nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A (latin) nyelv halála az újjászületés
Miért érdekes? A nyelv a reneszánszban

Közhely, hogy a reneszánsz időszaka sok mindenben újdonságot hozott, különösen a tudomány és a kultúra területén, amelyen mi magunk is kalandozunk a nyelvről való gondolkodás történetéről írván. Kik írták és miért az első kecsua nyelvtant? Miért kellett rácsodálkozni arra, hogy nyelvből sok van a világon? Hogyan jutottak arra a gondolatra, hogy a szavak tövekből és toldalékokból állnak? Ebben a részben a 15–17. századok nyelvtudományáról lesz szó.

Cser András | 2011. augusztus 16.
|  

Az utókor szemében látványos változások is lassan zajlottak a maguk idejében, és közelebbről nézve sokkal nagyobb a folytonosság és az összefüggés a kései középkor és a 15. század végével kezdődő időszak között. Mi volt az, amiben mégis lényegesen megváltozott ez alatt a körülbelül kétszáz év alatt a nyelvtudomány?

Na de mi köze még ehhez is a svájci franknak?
Na de mi köze még ehhez is a svájci franknak?
(Forrás: Wikimedia commons)

A változások részben az európai hagyományon belül indultak. A reneszánsz idejében egyre erősebb lett a tudós elmék igénye arra, hogy az ókori latinságot megismerjék és használják, hitelesebb forrásokhoz nyúljanak a nyelvi jelenségek leírásánál, az őket megelőző évszázadokban feledésbe merült munkákat kutassanak fel, és egy újfajta irodalmi kánont és stílust határozzanak meg. Paradox módon ez a törekvés, a klasszikus latin nyelv felélesztése volt az, ami bizonyos értelemben holt nyelvvé tette a latint. A középkor folymán ugyanis azért változott a latin nyelv, azért alakult ki a „középkori latin”-nak nevezett változata (itt nem a latin leánynyelvek kialakulásáról beszélünk, az egy más folyamat!), mert a latin nyelvet használták, és teljesen természetesnek tartották, hogy az az írásbeliség elsődleges nyelve.

A latin mellett azonban a görög nyelv is ezidőtájt jelent meg – kis híján ezer éves feledés után – az európai szellemi horizonton. A görögöt mindig is becsben tartották és a három szent nyelv közé sorolták a középkorban, de nyugaton nemigen tudott görögül szinte senki, még a legműveltebb szerzetesek és tudósok sem. Ahogy azonban a török szorítás Konstantinápoly körül egyre erősebb lett, és a bizánci „birodalom” agóniája egyre nyilvánvalóbb, az ottani értelmiségből jópáran nyugatra menekültek, magukkal hozva tudásukat és kézirataikat.

A 16. század elejétől az európai humanista tudósok egyre inkább törekedtek arra is – részben a kezdődő reformációnak köszönhetően –, hogy a Biblia ne csak latin fordításban legyen hozzáférhető és olvasható, hanem az eredeti nyelveken is, azaz héberül, arámiul és görögül. A 16. század elején Európa több egyetemén voltak már görög filológiát oktató tanárok, illetve teológusok, akik a szentírástudományt már görög, néha héber nyelvtudás birtokában művelték. Sylvester János például (akinek nyelvtanírói és nyelvújítói működéséről már korábban szóltunk) Wittenbergben Melanchthontól (azaz Philipp Schwartzerdt-től) tanult görögöt, majd később ő maga is a görög nyelv tanára lett a bécsi egyetemen.

Hosszabb távon szintén jelentős hatása volt annak, hogy a héber nyelv is bekerült az európai szellemi vérkeringésbe. Másutt már írtunk arról, hogy a szavak nyelvtani elemekre (morfémákra) való bontása és a morfológiai elemzés megjelenése az európai nyelvtudományban a héber nyelvtanok hatásának köszönhető. Az első nyomtatásban megjelent héber nyelvtant Johannes Reuchlin írta és 1506-ban jelent meg. (Érdekessége, hogy bár latinul írta, a könyvben jobbról balra haladnak az oldalak, és mivel Reuchlin tudta, hogy ez az olvasóit váratlanul fogja érni, az első – számára utolsó – oldalra azt írta, hogy ez a könyv vége.) A 16. század folyamán már egyre több egyetem teológiai fakultásán tanítottak a görög mellett héberül is értő tudósok.

A népnyelvek kérdése

Az itt tárgyalt korszak fontos fejleménye még az is, hogy az európában beszélt nyelvek (népnyelvek, vernakulárisok) korábban nem látott szerephez jutnak. Az előző részben említettük, hogy a középkorban alig egy-két európai nyelvről írtak nyelvtant. A 15. század végétől ez is megváltozik. Országonként más–más ütemben és más–más okokból, de a helyi nyelvváltozatok elkezdték átvenni a latin funkcióit: hivatalos iratokban használták őket, a jog és az államigazgatás nyelveként, a reformáció nyomán teológiai értekezések és a liturgia nyelveként, és így tovább. Különösen is fontos az, hogy a humanista szerzők, bibliafordítók és nyomdászok (mint a sokat emlegetett Sylvester János) sok olyan nyelvi kérdéssel voltak kénytelenek foglalkozni, amelyekről módszeresen gondolkodva lényegesen megújították a nyelvtudományt.

El kellett dönteniük, hogy anyanyelvük melyik nyelvjárását használják (abban az időben köznyelvek, tehát általánosan elfogadott és normatívnak tekintett nyelvváltozatok nemigen voltak még!), el kellett dönteniük azt, hogy a kiválasztott nyelvjárást hogyan írják le (hogyan jelöljék a latinban nem létező hangokat), az egyes konkrét alakváltozatok között hogyan válasszanak (nemesebb ~ nemesb), hogyan pótolják a hiányzó szókincset. El kellett gondolkodniuk azon, hogy a kultúrához kötött kifejezéseket hogyan fordítsák le: az Újszövetségben például görögül az asztalhoz ’fekszenek’ (anakeimai, katakeimai) – Károli Gáspárnak és a későbbi fordítóknak is kapóra jött, hogy a magyar (asztalhoz) telepedik kifejezés ezt is jelentheti. Tartalmi szempontból komoly kérdéseket vetett föl az átvitt értelmű kifejezések visszaadása, hiszen ezek téves (pl. szó szerinti) értelmezése egy bibliafordításnál akár eretnekséghez is vezethetett.

Felsorolásszerűen az európai népnyelvek első nyelvtanaiból néhány (csak szerző és évszám feltüntetésével):

  • olasz (toszkán): Leon Battista Alberti 1437–41 (nyomtatásban csak a 20. században!)
  • spanyol (kasztíliai): Antonio de Nebrija (1492)
  • francia: John Palsgrave 1530 (Angliában, angolul!)
  • cseh: Beneš Optát, Petr Gzel, Václav Philomates 1533
  • portugál: Fernão de Oliveira 1536
  • velszi: Gruffydd Robert 1567
  • lengyel: Piotr Stojeński 1568
  • német: Laurentius Albertus 1573
Nebrija nyelvtana (1492)
Nebrija nyelvtana (1492)
(Forrás: Wikimedia commons)

Könnyen, gyorsan kecsuául

A nyelvről és a nyelvekről való gondolkodás gyökeres fordulatához hozzájárultak a földrajzi fölfedezések és az ezek nyomában járó „nyelvi fölfedezések”. Amikor az európán kívüli világot elkezdték megismerni és meghódítani a 16. században, a helyben beszélt (bennszülött) nyelvek sok mindenkit biztos kevésbé érdekeltek, mint például az ott kitermelhető arany és ezüst. A misszionáriusok azonban érthető módon fontosnak tartották az újonnan megismert népek, törzsek nyelvének megtanulását, hiszen jól működő és hiteles kommunikáció nélkül tevékenységük teljes mértékben kudarcra lett volna ítélve. Ezek a – túlnyomórészt jezsuita, kisebb részben ferences és domonkos – papok azok, akiktől sok amerikai és ázsiai nyelv első leírásai származnak. Növendékeiket egy idő után már Európában elkezdték felkészíteni a távoli vidékeken végzendő missziós munkára, ehhez pedig kifejezésgyűjteményeket, elemi leírásokat, nyelvtanszerűségeket készítettek a helyben beszélt nyelvekről, sok helyütt pedig ők maguk alkották meg a nyelv első írásbeliségét.

Néhány Európán kívüli nyelv első leírása:

  • taraszk: Maturino Gilberti 1558
  • kecsua: Domingo de Santo Tomás 1560
  • tupi: José de Anchieta 1595
  • japán: João Rodrigues 1604
  • tagalog: Francisco de San José 1610
  • maláj: Albert Corneliszoon Ruyl 1612
Jezsuita misszionáriusok Akbar mogul sah udvarában
Jezsuita misszionáriusok Akbar mogul sah udvarában
(Forrás: Wikimedia commons)

Jé, de sokan vannak!

A nyelvi horizont mennyiségi kitágulása érdekes szemléletbeli változást is hozott. A kor embere megtanult rácsodálkozni arra, hogy a nyelvek, hasonlóan a természeti jelenségekhez, sokan vannak, sokfélék és változatosak. A mi számunkra ez evidensnek tűnhet, de a középkor folyamán ez egyszerűen nem volt intellektuálisan érdekes kérdés. A 16. századdal kezdődően az újkeletű növénygyűjtemények, állatkertek, ásványgyűjtemények (szintén tipikus humanista találmányok) mellett felbukkannak a „nyelvgyűjtemények” is. Ezek olyan könyvek voltak, amelyekben minél több nyelvből igyekeztek „mutatványokat” adni: néhány szó, némi információ arról, hogy a nyelvet kik és hol beszélik, némi szövegmutatvány – ez utóbbi tipikusan a Miatyánk volt, mivel a legtöbb újonnan felfedezett nyelvre először ezt fordították le a misszionáriusok. Ha úgy tetszik, a nyelvi adat a szó modern értelmében a humanista kor találmánya.

Az első nyelvgyűjtemények

Conrad Gesner: Mithridates 1555 (22 nyelv, köztük a magyar, az örmény és az izlandi)

Jerome Megiser: Specimen quadraginta… 1593 (40 nyelv, köztük a lapp és a török)

Andreas Müller: Orationis Dominicae versiones… 1680 (90 nyelv, köztük a maláj, a baszk és a grúz)

Conrad Gesner, a nyelvek első gyűjtője az ötvenfrankoson
Conrad Gesner, a nyelvek első gyűjtője az ötvenfrankoson
(Forrás: Wikimedia commons)
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
28 doncsecz 2011. augusztus 17. 16:11

@El Mexicano: @Nước mắm ngon quá!: A nyelvészet egyértelműen kimutatta, hogy a magyarság területi elhelyezkedése, illetve más tényezők nem tették lehetővé a dialektusok önállósodását. Negatív hátulütői persze vannak a szabdaltságnak, de annál több szépsége van, ha figyelembe vesszük, hogy az egyes nemzeti nyelvnek kikiáltott irodalmi nyelvek valójában egy elbarmolt torszülemények. Amely példákat El Mex mondott, azok a negatív oldalba valók, de amiket én említettem létezésüknek több értelme van néha mint másoknak, mert tényleg különböznek, úgy hogy a másik ne értse meg. A szituációk hasonlóak mindkét oldalon, de nem úgy, hogy mindegyikre egyetlen tulajdonságot mondhatunk.

27 Ed'igen 2011. augusztus 17. 15:39

Nem akarlak voltaképpen semmiről sem meggyőzni. Te így látod, én úgy. Talán a reneszánsz nyelvészeti teljesítményein való örvendezést lehetne árnyalni valamelyest, de ez már meg is történt.

26 Fejes László (nyest.hu) 2011. augusztus 17. 13:52

@Ed'igen: "A döntéshozatalban bizony szerepe volt és van a tudományos megismerésnek. Így a nyelvészetnek is." Ugyan már, ne legyünk ennyire naivak! A döntéshozók támaszkodnak a tudományos megállapításokra, ha azok alátámasztják céljaikat. Ha nem, akkor ignorálják őket.

Persze van, amikor a döntéshozók tényleg őszintén a tudomány álláspontját követik: amikor nekik egyébként mindegy. De ilyen ügyekben valószínűleg a tudományra sem nehezedik ideológiai nyomás...

25 Ed'igen 2011. augusztus 17. 13:13

@Fejes László (nyest.hu):

A döntéshozatalban bizony szerepe volt és van a tudományos megismerésnek. Így a nyelvészetnek is. Nem véletlen, hogy a gyarmatosítás együtt járt a "felfedezés", "megtalálás", "elsőnek leírás" illúziójával.

A döntéshozók nem alapozhatnak az ismeretek TELJES hiányára. Persze ezeken a helyeken általában nem nyelvészek ülnek, és a nyelvészek munkái csak többszörös áttételen keresztül jutnak el hozzájuk, de a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen.

Ami a Szovjetuniót és cári Oroszországot illeti, az , hogy kit rokonítanak kivel, melyik nyelv milyen társadalmi formációt takar (v.ö. Speranskij féle ustav felépítésével) az nem véletlenszerű.

Én semelyik nyelvtaníró jó- vagy rosszhiszeműségére nem kérdezek rá, nem kívánok ítélkezni felettük. Én csak azt állítom, hogy ők is a koruk szülöttei, és annak megfelelően jártak el a más csoportokkal szemben (ld orosz inozemcy, inorodcy mint kategória).

Ők is követték a mintát, és ők is hozzájárultak a folyamatokhoz. Tőlem nagyon távol áll az a szemlélet, hogy a tudományos szakemberek csak sodródnak, vannak, és érdeklődnek.

Végül éppen Errington, akit korábban említettem, tér ki arra, hogy miért és hogyan tartották deviánsnak, deficitesnek a spanyol nyelvleírók az általuk leírt nyelvek hangállományát, szókincsét.

Lehet, hogy ma nem ez a nyelvtanok elsődleges feladata, de talán érdemes megérteni azokat is, akik akkor alkottak.

24 Fejes László (nyest.hu) 2011. augusztus 17. 12:42

@Ed'igen: „Már önmagában ez a gondolat (hogy az ő nyelvük minőségileg alatta van a gyarmatosítók nyelvének) is jelentős következményekkel járt az alávetett csoportokra nézve.” Ezt én is írtam, de a nyelvtanok általában nem ilyen dolgokról szólnak.

„ha csak egy kicsit is belegondolsz abba, hogy a finnugor nyelvek és köztársaságok, autonóm területek elosztása, megosztása, egyesítése milyen komoly politikai és közvetetten gazdasági következményekkel járt egyes nyelvek beszélői számára. Hogy mit tekint a nyelvészet egy egységes nyelvnek, és annak a nyelvnek milyen szerepet szánnak egy állami apparátus működtetésében, bizony nem függetleníthető a nyelvet leíró nyelvtanok irányultságától.” Ez jól hangzik, csakhogy ebben a kérdésekben nem nyelvészek döntenek, mivel ez enm nyelvészeti kérdés. Határeseteknél egy nylevész mindkét álláspont (nyelv és nyelvjárás) tud jó érvet hozni, aztán vagy meghallgatják, vagy nem (ill. eleve a politika igényei szerint fogalmazhatja meg „szakvélemény”-ét).

Azt senki nem vitatja, hogy a nyelvészeknek lehet felelősségük, de egyrészt a döntéseket nem ők hozzák, másfelől azért ők is csak egyszerű emberek, akik sodródnak a politikai, társadalmi áramlatokkal.

23 Ed'igen 2011. augusztus 17. 12:40

@Nước mắm ngon quá!: Nos persze ez nem úgy megy, hogy megírja a nyelvtant és másnap királlyá koronáztatja magát és aláveti a helyieket.

Nos az, hogy "mire gondolhatott a költő" , a (rossz- vagy jóindulatú volt) nyelvtaníró, amikor írta a munkáját az azt gondolom ma már megfejthetetlen. Hogy szerette-e az adott nyelvet, az is puszta hipotézis. Ezzel kapcsolatban én nem is akartam semmit sem mondani.

Azonban, ha nincsen olyan leírás, amely ne tartalmazná az értékelés mozzanatát. Ez igaz a nyelvleírásokra is. Ha a görög-római grammatikához viszonyítod, és az európai nyelvszemlélet ismeretelméleti igényeihez viszonyítod a különféle (e rendszertől távol álló nyelveket), akkor bizony hiányosságok, logikátlanságok nagy számát fogod felfedezni.

Az, hogy miért nem tartották egyáltalán ALKALMASNAK a különféle amerikai nyelveket arra, hogy a helyi bürokrácia, vallásgyakorlás nyilvánossága előtt képviseltessék magukat - és ezáltal miképp erősödött meg a gyarmati alávetés, bizony nem mellékes kérdés.

Én leginkább erre szerettem volna utalni a megjegyzéseimben.

22 Nước mắm ngon quá! 2011. augusztus 17. 12:15

@Ed'igen:

Azért mégis nehéz elgondolni, hogy egy munkáját és a kutatott nyelvet szeretö, értö nyelvész rosszhiszemüen, a nyelv görög-latin terminusokkal való leírása révén hatalmat szerez a nyelv és anyanyelvi beszélöi felett.

Ettöl már az is kézenfekvöbb, ha a leigázott terület, ország, sziget, félsziget öslakosainak a nyelvét betitlják és a hivatalos használatban bevezetik a gyarmatosítók nyelvét (angol, francia, holland, stb.), ha már "nyelvileg gyarmatosítanak".

21 Ed'igen 2011. augusztus 17. 12:02

Elnézést két felvetésre nem válaszoltam:

Az egyik: "a nyelvészek azt szerették volna bizonyítani, hogy az „egzotikus” nyelvek is csak olyanok, mint az övéké."

Éppen az a helyzet, hogy azt bizonyították a legtöbbször, hogy nem olyan, mint az övéké, hanem annál kevésbé kifejezőbb, kevésbé szép, tiszta, fejlett, stb. Már önmagában ez a gondolat (hogy az ő nyelvük minőségileg alatta van a gyarmatosítók nyelvének) is jelentős következményekkel járt az alávetett csoportokra nézve.

" az, hogy egy-egy nyelvész miként ír le egy nyelvet, aligha befolyásolja komolyan a ynelv beszélőinek sorsát, gazdasági körülményeiket stb."

Na, ezt ugye te sem gondolhatod komolyan, ha csak egy kicsit is belegondolsz abba, hogy a finnugor nyelvek és köztársaságok, autonóm területek elosztása, megosztása, egyesítése milyen komoly politikai és közvetetten gazdasági következményekkel járt egyes nyelvek beszélői számára. Hogy mit tekint a nyelvészet egy egységes nyelvnek, és annak a nyelvnek milyen szerepet szánnak egy állami apparátus működtetésében, bizony nem függetleníthető a nyelvet leíró nyelvtanok irányultságától.

A dolgán nyelv és nép tudomány általi megkreálásáról, és annak politikai-gazdasági hatásairól pedig külön vita is folyt a szibirisztika berkein belül. Nem akarom folytatni a sort, de a nyelvtaníróknak igenis van felelősségük, vannak céljaik, és vannak támogatóik.

Nem lehet mosni a kezünket, hogy mi csak dolgozunk, leírunk és tudományos hagyományokat követünk. Ez a pozitivista hozzáállás sajnos túl naiv ahhoz, hogy még mindig megengedhető legyen bármilyen nyelvekről szóló párbezsédben.

20 Fejes László (nyest.hu) 2011. augusztus 17. 12:00

@Ed'igen: "Mivel magam nem vagyok amerikanista, ezért a feed-edben említett konkrét nyelvtanok kapcsán nehéz lenne bármi konkrétumot is mondanom." Nem értem, milyen feedről és nyelvtanokról beszélsz...

„Sajnos azt mutatja a történelem, hogy még nyelvleírás sincs rejtett, vagy explicit érdekek nélkül, és sosem fölösleges megnézni, hogy mihez járultak hozzá a grammatikák, és milyen célból íródtak.” Egyetértek abban, hogy a nyelvtani leírást meghatározzák bizonyos – akár nem nyelvi jellegű – ideológiák, előítéletek. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy egy elkészült nyelvtan hogyan lehet a gyarmati elnyomás eszköze. (Hacsak nem azt mutatja ki, hogy a nyelv primitív, tehát a beszélőinek gondolkodása primitív, tehát – pl. – nem lehet rájuk bízni, hogy saját sorsukról döntsenek. De egy nyelvtan tipikusan mégsem iylen dolgokról szól, még ha esetleg akadnak is ilyen példák.)

19 Ed'igen 2011. augusztus 17. 11:48

@Fejes László (nyest.hu): Teljesen igazad van abban, hogy a leírás - konstrukció kettőssége (és annak ideológiai háttere) nemcsak a nyelvtanok megszövegezése kapcsán vethető fel, hanem a néprajzi, filozófiai stb munkák kritikájakor is.

Azonban nem lehet eltekinteni attól sem, hogy a gyarmati alávetés szellemi alapjait bizony a reneszánsz Európa emberről, térről, hatalomról alkotott elképzelései alapozták meg. Az antropológiai ihletettségű posztkolonialista szakirodalomban az az érzékenység amely a hatalmi viszonyok hálójába ágyazva kívánja értelmezni a MÁS-ok leírását egyre erősebben képviselteti magát. Sajnos nem nálunk. AZ is kétségtelen, hogy meglehetős egyöntetűséget mutatott ez a szakirodalom az exoticizálás módjának terén. Nem lehet véletlenek sokaságának tekinteni azt, hogy milyen kép alakult ki az alávetett, "felfedezett", civilizálásra, írásbeliség megteremtésére "váró" közösségekről Európában.

Mivel magam nem vagyok amerikanista, ezért a feed-edben említett konkrét nyelvtanok kapcsán nehéz lenne bármi konkrétumot is mondanom. De két munkát feltétlenül ajánlok, amelyeken anno átrágtam magamat

:

1. Joseph Errington , Linguistics in a colonial world: A story of language, meaning, and power . Malden, MA, Oxford, and Carleton, Victoria : Blackwell , 2008 .

Ebben külön fejezet foglalkozik a Közép-Amerikai nyelvtanok korántsem naiv és ártatlan szemléletével.

Illetve egy kicsit jobb és általánosabb munkát:

2 MIgnolo, Walter, D. The Darker Side of the Renaissance

Literacy, Territoriality, & Colonization. 2003 The Universit yof MIchigan Press

Sajnos azt mutatja a történelem, hogy még nyelvleírás sincs rejtett, vagy explicit érdekek nélkül, és sosem fölösleges megnézni, hogy mihez járultak hozzá a grammatikák, és milyen célból íródtak.

18 Fejes László (nyest.hu) 2011. augusztus 17. 10:59

@Ed'igen: „a nyelvészet a maga módszereivel jelentősen hozzájárult a gyarmati alávetéshez” – Először is: ez a megfogalmazás valamiféle tudatosságot sugall, azaz hogy a nyelvészek azt szerették volna bizonyítani, hogy az „egzotikus” nyelvek is csak olyanok, mint az övéké. Erre semmi bizonyíték, sőt, inkább az ellenkezője igaz: szerették rendkívülinek és furcsának feltüntetni a számukra szokatlan jelenségeket. Amikor a hagyományos kategóriákban gondolkodtak, akkor egyszerűen nem tudtak túllépni önmagukon, nem döntés kérdése volt az egész. Ráadásul ezeket a kategóriákat a görög és latin nyelvtanokból vették, és a saját nyelvükre is alkalmazták – ekkor magukat taszították volna gyarmati sorba? Végül pedig: az, hogy egy-egy nyelvész miként ír le egy nyelvet, aligha befolyásolja komolyan a ynelv beszélőinek sorsát, gazdasági körülményeiket stb.

„Nagy kérdés, hogy mennyire érdemes "leírásoknak" és mennyire "konstrukcióknak" tekinteni ezeket a nyelvtanokat."” Annyira, mint bármelyik nyelvtant. Vagy néprajzi leírást. Vagy irodalmi elemzést. Vagy filozófiát.

17 Ed'igen 2011. augusztus 17. 00:21

Talán a teljes képhez hozzájárul az is, hogy a nyelvészet a maga módszereivel jelentősen hozzájárult a gyarmati alávetéshez, illetve ahhoz, hogy ne a saját hangjukon, hanem az európai gondolkodás és kategóriák által létrehozott nyelvtanok szerint szólaljanak meg az európaiak felé leginkább csak az egyház által képviselt nem-európai csoportok.

Nagy kérdés, hogy mennyire érdemes "leírásoknak" és mennyire "konstrukcióknak" tekinteni ezeket a nyelvtanokat.

16 El Mexicano 2011. augusztus 16. 20:43

@Nước mắm ngon quá!: Az újlatin nyelveknél kicsit azért más a helyzet, mert akár egy nyelv is lehetne "újlatin" néven, csak ott éppen a "nyelvjárásoknak" adtak külön neveket (a magyarnál ill. pl. a szláv nyelveknél ez azért nem "probléma", mert nem volt egy dokumenált közös klasszikus nyelv, melyből kialakultak, ellentétben a latinnal). Így aztán előfordul az a faramuci helyzet, mint említettem a gallegónál, hogy hiába állnak rendkívül közel egymáshoz bizonyos területeken ezek a nyelvjárások, hogy akár egy nyelvnek is lehetne őket tekinteni (pl. a Pireneusi-félsziget ilyen), azért nem lehet, mert mindegyik a latin folytatása, és nem a spanyol területi változatai, mivel a spanyol a kasztíliai. Persze ez is csak értelmezés kérdése, mert hagyományosan spanyol nyelvnek a kasztíliai, az aragóniai és az asztúriai–leóni nyelvjárások együttesét tekintették, a kasztíliait kiemelve mint az irodalmi nyelv alapját (így Manuel Alvar híres dialektológus is).

Egy kis galiciai, ha már annyit emlegettem. ;)

www.youtube.com/watch?v=V4KEh7kGSGA

15 Nước mắm ngon quá! 2011. augusztus 16. 20:30

@El Mexicano:

Igen, ez sem kerülte el a figyelmemet, Felsö-Magyarország, erdélyi fejedelemség, török hódoltság, de késöbb az ország (viszonylagos) újraegyesítésé okán nem alakultak ki önálló identitással rendelkezö nyelvváltozatok. Hacsak a székelyeknek nem jut eszébe, hogy most ök ezentúl "székelyül" beszélnek.

14 El Mexicano 2011. augusztus 16. 20:22

@Nước mắm ngon quá!: Igen, de pl. ezen az alapon Magyaroszág területe is tartozott már többféle államhoz, mégis csak egyetlen magyar nyelvről beszélünk.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X