nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tanárhadtest

Mestertanárok „hadtestének” felállításával szeretné ösztönözni az Obama-kormányzat azt, hogy az amerikai diákok versenyképes szaktudásra tegyenek szert a természettudományi és műszaki tárgyakból – közölték szerdán az amerikai napilapok.

MTI | 2012. július 19.
|  

A mestertanárok alakulatát (Master Teacher Corps), amely 50 fővel indul, és amelybe a hónap végén lehet megkezdeni a jelentkezést, négy év alatt 10 ezer fősre kívánják felfejleszteni. A szakterületükön felmutatott eredmények alapján kiválasztandó oktatási szakemberek, cserébe a képzés javítása melletti elkötelezettségükért és a tapasztalataik közkinccsé tételéért, a fizetésükön felül évi 20 ezer dollárnyi illetményben részesülnének.

A projektre a kormány azonnali hatállyal 100 millió dollárt különített el, és az elnök által a kongresszus elé terjesztett 2013-as költségvetési tervezet értelmében az első évben egymilliárd dollárt fordítanának rá. Az intézkedés célja, hogy ösztönözze a gazdaság fejlődésének szempontjából meghatározó tantárgyak oktatását, és csökkentse az amerikai diákok lemaradását külföldi versenytársaikkal szemben.


Az elnök műszaki és tudományos tanácsadóinak testülete februárban jelentést tett közzé, amely megállapította, hogy az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy kielégítse gazdaságának igényeit, 34 százalékkal növelnie kellene a természettudományi, a matematikai és a műszaki karokon diplomázók számát.

A képviselőház és a szenátus az idén korábban már egyaránt elvetette Obama költségvetés-tervezetét, ezért egyelőre kétséges, hogy jövőre meglesz-e az egymilliárd dollár a választási évben bejelentett projektre.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
28 drino 2012. július 21. 15:05

Persze természetesen nem hiszem, hogy Ringelhuth bácsinak igaza lenne.

27 drino 2012. július 21. 12:23

@Ringelhuth bácsi: Ha önnek igaza van, akkor a Magyar Távirati Irodának a ló nemi szerve jár a hátsójába. Ne kommunikáljon a sorok között kódoltan, mert nem azért fizetjük a közpénzből, hanem azért, hogy közérthetően tudósítson a nagyvilág történéseiről.

26 drino 2012. július 21. 12:19

@Fejes László (nyest.hu): Azaz a hírírónak nem az a feladata, hogy szó szerint átadja az eredeti szöveget. Megváltoztathatja a hangsúlyokat, feldolgozhatja humorosan, iróniával, vagy éppen írhat a témáról élesebb hangnemben stb."

Ez otromba hazugság. A hír mint sajtóműfaj egyik alapkövetelménye a világosság, érthetőség. Nem az a kérdés, hogy szó szerinti-e az átvétel, mert az összefoglaló átdolgozott híreknél sincs lehetősége az újságírónak a humorra vagy iróniára vagy az élesebb hangnemre. Ezek ugyanis a kommentár műfajcsaládra jellemzők, azon belül is elsősorban a glosszára.

Fejes László (nyest.hu): "Egyébként az olimpiás példa nagyon jó.

Gyakran olvashatunk sporttudósításokban olyat, hogy „harcba indultak az aranyért”, vagy „megsérült a győzelemért vívott csatában”, mégsem hiszi senki, hogy katonákról vagy háborúról van szó."

Igen, ezeket tényleg gyakran olvashatjuk, de ez épp azt mutatja, hogy ennek is vannak határai: egyetlen épeszű fordítónak se jutna emiatt eszébe, hogy az olimipiai csapatot raj-nak fordítsa vagy alakulatnak nevezze (mint azt jelen cikk írója tette a tanárok testületével), az edzőjüket meg mondjuk rajparancsnoknak. Mert az olimpiára a harc-metafora csak nagyon óvatosan alkalmazható. Nemes vetélkedésről van szó, nem egymás gyilkolásáról.

Egyébként pedig a tanárok ugyan mi ellen harcolnának? Mivel "Science, Technology, Engineering and Math (STEM)" képesítésű tanárokról van szó, nyilván nem az analfabetizmus ellen, mert a diákjaik már feltehetően tudnak írni-olvasni.

25 Ringelhuth bácsi 2012. július 21. 12:14

El Vaquero és Drino urak jól bekajálták a tolarenciát. Tényleg képtelenek a kódolt üzeneteket fogni. Drinónak meg kell tanulnia elviselni mások véleményét.

24 Fejes László (nyest.hu) 2012. július 21. 11:18

@drino: Azért ne felejtsük el, hogy itt nem a hagyományos értelemben vett fordításról, hanem hírírásról van szó. Azaz a hírírónak nem az a feladata, hogy szó szerint átadja az eredeti szöveget. Megváltoztathatja a hangsúlyokat, feldolgozhatja humorosan, iróniával, vagy éppen írhat a témáról élesebb hangnemben stb.

Egyébként az olimpiás példa nagyon jó. Gyakran olvashatunk sporttudósításokban olyat, hogy „harcba indultak az aranyért”, vagy „megsérült a győzelemért vívott csatában”, mégsem hiszi senki, hogy katonákról vagy háborúról van szó.

Szerintem ezzel az ügyet túltárgyaltuk, én legalábbis nem tudok újat mondani.

23 drino 2012. július 21. 11:04

@Fejes László (nyest.hu): "a többjelentésű szó adhatta az ötletet a fordítónak. A ministeres példával élve: a fordítónak ettől felmerülhet az az ötlete, hogy az egyház kormányzásáról írjon képletesen."

A fordítónak ehhez nincs joga. Mármint ahhoz, hogy gátlástalanul ötleteljen, hogy átértelmezzen egy az eredetiben egyértelmű szöveget, és ráerőltessen egy olyan analógiát, ami ráadásul még viccnek is rossz .

Ez túlmegy minden megengedhető határon.

Mit szólna ahhoz, ha legközelebb valamelyik fordítónak az olimpiai csapatról (Olympic squad) jutna eszébe a hadviselés. Hiszen a squad-nak is van katonai jelentése: a raj.

Legközelebb erről fogunk majd olvasnI: hadba indulnak az amerikai sportolók Londonba az olimpiai raj tagjaiként. A gerelyhajítók Javelin típusú vállról indítható sporteszközökkel vannak felfegyverezve.

Igazán fasza kis tudósítás lesz.

22 Fejes László (nyest.hu) 2012. július 21. 10:47

@drino: Nem értem, miért kell egy álvitát erőltetni, nem azt mondtam, hogy az eredeti angol szöveg kétértelmű, hanem azt, hogy a többjelentésű szó adhatta az ötletet a fordítónak. A ministeres példával élve: a fordítónak ettől felmerülhet az az ötlete, hogy az egyház kormányzásáról írjon képletesen.

@El Vaquero: Irigylem ezt a magabiztosságot.

@drino: Ha erősek az érvek, miért kell őket vulgarizmusokkal és a vitapartnerek gyalázásával erősíteni?

21 drino 2012. július 21. 09:00

@Ringelhuth bácsi: "Olvasat többféle is lehetséges."

Ringelhut bácsi maga vagy egy hülye vagy egy hazug bácsi. Ha olvasta az eredeti angol tudósításokat, ott az a megfogalmazás is szerepel, hogy "national corps of master teachers". Ennek a "nemzeti testület" vagy "országos testület" a helyes megfelelője. "Nemzeti hadtest" óriási faszság lenne magyarul.

Mint ahogy az alábbi idézet esetében is a "testület" lenne a "corps" egyedüli helyes fordítása:

"Who We Are: Teach For America is the national corps of outstanding recent college graduates of all academic majors who commit two years to teach in underserved urban and rural public schools."

www.fastcompany.com/social/2008/profiles/teach-for-america.html

Vagy itt:

"General Dynamics Awarded $19 Million Contract to Establish National Corps of Language Professionals"

www.nlscorps.org/Documents/GeneralDynamicsTLCPressRelease.pdf

"a nyelvi szakemberek nemzeti hadteste" fordítás baromi értelmetlen lenne.

@Ringelhuth bácsi. "Miért ez az erőszakos nyomulás a saját koncepció terjesztésében?"

Mert leiterjakabról van szó, nem beszélhetünk koncepciókról, csak helyes vagy hibás fordításról.

@Ringelhuth bácsi: "A leiterjakab ugyanolyan esélyes lehet, mint a burkolt politikai üzenet."

Sajnos nem, az előzőek miatt, kedves hülye bácsi. Ennek a cikknek a félrefordítása az ELTOLarencia ékes példája, hogy önt parafrazáljam.

20 El Vaquero 2012. július 21. 08:17

Nagyon aranyosnak tetszik lenni. Ugye úgy tetszett érteni, hogy tolErAncia :D

19 Ringelhuth bácsi 2012. július 21. 07:58

@drino: Nagyon aranyosnak tetszik lenni. Csak a szövegértés megy nehezen. Olvasat többféle is lehetséges. Miért ez az erőszakos nyomulás a saját koncepció terjesztésében? A leiterjakab ugyanolyan esélyes lehet, mint a burkolt politikai üzenet. Csak azt tudom mondani és írni: tolarencia, tolarencia és megint csak tolarencia.

18 drino 2012. július 21. 07:14

@Fejes László (nyest.hu): A magyarázkodásáról nekem egy másik leiterjakab jut eszembe:

pathetic félrefordítása: patetikus, helyesen: szánalmas.

17 drino 2012. július 21. 07:09

@Ringelhuth bácsi: "Az MTI-hírben nincsenek félrefordítások"

Hazudik vagy viccel. A leiterjakab már a cikk címéből is ordít (képzavar vége).

@El Vaquero: Igen, elég nevetséges látni azt a hiábavaló erőlködést, amivel Fejes úr a védhetetlent próbálja védeni. Lehet, hogy azért, mert anyagilag érdekelt a mundér "becsületének" védelmében.

16 Ringelhuth bácsi 2012. július 21. 06:13

Az MTI-hírben nincsenek félrefordítások, ellenben burkolt rendszerkritikát tartalmaz. A katonás szóhasználat tiltakozás a magyar politikai helyzet ellen. A Horthy-korszakban és a szocializmusban is éltek ilyen eszközökkel az újságírók.

15 Sultanus Constantinus 2012. július 20. 22:17

@Sigmoid: Én egyáltalán nem értem (régebben sem értettem), minek kell olyan cikkeket átvenni, amik máshol már megjelentek, és a legtöbb MTI-s hír ilyen. Én régebben jártam erre az oldalra oldalra, mert tele volt érdekesebbnél érdekesebb nyelvi cikkekkel. Most pedig a cikkek kb. 80%-a igénytelen MTI-s átvétel, 10%-a oktatáspolitika, és maradék, hetente kb. 1-2 cikk az, ami valóban érdekes. Azt veszem észre, hogy egyre inkább a mennyiségre ad ez az oldal is, mint a minőségre.

14 El Vaquero 2012. július 20. 21:12

@Fejes László (nyest.hu): kár erre mindenféle elméletet gyártani, meg a mundért védeni, ez félrefordítás és kész.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X