Elérkezve időszámításunk 2017. évéhez, emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2008 nyarán kezdtek terjedni bizonyos Rénhírek az interneten, és ez a folyamat azóta is megállíthatatlan, miként a rénszarvascsordák tavaszi vonulása észak felé. Vagyis immár a tizedik évadnál tartunk. A Rénhírek fő profilja a finnugrisztikai ismeretterjesztés. Ez néha feledésbe merül, mivel a jogos olvasói igényeknek megfelelni szándékozván, olykor-olykor a magyar őstörténetről is írunk cikkeket. Ezt egyrészt jó dolognak gondoljuk, mivel a hozzászólásokból érzékeljük, hogy milyen nagy érdeklődés fogadja ez irányú írásainkat, másrészt ugyanakkor fölöslegesnek is érezzük a magyar őstörténetről írni, hiszen a hozzászólók finnugrisztikai tárgyú cikkeink alatt is csak arról vitáznak. Szóval, úgy tűnik, hogy ők meglennének a mi cikkeink nélkül is. Elég, ha csak játszani vitatkozni engedjük szép, okos kommentelőinket.

Tapasztalván az őstörténeti érdeklődést, igyekszünk hírekkel szolgálni a finnugor népek etnogenezisének témaköréből is. Korábban több írásunkban érintettük az erdőövezeti finnugorok elődeinek kapcsolatait a déli, sztyeppi népekkel. Idéztük az immár másfél évszázada folyó régészeti ásatások nyomán a szakirodalomban általánosan elfogadott állítást, miszerint a finnugor elődnépességekhez minden fontos kulturális újítás a velük délről szomszédos területek felől érkezett. Fodor István így írt erről:

Az ugor gazdálkodás fejlődésében – csakúgy, mint az Uráltól nyugatra lakó finnugorokéban – a tőlük délre lakó, feltehetőleg ősiráni nyelvet beszélő népek hatása rendkívül fontos volt. Az új gazdálkodási módra való áttérés náluk sem lehetett belső fejlődés eredménye. Déli szomszédaiktól szerezték fémművességi tapasztalataikat is. (Fodor István 1975: 61.)

Az Urál európai oldalán élt ősfinnugor csoportok a fatyjanovói, balanovói és abasevói régészeti kultúráknak köszönhetik, hogy földművelő, állattartó életmódjuk kiteljesedett. Az említett ősiráni népességek szerepére röviden utaltunk A nagy volgai kavarodás című írásunkban. Most az Urál hegység ázsiai oldalára tekintünk. Ismét Fodor Istvánt idézzük:

…a Szibéria hatalmas területeire kiterjedt, több népességet magába foglaló ún. andronovói műveltség északi emlékeit az ugorság tárgyi hagyatékának kell tartanunk. Ez a szállásterület nagyjából a Dél-Uráltól keletre eső vidékeken és az Irtis középső folyásának vidékén lehetett. (Fodor István 1975: 61.)

A terület leírása után Fodor István ismerteti, hogy a régészeti leletek alapján az Andronovói kultúra gazdálkodására az i. e. 14-15. századtól kezdve a földművelés és az állattenyésztés volt jellemző. Az emberek búzát termeltek, amit meg is őröltek, szarvasmarhát, juhot és lovat tenyésztettek, a lovakat pedig meg is ülték. Ez utóbbit az ásatáson talált zabla-oldaltag bizonyítja. Fodor István információi főleg Konsztantyin Szalnyikov művén alapulnak (Szalnyikov, K. V. 1967.)

Ha a térképre tekintünk, azt látjuk, hogy az Andronovói kultúra hatalmas területet foglalt el, az Urál hegységtől délre, az erdős sztyepptől egészen a félsivatagos tájakig:

Az Andronovói kultúra területe az orosz Wikipédia szerint
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

Az Andronovói kultúrát első feltárói az időszámítás előtti 2. évezred közepére datálták. A kultúrának nevet adó Andronovo falu Acsinszk város közelében található. A lelőhely feltárása a 20. század elején kezdődött. Az Andronovói kultúra elnevezést először Szergej Tyeplouhov használta 1927-ben. A 2. világháború után folytatódott a kultúra lelőhelyeinek feltárása. Konsztantyin Szalnyikov 1948-ban írt tanulmányában a kultúra három fázisát különítette el. Datálásuk: fjodorovkai fázis: i. e. 2. évezred közepe – i. e. 12. század, alakuli fázis: i. e. 11–9. század, zamarajevói fázis: i. e. 8–7. század.

Az 1970-es években megindult a szintastai lelőhely feltárása, az 1980-as években pedig Arkaim lelőhelye került a figyelem középpontjába. Közben természetesen más andronovói lelőhelyeken is folytatódtak az ásatások. Mindez teljesen új megvilágításba helyezte az Andronovói kultúra szerepét és jelentőségét nemcsak az erdőövezeti népekre gyakorolt hatásuk, hanem az egész világtörténelem alakulása szempontjából. A témakör kutatásának hatalmas szakirodalma is támadt. Az Arkaim-központ honlapjáról több mint harminc könyv tölthető le (monográfiák, konferenciakötetek stb.), köztük egy bibliográfia is további párszáz tanulmány és önálló kiadvány adataival.

A hazai ismeretterjesztő őstörténeti irodalom követte az újabb régészeti publikációkat. Fodor István 2009-ben megjelent Őstörténet és honfoglalás című művében röviden jellemezte a szintastai emlékcsoportot, amelyet elválasztott az Andronovói kultúrától. Leírásához nagyon hasznos térképet is mellékelt:

Az Andronovói kultúra területe Fodor István szerint
(Forrás: Fodor István 2009: 25.)

Ahogy az lenni szokott, az új régészeti feltárások rendre fölborítják az adott terület régészeti kronológiáját és átrendezik a kultúrák egymáshoz való viszonyát is. A kutatók új régészeti kultúrákat különítenek el, az egységből sokaság lesz, olykor pedig káosz. Jelen esetben is ez történt. Az Andronovói kultúra eltérő értelmezéseit jelzi a fentebb közölt két térkép is, amelyek igen csak másként jelölik a kultúra területét.

Az Andronovói kultúrát a szakirodalomban már nem nevezik kultúrának, hanem olyan kulturális-történeti egységnek, amely több kultúrát egyesít magában. A Szintasta–Arkaim kultúrkör kezdete az i. e. 2200 körüli évekre tehető, vagyis korábbi, mint az Andronovói kultúra egyéb lelőhelyei, ezért vitatott, hogy a kultúra részének tekintsék-e. Gennagyij Zdanovics, Arkaim föltárásának irányítója és más tudósok önálló Szintastai kultúráról értekeznek. Az Andronovói kulturális-történeti egység mint fogalom mellett bevezették az „Andronoid kultúrák” elnevezést is. Ezek a kultúrák a nyugat-szibériai tajga déli övezetében jöttek létre, ahová társadalmi-technikai fölényük miatt az andronovóiak könnyedén benyomultak. Az őslakó finnugorok, szamojédok és ki tudja még miféle népek megtermékenyülve az andronovói hatásoktól, megszülték a Cserkaszkuli, Szuzguni és Jelovszkojei kultúrákat. Úgy tűnik, hogy ezek közül a Cserkaszkuli kultúrának volt szerepe a magyar etnogenezisben, de ez már egy másik cikk témája lehet. Most inkább nézzük, hogy mitől is olyan különleges Szintasta, Arkaim és a csoportba tartozó többi lelőhely!

Szintasta és Arkaim – a „Városok országa”

Szintasta lelőhelye Oroszország Cseljabinszki területén található, az azonos nevű folyócska partján. Az ásatások 1968-ban egy víztároló építése miatt kezdődtek. 1986-ig lényegében befejeződött a lelőhely feltárása. A régészek egy erődített települést, egy több kurgánból álló nagyobb temetőt, több önálló kurgánt, valamint egy nagyobb és kisebb, földhalmok nélküli temetőt tártak fel. Az ásatásokat vezető Vlagyimir Gening már 1977-es publikációjában felvetette, hogy a szintastai emlékek ősiráni népességhez köthetők. Az ásatási megfigyeléseket ugyanis összekapcsolta a Rigvédában és az Avesztában olvasható leírásokkal (Gening, V. F. 1977.) A szintastai ásatásokat összefoglaló publikációból (Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992., letöltése elérhető az Arkaim-központ oldaláról) kitűnik, hogy az erődített települést részben elmosta a Szintasta folyó később kialakult kanyarulata. Azonban a fennmaradt részletek alapján is meg lehetett állapítani, hogy az eredeti település kör alakú volt. A külvilágtól többszörös árok- és sáncrendszer védte, a földsánc tetején facölöpökből álló körítőfallal:

A szintastai külső fal rekonstrukciója
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 39.)

A település kapuit további falak védték:

A szintastai déli kapu rekonstrukciója
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 40.)

sánc belső oldalához méhsejt szerűen tapadtak a lakóépületek. Az épületek által alkotott külső körön belül volt egy második kör, az elsőhöz hasonlóan egymás mellé épített házakkal.

A településen feltárt kerámialeletek színüket és díszítésüket tekintve igen változatosak voltak. Az edények vonalmintáit fésűs pecsételővel készítették:

Szintastai kerámialeletek
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 251.)

A szintastai népesség kő- és csonteszközöket is használt, de szomszédaikkal szembeni fölényüket a bronzöntés ismerete, valamint a lótenyésztés és a lovak változatos felhasználása biztosította. A bronzeszközöket és -fegyvereket a temetkezésekből ismerjük:

Bronzfegyverek Szintastából
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 195.)

A lovak különleges szerepét bizonyítja ezen állatok eltemetése is. Az erődített telep melletti temető sírkamráiba olykor több lovat is temettek egymás mellé. Előfordul részleges lovastemetkezés is. (Ez a rítus évezredekkel később a honfoglaló magyaroknál nagyon gyakori lesz.):

Egészben és részben eltemetett lovak Szintastából
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 211.)

A csontból faragott zabla-oldaltagok  arra utalnak, hogy a lovakat a zabla és a kantár segítségével irányították:

Bronzkori zabla oldaltagok az eurázsiai sztyeppövezetből
(Forrás: Csecsuskov, I. V. 2013: 339.)

A temető sírjai között, valamint egyes sírkamrákban is áldozati gödrök voltak, állatmaradványokkal. Egyes elhunytakat különös gondossággal kiépített halomsírokba temettek:

Egy szintastai halomsír rekonstrukciója
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 341.)

A szintastai lelőhely önmagában is szenzációs volt, de utána jöttek az újabb szenzációk. Kiderült, hogy a lelőhely körzetében hasonlóan kiépített erődített települések láncolata található. Jelenleg kilenc szintastai típusú kerek erődített település ismert, 5 ovális alaprajzú és 11 szögletes. A települések kb. 60-70 km-re találhatók egymástól, vagyis lóval történő közlekedés esetén egy nap alatt elérhetünk egyikből a másikba. A szintastai típusú erődített települések a régészek szerint városias jellegűek voltak mind tervezettségüket, mind a bennük folyó életet tekintve. Ez a különleges régészeti leletegyüttes a „Városok országa” (Страна городов) néven lett ismert. Ezek a városias jellegű lakóhelyek nemcsak kézműves központok, de az őskori kultuszok centrumai is voltak. Utóbbi jelenséget a szintastai lelőhely után Arkaimban is sikerült megfigyelni.

A Városok országa
(Forrás: Arkaim 2011: 18.)

Arkaim ásatása 1987-től 1995-ig tartott. A lelőhely légi felvételekről már korábban ismert volt, de a leletmentő feltárás ugyanúgy, mint Szintasta esetében csak egy víztároló építési munkálatai előtt kezdődtek meg.

Arkaim egy korai légifelvételen
(Forrás: Arkaim 2011: 17.)

A lelőhely jelentősége miatt azonban később elálltak a terület elárasztásától. Arkaimban megőrződött a település teljes kör alakú szerkezete, így hiánytalanul meg lehetett figyelni a lakóépületek belső gyűrűjét és a település központját is:

Arkaim alaprajza
(Forrás: Arkaim 1999: 18.)

A tervezés átgondoltságát, magas színvonalát jelzi, hogy a településen belül megoldották az esővíz gyűjtését és tárolását is. A fából és földből (követ nem használtak) alkotott bonyolult településszerkezet, az épített objektumok és tárgyi emlékek alapján megfigyelt szakrális rítusok és mindennapi életmód alapján a régészek a Városok országát a korabeli más magas kultúrákkal (pl. Mükéné, Egyiptom) azonos szintűnek tartják.

Arkaim rekonstrukciós rajza
(Forrás: Arkaim 2011: 29.)

Ezt a véleményt csak erősítette az a felismerés, hogy Stonehenge kör alakú kőépítményéhez hasonlóan Arkaim szintén a csillagászati ismeretek megőrzésére és átadására is szolgált. A település egyes objektumainak elhelyezése és tájolása a csillagos égbolt jelenségeinek megfigyelésével történt. Ez természetesen nagy érdeklődést keltett nemcsak Oroszországban, de az egész világon. A lelőhellyel kapcsolatban misztikus és utópisztikus legendák keltek életre. Például arról, hogy Arkaimot földönkívüli lények építették, illetve, hogy a lelőhely rendkívül erős energiákat sugároz magából. Arról egyelőre nem találtunk tudományos közleményt, hogy Arkaim kisugárzása miként viszonyul a Kárpát-medencei hasonló sugárközpontokhoz, a pilisi szívcsakrához és a tápiószentmártoni Attila dombhoz.

A tudománytalan fantazmagóriák elterjedése mellett egy másik jelenség, a politika érdeklődése is kíséri a Városok országát. Az Arkaimban található látogató központot 2005 áprilisában fölkereste Dmitrij Medvegyev (akkor az orosz államfő kabinetfőnöke, ma miniszterelnök), és egy hónap múlva Vlagyimir Putyin államfő is.

Gennagyij Zdanovics (jobbról) Vlagyimir Putyinnak magyaráz Arkaim makettje előtt
(Forrás: http://www.arkaim-center.ru)

A régészek által megfogalmazott elképzelést az Andronovói kultúra népességének ősindoeurópai/árja származásáról megerősítette az archeogenetika is. Az egykorvolt andronovói emberek legközelebbi rokonai a zsinegdíszes kerámiát készítő ősbaltiak (a lettek, litvánok, poroszok elődei), valamint a mai Indiában élő egyes populációk.

Az andronovói-szintastai népesség nyelve az ősiráni nyelveknek egy mára kihalt ága lehetett. Ezt a finnugor nyelvekbe került ősiráni szavak alapján feltételezte Jevgenyij Helimszkij. Vlagyimir Napolszkih pedig úgy vélte, hogy a finnugor nyelvek iráni jövevényszavai egy indoárja ősnyelvből származhatnak.

Ugorok az árják szekerén

Írásunk címében Zempléni Árpádot, a turanizmus atyját idéztük, aki csinos kis konteót kombinálva úgy vélte, hogy az árja ármány (értsd: az európai nemzetek) a kis magyarság elveszejtésére tör. Régen ez azért nem teljesen így volt. Az Andronovói kultúra ősiráni népessége adta azt az első kulturális lökést az ugor alapnépességnek, amelynek emléke nyelvünkben máig megőrződött. Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.). És igen, az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is (Fodor István 2009: 25–26.). A szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576‒577.). Ez az etimológia párhuzamba állítható a régészeti megfigyelésekkel.

A szintastai 30. sír rekonstrukciós rajza
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 215.)

Eddig nem esett szó arról, hogy a szintastai település mellett föltárt temetők legjelentősebb leletei a szekérmaradványok. A nagyméretű sírkamrákban a kerekeknek külön keskeny árkokat ásva, enyhén besüllyesztve helyezték el a küllős kerekű harci szekereket. Ezek a jelenleg ismert legrégebbi harciszekér-maradványok (4000 évesek). A bronzfegyverek mellett ezen szekerek alkalmazása biztosította a Városok országának fölényét a tőlük északabbra élő tajgai népek fölött. Ha mégis valami agresszió érte volna a területet, akkor pedig ott voltak a mesterien erődített települések.

A harci szekerek elterjedésének térképe
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

Az eurázsiai harci szekerek kérdését Igor Csecsuskov dolgozta föl doktori értekezésében, melynek címe magyarul: A késő bronzkori harciszekerek kérdésköre Eurázsia sztyeppi és erdőssztyeppi övezetében (a Dnyepertől az Irtisig). Nem túl sok pénzért ez a mű is letölthető az internetről. A szerző által összeállított katalógus szerint 27 harci szekér maradványai ismertek az eurázsiai sztyeppövezet bronzkori temetkezéseiből (Csecsuskov, I. V. 2013: 324–325.). Ezek közül két darab a Don folyó mellékéről. E szekerek talán nem katonai célokat szolgáltak, mivel tömör kerekük volt. Az összes többi szekérlelet az Andronovói kulturális-történeti egység területéről származik, ezen belül Szintasta temetőiből nyolc. A szekerek fából készültek, anyaguk jó részt elporladt a sírokban. Azonban a sírkamrákban a kerekek számára lemélyített gödrök fala megőrizte a küllők lenyomatát.

A Krivoje Ozero-i 9. kurgán szekeres sírjának rajza
(Forrás: Csecsuskov 2013: 460.)

Az Andronovói kultúra elitjét alkotó szintastai népesség a sztyepp és az erdő határvidékén élt, ily módon élvezvén mindkét földrajzi övezet gazdasági előnyeit. Elődeink ezt a trükköt is eltanulták tőlük. A vándor ősmagyarok mindig a sztyepp és az erdő határán haladtak a Kárpát-medence felé vezető útjukon. Földrajzi értelemben határterület a Kárpát-medence is. A kultúrák határán létezni gazdaságilag előnyös lehet, de a lelket erősen emészti. Ezt már Ady Endre észrevette:

Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza. (Ismeretlen Korvin-kódex margójára)

A kompországságot az andronovóiaktól tanultuk. Előnyeit és hátrányait azóta is élvezzük.

Felhasznált irodalom

Arkaim 1999: Аркаим 1987–1997. Библиографический указатель. Cseljabinszk

Arkaim 2011: Аркаим. Поселение эпохы бронзы. Древнейшие индоевропейцы в степях Урала. Каталог выставки. Cseljabinszk

Csecsuskov, I. V. 2013: (Чечушков, И. В.) Колесничный комплекс эпохы поздней бронзы степной и лесостепной Евразии (от Днепра до Иртыша). Jekatyerinburg

Fodor István 1975: A finnugor régészet fő kérdései. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. Hajdú Péter. Budapest, 1975: 47–75.

Fodor István 2009: Őstörténet és honfoglalás. Magyarország története 1. Főszerk. Romsics Ignác. Budapest

Gening, V. F. 1977: (Генинг, В. Ф.) Могильники Синташта и проблема ранних индоиранских племен. Советская археология, 1977/4: 53‒73.

Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: (Генинг, В. Ф., Зданович, Г. Б., Генинг, В. В.) Синташта. Археологические памятники арийских племен Урало-казахстанских степей. Cseljabinszk

MSzFE III. 1978: A magyar szókészlet finnugor elemei. Főszerk. Lakó György. Budapest

Szalnyikov, K. V. 1948: (Сальников, К. В.) К вопросу о стадиях в памятниках андроновской культуры Заураля. Первое Уралское археологическое совещание. Perm

Szalnyikov, K. V. 1967: (Сальников, К. В.) Очерки древней истории Южного Урала. Moszkva