor alapnyelvig (8–10., ezeknek nincs szamojéd megfelelésük):
- *kowese 'lúcfenyő'
- *sikse 'cirbolyafenyő'
- *ńulka 'jegenyefenyő'
- *kojwa 'nyírfa'
- *poje 'nyárfa'
- *paje 'fűzfa'
- *juwe 'erdeifenyő'
- *peńe 'erdeifenyő'
- *ńäŋe 'vörösfenyő'
- *śala 'szilfa'
Az alapnyelvi eredetű fanevek egyértelműen tajgai őshazára utalnak. A palynológusok meg tudják határozni a tajga fáinak terjedését, térképeken ábrázolják az egyes fafajok előfordulási területének változásait. Adataikat felhasználva lehet következtetni az uráli őshaza egykori területére. Az őshazaelméletekkel azonban most nem foglalkozunk, mivel azok alkalmasak a karácsonyi békesség és nyugalom megzavarására. Csupán arra emlékeztetünk, hogy a nyelvi adatokra alapozott őshazaelméletek csak az őshazák és alapnyelvek felbomlása előtti rövid időszakra vonatkoznak. Hajdú Péter szerint az uráli őshaza tehát csak az uráli alapnyelv bomlását megelőző időben volt Nyugat-Szibériában, illetve az Urál európai oldalának északi csücskében, a Pecsora folyó mellett. Korábban lehetett akár Mezopotámiában is, vagy a Marson. Vagy akárhol.
A tajga fenyőfái
A lúcfenyő – nálunk ez a hagyományos karácsonyfa – igénytelen növény, a tajgaövezet hidegebb északi, és melegebb déli részén egyaránt megél. A különféle fenyőknek több alfajuk alakult ki. A lúcfenyő 36 változata közül a szibériai lúc Skandináviától Szibéria keleti csücskéig mindenütt megtalálható.
A cirbolyafenyő kifejezetten a hideget szereti, ezért Európában a magashegységekben őshonos. Szibériai alfaja az Urál-hegységtől keletre él. Megtalálható Mongóliában és Észak-Kínában is.
A jegenyefenyőnek is létezik szibériai változata. Elterjedési területe az Urál-hegység északi részén átnyúlik Európába is. Az európai kultúrkörben a jegenyefenyőhöz sok hiedelem fűződik. Talán ezért is éppen a jegenyefenyőt kezdték karácsonykor feldíszíteni. Nyugat-Európában kedveltebb karácsonyfa, mint a lúcfenyő.
Az erdeifenyő nagyon igénytelen fa. Könnyen terjed, de a nyomában érkező egyéb fák kiszoríthatják lakóhelyéről. Így aztán marad neki a tajga legkietlenebb része. Úgy tűnik, az új idők új levegője nem kedvez neki: szennyezett ipari környezetben elpusztul. Lappföldi változata a skandináv országokban és Orosz-Karjalában honos.
A vörösfenyő különleges a fenyőfák között: mihelyst kicsit megöregszik, tűleveleit télen lepottyantja. Gyorsan növő, fénykedvelő fa. A szibériai vörösfenyő Nyugat-Szibériában él, Kelet-Szibériában a dauriai vörösfenyő honos. A szibériai tajga fáinak fele vörösfenyő. Ma már nyugaton egészen Karjaláig húzódik a vörösfenyő területe. Terjeszkedése Nyugat-Szibériából kb. 3000 éve indult meg.
Tajgai erdőlés
Napjainkban a fenyőféléket több iparág is hasznosítja. A fenyőfák épületek, bútorok és papíráruk alapanyagául szolgálnak. Építkezésre, bútorkészítésre legalkalmasabb az erdei fenyő (borovi fenyő). Az ipar az erdeifenyő gyantáját is hasznosítja.
A jégkorszak után kialakuló tajgaövezetben a finnugor ősnépesség csak fokozatosan ismerte föl az erdőben rejlő lehetőségeket. A bronzkori voloszovói kultúra népessége még nem fából építkezett. Földfalú, félig földbe mélyített házaikban a fa csupán kiegészítő anyag volt. A gerendák felhasználása, a boronafalas házépítési technika csak később terjedt el a finnugor népek körében. A hatás délről érkezhetett, talán a gerendasíros kultúra ősiráni népességétől. Szintén ősiráni népek ismertették meg a finnugorokkal a méhészet fogásait. Ezek az erdőhasznosítási, erdőlési fogások tehát nem a tajgában, hanem inkább a lomboserdő övezetében alakultak ki.
Az erdők hasznosításának egyik lehetőségét csak a fenyőerdők kínálják. A fenyőmag ugyanis emberi fogyasztásra alkalmas, tápanyagokban igen gazdag rágcsálnivaló. A fenyőmag a Földközi-tenger vidékén is kedvelt. Ott a mandulafenyő (Pinus pinea, esernyőfenyő néven is emlegetik) magját fogyasztják évezredek óta. Igazi olasz pesto nincs fenyőmag nélkül. A mandulafenyőn kívül más fenyőfajták magja is fogyasztható.
A szibériai tajga fái közül ehető magot ad a cirbolyafenyő. A cirbolyamag gyűjtéséről, felhasználásáról európai utazók, etnográfusok is beszámoltak. Említi Peter Simon Pallas, valamint Jankó János is, osztjákföldi naplójában. Az erdeifenyő kapcsán írtam, hogy ez a faj igen érzékeny a környezetszennyezésre. Lehet, hogy valamiféle környezeti ártalom áll annak a hátterében is, hogy az utóbbi időkben a fenyőmag fogyasztása betegséget okozhat. Tudományos közlemény először 2001-ben foglalkozott ezzel a kérdéssel. A betegség tünetei: fémes érzés a szájban, az ízlelés elvesztése, a beteg 1-2 hétig mindent keserűnek érez. Európa nyugati felén a betegség okozójaként a kínai fehérfenyő (Pinus armandii) magja került gyanúba. Ugyanakkor hasonló tünetek mutatkoztak már szibériai cirbolyamag fogyasztása után is, de csak Oroszország európai részén, kizárólag a városi lakosság körében.
A cirbolyafenyő magja nélkülözhetetlen része a szibériai ökoszisztémának. Mókusok és más állatfajok legfőbb tápláléka, de az emberek számára is nagyon fontosak a benne lévő vitaminok (B, E) és ásványi anyagok (vas, foszfor, cink, magnézium stb.). A cirbolyamagot a népi gyógyászatban is alkalmazzák gyomor- és bélbajok kúrálására.
Irodalom
Hajdú Péter: Hol volt az uráli őshaza? Nyelvtudományi Értekezések 40. Budapest, 1964.