nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Utazás a Hold és egy filozofikus nyelv felé

Mi köze a holdutazásnak és a növényrendszertannak a mesterséges nyelvekhez? És hogy jön ide egy középkori arab traktátus a titkosírásról? Hát egy kamu kínai enciklopédia, amit állítólag egy német írt, de ez sem biztos, lehet, hogy csak egy argentin író találta ki az egészet? Ebben a cikkben a kora újkorban kalandozunk továbbra is, és röviden belenézünk egy 17. századi mesterséges nyelvbe.

Cser András | 2011. szeptember 22.
|  

Ahogy korábban már írtunk róla, a 16. század folyamán két nagyon fontos folyamat indult el, amelyek lassan, de mélységesen megváltoztatták azt, ahogyan a nyelv és a nyelvek általános kérdéseiről gondolkodtak Európában. Az egyik folyamat a latin helyzetének a megrendülése volt: egyre több funkciójából kezdték kiszorítani a helyi nyelvek az államigazgatásban, a tudományban és a vallási életben. Bár a latin még sokáig nagyon fontos nyelv maradt (sok helyütt a 19. századig – például a pesti egyetemen csak az 1860-as években tértek át a magyar nyelvű előadásokra, bár a hivatalos nyelv akkor már húsz éve a magyar volt az országban), a 17. században már komolyan fölmerült az az igény, hogy más nemzetközi „közlekedőnyelvet” találjanak, amely a szellemileg globalizált középkor latinjának a helyére léphet. A másik folyamat az európán kívüli nyelvek fokozatos fölfedezése volt, a felismerés, hogy a nyelvek sokkal változatosabbak, mint azt korábban gondolták. A nyelvek kérdése tehát mind gyakorlati, mind elvi szinten olyan problémákat kezdett fölvetni, amellyel valamit kezdeni kellett. Egyfelől az újabb irányokba fejlődő természettudományokhoz igazodó tudományos nyelvhasználat igénye, másfelől az áttekinthetetlenséggel fenyegető kuszaság miatt fordult többek érdeklődése a mesterséges nyelvek felé.

Szövegtitkosító eszköz a 16. századból
Szövegtitkosító eszköz a 16. századból
(Forrás: Wikimedia Commons / Uploadalt / CC BY-SA 3.0)

Hozzájárult még ehhez az is, hogy a mesterséges jelrendszerek egyébként is előtérbe kerültek ebben az időszakban. A titkosírásoknak egyre kifinomultabb, egyre nehezebben megfejthető változatait találták ki a 16. és a 17. század folyamán, ebben a háborúkkal és egyéb politikai–diplomáciai problémákkal terhes időszakban. Erre a „tudományra” (mint sok másikra is) megtermékenyítőleg hatott a középkori arab tudós, Al Kindi, akinek a titkosírásról szóló könyvét már ismerték a 16. századi olasz humanisták. De mesterséges jelrendszerekre szükség volt a természettudományokban is, hiszen sajátos jelölésrendszere van többek között a matematikának, a zenének, a kémiának, és ezek elméleti kérdéseivel is sokat foglalkoztak ebben az időben.

Mind a titkosírások, mind a szaktudományok jelrendszerei általános értelemben mesterséges nyelvnek tekinthetők, amelyeket valamilyen konkrét célra fejlesztettek ki: a titkosírást egy-egy konkrét nyelv egyfajta kódolására, a szaktudományos jelölésrendszereket pedig egy adott szakterület állításainak formalizálására. A nyelvészet története szempontjából legérdekesebb mesterséges nyelvek azonban azok, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy a természetes nyelvekhez hasonlóan mindent le lehessen írni a segítségükkel.

John Wilkins és a holdutazás

John Wilkins (1614–1672) anglikán lelkész volt, élete vége felé Chester püspöke, emellettt pedig korának egyik kiváló tudós elméje, mellékesen pedig Oliver Cromwell sógora. A Royal Society alapító tagjaként és oxfordi, majd cambridge-i professzorként az intézményesült tudományos életért is sokat tett. Termékenyen írt tudományos műveket, és bár ezek egy része megsemmisült 1666-ban, a nagy londoni tűzvészben, még ami fennmaradt, az is tetemes mennyiséget tesz ki. Wilkins számos terület iránt érdeklődött. Legkorábbi tudományos munkájában például a Holdra való utazás lehetőségét járja körül (A discovery of a new world, 1638). Helytállóan és részletesen kifejti, hogy az út egyik nagy akadálya az, hogy a Hold nagyon messze van (a távolságát már régóta nagyjából helyesen saccolták meg), és mivel útközben nincsenek fogadók, nem volna hol megszállni és enni.

Arról nem szólva, hogy haza is kell menni...
Arról nem szólva, hogy haza is kell menni...
(Forrás: nyest.hu)

Minket azonban nem ez érdekel most, hanem egy másik nagy munkája, az Essay towards a real character and a philosophical language (Tanulmány egy valódi jelrendszerről és filozófiai nyelvről 1668). A címben szereplő két kifejezés ugyanarra vonatkozik, fogalmi nyelvet jelöl, amelyben minden fogalomnak egy jel felel meg (amely persze lehet összetett is). A 17. és 18. században közkeletű elképzelés volt, hogy az „ideális” nyelvnek ilyennek, tehát valamilyen értelemben fogalomjelölőnek kell lennie. Ezt az elképzelést táplálta a kínai nyelv és írásbeliség akkor még viszonylag újkeletű megismerése: Európában azt hitték, hogy a kínai írásrendszer tisztán fogalomjelölő, és ezt mintának tekintették – miközben a kínai nyelvet és írásrendszert valójában nem nagyon ismerte Európában szinte senki.

De hogyan alkotta meg John Wilkins a maga mesterséges nyelvét? Először is a jelentések rendszerét állította föl, amelyeket a jeleknek közvetíteniük kell. A világmindenséget csak úgy, egyszerűen, negyven kategóriára osztotta. Egy kategória volt a természeti elemeké, egy a fémeké, egy a halaké, egy a betegségeké, egy Isten, egy a mozgásé, egy a személyes viszonyoké, és így tovább. Ezeket a főkategóriákat tovább osztotta, egyenként maximum kilencfelé. Az elem kategóriáján belül ilyen alkategória (az ő szóhasználatában differencia) a tűz, a víz, a föld és a levegő. Ezeket azután tovább osztotta al-alkategóriákra (az ő szóhasználatában species, azaz ’faj’), ismét maximum kilencfelé. A tűznek például al-alkategóriája a lángnyelv, mint kis részlete az egésznek. Így haladt végig mindenen, olyan rendszert állítva föl, amelyből – szándéka szerint – semmi nem marad ki.

Essay towards a real character…
Essay towards a real character…
(Forrás: Wikimedia Commons / Public domain)

Az egyes jelentésekhez minden szinten grafikus formát és hangalakot is rendelt. A legfelső szinten a negyven főkategóriához megannyi mássalhangzó+magánhangzó kombinációt rendelt (ba, de, go, sa, co…). A második szinten egy-egy mássalhangzó felelt meg az alkategóriáknak, a harmadikon pedig egy-egy magánhangzó az al-alkategóriáknak. Például az elemek főkategóriája de, ezen belül a ’tűz’ de+b, ezen belül a ’láng’ deb+a. Avagy: a személyes viszony co, ezen belül a ’vérrokon’ co+b, ezen belül a ’szülő’ cob+a. Ez utóbbi esetben persze szükség van további alábontásra, ezt egy nemet jelölő mellékjellel megoldotta (hangalakilag pedig így lett coba+ra az ’apa’).

A végtelenig és egy picit tovább

Ily módon Wilkins nemes egyszerűséggel a teljességet kívánta megragadni a 17. század kedves tudományos naivitásával. Ő volt az egyik legkorábbi tudós, aki a beágyazott hierarchiát, másnéven taxonómiát a tudományos osztályozás alapjává tette, még ha ezt időnként teljesen esetleges és nehezen érthető szempontok alapján tette is. Az ő korszaka a korai felvilágosodás korszaka, és az enciklopédista mozgalmak ugyanezt a magabiztosságot mutatták munkáikban; tudjuk továbbá, hogy Wilkins munkája nagy hatással volt többek között Linnaeusra, a modern növény- és állatrendszertan és nevezéktan ősatyjára.

Mai szemmel nézve találóbb párhuzam Jorge Luis Borgesé, aki Wilkins munkáját egy róla írott rövid esszéjében egy fiktív ősi kínai enciklopédiához hasonlítja. (Borges szerint egyébként ezt az enciklopédiát Franz Kuhn írta, de nem tudjuk, a derék argentin író nem viccelt-e.) Ebben az állatok felosztása a következőképpen néz ki:

(a) a császáréi, (b) bebalzsamozottak, (c) szelídek, (d) kismalacok, (e) tengeri tehenek, (f) mesebeliek, (g) kóbor kutyák, (h) a jelen felosztásban foglaltak, (i) veszettek, (j) megszámlálhatatlanok, (k) vékony teveszőr ecsettel festettek, (l) egyebek, (m) amelyek épp eltörtek egy vizeskorsót, (n) amelyek messziről légynek néznek ki.

A mesterséges nyelvek fabrikálásának divatja a 18. század végére alábbhagyott; ezek után pedig már pusztán tudománytörténeti érdekesség. A későbbi mesterséges nyelveket (mint pl. az eszperantót) már a természetes nyelvek mintájára alakították ki, vagy pedig (mint a programozási nyelveket) valamilyen specifikus céllal, nem pedig a természetes nyelvek helyettesítésére.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 doncsecz 2011. szeptember 23. 15:58

Hercule Savigne Cyrano de Bergerac 17. századi francia költő igencsak érdekes nyelvi fordulatokkal írt a holdutazásról. Lehet, hogy Wilkins rá is hatással volt? Vagy talán máshonnan vette mindezt? Némi pontossággal ír erről, ugyanis amit a holdutazásról mondott egybevág a modern kor űrutazásában végrehajtott teljesítményekkel, de ez nem jelent látnoki képességet, legtöbben úgy vélik mindössze a véletlen műve.

Információ
X