nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • bloggerman77: @bloggerman77: ... és ha ehhez hozzávesszük, hogy a városokat a korai Árpádkorban böszörmé...
    2017. 09. 25, 02:44  No para, no finnugor
  • bloggerman77: @Bernát: "Hogy ezeknek nem kellett egy lingua franca, és hogy ez ne a hódítók nyelve lett ...
    2017. 09. 25, 02:20  No para, no finnugor
  • bloggerman77: @blogen: A nyugatról behozott zsákmányolt szolgák - akik a térség akkori etnikai viszonyai...
    2017. 09. 25, 01:42  No para, no finnugor
  • Bernát: @bloggerman77: """Géza: ...Neve egy török méltóságnév ...ennek nyugati türk ~ kazár dzsevu...
    2017. 09. 24, 22:31  No para, no finnugor
  • Bernát: @bloggerman77: "Ha a Pilgrim-levélben foglaltak megállnák a helyüket, itt most németül vag...
    2017. 09. 24, 22:29  No para, no finnugor
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A csata elmarad, menjetek békével

1480-ban a Moszkvai Nagyfejedelemség határán, az Ugra folyónál találkozott az orosz és a tatár sereg. Mérgesen nézték egymást 20 napig, közben néhányan átlőttek a túlpartra, és még csúnyákat is kiabáltak. Aztán hazamentek. A látszat ellenére ez egy nagy orosz győzelem volt, Moszkva megszabadult a tatár függéstől. Melynek folytán újabb finnugor területeket szerezhetett meg.

zegernyei | 2013. február 15.
|  

A világtörténelemben végtelen számú háborút vívtak már az ellenérdekelt felek. De a szörnyűségből sosem elég: dús fantáziájú írók és filmkészítők kitalálnak soha nem volt háborúkat is, hogy olvassuk, nézzük és borzongjunk. Ezek a háborúk kiterjednek a csillagközi térre is, a földi öldöklés már pitiáner dologgá vált. A vér is az égben durran a legnagyobbat. Nem furcsa ez? Úgy tűnik, nem. Furcsának azt a háborút nevezik, amelyikben nem hal meg senki. Vagy alig néhányan. A történelemkönyvek furcsa háborúnak nevezik a 2. világháború bevezető szakaszát: 1939. szeptember 1-jén a németek megtámadták Lengyelországot, ezért az angolok és a franciák hadat üzentek nekik. Mégsem történt semmi, egészen a következő év májusáig. A háborús felek ültek a maguk lövészárkaiban és szúrós szemmel leselkedtek át, a túloldalra. Olykor-olykor lőttek is egymásra, de csak módjával. Ilyesmi történt már régebben is. Igaz, csak kb. 20 napig tartott, 1480 októberében. Ez volt a híres ugrai szembenállás.

Az Ugra folyó Novo-Levkinónál
Az Ugra folyó Novo-Levkinónál
(Forrás: http://www.ugra.alexandrovi.ru/foto/foto.htm)

III. Iván, a finnugor népek begyűjtője

Mint minden orosz uralkodó, élete végén Vaszilij Tyomnij is szétosztotta birodalmát fiai között. Ez a rendszer folyamatos testvérháborúkat generált az orosz fejedelmi család tagjai között. Vaszilij Tyomnij Iván nevű fia 1462-ben ült a moszkvai trónszékbe. Elődeihez hasonlóan ő is a földek begyűjtésével, vagyis a hatalom koncentrálásával kezdte uralkodását. A kisebb falatok – Beloozero, Rosztov, Jaroszlavl stb. – után és közben évekig folyt a legnagyobb falat, Novgorod elemésztése. A novgorodiak az egyesült lengyel–litván birodalom királyához és nagyfejedelméhez, IV. Kázmérhoz fordultak segítségért. III. Iván viszont a litvánok ellenségével, Mengli-Girej krími tatár kánnal mélyült barátságba.

Novgorod megtörése és beolvasztása a birodalomba több éven át húzódott. Az egykor nagy hatalmú kereskedő városállam 1471-ben átadta Moszkvának az Északi Dvina melletti földjei nagy részét, de veresége után tovább békétlenkedett. 1477 októberében maga a nagyfejedelem, III. Iván indult meg Novgorod ellen. A győzelem teljes volt: Novgorodtól elvették és Moszkvába szállították függetlenségének jelképeit: a városi népgyűlés (a vecse) harangját, valamint a levéltárból a város nagyságát és függetlenségét bizonyító, évszázadok óta összegyűlt iratokat.

Novgorod vereségével nagy kiterjedésű finnugor területek kerültek Moszkva fennhatósága alá. A novgorodi uralmat elfogadó, a várossal együttműködő balti finn népeknek most egy új hatalomhoz kellett igazodniuk. A Novgorod által ténylegesen soha meg nem szállt dvinai területeknek pedig a szorosabb ellenőrzéssel és egy keményebb hatalommal kellett megismerkedniük.

Alekszej Kivsenko: III. Iván darabokra tépi a kán levelét
Alekszej Kivsenko: III. Iván darabokra tépi a kán levelét
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő Musketeer88)

A sosemvolt csata előzményei

Az 1440-es években széthullott a tatár Arany Horda, az egykori világbirodalom. Területén különböző kisebb-nagyobb államalakulatok jöttek létre. Ilyen volt például a Szibériai, a Kazanyi és a Krími Tatár Kánság is. Az Arany Horda maradéka pedig Nagy Horda néven vegetált tovább.

Az 1470-es években III. Iván moszkvai nagyfejedelem látván a Nagy Horda gyengülését, ellenállásra szánta el magát. A rablóhadjáratokra, illetve ahogy ők nevezték, az adó beszedésére érkező tatárok általában dél felől közelítették meg a Moszkvai Nagyfejedelemség határait. Felvonulási útvonalukat az Oka és mellékvizei keresztezték. 1472-ben III. Iván nem engedte átkelni a Tarusza folyócskán Ahmed kán seregét. A mérges tatárok feldúlták Alekszin városkát, teljes lakosságát megölték, de szégyenszemre a moszkvaiak adója nélkül mentek haza.

Négy évvel később a tatárok újra jelentkeztek: követséget küldtek Moszkvába, adójukat követelvén. III. Iván megtagadta az adó kifizetését, majd a kor diplomáciai szokásai szerint a követeket megölette, egy kivételével. Az egyetlen túlélő vihette haza a rossz hírt. Őt feltehetőleg otthon végezték ki… (Persze, lehet, hogy nem így történt. A Kazanyi história leírását nem minden történész hiszi el.)

Ahmed, a Nagy Horda kánja annyira el volt foglalva birodalma bajaival, hogy évekbe telt, mire időt tudott szakítani az országát ért sérelem megtorlására. 1480-ban nagy sereget gyűjtött, és megindult III. Iván ellen.

A tatár horda megjelenésével egy időben III. Ivánnak más problémái is támadtak. Két testvére (Borisz és Idősebb Andrej) is lázadozott ellene, Ahmed kán a litvánokat is megnyerte szövetségesül, a Livóniai lovagrend pedig Pszkovra támadott.

Ebben a helyzetben az orosz uralkodó elbizonytalanodott. A tanácsadó bojárok is tanácstalanok voltak. Végül az ellenállás mellett döntöttek. A fejedelemség déli határaira felvonultak az orosz seregek, III. Iván Ifjabb Andrej nevű testvérének és Iván fiának csapatai, az uralkodó pedig Kolomnában várakozott a maga embereivel. A moszkvaiaknak volt egy csodafegyverük is, a vlagyimiri szűzanya ikonja, amely 1395-ben, Timur Lenk támadásakor egyszer már megmentette a hazát. Az ikont a fejedelmi székhelyre, Moszkvába szállították.

Ahmed kán ezalatt a litván területeken bolyongott, várván IV. Kázmér segédcsapatait. A litván haderő azonban nem érkezett meg, mert az oroszok támogatója, Mengli-Girej krími tatár kán Podóliára támadott, hogy a nagy hadijátékból kiejtse IV. Kázmért, Ahmed szövetségesét.

Közben a szűzanya is szorgalmasan dolgozott. Mással ugyanis nem magyarázható, hogy III. Iván két testvére békét ajánlott az uralkodónak, és katonáival szintén Ahmed ellen vonult.

Az ugrai szembenállás, 16. századi orosz miniatúra
Az ugrai szembenállás, 16. századi orosz miniatúra
(Forrás: Wikimedia Commons)

A csata, ahogy nem volt

A seregek felvonulása közben III. Iván Moszkvába ment, hogy ismét találkozzon főuraival és főpapjaival. Mintha az uralkodó azt várta volna, hogy főemberei mondják ki: mégis csak hódoljunk be a tatároknak. Ez azonban nem történt meg, a bojárok és a papok a hitetlenek elleni küzdelemre biztatták III. Ivánt. Az uralkodó visszatért Kremenyec városába, seregei közelébe.

Közben a tatárok az Oka felső folyásánál garázdálkodtak, igyekeztek megtisztítani a terepet, nehogy valahonnan váratlan rajtaütés érje őket. Ezután a két sereg felvonult az Ugrához, az Oka mellékfolyójához. 1480. október 8-án Ahmed kán megkísérelte az átkelést a folyón. Az oroszok (és krími tatár segédcsapataik) nyílzáporral és ágyútűzzel válaszoltak. A tüzérség ekkoriban még újdonságnak számított ezen a hadszíntéren, de most bebizonyosodott, hogy nagyon jól alkalmazható ez a fegyvernem. Az uralkodónak tetszettek ezek a nagyokat pukkanó és füstölgő veszedelmes játékszerek.

A következő napokban Ahmed még tessék-lássék erőlködött, de átkelési kísérleteire az oroszok mindig heves tűzzel válaszoltak. A tatár kán kénytelen volt csapatait hátrább parancsolni, hogy kivonja őket az orosz tűz alól.

Ahmed tárgyalást kezdeményezett, de az oroszok ezt nem fogadták el, viszont időhúzással és más finom praktikákkal próbálták a tatárokat kifárasztani. Tudták, hogy egy ilyen hatalmas sereg idegen földön való állomásoztatása és élelmezése szinte megoldhatatlan feladat. És valóban: a tatárok és lovaik egyre inkább éheztek, az embereket a vérhas is pusztította. Az oroszoknak volt ennivalójuk bőven, vártak tovább. Közben azonban kiszimatolták, hogy a tatárok senkit sem hagytak otthon, minden fegyverforgató emberük ott áll az Ugránál. Ezért kiküldtek Ahmed hátába, a Nagy Horda területére egy diverzáns egységet az orosz Vaszilij Nozdrevatij és a krími tatár trónörökös, Nur-Devlet vezetésével.

Október 28-án az oroszok megunták az Ugra parti ácsorgást. Valószínűleg úgy ítélték meg, hogy az élelmezési és egészségügyi problémák miatt veszélyes lenne tovább maradniuk, ezért visszavonultak Kremenyec és Borovszk körzetébe. A tatárok azonban nem vállalkoztak üldözésükre. Inkább hazaindultak, hogy a hátországukban mozgó orosz‒krími tatár portyázóktól megvédjék fővárosukat, Szarajt. Így ért véget az ugrai szembenállás.

Az ugrai szembenállás emlékműve
Az ugrai szembenállás emlékműve
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő StoAndrey)

Ahmed, a vesztes

A békében megvívott csata után november elején Ahmed hazatért. Birodalmát és fővárosát épségben találta. Ennek azonban nem örülhetett sokáig, mert a következő év januárjában riválisai megölték. Gyermekei nem sokáig tudták összetartani a Nagy Hordát: 1502-ben a krími tatárok felszámolták a már csak nevében nagy, egyébként jelentéktelenné vált birodalmacskát.

A krími tatárok később még sok gondot okoztak az orosz birodalomnak Volga-vidéki betöréseikkel. A mordvinokat sújtó támadásaik miatt az 1630-as években katonai védvonalat kellett kiépíteni ellenük.

III. Iván, a győző

Az orosz birodalom megteremtője III. Iván volt. A nagyfejedelmi cím helyett a minden oroszok uralkodója megszólítás illette. A tatároktól való függetlenség kivívása után az európai birodalmak is elkezdték keresni a vele való együttműködés lehetőségeit. A nagy dinasztiák ‒ Habsburgok, Jagellók ‒ igyekeztek bevonni őt az egymás közti játszmáikba, Hunyadi Mátyás pedig nemcsak a Jagellók, hanem a török birodalom ellen is számított volna III. Iván segítségére.

Az európai uralkodók érdeklődtek az új nagyhatalom iránt, az orosz uralkodó pedig érdeklődött minden iránt, ami európai. Uralkodótársaitól építészeket kért, valamint a fémkohászatban és az ágyúöntésben jártas szakembereket.

1482-ben Hunyadi Mátyás kezdeményezte a magyar‒orosz szövetségkötést. Az elkövetkező pár évben többször is megfordultak a követek a két főváros között. Az orosz diplomáciai feljegyzésekben ez olvasható:

…kérnéd meg részünkről a mi testvérünket Mátyás királyt, mutatná meg hozzánk való barátságát, és küldene nekünk ágyúöntő mestereket, a kik értenének ágyúkat önteni és a kik értenék az ágyúkból való tüzelést és a városok megszállását. És küldene hozzánk olyan mestereket, a kik értsenek az érczmunkához, az arany és ezüst művességhez és akik értsék az érczet elválasztani a földtől, mert az én földemben arany és ezüst ércz ugyan van, de nem tudják azt elválasztani a földtől. Azután küldjön nekünk ezüst-míveseket, a kik tudjanak jó ezüst edényeket, végre pedig kőmíves-építőket, a kik értsenek templomokat és palotákat építeni és városokat csinálni. (Géresi Kálmán: Hunyadi Mátyás magyar király diplomacziai összeköttetései III-ik Iván Vasiljevics orosz czárral. Századok 1879: 245‒246.)

Orosz ágyúk a 16. századból
Orosz ágyúk a 16. századból
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő: A. V. Viszkovatov)

Újabb finnugor területek begyűjtése

Az idegen ágyúöntők által gyártott ágyúkat III. Iván újabb csatákban igyekezett használni. Leginkább a litvánok ellen nyílt módja nagyokat durranó új fegyvereit használni. Keleti terjeszkedése során eleinte fegyver nélkül próbált eredményeket elérni. A Nagy Horda elleni siker évében Ibrahim, a Kazanyi Tatár Kánság ura hűségesküt tett III. Ivánnak. Ibrahim halála után az orosz uralkodó igyekezett saját pártfogoltját hatalomra juttatni. Ez a törekvése azonban csak időleges eredménnyel járt, a Kazanyi Tatár Kánságot több mint félévszázados háborúskodás után csak 1552-ben sikerült legyőzni. Annyit azonban mégis elért III. Iván, hogy a még Novgorod által feltárt úton, a Vicsegda, Sziszola és Pecsora folyók mentén terjeszkedve az északi Urált lassacskán meghódította. A zürjén területek tényleges beolvasztása az 1480-as évekre tehető. 1499-es hadjárata során átkelve a hegyeken, III. Iván betette lábát Szibéria északnyugati csücskébe is.

Az uralkodó új hódításait titulatúrájában is feltüntette. Először éppen egy Hunyadi Mátyáshoz intézett levelében használta a Jugria nagyfejedelme címet, 1499-es hadjárata után pedig használni kezdte az Obdorszk, Konda ura címeket.

III. Iván uralkodásának végére keleti nyelvrokonaink közül már csak a cseremiszek (a népnév akkori jelentése szerint a marik és udmurtok), az obi-ugorok egy része, a Szibériában élő északi szamojédok és a déli szamojéd csoportok nem tartoztak orosz fennhatóság alá.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Krizsa 2013. február 24. 06:35

Fejezetcím a cikkből: "Újabb finnugor területek begyűjtése".

Háá, magyar virtus ugyan soha nem volt, de finnugor, na lám, mégiscsak...

A magyarok területe, nyelve, legtöbb szava ugyan szláv(-nak lett titulálva), de azért ne búsuljatok. Mert a szlávok meg valójában finnugor területekre telepedtek rá:-).

Információ
X