nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Tartozom ennyivel” – interjú Outi Hassi finn műfordítóval

Mit tudunk a finnekről? És mit tudnak ők rólunk? Talán egyre többet, hiszen ha regényeink eljutnak hozzájuk, az már egyfajta kapcsolatot jelent. Ezen munkálkodik Outi Hassi, a Finn Fordítók és Tolmácsok Szövetségének idei Mikael Agricola-díjasa is.

Tóth-Bogár Katalin | 2009. augusztus 28.
|  

Mondhatnánk, hogy Budapesten „aktuális” ma, ha valaki finn – hiszen az idei és a jövő évet nyelvrokonainknak szentelte például a Néprajzi Múzeum, erről szól (M)ilyenek a finnek? című kiállításuk is, amin egyébként magánemberek személyes tárgyai is láthatók. Outi Hassit, a Magyarországon élő finn műfordítót szakmáról, feladatokról, tervekről kérdeztük.

Outi Hassi
Outi Hassi
(Forrás: www.oik.hu)

Nyest: A te tárgyaid nincsenek a kiállítottak között?

Outi Hassi: Nem, nem is nagyon őrzök otthon ilyesmiket, mert nem igazán kötődöm tárgyakhoz. Nekem inkább csak könyveim vannak (nevet), de sok olyan magyart ismerek, aki finn tárgyakat gyűjt. Én meg, amikor ideköltöztem, magyar antikokat válogattam a lakásba: nekem az volt az egzotikus, a különleges. De már leszoktam róla – azt hiszem, az ember így negyven körül egy kicsit közelebb kerül a gyökereihez. És a kötődést inkább a nyelv, a szöveg vagy a zene jelenti. Ráadásul Finnország egyik legfontosabb megnyilvánulása talán még mindig a természet – azt meg nem lehet áthozni.

Eljutni

Nyest: Miért épp a magyar? Körülbelül húsz éve élsz az országban; mi hozott ide?

O. H.: Annak idején jól működő ösztöndíjrendszer létezett, magyar–finn kapcsolatokkal – nem volt olyan furcsa, hogy valaki Magyarországra kerül tanulni. Ritka nyelvnek számított persze a magyar, de azért van hagyománya Finnországban. Én akkor még csak egy kisebb nyelvet kerestem az angol szakom mellé, de ahogy Budapestre jöttem, megszerettem a várost is. Mindig is irodalommal foglalkoztam a leginkább: a szakdolgozatomat József Attiláról írtam Helsinkiben.

Aztán ahogy végleg idekerültem a rendszerváltáskor, elkalandoztam egy kicsit – az idegenforgalomban kerestem a kenyeremet, közben persze fordítottam, tolmácsoltam. Dolgoztam a Finn Nagykövetség kulturális titkáraként is, és tulajdonképpen ott kezdett hiányozni a műfordítás, mert miközben a munkám miatt sokat kellett fordítanom, és sokat találkoztam írókkal, költőkkel, művészekkel, hiányzott a tartalom.

Így kezdtem el azután megint olyasmivel foglalkozni, amivel szerintem adós is voltam a finneknek: hogy közvetítsem nekik a magyar kultúrát. Mert sokat kaptam a finnektől is, magyaroktól is, és az irodalom nagyon jó eszköznek bizonyult arra, hogy ezt megköszönjem, visszaadjam. Ezért kezdtem a regényfordításra koncentrálni, és így jött ez a „Kertész Imre-ügy” is: évek óta foglalkoztam a könyveivel, és mivel a műveinek még a Nobel-díj átvételekor sem volt finn fordítása, megkaptam ezt a megtisztelő feladatot, hogy ültessem át őket finnre. Hat könyv jelent meg eddig, és most is dolgozom egyen.

Nyest: A díjat viszont Dragomán György könyvének a fordításáért kaptad.

O. H.: Igen, A fehér királyért. Rég olvastam ilyen könyvet, aminek ekkora varázsát tapasztaltam volna – amikor olvasás közben azt érzed, hogy „ezt kerestem, ezt szerettem volna már régóta kapni egy regénytől”. Nagyszerű olvasmányélmény, ezért volt felemelő érzés, amikor ugyanezt mondták az én fordításomról is a díj indoklásában, mert ezek szerint sikerült átadnom.

Akkor persze, amint elolvastam, elkezdtem fordítani (ez már reflexszerű), írtam is róla pár oldalt, de a kiadómnak el sem küldtem, mert amíg valamit nem adtak ki angolul vagy legalább németül, nemigen van igény a finn fordítására. Félre is raktam a fiókomba... és pár hét múlva már megkerestek a kiadómtól, hogy ismerek-e ilyen írót, mert amerikaiak vették meg a jogokat, és már licitáltatják is a finn kiadókat – így került végül hozzám a feladat.

Részt venni

Nyest: Mennyit változott a finnekről alkotott kép a magyarokban, mióta itt élsz?

O. H.: Talán egészségesebb, mint amikor idejöttem. Akkoriban, én úgy szoktam hívni, létezett egyfajta „fordított rasszizmus”: nagyon felnéztek a finnekre mint az oroszok ellen harcoló hősökre. Azóta is szeretettel viseltetnek a finnek iránt, én ezt tapasztalom. Olyan is történt mostanában, hogy egy orvosnő csalódottan közölte velem, amikor kiderült, hogy finn vagyok, hogy sajnos már nem vagyunk rokonok...

Különleges helyzet ez, hogy itt élek Magyarországon – szokták is kérdezni tőlem, hogy nem romlott-e a finntudásom, tudok-e még egyáltalán finnül, elvégre már húsz éve itt lakom. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképp külön kell ápolni, de irodalomból élek, ez megkönnyíti a dolgom. Mindennap kell finnül olvasni, beszélni. Ez nagyon fontos. Én napközben inkább magyar dolgokkal, fordítással foglalkozom, este viszont mindig finnül olvasok. Olyankor az ember talán közelebb van a tudatalattijához.

No és a gyerekeimnek sokat olvastam fel finnül – ez is nagy szerencse volt, mert így újra hozzá tudtam férni a finn gyerekirodalomhoz, de a Bibliát is olvastuk például. Szerencsére szívesen hallgatják, de most kezdek félni, hogy kinek fogok felolvasni, mert a legkisebb fiam is már tízéves (nevet).

Nyest: Aktívan részt veszel a magyarországi finnek kulturális életében, programjaiban. Ilyen például a Finn Iskola.

O. H.: Igen, ez egy nagyon fontos közösség, részben ideházasodott, részben már korábban ideköltözött finnek hozták létre. A vegyes házasságokban (mint az enyém is) természetes a kétnyelvűség, és úgy éreztük, a gyerekeknek lehetne és kellene is valami iskolaszerűt biztosítani, hiszen már elegen vagyunk hozzá. Így ma a magyarországi finn gyerekek hetente egyszer-kétszer ismerkedhetnek a finn kultúrával, nyelvvel. Mostanra ott tartunk, hogy a gyerekeink nemcsak értenek, hanem olvasnak, fogalmaznak is az anyanyelvükön. Idén például a finn konyha a téma, még közös főzésekre is sor kerül, de a finn ünnepeket is megtartjuk például.

Tenni

Nyest: Sok terved van? Mi az, amit mindenképpen le szeretnél fordítani?

O. H.: Állandóan sok tervem van. Szeretek erdélyi, de más határon túli irodalommal is foglalkozni. Szerintem ugyanis a legérdekesebb dolgok általában nem a középpontból, hanem a perifériáról indulnak. Mostanában Bodor Ádám műveivel foglalkozom – szerintem ő egy mai klasszikus, mellesleg Dragomán mestere is többek közt. Úgy gondolom, hogy mindig sokat kell próbálkozni. Azért a verseket inkább a költőknek hagyom, én a prózánál maradok...

Mindenesetre azt, hogy mennyire jó egy szöveg, általában akkor tudom megállapítani, amikor fordítani kezdem. Sokan kérdezik, hogy honnan lehet tudni az ilyesmit – ha túl laza vagy mesterkélt, az rögtön kiderül, amint hozzáfog az ember a fordításhoz. És persze egy fordítónak a legnagyobb segítség, ha a szöveg jó. Akkor minden akadályt könnyen lehet venni, mert viszi az embert. Olyan, mintha ráfeküdne, mint egy hullámra. És ha a szöveg erős, te is sokkal jobban hiszel magadban, kialakul egy különleges kapcsolat. Ezért élvezzük mi műfordítók nagyon a munkánkat (nevet). Én egészen biztosan nagyon szerencsés vagyok, hogy ezekhez a dolgokhoz jutottam közel: ez nagy ajándék.

Nyest: Nem érzed ezt egy kicsit missziónak is? Hiszen értékes alkotásokat közvetítesz.

O. H.: Vannak régebbi fordításai Jókainak, Márainak, most pedig újabbak születnek – másképpen. Egy fordítás általában, a legjobbakat kivéve, néhány évtized alatt elavul, mert nemcsak a nyelv, de a fordításelmélet és -gyakorlat is sokat változik. Nem véletlen például, hogy Dosztojevszkijt itt Magyarországon és Finnországban is újrafordítják. Az új is lehet ugyanolyan hiteles, sőt, mostanában szívesebben fordítanak pontosabban, mégis jobban viszonyul a szöveg a mai prózához. Nem is beszélve olyasmiről, hogy a korábbi fordításokból a prüdéria vagy a cenzúra miatt nemegyszer kihagytak részeket.

De más a fordító szerepe is. Ma már nemcsak lektoráljuk fordítóként a saját szövegünket, de még a szerkesztésbe is besegítünk. Sajnos egyébként így is jellemző, hogy a kiadott könyvekben sok hiba marad, mert a ritkább nyelvekkel inkább a kisebb kiadók foglalkoznak, akik nem biztos, hogy elég pénzt tudnak szánni a minőség-ellenőrzésre.

Nyest: Emellett még szakmai közösségben is működsz, dolgozol.

O. H.: Izgalmas kérdés most, hogy internetes formában mennyit lehetne egy-egy folyamatban lévő munkából publikálni, akárcsak ízelítőként is. Most azon dolgozunk a Finn Műfordítók Egyesületében, hogy létrehozzunk egy olyan netes fórumot, ahol együtt tudunk működni, és reklámként vagy kedvcsinálóként meg tudunk mutatni lefordított szövegeket. Persze ez megint ingyenmunkát jelent (nevet), de talán lesz majd hozadéka.

Fontos szellemi közösség nekem a Rácz Péter vezette Magyar Fordítóház is, ami Balatonfüreden működik a téli időszakban. A közös munkára is van mód, szemináriumokat, rendezvényeket is tartanak. Találkozunk, megismerjük egymást – egy szellemi kapcsolatrendszer épül, ami azért nagyon fontos, mert a fordítói munka egyébként elég magányos, így viszont rengeteg csodálatos emberrel van alkalmam találkozni.

Információ
X