nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Winny Puhh:
Meiecundi mees üks Korsakov
läks eile Lätti
(Egyes számú földink, Korszakov...)

Kemény ellenfele akadt ByeAlex kedvesének: az észtek egy csontszámlálós dallal indulnak.

Fejes László | 2013. március 9.
|  

 

Sajnálattal értesültünk róla, hogy információinkkal ellentétben mégsem a Winny Puhh jutott tovább a malmői döntőbe. A cikket a megszokottnál is alaposabban ellenőriztük, de többünknek egymástól függetlenül is a Winny Puhh győzelméről értesült. A valódi győztes Birgit Õigemeel Et uus saaks alguse (Hogy az új elkezdődhessen) című dala, melyre természetesen a későbbiekben visszatérünk. Mindenesetre úgy véljük, hogy a Winny Puhh dala sokkal inkább számot tarthat az olvasó érdeklődésére.

Mára már kiderült, hogy Magyarországot ByeAlex fogja képviselni a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, Malmőben. Az esélyeket latolgatva természetesen ismernünk kell az ellenfeleket is. A riválisok közül eddig – nagy örömünkre – az észtek hívták fel magukra a figyelmet, dalukból már a magyar közszolgálati rádió is játszott részletet. A dalt a Winny Puhh együttes adja elő. (Az együttes neve ’Micimackó’-t jelent – bár a regény címe észtül Karupoeg Puhh, amit kb. Puhh, a medvebocsként fordíthatunk.) A zenekar 1993-ban középiskolai bandaként alakult Põlvában, szélesebb körökben azonban csak 2006-ban váltak ismertté, amikor a Nuudlid ja hapupiim (Nudlik és aludtej) című daluk elnyerte a Raadio 2-n („az észt MR2 Petőfi”) az év dala címet.

 

Mivel nyilván mindenki kíváncsi a dalra, és a felvételt látva és hallva nyilvánvalóan ég a kíváncsiságtól, hogy miről is szól a dal, nem is húzzuk tovább az időt: lássuk a medvét – azaz a csekélyértelmű medvebocsot!

Meiecundi mees üks Korsakov läks eile Lätti Egyes számú földink, Korszakov tegnap Lettországba ment
Kantis kolme tonni murdis ära jalaluu Három tonnát cipelt, eltörte a lábcsontját
Meiecundi mees üks Korsakov sai vastu tatti Egyes számú földink, Korszakov kapott a pofájába
Õnnetult tal läks ta murdis oma ninaluu Szerencsétlenül járt, eltört az orrcsontja
   
Meiecundi mees üks Korsakov sõi värsket kurki Egyes számú földink, Korszakov friss uborkát evett
Torkas pöidla silma nüüd on katki pöidlaluu Hüvelykujjával a szemébe bökött, most el van törve a hüvelykcsontja
Meiecundi mees üks Korsakov see tõstis kappi Egyes számú földink, Korszakov felemelt egy szekrényt
Poleks pidand tõstma nüüd tal murdus reieluu Nem kellett volna megemelnie, most eltörött a combcsontja.
   
Meiecundi mees üks Korsakov läks eile Lätti... Egyes számú földink, Korszakov tegnap Lettországba ment...

 

 

 

Meiecundi mees üks Korsakov see nägi pätti

Egyes számú földink, Korszakov látott egy csavargót
Tahtis menti helistada murdis lõualuu Rendőrt akart hívni, de eltört az állkapocscsontja
Meiecundi mees üks Korsakov see vaatas tähti Egyes számú földink, Korszakov csillagokat nézett
Kahju et ta vaatas pooleks murdus kaelaluu Kár, hogy nézte őket, félbetört a nyakcsontja
   
Meiecundi mees üks Korsakov läks eile poodi Egyes számú földink, Korszakov tegnap elment a boltba
Ratastoolis tuli koju murdis jalaluu Kerekesszékben jött haza: eltört a lábcsontja
Meiecundi mees üks Korsakov see tegi suitsu Egyes számú földink, Korszakov rágyújtott
Pea käis ringi kukkus maha katki sääreluu Megszédült, elesett, a lábszárcsontja reccs...
   
Pole see jõumehe elu üldse kerge... Nem könnyű az erős ember élete...
   

Meiecundi mees üks Korsakov läks eile Lätti...

Egyes számú földink, Korszakov tegnap Lettországba ment...

 

 

 

Meiecundi mees üks Korsakov see pani kipsi

Egyes számú földink, Korszakov begipszelte magát
Mõtles lihtne töö ja kohe murdis randmeluu Könnyű munkának vélte, és máris eltört a csuklócsontja
Meiecundi mees üks Korsakov lõi eile pihku Egyes számú földink, Korszakov tegnap a markába csapott
Tugevasti lõi ja pooleks murdis vaagnaluu Erősen ütött, kettétört a medencecsontja.
   
Meiecundi mees üks Korsakov tõi koju proua Egyes számú földink, Korszakov asszonyt hozott haza
Poleks pidand tooma see tal murdis sõrmeluu Nem kellett volna hoznia, mert eltört az ujjcsontja.
Meiecundi mees üks Korsakov läks talvel vette Egyes számú földink, Korszakov télen a vízbe ment
Ei tulnud enam välja ju on murdund mõni luu Nem jött ki többé, hiszen már sok csontja eltört
   
Meiecundi mees üks Korsakov läks eile Lätti... Egyes számú földink, Korszakov tegnap Lettországba ment...

A szöveg nem csak tartalmát tekintve, de nyelvileg is furcsa. Kezdjük rögtön a címmel! A Meiecundi mees írásmód nem igazán érthető, hiszen a stanadard helyesírásban ez meie kandimees lenne. A c utalhat a régi helyesírásra vagy egy halom más nyelvre is, de az [a] (-hoz közeli hang) jelölése u-val az angolban fordul elő. Az angolban nincs cund(i), de van cundiman (igaz, ezt kundimannak is írják), a man pedig ugyanúgy férfi, mint az észt mees. Az azonban így sem világos, hogy jön ide a filippínó dalstílus. Nyelvi furcsaság még a csontok megnevezése: ez több esetben is nem a szaknyelvi megnevezés, hanem egyszerűen egy testrésznév és a luu ’csont’ szavakkal alkotott összetétel. A dal egyébként irodalmi nyelven szól, az egyetlen eltértés, hogy a -nud végződés magánhangzó után -nd alakban jelenik meg: ei pidand (irod. ei pidanud) ’nem kellett’, ei murdund (irod. ei murdunud) ’nem törött’. Ez azonban nem igazán rendhagyó, irodalmi szövegekben, dalokban gyakran előfordul. Az állandósult szókapcsolatok közül figyelemre méltó a tatti vastu saama, szó szerint kb. ’takonyra/takonyba kap’, ’taknyára kap’, azaz ’kap a pofájára/pofájába’.

De ki lehet az a Korszakov?
De ki lehet az a Korszakov?
(Forrás: Wikimedia Commons / Fæ / CC BY 2.0)

A fentiekből nyilvánvaló, hogy az együttes nem veszi komolyan sem a versenyt, sem saját magát. Januárban, amikor bejutottak az elődöntőbe, interjút adtak az észt állami tévének. Az interjún azonban nem az együttes tagjai jelentek meg, hanem a szóvivőjük, Olavi Ruitlane író (illetve Korszakov úr, aki végig nem szólt egy szót sem). Ruitlane elmondta, hogy különböző szerződések miatt nem válaszolhat minden kérdésre, de átadott egy listát azokról a kérdésekről, amelyekre hajlandó válaszolni. Az első kérdésre (miért indult a Winny Puhh a versenyen) a papírjaiban hosszan kereste a választ, majd közölte, hogy erre nem tud válaszolni. A következő kérdés arra vonatkozott, hogy miként született a dal. A szóvivő elmondta, hogy Mart Normet újságíró, műsorvezető kérte fel az együttest, hogy írjanak egy dalt, és őket motiválta a kihívás. Ezután a dal címére vonatkozó kérdést kap, de a választ nem találja, viszont közben megtalálja a választ ez első kérdésre, de annyira belebonyolódnak abba, hogy akkor most melyik kérdésre válaszoljon, hogy ez sem hangzik el. Az interjúból végül tulajdonképpen semmi nem derül ki.

A számhoz videoklipp is készült, az alábbiakban ezt láthatjuk.

A dal műfaját tekintve a csontszámlálós dalok közé tartozik: a szöveg a test különböző részein található csontokat emlegeti. A műfaj klasszikusának a The Delta Rhythm Boys ötvenes évekbeli dala tekinthető: a dal felbukkan az Esőember című filmben és a Monkey Island 2 című számítógépes játékban is.

Ezekiel cried, “Dem dry bones!” Ezékiel kiáltott: „Ó, azok a száraz csontok!”
Ezekiel cried, “Dem dry bones!” Ezékiel kiáltott: „Ó, azok a száraz csontok!”
Ezekiel cried, “Dem dry bones!” Ezékiel kiáltott: „Ó, azok a száraz csontok!”
Oh, hear the word of the Lord. Ó, halld az Úr szavát!

 
Easy to connect dem bones, dem dry bones! Könnyű összerakni azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Easy to connect dem bones, dem dry bones! Könnyű összerakni azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Easy to connect dem bones, dem dry bones! Könnyű összerakni azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Now hear the word of the Lord. Most halld az Úr szavát!

 
Your toe bone connected to the foot bone, A lábujjcsontod a lábfejcsontodhoz csatlakozik
Your foot bone connected to the heel bone, A lábfejcsontod a sarokcsontodhoz csatlakozik
Your heel bone connected to the ankle bone, A sarokcsontod a lbokacsontodhoz csatlakozik
Your ankle bone connected to the leg bone, A bokacsontod a lábszárcsontodhoz csatlakozik
Your leg bone connected to the knee bone, A lábszárcsontod a térdcsontodhoz csatlakozik
Your knee bone connected to the thigh bone, A térdcsontod a combcsontodhoz csatlakozik
Your thigh bone connected to the hip bone, A combcsontod a csipőcsontodhoz csatlakozik
Your hip bone connected to the back bone, A csípőcsontod a hátcsontodhoz csatlakozik
Your back bone connected to the shoulder bone, A hátcsontod a nyakcsontodhoz csatlakozik
Your shoulder bone connected to the neck bone, A vállcsontod a nyakcsontodhoz csatlakozik
Your neck bone connected to the head bone, A nyakcsontod a fejcsontodhoz csatlakozik
Oh, hear the word of the Lord! Ó, halld az Úr szavát!

 
Dem bones, dem bones gonna walk aroun’ Azok a csontok, azok a csontok körbe fognak járkálni.
Dem bones, dem bones gonna walk aroun’ Azok a csontok, azok a csontok körbe fognak járkálni.
Dem bones, dem bones gonna walk aroun’ Azok a csontok, azok a csontok körbe fognak járkálni.
Oh, hear the word of the Lord. Ó, halld az Úr szavát!

 
Disconnect dem bones, dem dry bones! Szedd szét azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Disconnect dem bones, dem dry bones! Szedd szét azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Disconnect dem bones, dem dry bones! Szedd szét azokat a csontokat, azokat a száraz csontokat!
Now hear the word of the Lord. Most halld az Úr szavát!

 
Your head bone connected from your neck bone, A fejcsontod a nyakcsontodtól csatlakozik
Your neck bone connected from your shoulder bone, A nyakcsontod a vállcsontodtól csatlakozik
Your shoulder bone connected from your back bone, A vállcsontod a hátcsontodtól csatlakozik
Your back bone connected from your hip bone, A hátcsontod a csípőcsontodtól csatlakozik
Your hip bone connected from your thigh bone, A csípőcsontod a combcsontodtól csatlakozik
Your thigh bone connected from your knee bone, A combcsontod a térdcsontodtól csatlakozik
Your knee bone connected from your leg bone, A térdcsontod a lábszárcsontodtól csatlakozik
Your leg bone connected from your ankle bone, A lábszárcsontod a bokacsontodtól csatlakozik
Your ankle bone connected from your heel bone, A bokacsontod a sarokcsontodtól csatlakozik
Your heel bone connected from your foot bone, A sarokcsontod a lábfejcsontodtól csatlakozik
Your foot bone connected from your toe bone, A lábfejcsontod a lábujjcsontodtól csatlakozik
Now hear the word of the Lord! Most halld az Úr szavát!

A szöveg állítólag Ezékiel könyve 34. fejezetének elejére utal – a Winny Puhh esetében azonban biblikus hátteret hiába keresnénk...

Források

Winny Puhh

Winny Puhh ei tea, miks ta konkursil osaleb

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 szergeri 2013. március 9. 17:48

@Fejes László (nyest.hu): én is csak egyszer, de semmi cikk nem volt csak a videó. Viszont azt is el tudom képzelni, hogy valaki, valamely portál, vagy egyéb oldal szerkesztője félre fordította a külföldi, angol cikket, mert rákerestem, és valóban, bizton állították, hogy a Winny Puhh nyerni fog, de szó sem volt róla, hogy nyert is. Azon sem csodálkoznék, ha az emberek csak erre az egy dalra emlékeztek volna az egész válogatóról és azt hitték, tényleg nyert.

4 Fejes László (nyest.hu) 2013. március 9. 15:53

@szergeri: Hát igen, bánni nem bánjuk, de én pl. közösségi oldalon ezzel nem találkoztam.

3 szergeri 2013. március 9. 15:51

@Fejes László (nyest.hu): Én először ezt a kamut azon a bizonyos közösségi oldalon láttam, de azt már nem tudom, melyik "osszunk meg hülyeségeket, úgyis beveszik az ökrök" megosztós oldaltól jött. Bár azzal valóban egyet értek, hogy ez a dal érdekesebb, és nem hiszem, hogy ez veszélyesen plusz munka lett volna, mert szerintem előbb vagy utóbb úgyis terítékre került volna nálatok. :)

2 Fejes László (nyest.hu) 2013. március 9. 14:48

@szergeri: Igen, sajnos a tények makacs dolgok. A cikket módosítottuk, a felelősöket keressük...

1 szergeri 2013. március 9. 14:30

Nem szeretnék senkit kiábrándítani, de az Eurovision hivatalos weboldalán az áll, hogy idén Birgit Õigemeel az "Et uus saaks alguse" című dallal fogja képviselni Észtországot.

Információ
X