-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Paradigmaváltás az őstörténetben címmel jelent meg június 17-én a Magyar Hírlapban M. Lezsák Gabriella régész nyilatkozata. A cikk alcíme szerint a kommunizmus idején a pártállam által kijelölt vezető kutatók bebetonozták a finnugor dogmát. Mélyfúrással eredtünk a dogma nyomába.
M. Lezsák Gabriella az utóbbi években többször járt a Kaukázusban tudományos expedíciók tagjaként. Ezekről korábbi újságcikkekből és az Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportjának honlapján közzétett beszámolókból értesülhettünk. A Magyar Hírlap újságírójának, Lázin Miklós Andrásnak nyilatkozva először ezekről az expedíciókról beszélt. A kaukázusi expedíciók tanulságait összefoglalva kijelentette, hogy „a magyarságnak ebben a térségben lehetett az őshazája”. A magyar őstörténet régészeti kutatóit egyoldalú szemléletmóddal vádolja. Ez úgy értendő, hogy a régészek nem fordítanak elég figyelmet a Kaukázusra. Saját expedícióinak régészeti eredményeiről azonban nem számolt be a riporternek. Ezek helyett inkább a nemzeti krónikás hagyományok jelentőségét hangsúlyozta. Krónikáink a Kaukázus és a Kubany folyó vidéke felől vezetik be a magyarokat a Kárpát-medencébe. A Kaukázus és a magyar őstörténet kapcsolata a cikk egy későbbi bekezdésében is előkerül: M. Lezsák Gabriella ismerteti Kézai Simonnak a 13. század 2. felében írt krónikája néhány olyan részletét, amely a Kaukázus északi előterére utal (Meótisz a csodaszarvas történetben), valamint utal arra, hogy a Kézai által említett Eviláth vidéke a Kaukázus túloldalán, vagyis Transzkaukáziában található. Azt is megtudjuk az Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportjának tagjaként nyilatkozó régésztől, hogy a 13. században a keleti magyarokat kereső szerzetesek is a Kaukázus vidékén sejtették távoli rokonaikat, és a 19. században is ez a terület vonzotta az őshazakutatókat.
A magyar őstörténet rejtélyek halmaza. Ezen belül a Kaukázus, pontosabban annak északi, síksági előterének szerepe elődeink történetében a rejtélyek rejtélye. Vagyis csak örülhetünk a kaukázusi magyar régészeti expedícióknak. A Kaukázus esetleges szerepét a magyar őstörténetben, az ezzel kapcsolatos tudományos és műkedvelő kutatásokat itt a Rénhírekben több írásunkban is tárgyaltuk (lásd írásunk végén a kapcsolódó tartalmakat). M. Lezsák Gabriellának is van egy adatgazdag tanulmánya erről a témakörről (A magyar őstörténet észak-kaukázusi vonatkozásai) a Valóság 2017/8. számában. Várjuk tőle az ásatási eredményeit ismertető régészeti szakpublikációkat is, amelyeket örömmel fogunk ismertetni.
(Forrás: V. B. Vinogradov: Altungarische paralellen zu einigen Gräbern des Alanischen Gräberfeldes bei Martan-ču. ActaArchHung 1983. 211 –220. alapján)
Az örvendezés után térjünk rá a nyilatkozat azon elemeire, melyek végig nem gondolt meghökkentő állításokkal, tévedésekkel terhesek.
Ez az első: „A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével.” E mondattal két probléma van. 1) A nyelvek történetét és a népek történetét többen már a 19. század előtt is azonosnak tekintették. 2) Ezt a tudományos gyerekbetegséget a magyar nyelv és a magyar őstörténet szakképzett kutatói a 19. század végére kinőtték (lásd tudomany.hu).
A második: „A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból.” E mondattal is két probléma van. 1) a finnugor nyelvrokonság tudományosan bizonyított tételét nem lehet dogmának nevezni. Ha valaki dogmának nevezi, cáfolnia is kell. 2) A finnugor nyelvrokonság ténye nem zárja ki a magyarok kaukázusi őshazáját. Amint több mint 100 éve megállapították, a nyelv- és a néprokonság nem feltétlenül esik egybe. A finnugor összehasonlító történeti nyelvészet nem illetékes a magyar őstörténet kérdéseiben, már csak azért sem, mert ezen tudományág szerint a magyar nyelv kb. 2500 éve létezik, onnantól kezdve nyelvi kérdésekben nem a finnugristák, hanem a magyar történeti nyelvészet művelői illetékesek. 3) A fenti megállapítás azért is meglepő, mivel a magyar őstörténeti kutatást itthon meghatározó és legmagasabb szinten képviselő nyelvész turkológus akadémikusaink egytől egyig a kubanyi magyar őshaza hipotézisének követői. Munkáikban évtizedek óta a Kaukázus meghatározó szerepét hirdetik, bár nem a 13. századi krónikás hagyomány, hanem a 19. századi szinten művelt nyelvészeti paleontológiai eredményekre hivatkozva (vö. körte és meggy szavunk etimológiája). Meggyőződésük szilárdságára jellemző, hogy a hazai és nemzetközi régészeti kritikák ellenére gyakorlatilag teljesen negligálják teljes Kelet-Európa kora középkori régészeti eredményeit.
4) Meglátásunk szerint a cikkben tévesen hangzik el, hogy a magyar régészeti kutatás nem fókuszált a déli területekre. A régióból származó ’magyar jellegű’ leleteket eddig is ismerte, sőt közölte és elemezte is a hazai régészeti kutatás. Legutóbb a 2016-ban a Budapesten rendezett nemzetközi magyar őstörténeti konferenciára a szentpétervári Ermitázs múzeum egyik vezető szakemberét hívta meg az MTA előadást tartani erről a leletkörről. Sőt a cikkben említett Mardzsani-gyűjtemény „magyar jellegű” leleteinek első összefoglalását is az MTA egyik kutatójától kapta M. Lezsák Gabriella. A Kaukázus északi előtere régészetileg a legjobban ismert és kutatott régiók közé tartozik Oroszországon belül is már a 18. század végétől kezdve. Így az a tény, hogy magyar jellegű leletek kerültek elő a térségben a Kr. u. 3–14. század között birodalmat alkotó alánokhoz köthető temetőkből, illetve szórványleletként, nem újdonság. A kutatók (a helyi orosz szakemberek is) a kelet-európai kereskedelembe bekapcsolódó egykori magyaroktól eredeztethető importleletként értékelték azokat, tehát ismerték és a történeti adatok fényében igyekeztek is elfogadható magyarázatot adni feltűnésükre. A magyar régészet valóban félvállról kezelte a keleti „magyargyanús” leleteket főleg az 1990-es évektől, de ez egyformán vonatkozott a teljes Kelet-Európára, és nem pusztán a Kaukázus előterére. A valós gond ez utóbbi térség magyar jellegű leleteivel elsősorban az, hogy eddig döntő többségük sírrablásból, leletösszefüggések nélkül vált ismertté. Ez lehetetlenné tette korrekt értékelésüket. Közben az utóbbi években a térségben a lelethamisítások is hatalmas mértéket öltöttek. Ezért is örülne a hazai régészet, ha a 13. századi források felmondása helyett a konkrét lelőhelyekhez köthető feltárási információkat olvashatná mihamarabb. Az interneten ezen leletek képei már jóval az új magyar expedíciók előtt elérhetővé váltak, így érthető a fokozott érdeklődés.
A harmadik: „…a magyarság nyelvének abban a korszakában, amit a nyelvészek ugor kornak neveznek, kapcsolatba kerülhetett egy kisszámú szibériai népességgel, a későbbi obi-ugorok elődeivel, akik átvették a nyelvét és bizonyos fokig abban az archaikus állapotában őrizték meg, a nagyszámú magyarság nyelve viszont tovább alakult.”
Ez egy teljesen abszurd állítás, messzemenő következményekkel. Ha a magyarok adták át a nyelvüket az obi-ugoroknak és az ugor nyelvek nem egy közös ugor ősnyelvből (alapnyelvből) származnak, akkor mi van a többi finnugor nyelvvel, azok mitől finnugorok? Nem volt finnugor alapnyelv? A lehetséges válaszok: a) a többi finnugor nyelvű népnek is a magyarok adták át a nyelvüket (de hol és mikor?), b) a nyilatkozatában M. Lezsák Gabriella a hun‒magyar folytonosság mellett érvel ‒ esetleg a többi finnugor nyelvű nép is a hunoktól származik?
A negyedik: „Egyébként már maga a finnugor elnevezés is megtévesztő, hiszen az ugor népnév alatt nem a történelemben valóban jelentős szerepet játszó ugor népeket, a magyarokat, a bolgárokat, kutrigur, utrigur stb. népeket értik, hanem két kis lélekszámú, oroszul jugrának nevezett népet.”
Itt is van probléma bőven. 1) A finnugor elnevezés nem megtévesztő, az nem népnév, hanem egy nyelvcsalád neve, amely a nyelvcsaládba tartozó két alcsoport nevének összevonásával jött létre. 2) Ugornak az orosz történeti források nevezik a magyarokat. Innen kölcsönözte ki a történeti nyelvészet, és építette be a nyelvcsalád megnevezésébe. A bolgárokat soha senki nem nevezte ugoroknak, ellenben volt olyan történetíró, aki a bolgárokat és az onogurokat egy népként kezelte. A bolgárokról, kutrigurokról és utrigurokról azt feltételezik, hogy a török nyelvcsalád bolgár-török ágába tartozó nyelvet beszéltek, ugyanezt feltételezik az ogurokról is, akik szintén nem keverendők össze az ugorokkal. 3) A „két kis lélekszámú, oroszul jugrának nevezett népet” tudományos publikációkban nem nevezik ugoroknak, ők obi-ugorok.
Az ötödik: „egy másik kutatócsoport eredménye szerint megvan a bizonyíték a finnugor eredetünkre, mivel azonosítottak egy olyan génállományt…”
Ebben a mondatban M. Lezsák Gabriella keveri a nyelv- és a néprokonságot (lásd megint: tudomány.hu). Nem vagyunk finnugorok, a finnugor egy nyelvcsalád neve. Ebből következően a nevezett kutatócsoport sem bizonyította a „finnugor eredetünket”. Ellenben genetikai kapcsolatot talált egyes magyar és obi-ugor emberek között.
A hatodik: „A szegedi egyetem Genetikai Tanszékén a Török Tibor és Neparáczki Endre nevével fémjelzett kutatások valóban nagyon fontosak, hiszen egzakt módon valószínűsítették a hun‒magyar folytonosságot.” E mondatból annyi igaz, hogy ezek a kutatások nagyon fontosak. Ellenben a szerzők a történelmi-régészeti szakirodalomban való járatlanságuk miatt nem voltak egzaktak (lásd: Rénhírek), és nem bizonyították a hun‒magyar folytonosságot. Találtak viszont belső-ázsiai vonalat egyes honfoglalók genetikai állományában. Ebből még sok érdekes dolog sülhet ki.
A hetedik: „Genetikailag is alátámasztották [ti. Török Tibor és Neparáczki Endre], hogy a hunok valószínűleg egy kevert ugor-ogur, azaz a bolgár-törökökhöz közelálló népesség lehetett. A finnségi népekkel csak az évezredes ugor‒ogur kulturális hatás okozhatta, hogy nyelveink közeledtek egymáshoz.”
1) Ha a hun egy kevert ugor-ogur népesség, akkor honnan van benne az ugor szál? Ez a mondat nem kevesebbet állít, mint hogy a hunok egy része ugor nyelvű népektől (magyar, hanti, manysi) származna. Hogy jön ez össze azzal az előbbi állítással, hogy a magyarok átadták a nyelvüket az obi-ugoroknak? A hunokban az ugor elemet a magyarok jelentették? Akkor a hunok félig finnugorok (nyelvileg)? 2) Milyen „évezredes ugor‒ogur kulturális hatás” okozta, hogy a finnségi nyelvek közeledtek egymáshoz? Mi köze az oguroknak ehhez a nyelvtudományban ismeretlen finnugorközi közeledéshez? Van erre bármi történeti-nyelvészeti adat? Nincs.
A nyolcadik: „Paradox, hogy amíg az MTA a finnugor rokonságról szóló vizsgálatok eredményeit propagálja, … addig a szegedi kutatók eredményeitől … mereven elzárkóznak”.
Téves állítások a mondatban: 1) A hivatkozott vizsgálat nem a finnugor rokonságról szólt, mint azt fentebb már írtuk. 2) Nem tudunk olyan MTA állásfoglalásról, amely kijelentette volna elzárkózását a szegedi kutatók eredményeitől. Ellenben különböző, nem akadémiai szakmai fórumokon jogos bírálat érte a nevezett kutatókat amiatt, hogy a genetikai eredményeikből történettudományi, régészeti és nyelvészeti ismeretek nélkül jutottak messzemenő őstörténeti, tehát nem biológiai következtetésekre.
A kilencedik: „A kommunizmus idején bebetonozódott finnugor dogma miatt blokkolódott a téma [ti. a Kaukázus szerepe a magyar őstörténetben], a finnugor alapokon álló, a pártállam által kijelölt vezető kutatók ellehetetlenítették ennek az irányvonalnak a kutatását…”
Ezt az állítást maga M. Lezsák Gabriella cáfolta meg a Valóságban megjelent írásában, ahol bibliográfiai hivatkozásokkal szerepelnek a kommunizmus éveiben megjelent, a Kaukázus és a magyar őstörténet kapcsolatát tárgyaló tudományos publikációk. A tisztánlátást segítené, ha M. Lezsák Gabriella megnevezné, hogy kik voltak azok a pártállam által kijelölt vezető kutatók, akik ellehetetlenítésre vetemedtek. Harminc évvel a rendszerváltás után már nem kellene félni a felelősök megnevezésétől. Ha voltak ilyenek. Mi csak olyan, egykor lelkes kommunista őstörténészről tudunk, aki később a kaukázusi őshaza híve lett.
A kommunisták sok mindenre képesek, de nem úgy születnek, hogy már csecsemő koruktól üldözni akarják a „finnugorizmus” ellenségeit. Az a dogma, hogy van finnugor dogma.
(A cikk frissítve Türk Attila köszönettel vett kiegészítéseivel 06. 19-én reggel 6 órakor.)